Halvor Egner Granerud

norvég síugró

Halvor Egner Granerud (1996. május 29.–) norvég síugró, 2015 óta a síugró-világkupa tagja. A 2020–2021-es síugró világbajnokság és a 2022–23-as négysánc-verseny győztese.

Halvor Egner Granerud
Granerud 2019-ben
Granerud 2019-ben
Nemzetiségnorvég
Született1996május 29. (27 éves), Oslo,  Norvégia
Foglalkozásasíugró
Karrier
CsapatAsker Skiklubb
Debütálás a világkupán2015
Legnagyobb ugrás244,5 m (2020. december 13., Planica)
Szerzett érmek
Síugrás
Északisí-világbajnokság
ezüst
2021, Oberstdorf
vegyescsapat
Sírepülő-világbajnokság
arany
2020, Planica
csapat
ezüst
2020, Planica
egyéni
bronz
2022, Vikersund
csapat

Pályafutása szerkesztés

Granerud 2015-ben indult először világkupa-versenyen. Az elkövetkezendő években folyamatosan egyre jobb eredményeket ért el, többször zárt a legjobb ötben. A 2019–2020-as szezonban csupán két versenyre kvalifikálta magát és az összetett 61. helyén végzett. A következő, 2020–21-es szezon első versenyén azonban egyből beállította addigi legjobb eredményét és negyedik lett, majd ezt a következő versenyen meg is ismételte. A szezon harmadik versenyén Rukában megszerezte első dobogóját és egyben első győzelmét is, amit utána zsinórban négy másik győzelem is követett, ezzel pedig új norvég rekordot állított fel.[1] Decemberben a sírepülő világbajnokságon is indult, ahol egyéniben ezüst, a norvég csapattal pedig aranyérmes lett.[2] A szezonban összesen tizenegy győzelmet szerzett és ezzel közel 400 pont előnnyel nyerte meg az összetett világkupát.[3] A 2021–2022-es szezonban címvédőként állt rajthoz, de felemás eredményeket szerzett, dobogókat szerzett, viszont közben néhány versenyre még kvalifikálni sem tudta magát. A négysánc-versenyen harmadik lett Kobajasi Rjójú és Marius Lindvik mögött.

Dédapja a híres norvég író, Thorbjörn Egner.[4]

Eredményei szerkesztés

Világkupa szerkesztés

Szezon Összetett Négysánc Sírepülés Raw Air Willingen Five Planica 7 Titisee-Neustadt Five
2015–16 55.
2016–17 42. 32. 37. 45.
2017–18 20. 24. 20. 22. 19. 21.
2018–19 15. 35. 24. 37. 14. 30.
2019–20 61. 64.
2020–21 1. 4. 19. 1. 10.
2021–22 4. 3. 18. 6. 8.

Győzelmei szerkesztés

No. Szezon Dátum Helyszín Sánc Sáncméret
1. 2020–21 2020. november 29.   Ruka Rukatunturi HS142 LH
2. 2020. december 5.   Nyizsnyij Tagil Tramplin Stork HS134 LH
3. 2020. december 6.   Nyizsnyij Tagil Tramplin Stork HS134 LH
4. 2020. december 19.   Engelberg Gross-Titlis-Schanze HS140 LH
5. 2020. december 20.   Engelberg Gross-Titlis-Schanze HS140 LH
6. 2021. január 10.   Titisee-Neustadt Hochfirstschanze HS142 LH
7. 2021. január 30.   Willingen Mühlenkopfschanze HS145 LH
8. 2021. január 31.   Willingen Mühlenkopfschanze HS145 LH
9. 2021. február 6.   Klingenthal Vogtland Arena HS140 LH
10. 2021. február 7.   Klingenthal Vogtland Arena HS140 LH
11. 2021. február 14.   Zakopane Wielka Krokiew HS140 LH
12. 2021–22 2021. november 21.   Nyizsnyij Tagil Tramplin Stork HS134 LH
13. 2022. február 27.   Lahti Salpausselkä HS130 LH
14. 2022–23 2022. november 27.   Ruka Rukatunturi HS142 LH
15. 2022. december 29.   Oberstdorf Schattenbergschanze HS137 LH
16. 2023. január 1.   Garmisch-Partenkirchen Große Olympiaschanze HS142 LH
17. 2023. január 6.   Bischofshofen Paul-Ausserleitner-Schanze HS142 LH
18. 2023. január 15.   Zakopane Wielka Krokiew HS140 LH
19. 2023. január 28.   Bad Mitterndorf Kulm HS235 FH
20. 2023. január 29.   Bad Mitterndorf Kulm HS235 FH

Északisí-világbajnokság szerkesztés

Év Helyszín Verseny Eredmény
2019   Seefeld nagysánc 33.
csapatverseny 5.
2021   Oberstdorf normálsánc 4.
csapatverseny 2.

Sírepülő-világbajnokság szerkesztés

Év Helyszín Verseny Eredmény
2020   Planica egyéni 2.
csapat 1.


Források szerkesztés

  1. Halvor Egner Granerud: the many personalities of ski jumping’s breakthrough star”, 2021. november 19. (Hozzáférés: 2022. február 4.) (angol nyelvű) 
  2. Norway edge Germany to retain ski flying world crown”, 2020. december 13. (Hozzáférés: 2022. február 4.) (angol nyelvű) 
  3. Halvor Egner Granerud takes overall World Cup title”, 2021. március 4. (Hozzáférés: 2022. február 4.) (angol nyelvű) 
  4. Five things you didn't know about Norwegian sensation Halvor Egner Granerud”, 2020. december 28. (Hozzáférés: 2022. február 4.) (angol nyelvű) 

További információk szerkesztés