Heinrich Gusztáv

magyar irodalomtörténész, egyetemi tanár

Heinrich Gusztáv (Pest, 1845. március 17.Budapest, 1922. november 7.) irodalomtörténész, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia és a Kisfaludy Társaság tagja. A hazai pozitivista irodalomtörténet kiemelkedő képviselője.

Heinrich Gusztáv
Született 1845. március 17.
Pest
Elhunyt 1922. november 7. (77 évesen)
Budapest
Állampolgársága
Nemzetisége magyar
Foglalkozása irodalomtörténész,
egyetemi tanár
Sírhelye Fiumei Úti Sírkert[1]
A Wikimédia Commons tartalmaz Heinrich Gusztáv témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

Életpályája szerkesztés

Heinrich János dunagőzhajó-társasági hivatalnok és Fleischer Erzsébet fia. Középiskoláit Pesten, egyetemi tanulmányait Lipcsében (1863–1864) és Bécsben (1865–1866) végezte. 1867-ben bölcsészdoktori, 1871-ben tanári oklevelet nyert német nyelv- és irodalomból, valamint történelemből és földrajzból.

1867-től a pesti evangélikus gimnáziumban tanított. 1873-tól 1905-ig a német nyelv és irodalomnak – előbb helyettes, később rendkívüli, majd 1878-tól rendes – tanára a budapesti egyetemen. Az egyetem bölcseleti karának 1886–1888 között dékánja, azután 1895-ig prodékánja volt, 1903–1904-ben rektora. A Magyar Tudományos Akadémia 1880-ban levelező, 1892-ben rendes tagjává, a Kisfaludy Társaság 1882-ben rendes tagjává választotta. 1905-től 1920-ig a Magyar Tudományos Akadémia főtitkári tisztségét viselte. A Budapesti Philologiai Társaság és a Magyar Pedagógiai Társaság elnöke volt, főrendiházi tag.

Fontos szerepet játszott a hazai tanügy alakításában. Többször megfordult Németországban, Olaszországban, Franciaországban és Svájcban, ahol a tanügyi intézményeket is tanulmányozta; számos alkalommal képviselte az MTA-t, a Kisfaludy Társaságot és a magyar kormányt bel- és külföldi ünnepeken, gyűléseken. Tanítványai 1912-ben emlékkönyvet adtak ki tiszteletére: Philológiai dolgozatok a magyar-német érintkezésekről.

Munkássága szerkesztés

 
Heinrich Gusztáv

Az 1860-as évektől haláláig dolgozott. Sokoldalú és nagy kiterjedésű irodalmi munkásságot fejtett ki a német és magyar irodalomtörténet terén. A modern filológia módszerét 1873-tól kezdve ő honosította meg a magyar irodalomtudományban. Racionalista volt, pozitivista szellemét reális filológiai szempontok vezették. A német nyelv és irodalom egyetemi tanszékén sok értékes dolgot ültetett át a németországi szaktudományból a magyar tudományos világba, a német irodalomnak a magyarra tett hatását rendszeresen vizsgálta. Mint német mesterei, V. Scherer és F. Zarncke, ő is a pozitív részletmunka híve volt; tényeket követelt, ezekből vonta le következtetéseit. A csak stílusművészetre törekvő filozofálást nem sokra becsülte, az esztétizálókat kigúnyolta, mert csak a szövegekben való oknyomozó elmélyedéssel látta biztosítottnak a tudományos módszert.

A Budapesti Philologiai Társaságban elmondott 1887. évi elnöki megnyitó beszédében azt fejtegette, hogy a magyar irodalomtörténet csak csekély részben tudomány, nagyobb részben felszínes vélekedés, üres frázis, mert a magukat tudósoknak képzelő szépírók, zsurnaliszták megálltak a kezdet kezdetén. Ez a beszéde különösen nagy felhördülést keltett az irodalomtörténészek körében.

Mint szerkesztő főként az Egyetemes Philologiai Közlöny és a Régi Magyar Könyvtár alapításával szerzett érdemeket. Régi szövegkiadásai tudományos vizsgálódásra hozzáférhetővé tették a 16–19. század irodalmi alkotásait. Iskolaügyi kérdéseket és kultúrpolitikai feladatokat tárgyaló cikkei tele voltak reformgondolatokkal, tudományos értekezései és bírálatai kitűntek filológiai módszerességükkel. Összefoglaló munkája, A német irodalom története (1886–1889) befejezetlenül maradt, mert olyan széles alapokon kezdte meg felépítését, hogy két kötet közreadása után elkedvetlenedett a folytatástól. Teljes német irodalomtörténete a szerkesztésében 1905-ben megindult Egyetemes irodalomtörténet lapjain jelent meg. A német irodalom történetének ez volt az első nagyszabású leírása magyar nyelven.

Legértékesebb tanulmányai a Budapesti Szemlében jelentek meg. Több tankönyv, tudományos könyvsorozat és folyóirat szerkesztésében vett részt. 1868–69: Tanügyi Füzetek (Császár Károlylyal); 1872–78: Magyar Tanügy (a II. évfolyamtól Kármán Mórral); 1877–91: Egyetemes Philologiai Közlöny (Ponori Thewrewk Emillel); 1883–91: Ungarische Revue (Hunfalvy Pállal); Ungarische Rundschau, Akadémiai Értesítő, Régi Magyar Könyvtár, Olcsó Könyvtár, Egyetemes irodalomtörténet (1904–1912, négy kötet). Számos szövegkiadást rendezett sajtó alá (Poncianus históriája, Aranyosrákosi Székely Sándor, Bolyai Farkas, Dugonics András, Kazinczy Ferenc, Mészáros Ignác.) Sajtó alá rendezte Greguss Ágost Tanulmányainak III. kötetét (1884.) és a Tudós Nők magyarázatos kiadásának 2. kiadását (1894.)

Munkái szerkesztés

 
A német irodalom története

Jegyzetek szerkesztés

  1. http://resolver.pim.hu/auth/PIM57877, Heinrich Gusztáv, 2018. szeptember 12.

Források szerkesztés

További információk szerkesztés

  • Schöpflin Aladár (1922). Heinrich Gusztav. Nyugat (22. szám). (Hozzáférés: 2011. április 28.)