Henry Kissinger

(1923–2023) német születésű amerikai diplomata és politikus, külügyminiszter

Henry Alfred Kissinger, születési nevén Heinz Alfred Kissinger (Fürth, 1923. május 27.Kent, Connecticut, 2023. november 29.)[6] Nobel-békedíjas németországi születésű amerikai diplomata, politikus, politológus, író és történész. Nemzetbiztonsági főtanácsadó, majd külügyminiszter (Secretary of State) a Nixon-kormányban, mely tisztségében a Watergate-botrány (1974) után a Gerald Ford vezette új kormányban is megmaradt.

Henry Kissinger
Kissinger 1976-ban
Kissinger 1976-ban
Az Amerikai Egyesült Államok 56. külügyminisztere
Hivatali idő
1973. szeptember 22. – 1977. január 20.
ElnökRichard Nixon
Gerald Ford
ElődWilliam P. Rogers
UtódCyrus Vance
Az Amerikai Egyesült Államok 8. nemzetbiztonsági tanácsadója
Hivatali idő
1969. január 20. – 1975. november 3.
ElődWalt Rostow
UtódBrent Scowcroft
Katonai pályafutása
Csatái

Született1923. május 27.
Fürth
Elhunyt2023. november 29. (100 évesen)
Kent, Connecticut
SírhelyArlingtoni Nemzeti Temető
PártRepublikánus

SzüleiPaula Stern
Louis Kissinger
HázastársaAnn Fleischer (1949–1964)
Nancy Maginnes (1974–2023)
Foglalkozás
Iskolái
Vallászsidó vallás

Díjak
  • Bronze Star Medal (1945)
  • Guggenheim-ösztöndíj (politikatudomány, 1965)
  • Nobel-békedíj (Seán MacBride, Szató Eiszaku, Lê Đức Thọ, 255 000 kr, Willy Brandt, 1973)
  • Az Olasz Köztársaság Nagykeresztjének Lovagja (1976. november 10.)
  • Elnöki Szabadság-érdemrend (1977. január 13.)
  • Károly-díj (1987. május 28.)
  • Eric M. Warburg Award (1992)
  • a Brit Birodalom Rendjének lovagparancsnoka (1995)
  • Nemzeti Könyvdíj
  • Bajor Érdemrend
  • Tomáš Garrigue Masaryk-rend
  • Baden-Württemberg Tartomány Érdemrendje (2007)
  • Wateler Peace Prize (1975)
  • Ewald von Kleist award (2009)
  • Golden Plate Award
  • Medal of Liberty (1986)
  • Francis Boyer Award (1981)
  • Knight Commander of the Order of St Michael and St George
  • a Lengyel Köztársasági Érdemrend nagykeresztje
  • Grand Cross 1st class of the Order of Merit of the Federal Republic of Germany
  • Az év embere (1972, Richard Nixon)
  • a Pekingi Egyetem díszdoktora (2005)
  • honorary doctor of Waseda University
  • Franz Josef Strauss Award (1996)
  • Financial Times Person of the Year (1972)
  • Maximilian Érdemrend a Tudományért és Művészetért
  • Great Immigrants Award (2006)
  • Tomáš Garrigue Masaryk-rend
  • Order of Saint Michael and Saint George
  • Lengyel Köztársasági Érdemrend
  • Német Szövetségi Köztársaság Érdemrendje
  • Ukrán Köztársasági Érdemrend 3. osztály
  • Presidential Medal of Distinction
  • Ellis Island Medal of Honor
  • Knights of Rizal
  • Global Citizen Awards (2012)

Henry Kissinger aláírása
Henry Kissinger aláírása
A Wikimédia Commons tartalmaz Henry Kissinger témájú médiaállományokat.

Személyes háttér

szerkesztés

Kissinger a bajorországi Fürth városában látta meg a napvilágot Heinz Alfred Kissinger néven, 1923. május 27-én Louis Kissinger és Paula Stern gyermekeként. Zsidó származása miatt a család 1938-ban a nácik elől New Yorkba emigrált. Henry katonai kiképzése során, 1943. június 19-én kapta meg az amerikai állampolgárságot. Bár 15 éves kora óta az Egyesült Államokban élt, mindig érezhető német akcentussal beszélte az angol nyelvet. A New York-i Városi Főiskola (City College of New York) hallgatójaként sorozták be 1943-ban. Kiképzése után, immár amerikai állampolgárként a belső elhárítás (Counter Intelligence Corps) 970-es alakulatához került mint némettolmács. A háború után a Harvardot summa cum laude végezte 1950-ben. Az egyetem Kissingert tartja az egyetlen olyan hallgatójának, aki hibátlanul végezte el tanulmányait, annak ellenére, hogy az utolsó évében egy négyes (B) becsúszott.[7] A mester (MSc) majd a PhD fokozatot 1952-ben, illetve 1954-ben szerezte meg, ugyanott. Doktori disszertációjának címe A World Restored: Metternich, Castlereagh and the Problems of Peace 1812–22. volt. Tanulmányai befejeztével a Harvardon maradt, ahol különböző pozíciókat töltött be, miközben több nagyobb állami szervezet tanácsadója is lett.

Liberális republikánusként, és hogy az amerikai külpolitikában nagyobb szerephez jusson, Nelson Rockefeller republikánus jelöltnek, New York Állam akkori kormányzójának támogatója, illetve külpolitikai tanácsadója lett az 1960-as, 1964-es és 1968-as elnökválasztásokon. Richard Nixon 1968-as győzelme után kérte fel Kissingert a nemzetbiztonsági tanácsadói pozícióra, ami a nemzetbiztonsági kabinet vezető székét, ezáltal pedig az elnöki kabinetbe való bekerülést jelentette.

Első feleségétől két gyermeke született. Haláláig második feleségével, Nancy Maginnesszel élt a Connecticut állambeli Kent városában, ahol saját cégét, a Kissinger Associates nevű tanácsadó vállalatot igazgatta.

Nagy rajongója volt a New York Yankees baseballcsapatnak, illetve a SP Fürth labdarúgócsapatnak, melynek ifikorában egy ideig tagja is volt.[8]

2023. november 29-én halt meg.[9]

Külpolitika

szerkesztés

Kissinger Nemzetbiztonsági Főtanácsadóként dolgozott 1969 és 1975 Nixon, majd Ford elnöksége idején, míg egy ideig ezzel párhuzamosan 1973 szeptembere és 1977. január 20-a között az Egyesült Államok külügyminisztere is volt. Pozícióját a Watergate-botrány sem tudta megingatni, habár tanácsadói szerepéről 1975-ben leváltották.

Mint a Realpolitik támogatója és követője, jelentős szerepet játszott az Egyesült Államok külpolitikájában 1969 és 1977 között, mely során kidolgozta az enyhülés politikáját. Ez valódi enyhülést hozott az USA és a Szovjetunió kapcsolatában, és meghatározó szerepet játszott az 1972-es kínai–amerikai csúcstalálkozón Csou En-laj pártfőtitkárral tartott megbeszéléseken, mely Kína a világ felé történő nyitását, illetve egy új, antiszovjet kínai–amerikai szövetséget eredményezett. 1973-ban a vietnámi háború befejezéséért tett erőfeszítései elismeréséül Nobel-békedíjat kapott.

Enyhülés és nyitás Kína felé

szerkesztés
 
Kissinger, Csou En-laj (Zhou Enlai) kínai miniszterelnök és Mao Ce-tung társaságában

Mint nemzetbiztonsági tanácsadó Nixon idején, Kissinger úttörője volt az enyhülés politikájának az USA és a Szovjetunió, illetve Kína között. A stratégia részeként kezdeményezte a légköri kísérleti atomrobbantásokat tiltó és a fegyverzetcsökkentést előirányzó tárgyalásokat, melyek végül az 1972-ben aláírt SALT–1, illetve a ballisztikus rakéták elleni védelmi rendszerek limitálásáról szóló AMB/AMBT (Anti-Ballistic Missle Treaty), illetve az 1979-es SALT–2 szerződéshez vezettek. A stratégiai fegyverek fokozatos leszereléséről szóló tárgyalásokat eredetileg 1968-ban már el akarták kezdeni, de a „prágai tavasz”, majd a Varsói Szerződés tagállamainak inváziója után tiltakozásképpen elhalasztották.

Kissingernek sikerült diplomáciai nyomást gyakorolnia a Szovjetunióra rövid egymásutánban két Kínába tett utazásával 1971 júliusában, illetve októberében (melyből az első titkos volt), melyeken Csou En-laj miniszterelnökkel folytatott tárgyalásokat. Ezek a látogatások alapozták meg Nixon 1972-es kínai látogatását, mely hatalmas diplomáciai sikernek számított akkoriban. Nixon, Csou En-laj és Mao Ce-tung találkozója, illetve az ennek során aláírt dokumentumok és szerződések 23 évnyi kölcsönös ellenségeskedésnek és diplomáciai elszigeteltségnek vetettek véget. Az eredmény egy hallgatólagos, szovjetellenes szövetség lett a két szuperhatalom között. Habár Kissinger diplomáciai irányvonala gazdasági és kulturális kapcsolatokat is teremtett a két ország között, illetve újra megnyílt a kínai, illetve az amerikai érdekképviseleti iroda a két fővárosban, a relációk teljes normalizálása egészen 1979-ig elhúzódott a Watergate-botrány során kipattant belső konfliktusok miatt. Az USA azonban továbbra is elismerte Tajvan függetlenségét.

Vietnám és Kambodzsa

szerkesztés

Indo-pakisztáni háború

szerkesztés

Kissingert éles kritikák érték az 1971-es, India és Pakisztán között kirobbant indiai-pakisztáni háború során kifejtett tevékenysége miatt, mivel hiába készült számos jelentés a bangladesi (akkoriban még kelet-pakisztáni) „tisztogatásokról” és hiába került nyilvánosságra a Blood telegram (Archer Blood bangladesi amerikai diplomata éles hangvételű tiltakozó telegramja a bangladesi felszabadítási háború után elkövetett háborús bűnök és emberi jogi sérelmek megtorlatlansága miatt), ezek ellenére sem tett semmit Yahya Khan pakisztáni elnök, vagy a pakisztáni hadsereg tevékenységének leállítására. A háborúban győztes India és a Szovjetunió között a háború előtt nem sokkal korábban aláírt baráti szerződés miatt Kissinger különösen érdekelt volt a szovjetek dél-ázsiai térnyerésének megakadályozásában, illetve a Kínával kötött hallgatólagos szövetség demonstrálására is jó lehetőséget adott, hogy az Egyesült Államok Iránon és Jordánián keresztül a Kína szoros szövetségesének számító Pakisztánt támogatta a konfliktus során mind pénzzel, mind fegyverekkel.[10]

Az elmúlt években[mikor?] ismét felszínre került az a hangfelvétel, mely közte és az elnök (Nixon) között 1971. november 5-én történt beszélgetést rögzítette és amelyben többek között az indiaiakat „köcsögöknek”, Indira Gandhi indiai miniszterelnök asszonyt pedig „ribancnak” nevezte.[11] Kissinger azóta többször is kifejtette sajnálkozását és megbánását mondataiért.[12]

Jom kippuri háború

szerkesztés
 
Ismail Fahmi egyiptomi külügyminiszter találkozója Nixonnal és Kissingerrel a harcok befejezése után tíz nappal, 1973. október 31-én

1973-ban a jom kippuri háború befejezése után Kissinger vezette a béketárgyalásokat Izrael és a háborút meglepetésszerűen kirobbantó, majd hamar elvesztő egyiptomi és szíriai vezetés között. Kissinger a tárgyalásokról, abban való tevékenységével összefüggő hosszú és többször drámai hangvételű telefonbeszélgetéseket tett közzé 2002-es, Crisis című könyvében. Kissinger (kezdetben vonakodó) támogatásával, az amerikai hadsereg a történelem legnagyobb szabású légi katonai szállítását vezényelte le Izrael megsegítésére a háborúban, illetve az 1973-as OPEC embargó során, mely az Egyesült Államok és nyugati szövetségeseit sújtotta, egészen annak 1974-es feloldásáig. Ekkor a légi szállítás is abbamaradt.

Izrael a kezdetben Egyiptom és Szíria által elfoglalt területeket visszaszerezte, majd a Golán-fennsíktól keletre fekvő területet is elfoglalták, illetve egészen a Szuezi-csatornáig nyomultak előre, annak mindkét partját elfoglalva. Kissinger kényszerítette az izraelieket az újonnan szerzett területek jó részének visszaadására, ami nagyban hozzájárult az egyiptomi–izraeli békeszerződéshez. A mozzanat egyben előrébb mozdította az egyiptomi–amerikai kapcsolatokat is, az addig erősen szovjetbarát egyiptomi politikát felülírva. A békét végül 1978-ban kötötték meg, melyben a Sínai-félsziget (és egyben a Szuezi-csatorna) visszaszolgáltatásáért cserébe Egyiptom elismerte Izrael állam létét, illetve azonnali hatállyal felhagyott a további agresszióval. A szerződés aláírásáért a többi arab ország azonnal élesen kritizálta, illetve elítélte Anvar Szadat elnököt.

Kissinger szorgalmazta és támogatta a Dél-Amerika déli részén (Argentína, Chile), illetve Latin-Amerika más részein akkoriban született, vagy már meglévő antikommunista katonai juntákkal való barátságos diplomáciai kapcsolatok kiépítését és fenntartását, így a chilei belpolitikába történt burkolt beavatkozást az 1970-ben demokratikusan megválasztott Salvador Allende nyíltan marxista, Kuba-párti elnök elmozdítására, aki hivatalba lépése után nem sokkal számos amerikai érdekeltségű céget államosított.

Nixon kormánya idején a CIA megbízást kapott egy katonai puccs előkészítésére, de az kudarcba fulladt.[13] Ezután jelentős összegekkel támogatta az 1972-es és 1973-as tömeges kormányellenes megmozdulásokat, melyet Kissinger az Allende kormányról tett, sokat vitatott kijelentéseiben úgy indokolt, hogy „Nem értem, hogy miért kéne állnunk és néznünk, ahogy egy ország kommunistává válik polgárai felelőtlensége folytán” illetve „ezek az ügyek túl fontosak a chilei választók számára ahhoz, hogy ezt egyedül ők dönthessék el”. Ezek a nyilatkozatok a közvélemény jelentős részében felháborodást keltettek, akik ezt Chile szuverenitásának lenézéseként, arról lekezelő hangnemben történő nyilatkozatként értelmezték.

1973 szeptemberében a chilei hadsereg főparancsnoka, Augusto Pinochet által vezetett katonai puccs során Allende eltűnt, majd holtan került elő. Halálának körülményei máig nem tisztázottak,[14] ahogy Kissinger pontos szerepe sem ebben az amerikai intervencióban.[15]

Kissinger egy későbbi chilei látogatása során Pinochetnek azt mondta, hogy az Egyesült Államok figyeli a junta tevékenységét, különösen az emberi jogok megsértését, de szimpatizál annak antikommunista beállítottságával.

A magyar Wikidézetben további idézetek találhatóak Henry Kissinger témában.

Piszkos háború

szerkesztés

Kelet-Timor

szerkesztés

Háborús bűnök

szerkesztés

A 2002-ben nyilvánosságra hozott dokumentumok miatt, melyek az USA dél-amerikai és Kelet-Timorral kapcsolatos politikáját tartalmazták a Nixon-, majd a Ford-kormány alatt, Kissinger heves támadás alá került a (főleg amerikai) sajtó és számos emberjogi szervezet részéről;[16] Christopher Hitchens újságíró volt mind közül a leghevesebb. A dokumentumok nyilvánosságra hozatala után olyan országok, mint Franciaország, Brazília, Chile, Spanyolország vagy Argentína hivatalos úton keresték meg Kissingert, hogy kérdéseket tegyenek fel neki többek között a Condor hadművelet során feltehetőleg elkövetett amerikai háborús bűnökről.[17][18][19]

Bibliográfia

szerkesztés

Magyarul megjelent művei

szerkesztés
  • Az amerikai külpolitika / Az amerikai külpolitika központi kérdései / Belpolitikai struktúra és külpolitika / A vietnami tárgyalások; Kossuth, Bp., 1973
  • Diplomácia; ford. Baik Éva et al., jegyz. Magyarics Tamás, térképek Dobieczki Magda; Panem-Grafo–McGraw-Hill, Bp.–Maidenhead, 1996
  • Korszakváltás az amerikai külpolitikában? A 21. századi Amerika diplomáciai kérdései; utószó, ford. Magyarics Tamás; Panem-Grafo, Bp., 2002
  • Kínáról; ford. Magyarics Tamás; Antall József Tudásközpont, Bp., 2014
  • Világrend; ford. Kállai Tibor, Pataky Éva; Antall József Tudásközpont, Bp., 2015
  • Fehér házi éveim, 1-3.; ford. Magyarics Tamás; Antall József Tudásközpont, Bp, 2019
  • Az állam vezetéséről: Hat politikai stratégia a XX. századból. Ford. Beke Ádám et al. Budapest: MCC Press. 2023. = Világrend, ISBN 978-963-644-000-8  
  1. Henry Kissinger - Age, Accomplishments & Facts (angol nyelven). Biography.com, 2021. november 9. (Hozzáférés: 2023. november 30.)
  2. a b c d Scott Ross: Henry Kissinger, US diplomat who was revered and reviled, dies at 100 (angol nyelven). KXAS-TV, 2023. november 29. (Hozzáférés: 2023. november 29.)
  3. a b Henry A. (Heinz Alfred) Kissinger - People - Department History - Office of the Historian. United States Department of State. (Hozzáférés: 2023. november 30.)
  4. a b Ben Harris: Henry Kissinger, influential first Jewish secretary of state, dies at 100 (angol nyelven). Jewish Telegraphic Agency, 2023. november 29. (Hozzáférés: 2023. november 30.)
  5. a b c Henry A. Kissinger (angol nyelven). (Hozzáférés: 2023. november 30.)
  6. Reuters. „Henry Kissinger, American diplomat and Nobel winner, dead at 100”, Reuters, 2023. november 30. (Hozzáférés: 2023. november 30.) (angol nyelvű) 
  7. Richie, Jason (2002). Secretaries of State: Making Foreign Policy. Oliver Press, pp. 119. ISBN 1-881508-65-X
  8. Der berühmteste Fan. SpVgg Greuther Fürth. [2007. szeptember 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2007. január 9.)
  9. Henry Kissinger, secretary of state under Presidents Nixon and Ford, dies at 100. (Hozzáférés: 2023. november 30.)
  10. The Tilt: The U.S. and the South Asian Crisis of 1971. National Security Archive, 2002. december 16. (Hozzáférés: 2006. december 30.)
  11. (2005) „150. Conversation Among President Nixon, the President’s Assistant for National Security Affairs (Kissinger), and the President’s Chief of Staff (Haldeman), Washington, November 5., 1971, 8:15–9:00 a.m.”. Foreign Relations, 1969–1976 E-7 (19), Kiadó: U.S. Department of State. [2005. július 2-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2006. december 30.)  
  12. Kissinger regrets India comments”, BBC, 2005. július 1. (Hozzáférés: 2006. december 15.) 
  13. Church Report (U.S. Department of State). [2013. február 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2007. január 31.)
  14. Pike, John. Allende's Leftist Regime. Federation of American Scientists.
  15. Alleged Assassination Plots Involving Foreign Leaders (1975), Church Committee, pages 246–247 and 250–254.
  16. CNN.com Kissinger archívum. [2009. február 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2006. november 13.)
  17. Human Rights Watch world report 2002: Argentina
  18. The National Security Archive: East Timor Revisited
  19. Slate.com: The Latest Kissinger Outrage Archiválva 2006. augusztus 10-i dátummal a Wayback Machine-ben.

Kapcsolódó szócikkek

szerkesztés