Herbert von Bismarck
Herbert von Bismarck, született Nicolaus Heinrich Ferdinand Herbert von Bismarck (Berlin, 1849. december 28. – Friedrichsruh, 1904. szeptember 18.) gróf, porosz államminiszteri államtitkár, Otto von Bismarck idősebbik fia, Wilhelm von Bismarck bátyja.
| Herbert von Bismarck | |
 | |
| Született | Nicolaus Heinrich Ferdinand Herbert von Bismarck 1849. december 28.[1][2][3][4] Berlin[5] |
| Elhunyt | 1904. szeptember 18. (54 évesen)[1][2][3][4] Friedrichsruh[6] |
| Állampolgársága | porosz |
| Házastársa | Marguerite von Bismarck |
| Gyermekei |
|
| Szülei | Johanna von Puttkamer Otto von Bismarck |
| Foglalkozása |
|
| Tisztsége |
|
| Sírhelye | Bismarck Mausoleum |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Herbert von Bismarck témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Pályája szerkesztés
Herbert von Bismarck a Bismarck nemesi családból származott, és Fürst Otto von Bismarck Otto von Bismarck birodalmi kancellár és felesége Johanna von Puttkamer legidősebb fia volt.
Részt vett az 1870/1871-es porosz-francia háborúban. Az 1. gárdista dragonyos ezred alhadnagyaként megsebesült a Mars-la-Tour-i csata során.
1873-ban a Külügyminisztériumhoz került, ahol kezdetben főként apja magántitkáraként dolgozott, 1876-ban letéve a diplomáciai vizsgát először a berni, majd 1876/77-ben a bécsi követségeknél működött. 1882-ben például követségi tanácsos volt Londonban, 1884-ben pedig Szentpéterváron és Hágában. 1885-ben államtitkár-helyettessé nevezték ki, majd a következő év május 18-án[7] a Külügyminisztérium államtitkárává nevezték ki. A Porosz Királyságban 1888-ban államminiszter lett, de néha nyers modorával meglehetősen népszerűtlenné tette magát néhány kortársa körében. Azt mondták, hogy jó esélyei vannak arra, hogy apja utódja legyen a birodalmi kancellárságban.
Amikor 1890-ben II. Vilmos lemondásra szólította fel a császári kancellárt, Herbert von Bismarck néhány nappal apja után távozott a Külügyminisztérium államtitkári posztjáról, noha Vilmos ezt kifejezetten ellenezte. 1893-ban a Német Birodalmi Párt színeiben beválasztották a Reichstagba. Bismarck a Corps Borussia Bonn tagja volt.
1881-ben viszonya a még mindig házas Elisabeth zu Carolath-Beuthen Erzsébet hercegnővel botrányt okozott. Apja minden erejével ellenállt ennek a kapcsolatnak, először kitagadással, majd öngyilkossággal fenyegette fiát, és végül sikerült rávennie őket, hogy szakítsák meg kapcsolatukat.
1892-ben Herbert von Bismarck megnősült Bécsben. Marguerite Malvine Hoyos grófnéja (1871-1945), Georg Anton Graf von Hoyos és Alice, született Whitehead lánya, és így a feltaláló Robert Whitehead unokája, akivel öt közös gyermeke született.
Herbert von Bismarck – öccséhez, Wilhelm von Bismarckhoz hasonlóan - fiatalon halt meg alkoholizmusa által kiváltott májbetegségben.[8]
Jegyzetek szerkesztés
- ↑ a b Integrált katalógustár (német nyelven). (Hozzáférés: 2014. április 9.)
- ↑ a b SNAC (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
- ↑ a b Brockhaus (német nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
- ↑ a b BnF források (francia nyelven)
- ↑ Integrált katalógustár (német nyelven). (Hozzáférés: 2014. december 10.)
- ↑ Integrált katalógustár (német nyelven). (Hozzáférés: 2014. december 30.)
- ↑ Berliner Börsen-Zeitung, Jg. 1886, No. 229 (Tue, 18.05, Morgenausgabe), p. 1.
- ↑ Mit Pistolen trieb Bismarck dem Sohn die Ehe aus. welt.de, 2021. június 12. „Alkoholista, megkeseredett magánemberként a Friedrichsruh kastélyban kötött ki, miután öt gyermeket szült egy kései házasságban”
Fordítás szerkesztés
- Ez a szócikk részben vagy egészben a Herbert von Bismarck című német Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Források szerkesztés
- Bokor József (szerk.). Bismarck-Schönhausen, A Pallas nagy lexikona. Arcanum: FolioNET (1893–1897, 1998.). ISBN 963 85923 2 X
- Louis Leo Snyder: Political Implications of Herbert von Bismarck’s Marital Affairs, 1881, 1892. In: The Journal of Modern History 36/2 (Juni 1964), S. 155–169.
- Eberhard von Vietsch: Bismarck, Nikolaus Heinrich Ferdinand Herbert Graf von, Fürst von. In: Neue Deutsche Biographie (NDB). Band 2, Duncker & Humblot, Berlin 1955, ISBN 3-428-00183-4, S. 268
- Walter Bußmann (Hrsg. und Einl.): Herbert Graf von Bismarck: Aus seiner politischen Privatkorrespondenz. (= Deutsche Geschichtsquellen des 19. und 20. Jahrhunderts. Band 44) Vandenhoeck & Ruprecht, Göttingen 1964.
- Winfried Baumgart (Hrsg. und Bearb.): Herbert Graf von Bismarck: Erinnerungen und Aufzeichnungen 1871–1895. Ferdinand Schöningh, Paderborn 2015; ISBN 978-3-506-78263-2.
