Hevesi Endre-díj
A Hevesi Endre-díj tudományos-technikai újságírók számára megítélhető 1988-ban alapított elismerés.
Hevesi Endre-díj | |
Névadó | Hevesi Endre |
Alapítás éve | 1988 |
Ország | Magyarország |
A díj átadása
szerkesztésA díj célja díjban, jutalomban, ösztöndíjban részesíteni évente három olyan újságírót, akik az előző évben a legtöbbet tették a tudomány és technika legújabb eredményeinek népszerűsítése terén. A díjat minden év április 30-án, Hevesi Endre születésének évfordulóján adják át. Odaítélése a díjat kezelő Hevesi Endre Díj Alapítvány és a Magyar Újságírók Országos Szövetsége javaslata alapján történik. 1999 óta a három díjazotton kívül még egy díjat adnak át, a Hevesi Endre-életműdíjat. A díj hitelességét oklevél bizonyítja, összege 100.000 forint.[1] A díjjal 1988-as alapításakor 25 ezer, 1994-ben már 50 ezer forint jutalom járt. A díjat Hevesi Endréné, Kalmár Magda alapította 1987-ben néhai férje Hevesi Endre emlékére.
Az alapítvány kuratóriumának tagjai: Herczeg János elnök, Nagy József titkár, Hankó Ildikó, Palugyai István, Staar Gyula, Szentgyörgyi Zsuzsa.
Díjazottak
szerkesztés- 2019. – Bolcsó Dániel, Haiman Éva, életműdíj: dr. Oláh-Gál Róbert
- 2018. – Dr. Tószegi Zsuzsanna, Dr. Varga Máté, az Életműdíjat Dr. Almár Iván tudományos kutató kapta,
- 2017. – Gilicze Bálint újságíró, az MTA Kommunikációs Főosztályának munkatársa, Kocsis-M. Brigitta az M5 televízió Novum című műsorának szerkesztő-műsorvezetője, professzor Lente Gábor egyetemi tanár a Debreceni Egyetem Kémiai Intézetének oktatója[2]
- 2016. – Hanula Zsolt tudományos újságíró, az Index internetes portál újságírója, Életműdíj - Dr. Füstöss László a Fizikai Szemle felelős szerkesztője (2016) és Dr. Horváth András űrkutató-csillagász a TIT Budapesti Planetáriuma volt igazgatója,[3]
- 2015. – Frey Sándor, tudományos újságíró, a Földmérési és Távérzékelési Intézet Kozmikus Geodéziai Obeszervatóriumának főtanácsosa, az Űrvilág hírportál főszerkesztője, és Miholcsa Gyula, tudományos újságíró, a bukaresti Román Televízió Magyar Adásának belső munkatársa, Életműdíj - Dosztányi Imre, a TermészetBÚVÁR főszerkesztője, felelős kiadója,[4]
- 2014. – dr. Both Előd űrkutatási szakíró, a Magyar Űrkutatási Iroda vezetője, a Magyar Asztronautikai Társaság alelnöke, Életműdíj – dr. Oláh István, a MAG Kutatás, Fejlesztés és Környezet c. folyóirat főszerkesztője. Mindkét díjazott hosszú évek óta a Tudományos Újságírók Klubja tagja.[5]
- 2013. – Tasi Tibor, az FM90 Friss Rádió szerkesztője, Dr. Nemes János, a Praxis alapítója, a Népszabadság szerzője, Zsiros László Róbert, a Klubrádió szerkesztője.[6]
- 2012. – dr. Hajdú Ferenc, a Haditechnika című folyóirat főszerkesztője, Szále László újságíró, a Mindennapi Pszichológia munkatársa. Életműdíj – Pápai Gábor, az Erdészeti Lapok főszerkesztője.[7]
- 2011. – dr. Pesthy Gábor biológus, tudományos újságíró, az Origo külső munkatársa, Simon Ágnes biokémikus, tudományos újságíró, a Kémiai Kutatócsoport főmunkatársa,[8] dr. Kovács Győző, tudományos újságíró, mérnök, az első magyar számítógép "atyja", munkásságáért Hevesi Endre Életműdíjat kapott.[9]
2000 – 2010
szerkesztés- 2010. – Chikán Ágnes szabadúszó újságíró, (Délmagyarország főmunkatársa korábban), Molnár Csaba, a Magyar Nemzet Magazin munkatársa. Életműdíj – Cseri Rezső, a TermészetBÚVÁR szerkesztője.[10]
- 2009. – Fried Judit, a Magyar Távirati Iroda munkatársa, Sarkadi Péter, a Greenfo.hu főszerkesztője, az MR1-Kossuth újságírója. Életműdíj – Ajtay Ferenc az Erdélyi Gyopár folyóirat nyugalmazott felelős szerkesztője.[11]
- 2008. – Babinszki Edit, Élet és Tudomány, Delta, Trupka Zoltán, a Magyar Csillagászati Egyesület (MCSE) elnökségének tagja, szakújságíró. Életműdíj – Kollányi Ágoston, a Delta rendezője.[12]
- 2007. – Dombi Margit, Lacza Tihamér, Méry Zsuzsa, Életműdíj – Szűcs József[13]
- 2006. – Lánczi Ágnes, a Magyar Rádió Gordiusz Műhelyének vezetője, Silberer Vera, a Természet Világa olvasószerkesztője. Életműdíj – Sárhidai Gyula, a Haditechnika műszaki-tudományos ismeretterjesztő folyóirat szerkesztője.[14]
- 2005. – Esti Judit – Magyar Rádió Tudományos Ismeretterjesztő Szerkesztősége, Montskó Éva – Magyar Televízió (Delta Magazin), Tolnai Kata – Semmelweis Egyetem c. lap.[15]
- 2004. – Életműdíj: Kővári Péter újságíró, ismeretterjesztő, 1967-1972 között a Delta munkatársa, televíziós szakember,[16]
- 2003. – Gózon Ákos, Kapitány Katalin, Mátay Anna, életműdíj: Kardos István[17]
- 2002. – Dürr János, a Természet világa, Gábor Zsuzsa, a Népszabadság újságírója, Bozsik József, a Magyar Rádió munkatársa. Életműdíj – Pető Gábor Pál a Népszabadság tudományos technika rovatának szerkesztője.[18]
- 2001. – Faragó Zoltán, Hargitai Miklós, Juhari Zsuzsanna, Németh Ferenc (életműdíj), Sályi András,[19] Dr. Vicsek Tamásné Strehó Mária matematikus, tudományos újságíró,[20]
- 2000. –
1989 – 1999 között díjazottak
szerkesztés- 1999. – Abonyi Iván fizikus, a Természet Világa szerkesztőségi tagja,[21]Jéki László magfizikus, tudományos újságíró, a Műszaki Élet, Fizikai Szemle, Magyar Tudomány szerkesztő bizottságainak tagja volt, a Magyar nagylexikon és az Encyclopaedia Hungarica cikkeinek szerzője.[22]
- 1998. – Szabados László, Prof. Dr., tudományos tanácsadó, a Magyar Tudomány szerkesztője[23]
- 1997. –
- 1996. – Juhász Árpád geológus, tudományos ismeretterjesztő újságíró, a Magyar Tudományos Akadémia Ismeretterjesztési Bizottságának tagja.[24] Életműdíj – Németh Ferenc költő, újságíró,[25]
- 1995. – Staar Gyula, tudományos újságíró, a Természet Világa szerkesztője 1974 és 1989 között, 1990 óta az újság főszerkesztője.
- 1994. –
- 1993. – Bencze Gyula fizikus, a Természet Világa és a Magyar Tudomány és a Fizikai Szemle szerkesztőbizottsági tagja,[21]
- 1992. –
- 1991. –
- 1990. – Herczeg János (1934) tudományos ismeretterjesztő újságíró, az Élet és Tudomány főszerkesztője.[26]
- 1989. –
- 1988. Dr. Eke Károly a Magyar Rádió főmunkatársa, Mentusz Károly, a Heves Megyei Hírlap Népújság (Eger) rovatvezetője és Palugyai István, a Magyar Hírlap munkatársa részesült[27]
Jegyzetek
szerkesztés- ↑ 'A Hevesi Endre Életműdíj oklevele'. [2018. szeptember 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. október 23.)
- ↑ Átadták a tudományos újságírók Hevesi Endre-díját- Hírek-Greenfo - Zöld iránytű a neten (magyar nyelven). Greenfo - Zöld iránytű a neten. [2018. április 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. április 24.)
- ↑ Átadták a tudományos újságírók Hevesi Endre-díját. tudomanyosujsagirokklubja2.wordpress.com, 2016. április 29. [2016. október 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. április 30.)
- ↑ Átadták a tudományos újságírók Hevesi Endre-díját. muosz.hu, 2014. április 30. [2016. június 2-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. április 29.)
- ↑ Hevesi Endre-díj. urvilag.hu, 2014. április 29. [2016. március 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. október 19.)
- ↑ Debreceni újságíró vehette át az idén a Hevesi Endre-díjat. dehir.hu, 2013. április 30. (Hozzáférés: 2014. november 5.)
- ↑ Hevesi Endre-díj 2012.. emasa.hu, 2012. május 8. [2014. október 25-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. október 25.)
- ↑ Átadták a Hevesi Endre Díjakat2011-ben. emasa.hu, 2011. május 2. [2014. október 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. október 26.)
- ↑ Díjat kapott az első magyar számítógép atyja. teol.hu, 2011. május 9. [2014. december 23-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. október 23.)
- ↑ Huszonharmadik alkalommal adták át a tudományos újságírók Hevesi Endre-díjait. emasa.hu, 2010. április 28. [2014. október 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. október 26.)
- ↑ Hevesi Endre-díjjal ismerték el a greenfot. greenfo.hu, 2009. május 1. (Hozzáférés: 2014. november 5.)
- ↑ Átadták a Hevesi Endre-díjakat. emasa.hu, 2008. május 2. [2014. október 23-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. október 23.)
- ↑ MNO, 2007.05.02.
- ↑ Tudományos újságírókat díjazott a Hevesi Endre Alapítvány. muosz.hu, 2006. április 30. [2014. november 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. november 5.)
- ↑ Átadták a Hevesi Endre-díjakat. muosz.hu, 2005. április 27. [2014. október 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. október 18.)
- ↑ Who is Who Magyarországon. whoiswho-verlag.ch. [2014. november 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. november 21.)
- ↑ Hevesi Endre-díj. Tudományos újságírók klubja (2016) (Hozzáférés: 2018. szeptember 1.) arch
- ↑ Hevesi Endre díj a természet tudomány tollnokainak 2002.04.26.. muosz.hu, 2002. április 26. [2014. december 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. november 5.)
- ↑ Hevesi Endre-díj. Magyar Sajtó, XLV. évf. 1. sz. (2004) 32. o.
- ↑ Dr. Vicsek Tamásné egyetemi docens életrajza.. uni-corvinus.hu. [2018. május 11-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. november 22.)
- ↑ a b Természet Világa szerkesztőség. termeszetvilaga.hu. [2014. november 9-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. november 9.)
- ↑ Jéki László - életrajz. kfki.hu/. (Hozzáférés: 2014. november 19.)
- ↑ Who is who Magyarországon. whoiswho-verlag.ch. [2014. november 9-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. november 9.)
- ↑ Juhász Árpád: Klímadilemmák. piacesprofit.hu, 2009. szeptember 9. (Hozzáférés: 2014. november 18.)
- ↑ Németh Ferenc írásai. [2014. december 20-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. november 6.)
- ↑ Aki benne van a díjamban. termeszetvilaga.hu, 2001 [2015. december 25-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. december 1.)
- ↑ Hevesi Endre-díj újságíróknak. Magyar Nemzet, LI. évf. 102. sz. (1988. április 30.) 12. o.
Források
szerkesztés- Magyar Újságírók Országos Szövetsége - Hevesi Endre Díj Alapítvány
- Tudományos Újságírók Klubja
- ↑ MNO, 2007.05.02.: Röviden. Magyar Nemzet Online, 2007. május 2. [2018. szeptember 11-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. szeptember 10.)