Főmenü megnyitása

A hjangga (hangul: 향가handzsa: 鄕歌, latin betűkkelhyangga?) koreai irodalmi lírai műfaj, mely jobbára a Silla-korabeli népdalokat jelöli a 6. és a 10. század között.[1] Csupán 25 hjangga szövege maradt fenn az utókorra.[2]

Tartalomjegyzék

TörténeteSzerkesztés

A kínaiak már elég korán feljegyezték, hogy a koreaiak szeretnek táncolni és énekelni, olyan kötetekben, mint a Szan kuo cse (三國志, „A három királyság története”, 3. század) vagy a Hou Han su (後漢書, „A kései Han-dinasztia könyve”, 5. század). A kínaiakat meglepte, hogy a koreai államokban mennyire gyakran tartanak táncos-zenés ünnepeket, sámánisztikus rituálékat. A 7. századtól az idu írás bevezetésével a korábban szájhagyomány útján terjedő dalokat le is jegyezték. A 9. század végén, 888-ban Szamdemok (삼대목, 三代目) címmel hjanggagyűjtemény is készült Sillában, azonban a 13. századi mongol invázió idején sok más feljegyzéssel együtt ez is elpusztult. Mára csupán néhány korabeli hjangga maradt fenn. Korabeli leírások szerint az átíráshoz használt kínai írásjegy alapú rendszert a kínaiak nem tudták elolvasni. A mai koreai nyelvészek számára is kihívást jelent az értelmezése, nem csak a rendszerről rendelkezésre álló kevés információ, de a koreai nyelv akkori állapotának hiányos ismerete és a fennmaradt leírásokban a korabeli írnokok által vétett hibák miatt is.[3]

JellemzőiSzerkesztés

A hjanggák jó része szájhagyomány útján terjedt, más részüket hjangcshal (향찰) írással írták le, ami kínai írásjegyekkel próbálta meg visszaadni a koreai nyelv kiejtését. A hjangga nem tekinthető egységes, általános szabályok szerint leírható műfajnak, mind formai, mind tartalmi tekintetben nagy változatosságot mutatnak a művek.[4] A fennmaradt hjanggák között vannak négy-, nyolc- és tízsoros költemények. Kutatók szerint a sorok növekedése a forma fejlődését mutatja, azonban ezek a változatok nem egymás után, hanem egymás mellett léteztek. A fennmaradt tízsoros költeményeket kivétel nélkül egy-egy személy írta, míg a négy- és nyolcsorosak között vannak népdalok és sámánénekek is. Az általános vélekedés szerint a népi eredetű négysoros hjanggákkal szemben a tízsorosakat szinte biztosan felsőbb osztálybeliek írták, például hvarangok és buddhista szerzetesek, az utolsó két sorban ugyanis inkább a felsőbb osztályokra jellemző érzelmek és érdekek jelennek meg. A tízsorosak esetében az első négy sor a téma megjelölése, a következő négy az érzelem elmélyítése, az utolsó kettő pedig mély érzelmekkel telt felkiáltás erőteljes befejezéssel. Az utolsó két sor üteme is megváltozik. Ilyen például a Volmjong szerzetesnek tulajdonított Cse mangmega (제망매가, „Óda elhunyt húgomhoz”, c. 742–765) című költemény is:[5]

Az élet s halál útja
Előttünk áll rémítően.
El sem köszöntél,
Csak így elmentél?
Az ősz-reggeli szél
felkapja a leveleket.
Bár egy ágról valóak,
Nem tudják, hová lesznek.
Ó, hugom, míg találkozunk Amitábha kertjében,
Várnom kell, s járnom Buddha útját.[6]

A hjanggákat énekelve adták elő, így a forma a dallamhoz igazodik. Egy-egy időmértékes szegmens három vagy négy szótagból áll.[7]

Fennmaradt hjanggákSzerkesztés

Az utókorra fennmaradt hjanggák:[2]

Szerző Cím
átírva
Cím
koreaiul
Keletkezés
dátuma
Mu pekcsei király Szodongjo 서동요 c. 600
Jungcshon mester Hjeszongga 혜성가 594
ismeretlen Phungjo 풍요 c. 635
Kvangdok vagy a felesége Von vangszengga 원왕생가 c. 661–681
Tugo Mo csukcsirangga 모죽지랑가 c. 692–702
öreg pásztor Honhvaga 헌화가 c. 702–737
Sincshung Vonga 원가 737
Volmjong mester Toszolga 도솔가 760
Volmjong mester Cse mangmega 제망매가 c. 742–765
Cshungdam mester Anminga 안민가 765
Cshungdam mester Cshan kipharangga 찬기파랑가 c. 742–765
Himjong To cshonszu kvanumga 도천수관음가 c. 762–765
Jongdzse mester Udzsokka 우적가 c. 785–798
Cshojong Cshojongga 처용가 879
Kjunjo nagymester Pohjon sibvonga
(11 dalból álló gyűjtemény[8])
보현십원가 923–973

JegyzetekSzerkesztés

  1. Lee 44. o.
  2. a b Lee 86. o.
  3. Namh 49. o. Lee 60–61. o., 68–70. o.
  4. Kim 59. o.
  5. Kim 60–61. o. Lee 67. o.
  6. Kim 61–62. o.; fordítás angolból
  7. Lee 67. o.
  8. Lee 82. o.

ForrásokSzerkesztés