Homoki vipera

A homoki vipera (Vipera ammodytes) a hüllők (Reptilia) osztályába a kígyók (Serpentes) alrendjébe és a viperafélék (Viperidae) családjába tartozó, mediterrán elterjedésű, erős méreganyaggal rendelkező, közepes termetű viperafaj.

Homoki vipera
Természetvédelmi státusz
Nem fenyegetett
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia) Törzs: Gerinchúrosok (Chordata) Altörzs: Gerincesek (Vertebrata) Osztály: Hüllők (Reptilia) Rend: Pikkelyes hüllők (Squamata) Alrend: Kígyók (Serpentes) Család: Viperafélék (Viperidae) Alcsalád: Viperinae Nem: Vipera Faj: V. ammodytes
Tudományos név
Vipera ammodytes Linnaeus, 1758
Elterjedés
A homoki vipera elterjedési területe
Hivatkozások
Wikifajok A Wikifajok tartalmaz Homoki vipera témájú rendszertani információt. Commons A Wikimédia Commons tartalmaz Homoki vipera témájú médiaállományokat és Homoki vipera témájú kategóriát.

Névadás

A homoki vipera (Vipera ammodytes) fajnevet igen megtévesztően választották meg, mert ez a kígyó szinte sohasem él homokos talajon. Ez az elnevezés sokkal jobban illik az Észak-Afrikában és az Arab-félsziget egyes területein élő szarvasviperára (Cerastes cerastes). Ennek a fajnak a szemei fölött egy-egy kis szarvacska helyezkedik el; feltehető, hogy Linné (1758), amikor leírta a Vipera ammodytes-t (eredetileg Coluber ammodytes), valamiféle párhuzamot vélt felfedezni a két faj szarvai, majd ebből adódóan ezek életmódja és biotópja között.

A Vipera genusz név az elevenszülésre utal. Vivipara azt jelenti elevenszülő, ami a vivo (élek), és a paro (szülök) latin szavakból származik, így lett a vivipara-ból a Vipera név. Míg a görög ammodytes szó homokon csúszót vagy mászót, illetve homokbúvárt jelent. Ebből vette át a magyar (homoki vipera), német (Sandotter), vagy a francia (Vipére ammodyte) nyelv a maga elnevezését. Evvel szemben azonban más nyelvek elnevezései előnyben részesítik az orrszarvra utaló névadást, mint pl. az angol (Nose-horned Viper), az olasz (Vipera dal corno) vagy román (Vipera cu corn) nyelvek. Ezt kezdi némileg követni a német nyelv is, amelyben újabban az europäische Hornotter (európai szarvasvipera) elnevezés is feltűnt.

1974-ben Sochurek a Dél-Ausztriában (szűkebben Kelet-Karintiában) élő formát alfaji rangra emelte, és ezt kedves öreg barátjának - az osztrák homoki vipera másik nagy szakértőjének - a Friesachban élő Gregor Wallnernek ajánlotta. Így született meg a Vipera ammodytes gregorwallneri alfaj elnevezése.

Elterjedése

Ausztria (Karintia, Dél-Stájerország), Északnyugat-Olaszország, Horvátország, Szlovénia, Bosznia-Hercegovina, Montenegró, Macedónia, Szerbia, Románia, Bulgária, Albánia, Görögország (előfordul a Paros, Antiparos, Strongylo és Andros szigeteken), Törökország, Oroszország, Örményország.

Megjelenése

A homoki viperákra jellemző az ivari kétalakúság. A hímek ezüst- vagy fehéresszürke alapon sötét cikcakkos hátmintát viselnek, amely a farok hegyéig húzódik. Az oldalakon a hátrajzolatnál gyengébb tónusú foltok láthatók. Orrcsúcsukon pikkelyszarvat viselnek. A fejtetejükön halotti urnára vagy kétágú gyertyatartóra emlékeztető, ritkán csíkokkal is megtoldott rajzolat lehet. A fej oldalán, a szemek hátsó szélétől a szájszögletig, néha a halántékig érő sötét sávok húzódnak. A felső ajakpajzsok szürkésfehérek, néhol foltosak. Hasoldaluk szürkés, sőt foltokkal spriccelt. Farokvégük alulról téglavörös. A nőstények alapszíne rózsaszínes, vöröses vagy barnás, a hímekével megegyező, de gyengébb tónusú hátszalaggal. Fejük hasonló. Hasoldaluk az előbb említett alapszínek valamelyikéhez közelít és úgyszintén erősen pöttyözött. Farokvégük téglavörös. Ritkán akadnak egyszínű vörös vagy fekete példányok is. A homoki viperák rendszerint 60–80 cm hosszúak. Rekordpéldányuk 110 cm-es volt. A Phároszon előforduló homoki viperák mindössze 38–45 cm-esre nőnek.

Nőstény homoki vipera

Alfajai

Alfaj	Leíró	Testhossz	Ventralia	Subcaudalia	Elterjedése
V. a. ammodytes	Linnaeus, 1758	max. 82 cm	134-152	21-23 pár	Ausztria (Karintiában és Dél-Stájerországban), Észak-Olaszország, Szlovénia, Horvátország, Bosznia-Hercegovina, Macedónia, Albánia, Északnyugat-Románia, Bulgária
V. a. gregorwallneri	Sochurek, 1974	hím 110 cm, nőstény 90 cm	122-145	21 pár	Ausztria, Albánia, Bosznia-Hercegovina, Macedónia, Montenegró
V. a. meridionalis	Boulenger, 1903	60–80 cm	133-147	24-35 pár	Görögország, Törökország
V. a. montandoni	Boulenger, 1904	50–60 cm	149-158	30-38 pár	Bulgária, Dél-Románia
V. a. transcaucasiana	Boulenger, 1913	max. 75 cm	148-160	32-40 pár	Örményország, Dél-Törökország (Anatólia)

V. a. meridionalis hím

V. a. montadoni hím

Élőhelye

Száraz, napsütötte, déli fekvésű hegyoldalakat, bozótosokat, kőgörgeteges lejtőket, elhagyott kerteket és teraszos művelésű szőlőket részesítenek előnyben. Ezenkívül előfordulnak romoknál, machiával vagy krisztustövissel benőtt domboldalakon, réteken, valamint ritkás erdőkben. 2000 m-es magasságig hatolnak fel. Az elterjedési terület nagy részén napközben csak tavasszal és ősszel találhatók meg, amikor nem túl magas a hőmérséklet, mint a nyári forróságban. Akadnak kivételek is, a Velebiteki viperák nyáron is aktívak.

Életmódja

A kifejlett példányok cickányokkal, pockokkal, egerekkel, vakondokkal, madárfiókákkal és gyíkokkal, a fiatalok elsősorban öves szkolopendrákkal (Scolopendra cingulata) és gyíkokkal táplálkoznak. Érdekes, hogy a termetes szkolopendrák viszont az újszülött viperákat is zsákmányolhatnak. A Kikládokon élő populációk gyakorlatilag egész évben tevékenyek, míg a többi vidéken általában október végétől március-áprilisig telelnek. Az egyedül telelő viperák ritkák, nagyobb kolóniákban alszanak. A gyökerek közti üregekben, föld alatti sziklahasadékokban, elhagyott bányákban, 1,5–4 m mélyen telelő állatok ötvenen-hatvanan, esetleg ezernél is többen lehetnek. Megosztják "ágyukat" más fajokkal, mint. például erdei siklóval (Zamenis longissimus), négycsíkos siklóval (Elaphe quatuorlineata), haragos siklókkal (Coluber caspius) és dahl-ostorsiklókkal (Platyceps najadum) is. Rövid ideig, főként a fiatal példányok a 0 °C alatti hőmérsékletet is elviselik. Tavasszal elsőként a hímek ébrednek, majd néhány nap múltán követik őket a nőstények. A párosodást a hímek viadala vezeti be. Maga a nász többnyire nem tart tovább két-három óránál. A megtermékenyült nőstények ezután sokat napoznak és intenzíven táplálkoznak, majd a vemhesség utolsó szakaszában beszüntetik a zsákmányszerzést. A kicsik július végétől október elejéig jönnek a világra. A homoki viperák a szabadban az ember elől elmenekülnek, de ha ebben megakadályozzák őket, harapással próbálkoznak. A nagyobb példányoknál a méregfogak hossza elérheti a 13 mm-t.

Szaporodása

A hímek tavaszi vedlése jelzi a párzási ciklus kezdetét és a spermiogenezis befejeztét. Ekkor felkutatják a nőstény viperákat, és „megküzdenek” értük a riválisaikkal. A hímek harca itt is – mint a viperaféléknél általában – egymás lökdöséséből és lenyomásából áll. A kopuláció előtti rivalizálás és udvarlás, 12 napig is eltarthat és a hímek több nősténnyel is képesek eredményesen párzani.

Hím viperák versengése (Vipera berus)

A párzás előtt a hím a nőstényen szaggatott mozgással mászik végig, miáltal a nőstény és a hím megfelelő testrészei a szükséges pozícióba kerülnek. A hím közben nyelvöltögetéssel tarja a kontaktust a párjával. Szerencsés esetben a nőstény az udvarlás hatására lassan előremászik, míg a hím a farkával megpróbálja átölelni a nőstény kloákájának tájékát. Ha ez sikerül, és a nőstény nem tanúsít ellenállást, akkor a hím a közelebb eső hemipénisz-tagot bevezeti a párja testüregébe. A kopuláció 20 perctől akár 4 óráig is eltarthat. Ennek során a nőstény nyugodtan fekve maradhat, együtt kúszhat a hímmel vagy maga után vonszolhatja a párját.

A párzási időszak áprilistól május közepéig tarthat, de kedvezőtlen időjárás esetén akár júniusig is elhúzódhat. Ezen időszak elmúltával a hímek visszavonulnak territóriumaikba.

A szülés általában a nyár végére esik, amikor a nőstények koruktól és méretüktől függően 3-12, ritkán 14-20 utódot hoznak a világra. A homoki vipera alfajai közül a V. a. gregorwallneri tudja a legtöbb utódot a világra hozni. Az újszülöttek hossza 14–24 cm. A fiatalok a születésük után 6 órán belül vedlenek. Az első vedlés után már meg lehet ismerni az ivarokat a jellegzetes színezetből.

Mérge

A homoki vipera mérge elsősorban a vért és véredényeket károsítja, nagy mennyiségű idegmérgező (pre- és posztszinaptikus neurotoxin is), és kis mértékben sejtmérgező tényezői is vannak. Összetevői hatásosabb elegyet képeznek, mint más, közeli rokon fajok (V. berus, V. ursinii, stb.), és a marása halálos kimenetelű is lehet. A homokivipera méregmirigyeiben kb. 4-szer annyi méreg van mint egy keresztes viperáéban (V. berus). A homoki vipera alfajai közül a V. a. montandoni és a V. a. meridionalis méreganyaga a legerősebb.

A méreg erősen toxikus, populációnkent változó. Brown (1973) ad LD₅₀ értéket egerekre: 1,2 mg/kg (IV), 1,5 mg/kg (IP) és 2,0 mg/kg (SC) között. Novak et al. (1973) 0,44-0,82 mg/kg (IV) és 0,19-0,64 mg/kg (IP) közötti tartományban határozza meg. Minton (1974) 6,6 mg/kg (SC) -t állapít meg .

Mérgét a gyógyszeripar is felhasználja. Elsősorban fájdalomcsillapítók készítésében (reuma, izomláz és idegfájdalmak ellen), szívgyógyszerek, és vérkészítmények előállításban hasznosítják, de felhasználják az égések és daganatos betegségek gyógyításánál is. Ezenkívül még a csecsemők egy speciális anyagcsere zavarának leküzdésében is szerepe van, egy diagnosztizáló szer alkotóelemeként.

A homoki vipera mérgéből is készítenek marása elleni humánszérumot, amelyek polivalensek, azaz más viperafajok marása ellen is hatékony.

A V.ammodytes mérge ellen polivalens antivenint gyártó szérumtermelő intézetek:

Behringwerke AG Postfach D-3550 Marburg/Lahn	Europa serum Vorderer und Mittlerer Orient serum
Schweiz Serum und Impfinstitut Rehagstrasse 79. CH-3018 Bern/Schweiz	Europa serum
Pasteur Vaccins 3, Avenue Pasteur B.P. 10.	Ipser Europe
F-92439 Marnes-La Coquette Instituto Sieroterapico e Vaccinogeno	Snake Venom Antiserum (Vipera ssp., Europa)
Imunoloski Zavod Rockefellerova 2. Zagreb/Horvátország	Serum antiviperinum

Méreg hatása és tünetei

A marás külsőleg is látható fő tünetei:

• harapás helyét két piros pont jelzi amit a behatoláskor a fogak ütöttek a bőrön (a siklók harapásánál félkörben láthatók a fogak nyomai), de a marás történhet egy foggal is
• marás környéke feldagad és ez a dagadtság nem csak az egész végtagra, de a felsőtestre is kiterjedhet
• ödémák és fájdalmas nyirokcsomó-duzzanatok keletkeznek, amelyek elgennyesedhetnek
• vérömlenyek keletkezhetnek, melyek gyakran jól láthatóvá válnak

A megmart személyeknél általában a következő tünetek jelentkeznek: félelemérzet, szívdobogás, szédülés, fejfájás, izzadás, gyengeség, hányinger, súlyosabb esetekben láz, hasi fájdalmak, székelési és vizelési zavarok. Ha az idegmérgező faktorok is megnyilvánulnak, akkor egyensúlyi, látási, beszéd- és nyelési zavarok lépnek fel. Előfordul a szemhéj ernyedt lógása, az állkapocs bénulása, légszomj és az eszméletvesztés is.

A méreg a szervezetben előidézi a vérnyomás csökkenését, a vörös vérsejteket feloldja, a sejtszöveteket elbontja, a helyi vérzéseket fokozza. A toxin hat az idegekre (kettős látás, beszéd- és nyelészavar stb.), azonban nem elhanyagolható tényező véralvasztó hatása. A tünetek nem jelentkeznek kötelező érvényűen minden marásnál, általában csak egy részük jelentkezik.

Védettsége

A század első felében a mérgeskígyók számát úgy csökkentették, hogy vérdíjat tűztek ki a fejükre. 1911 és 1913 között Karintiában 473 példányért fizettek fejpénzt. Krajnában 1912-ben 14623 homoki viperára fizettek vérdíjat. Ezek a számok meg sem közelítik a Bosznia-Hercegovina területén végzett hajtóvadászatot, melynek eredménye 863 000 kígyó, többségében homoki vipera, rézsikló, de még lábatlan gyík kiirtása is. A 60-as években, szintén Jugoszlávia egyes területein Egyiptomi mongúz (Herpestes ichneumon) betelepítésével igyekezték kiirtani a mérgeskígyókat, de mivel ezek az emlősök nem válogatnak, így más hüllőfajokat is irtott.

Az osztrák homoki vipera (V. a. gregorwallneri) állományt hivatásos kígyóvadászok tizedelték, hogy a terraristák és a gyógyszeripar igényeit kielégítsék. Az építkezések is oly mértékben járultak hozzá élőhelyek zsugorodásához, hogy ez az alfaj Ausztriában a kihalástól fenyegetett fajok közé tartozik. A kígyófarmokon élő példányok a rendszeres méregleadás és az ebből következő stressz miatt csak általában 2-3 évig élnek.

A Berni egyezmény természetvédelmi szempontból jelentős állatfajok közé sorolta (Appendix II).

Hasonló fajok

A homoki viperához hasonló fajok:

• Keresztes vipera (Vipera berus)
• Áspisvipera (Vipera aspis)
• Fitosorrú vipera (Vipera latastei)

•	V. ammodytes	V. aspis
Méret (max.)	110 cm	75 cm
Rostale	egy sor	két-három sor
Nasale	orrszarv	orr felfelé ível
Frontale	osztott?	nem teljesen osztott
Supraocularia	10-13 pár két teljes sorban	kettő vagy egy sor
Dorsalia	21-40 sor	21-23 sor
Ventralia	133-160	134-169
Subcaudalia	24-46 pár	30-49 pár

Terráriumi körülmények között a homoki vipera (V. ammodytes) különböző alfajai az áspisvipera (V. aspis) egyes alfajaival képesek hibrideket létrehozni. A két faj elterjedése Olaszország északi részén, egy kis területen ugyan átfedi egymást, de innen még nem jelentettek olyan egyedeket, melyek feltehetően hibridek lennének.

Hibridek ismérvei:

• az orr felfelé hajlik mint a V. aspisnál, vagy legfeljebb 2 mm hosszú orrszarvba megy át
• fej rajzolata X alakú
• frontale és parietalia maradványai jól láthatóak
• rostrale alakja hasonlít a V. beruséhoz
• subocularia néha 2 sorba rendeződik
• supralabialia általában 10 pikkelyből áll (Ausztriában a ez a V. berus-nál általában 8-9)
• feketés elszíneződés(melanisztikus az egyedek 25%-a)
• farokvég nem korall vörös hanem a sárgától a narancsszínig terjed
• néha tiszta fehér ajakpajzsok figyelhetők meg, ami a V. berusnál gyakori, de a V. ammodytesnél igen ritka
• a fej kevésbé válik el a törzstől és keskenyebb is

Szinonímák

• Coluber Ammodytes - Linnaeus, 1758
• Vipera Illyrica - Laurenti, 1768
• Vipera ammodytes - Sonnini & Latreille, 1801
• [Vipera (Echidna)] Ammodytes - Merrem, 1820
• Cobra ammodytes - Fitzinger, 1826
• [Pelias] Col[uber]. ammodytes - Boie, 1827
• Vipera (Rhinechis) Ammodytes - Fitzinger, 1843
• V[ipera]. (Vipera) ammodytes - Jan, 1863
• Vipera ammodytes - Eber, 1863
• Vipera ammodytes - Boulenger, 1896
• [Vipera ammodytes] var. steindachneri - Werner, 1897
• Vipera ammodytes [ammodytes] - Boulenger, 1903
• Vipera ammodytes ammodytes - Zarevsky, 1915
• Teleovipera ammodytes - Reuss, 1927
• Vipera ammodytes ammodytes - Mertens & Müller, 1928
• Rhinaspis illyrica litoralis - Reuss, 1935
• Rhinaspis illyrica velebitensis - Reuss, 1935
• Rhinaspis illyrica f[orma]. melanura - Reuss, 1937
• Vipera ammodytes ruffoi - Bruno, 1968
• Vipera (Rhinaspis) ammodytes ammodytes - Obst, 1983
• Vipera ammodytes - Golay et al., 1993

Források

• A faj szerepel a Természetvédelmi Világszövetség Vörös Listáján. IUCN. (Hozzáférés: 2011. augusztus 18.)

További információk

• Arnold EN, Burton JA. 1978. A Field Guide to the Reptiles and Amphibians of Britain and Europe. London: Collins. 156 pp. ISBN 3-490-00318-7.
• Biella H-J. 1983. Die Sandotter. Die Neue Brehm-Bücherei. A Ziemsen Verlag. Wittenberg Lutherstadt. 84 pp.
• Bruno S. 1968. Sulla Vipera ammodytes in Italia. Memorie del Museo Civico di Storia Naturale, Verona, 15:289-386.
• Copley A, Banerjee S, Devi A. 1973. Studies of snake venom on blood coagulation. Part I: The thromboserpentin (thrombin-like) enzyme in the venoms. Thromb Res 2:487-508.
• Gulden J. 1988. Hibernation and breeding of V. ammodytes ammodytes. Litteratura Serpentium 8:168-72.
• Nikolsky AM. 1916. Fauna of Russia and adjacent countries. Volume II: Ophidia. Petrograd. Translation from the Israel Program for Scientific Translations, Jerusalem, 1964, 247 pp.
• Mehrtens JM. 1987. Living Snakes of the World in Color. New York: Sterling Publishers. 256 pp. ISBN 0-8069-6460-X.
• Meier J, Stocker KF. 1991. Snake venom protein C activators. In: Tu A, editor. Reptile venoms and Toxins. New York: Marcel Dekker. pp 265–79.
• Mertens R, Wermuth H. 1960. Die Amphibien und Reptilien Europas. Verlag Waldemar Kramer, Frankfurt am Main, 1-264.
• McMahon M. 1990. Vipera ammodytes meridonalis envenomation. Journal of the Herpetological Association of Africa, 37:60.
• Petkovic D, Javanovic T, Micevic D, Unkovic-Cvetkovic N, Cvetkovic M. 1979. Action of Vipera ammodytes venom and its fractionation on the isolated rat heart. Toxicon, Great Britain, 17:639-44.
• Steward JW. 1971. The Snakes of Europe. London: David & Charles, Newton Abbot. 191 pp. ISBN 0-8386-1023-4.
• U.S. Navy. 1991. Poisonous Snakes of the World. New York: Dover Books. (Reprint of US Govt. Printing Office, Washington D.C.) 133 pp. ISBN 0-486-26629-X