Főmenü megnyitása

Homoródi Lajos, eredeti neve Habereger (Arad, 1911. május 2.Budapest, 1982. január 22.) magyar földmérő mérnök, geofizikus, a műszaki tudományok doktora, a Magyar Tudományos Akadémia tagja.

Homoródi Lajos
Homoródi Lajos emléktáblája egykori lakhelyén, Budapest, III. kerület, Szőlő utca 23.
Homoródi Lajos emléktáblája
egykori lakhelyén, Budapest,
III. kerület, Szőlő utca 23.
Született Habereger Lajos
1911. május 2.
Arad
Elhunyt 1982. január 22. (70 évesen)
Budapest
Foglalkozása geodéta, geofizikus
Sírhely Óbudai temető
A Wikimédia Commons tartalmaz Homoródi Lajos témájú médiaállományokat.

A műholdas geodézia egyik magyarországi megalapítója, az országos vízszintes (háromszögelési) alappont-hálózat létesítésével összefüggő kérdések kidolgozója volt. Eredményesen művelte a fotogrammetria szakterületét is.

Tartalomjegyzék

PályafutásaSzerkesztés

Mérnöki oklevelét 1934-ben a József Műegyetemen szerezte. Pályáját 1934-ben az egyetem általános geodéziai tanszékén kezdte. Geodétaként bekapcsolódott Budapest székesfőváros városmérésébe. Korán felfigyeltek tehetségére, s 1939-ben átkerült az Állami Földméréshez, ahol különböző beosztásokban, egészen 1959-ig dolgozott. 1944-ben védte meg doktori értekezését, melynek tárgya a lécekkel végzett szabatos hosszmérés hibaforrásai voltak. 25 éven keresztül fővárosi és állami földmérési szolgálatban dolgozott mérnökként, főmérnökként, csoport- és osztályvezetőként. 1952-1954 között a Geodéziai és Kartográfiai Intézet osztályvezetője, igazgató helyettese, majd 1954-1957 között az újonnan alakult Budapesti Geodéziai és Térképészeti Vállalat igazgatója lett. 1957-től 1959-ig az Állami Földmérési és Térképészeti Hivatal tudományos munkatársa volt.

Már gyakorló mérnökként bekapcsolódott az Állami Földmérés tisztképző tanfolyamain, majd 1954-től a Budapesti Műszaki Egyetem Hadmérnöki Karán a mérnökoktatásba. 1959-től az Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem, majd a Budapesti Műszaki Egyetem tanára lett. 1959-től egyetemi docens volt. 1961-ben megbízták a Fotogrammetria Tanszék vezetésével, 1972-ben pedig az akkor alakult Geodéziai Intézet igazgatói feladataival. Mindkét funkciót 1978-ig töltötte be. 1962–1964 között az Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem rektorhelyettese, 1964–1967 között pedig a Mérnöki kar (mai nevén Építőmérnöki kar) dékánja volt. 1982. január 22-én bekövetkezett haláláig a Fotogrammetria Tanszék aktív professzora volt.

1973-ban a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választották. Székfoglalója a „Földi és légi háromszögelés” címet viselte. „A geodézia és a földmérőképzés kétszáz éve” címmel, 1980-ban tartotta rendes taggá választásakor székfoglalóját.

Mint akadémikus rendszeresen tevékenykedett a Magyar Tudományos Akadémia X. Föld- és Bányászati Tudományok Osztályában. Volt elnöke a Tudományos Minősítő Bizottság földtudományi albizottságának és a BME Építőmérnöki Kar doktori bizottságának. Tagja volt több folyóirat szerkesztőbizottságának is. Sírja az óbudai temetőben van. (50-es fülke. „A” kategóriás, védett.)

MunkásságaSzerkesztés

Kezdő mérnökként a városmérés, a részletes felmérés kérdései foglalkoztatták. Tevékenységének ez az időszaka az analóg geodéziai műszerek korszakára esett. A legfontosabb problémát a távolságok pontos megmérése jelentette. Ugyanakkor a szögmérések pontosságával összefüggő vizsgálatokat is végzett.

Az Állami Földmérésnél végzett munkájához kapcsolódóan, az országos vízszintes (háromszögelési) alappont-hálózat létesítésével összefüggő kérdésekkel foglalkozott. Ez irányú vizsgálatai képezték a magját az 1963-ban megvédett, „Új háromszögelési hálózatunk használatbavétele érdekében szükséges koordináta-transzformációk megoldása” című, a műszaki tudomány doktora fokozatért benyújtott értekezésének. A téma „titkos” volta következtében publikálására nem nyílott lehetősége.

Értékelői kiemelik eredményei közül a hálózati alappontok pontosságával kapcsolatos vizsgálatait, s ezen belül a közepes ponthiba definiálását. Korán felismerte a számítástechnika jelentőségét a hálózatok létrehozásában, s már 1954-ben tanulmányban foglalkozott a kérdéssel, s igen hamar felismerte a mesterséges holdak hasznosítási lehetőségeit is.

Harmadik szakaszát tudományos tevékenységének a hálózatok kérdése iránti érdeklődés, a fotogrammetria alkalmazási lehetőségeinek vizsgálata és a földmérőmérnök-képzés elméleti igényességű tanulmányozása jellemezte.

Szervezeti tagságaiSzerkesztés

  • Magyar Mérnök és Építész Egylet jegyzője (1940-es évek)
  • 1956 - Geodéziai és Kartográfia Egyesület, alapító tag
  • Magyar Geofizikusok Egyesületének alapító tagja.
  • 1962-1980 - Geodéziai és Kartográfia Egyesület, elnök
  • 1975- MTA Geodéziai Tudományos Bizottsága elnök
  • TME Földtudományi Szakbizottsága elnök
  • Földmérők Nemzetközi Szervezete (FIG) tag,
  • 1972 - 1974 Földmérők Nemzetközi Szervezetének az oktatási bizottsága, alelnök,
  • 1975 - 1977 Földmérők Nemzetközi Szervezetének az oktatási bizottsága, elnök
  • Nemzetközi Fotogrammetriai Szövetség (ISP), tag
  • Nemzetközi Geodéziai és Geofizikai Unió (IGGU), tag

Díjai, kitüntetéseiSzerkesztés

  • 1965 - Lázár deák-emlékérem
  • 1975 - BME emlékplakett
  • 1975 - MTA dísz plakett
  • 1978 - Fashing Antal-emlékérem

MűveibőlSzerkesztés

Önálló eredményeiről 59 dolgozatban számolt be. A szakma tájékoztatását 141 hosszabb-rövidebb szemlecikkében szolgálta.

  • Geofizika, Budapest, 1960
  • Geofizika (Biró Péterrel). Egyetemi jegyzet. Budapest, Tankönyvkiadó, 1966. 226 p.
  • Felsőgeodézia, Budapest, 1966
  • A geodézia korszerű irányai (Biró Péterrel). Szakmérnöki jegyzet. Budapest, Tankönyvkiadó, 1966. 132 p.
  • Fotogrammetria, Budapest, 1966.
  • "Földalak és refrakció" szimpózium Bécsben (Biró Péterrel). In: Geodézia és Kartográfia 1967. 19 kötet. 299-300 oldal.

ForrásokSzerkesztés

IrodalomSzerkesztés

  • Homoródi Lajos. In: Geodézia és Kartográfia, 1982. 2. sz.);
  • Martos Ferenc: Homoródi Lajos. In: Magyar Tudomány, 1982. 5. szám
  • Homoródi Lajos. In: BME Évkönyve, 1981-1982