Wikipédia

Hontpázmány nembeli Tamás

országbíró, szlavón bán

Hontpázmány nembeli Tamás (vagy Hontpázmány nembeli III. Tamás ) magyar főúr, aki IV. László idejében 1275-ben országbíró, 1275 és 1276 között szlavón bán, III. András idejében 1291 és 1293 között ismét országbíró, 1293-ban pedig lovászmester volt.

Hontpázmány nembeli Tamás
Sablon • Wikidata • Segítség

Családja szerkesztés

Tamás a gazdag és tekintélyes Hontpázmány nemzetség Forgács-ágában született az 1240-es években.[1] Apja I. András, aki az első magyarországi mongol inváziót követően Turóc és Gímes mellett emelt várakat. IV. Béla hűséges bizalmasa volt, majd 1249-től 1256-ig István ifjabb király tárnokmestereként szolgált, illetve többször is volt a Nyitra vármegye területén meghonosodott bányaispáni tisztségben.[2] Édesanyja a Nánabeszter nembeli Mária volt.

Tamásnak több testvére is volt, akik szintén a 13. század utolsó évtizedeiben emelkedtek magasabb tisztségekbe. Közülük a legbefolyásosabb János volt, aki egyházi pályára lépett, és 1278-tól 1301-ig kalocsai érsek volt.[3] Tamás és János III. András uralkodása alatt az 1290-es években szorosan együttműködtek.[4] Másik két testvére, II. András és III. Ivánka tehetséges katonák voltak, és hűségesen szolgálták III. András királyt az oligarchák elleni hadjáratokban. Mindketten elestek a lázadó oligarcha, Csák Máté elleni harcokban. András idősebb fia révén a Forgács (vagy Forgách) nemesi család őse volt, amely a következő évszázadokban is több főurat is adott a magyar nemesi elit számára. Tamás legfiatalabb testvére Miklós volt, akit 1295 és 1297 között említenek. Két nővére is volt, Jolanda és egy ismeretlen nevű, akik a zólyomi Atyócshoz, illetve Szikszói Péterhez mentek feleségül. A négy fiútestvér – Tamás, András, Ivánka és Miklós – 1295 januárjában felosztotta egymás között Gímes uradalmát. Tamásnak sem felesége, sem leszármazottja nem volt.[1]

Pályafutása szerkesztés

Az 1270-es évek elején, amikor 1273-ban Tamást először említik a korabeli feljegyzések édesapja, András még élt, és aktív szerepet játszott. Ebben az évben II. Ottokár cseh király megszállta Magyarország északi határvidékét. Tamás augusztusban részt vett a laai csatában, ahol a magyarok legyőzték a cseh sereget. Tamás az összecsapás során súlyosan megsérült, ennek ellenére seregével felvonult Felső-Magyarországra, hogy segítséget nyújtson idős édesapjának, akinek gímesi várát, miután több más erődöt és települést is elfoglalt a térségben Ottokár másik serege ostromolta. András és fiai, köztük Tamás 1273 augusztusában sikeresen megvédték várukat, majd ezt követően részt vettek Győr visszafoglalásában.[5]

Időközben a gyermek IV. László lépett trónra, akinek kiskorúsága idején számos bárói csoportosulás – elsősorban a Csákok, a Kőszegiek és a Gutkeledek – harcoltak egymással a legfőbb hatalomért. A Hontpázmány nembeli Tamás a földrajzi közelség és rokonság okán Csák Mátéval és testvérével, Csák Péterrel szövetkezett.[6] A fövenyi csata után, melyben a Csákok győztek, a Csákok és szövetségeseik nagy befolyást szereztek a királyi tanácsban. Tamás 1275 márciusától júniusáig országbíróként szolgált. Emellett Pozsony vármegye és a Nyitra vármegyéhez tartozó Sempte ispánja is volt. A Kőszegiek azonban visszaszerezték hatalmukat és Tamást júniusban Geregye Miklós váltotta az országbírói tisztségben.[7] Az újabb hatalomváltás alkalmával Tamást 1275 őszén szlavón bánná nevezték ki. A méltóságot 1276 júniusáig viselte, amikor az országgyűlésen a Gutkeledek és Kőszegiek Csák Péter brutális és véres cselekménye, a veszrpémi püspökség elleni támadás után ismét eltávolították ellenfeleiket a hatalomból.[8] Tamás 1276 augusztusától 1277 novemberéig Nyitra és Pozsony vármegye ispánja volt. Emellett 1277 áprilisa és novembere között Komárom vármegye ispánjaként is említik. 1277 novemberében egy oklevélben tárnokmesternek nevezik.[9] Egyes történészek, köztük Zsoldos Attila, Tamás 1270-es évekbeli egyes tisztségeit névrokonának, a Hontpázmány nemzetség szentgyörgyi ágából származó Akhilleusz fiának, Tamásnak tulajdonítják,[10] Engel Pál azonban az 1270-es és 1290-es évekbeli tisztségeket egy személyhez, a Forgács-ágból származó Tamáshoz kapcsolta.[1][5]

IV. László uralkodásának hátralévő részében Hontpázmány Tamás elvesztette politikai pozícióit. Testvére, János és a többi elöljáró a pogány kunok megkeresztelkedése ügyében a Szentszék beavatkozása után a király határozott ellenfelei lettek. Apja halála után valamivel 1277 után Tamás Gímes ura lett. Az 1280-as években a Nyitra és a Zsitva folyók közötti vidéken szerzett nagyszabású birtokokat, majd uradalma megalapítása érdekében székhelyére vonult vissza. Családja, a Forgács-ág a Magyar Királyság legnyugatibb részén található Nyitra, valamint Bars vármegye jelentős részét birtokolta.[11]

Tamás az 1290-es évek elején III. András trónralépésekor tért vissza a politikába. András uralkodása alatt a magyar elöljárók, köztük a Hontpázmány nembeli János királyi kancellár váltak a királyi hatalom legerősebb pilléreivé a nemzeti szuverenitást veszélyeztető, félig független oligarchák által uralt területekkel szemben. Tamást és Jánost is III. András szilárd híveinek tekintették, akinek egész uralkodását a Kőszegiek és mások, uralma elleni állandó lázadásai jellemezték.[12] Tamás 1291 februárjától 1293 februárjáig országbíróként működött. Helyét ekkor a Péc nembeli Apor vette át. [13] Ezt követően Tamást a lovászmesterré tették meg. A méltóságot rövid ideig, csak 1293 októberéig viselte, amikor tisztségét a feltörekvő nagyhatalmú Csák Máté (a néhai Csák nembeli I. Péter, Tamás egykori szövetségesének fia) vette át. Tamás legkésőbb 1295 januárjától szolgált Bars és Nyitra vármegyék ispánjaként, fahova feltehetően a Péc nembeli Gergely helyére tették. Mindkét tisztséget III. András uralkodása alatt töltötte be.[14]

Ezek a tisztségek akkor váltak hangsúlyossá, amikor az északnyugati megyékben összefüggő földeket birtokló és uraló Csák Máté 1297 végén András ellen fordult. Ez Tamást és családját személyesen érintette, mert a térségben, az agresszíven terjeszkedő főúr területeinek szomszédságában (Nyitra, Bars és Esztergom vármegye) voltak birtokai. A Hontpázmány testvérek András, Ivánka és Miklós felvették a harcot a lázadó báróval. A királyi hadjárat ugyan visszafoglalta Pozsony vármegyét, de Csák Máténak sikerült megőriznie uralmát a többi megye felett.[15] A Tamás uralma alatt álló gímesi vár fontos királyi fellegvár lett a felső-magyarországi oligarcha tartományaival szemben, akit András király Nyitra és Bars ispánjaként megbíztott Csák Máté birodalmának délkeleti irányú elszigetelésével, valamint Pozsony és Zólyom vármegyék védelmével. Ugyanebben az időben a régióban jelentős birtokokkal rendelkező András-párti főurak, például Balassa Demeter, Ákos István, Rátót Domonkos és Szécs Pál hasonló feladatot kaptak, elszigetelendő Csák Máté és a Kőszegiek területeit a királyi területektől és egymástól is.[11]

1298 elején Hontpázmány nembeli János került a királyi tanács élére, így miután Bicskei Gergely esztergomi érsek támogatta Anjou Károly trónkövetelését de facto a királyság leghatalmasabb elöljárója lett. János és püspöktársai kezdeményezték az 1298-as országgyűlés összehívását, amely kizárta III. András és a birodalom báróinak részvételét.[16] Az országgyűlés által hozott jogszabály egyik (23.) cikkelye a királyi tanácson belül egy négytagú, kisebb tanácsot hozott létre, amely két nemesből és két elöljáróból (az esztergomi érsekségekhez tartozó szuffragánokból) állt.[17] Az egyik előkelő tanácsos Hontpázmány Tamás, János érsek testvére volt.[18] Vétójoguk megakadályozta, hogy Bicskei szabotálja a királyi tanács működését, ami a királyi tanácsban betöltött névleges vezető tisztsége ellenére teljes elszigetelődését eredményezte az állami kormányzatban.[17] Jánosnak és az elöljáróknak gyakorlatilag kizárólagos joguk volt a négy tanácstag megválasztására, és mind Hontpázmány Tamás, mind Balog Henrik a magyar klérus támogatójának számított.[19]

Tamást és Henriket először 1299 februárjában említik királyi tanácsosként (consiliarii), amikor Rátót Domonkos a jelenlétükben cserélte el birtokait Sártványvecsei Györggyel. Tamás 1299-ben és 1300-ban az uralkodó mellett társbíróként tevékenykedett különböző perekben.[17] Gerics József történész szerint az 1298-as országgyűlés, amely a bárók (azaz oligarchák) felsőbbrendűségét tiltó törvényeket alkotta, Tamást „nobilis”-nak (azaz kisnemesnek) nyilvánította, hogy a kistanács tagja lehessen. Tanácsosi tevékenysége során „nemesként” emlegették, míg más dokumentumok (például királyi oklevelek) továbbra is „bárónak” („baronus”) nevezték. Következésképpen a kisnemesség hatalomszerzése csak névleges maradt. A négytagú, vétójoggal rendelkező kistanács létrehozása és Tamás ebbe a testületbe való kinevezése csak azt a célt szolgálta, hogy a királyi tanácsban mesterségesen megváltoztassák az erőviszonyokat a Hontpázmány János vezette klérus javára. Tamás vétójogával meg tudta hiúsítani a többi báró, sőt a király döntéseit is.[20][21]

1299 áprilisára Tamás a királyi tanácsban betöltött szerepe mellett az 1298-as országgyűlés 24. cikkelyének megfelelően, amely felhatalmazta III. Andrást, hogy bárókat nevezzen ki a királynéi udvar igazgatására, András hitvesének, Ágnes királynének is „bárója” lett. Mindkét tisztséget kizárólag az ő személyére szabták János bátyja és szuffragánjai.[22] A királynak magyar papságba vetett bizalma megrendült az 1298-as országgyűlés kléruspárti határozatai miatt, melynek eredményeként rövid időn belül formális szövetségre lépett öt befolyásos báróval, Aba Amadéval és a fent említett négy királypárti főúrral, akik kijelentették, hogy hajlandók támogatni őt ellenségeivel, sőt a püspökökkel szemben is, azaz III. András nem akart uralkodása alatt kizárólag a püspökökre támaszkodni.[23] Ennek ellenére Tamás hűsége kétségtelen volt. 1299 második felére kiújult a konfliktus III. András és Csák Máté között. A Balassa Demeter vezette Csák területe elleni királyi hadjáratot követően az oligarcha csapatai megszállták Felső-Magyarország középső részeit. Tamás és János érsek testvérei, András és Ivánka ekkor estek el egy csetepatéban. [24]

III. András 1301. január 14-én halt meg, nem maradt férfi örökös utána. Ő volt az Árpád-ház utolsó férfi tagja. Halálos ágyánál ott volt Hontpázmány Tamás is, valamint a királyi udvar többi főura, köztük Rátót Domonkos, Borsa Roland és Szécs Pál. Ezután tanúként szerepelt Ágnes királyné oklevelében, aki már másnap, január 15-én átadta az óbudai királyi várat.[25] Tamást az irat Nyitra és Bars megye ispánjaként említi.[26] András halálának hallatán Anjou Károly Esztergomba sietett, ahol 1301 tavaszán Bicskei Gergely királlyá koronázta. A prelátusok és bárók többsége, köztük János és Hontpázmány Tamás azonban nem ismerte el legitimitását. Egy másik trónkövetelőt, a cseh Vencelt támogatták, akit Hontpázmány János koronázott királlyá 1301 augusztusában. Tamást 1303-ban Vencel bárójaként említették.[27] Tamás valamivel 1303 után halt meg. A 14. század első évtizedében Csák Máté gyorsan kiterjesztette befolyását egész Északnyugat-Magyarországra, így a Hontpázmány birtokokra is. Az oligarcha még Tamás életében vagy nem sokkal utána elfoglalta Gímes várát is.[28]

Jegyzetek szerkesztés

  1. ↑ a b c Engel
  2. ↑ Zsoldos 283. o.
  3. ↑ Zsoldos 85. o.
  4. ↑ Zsoldos4 209. o.
  5. ↑ a b Markó 282. o.
  6. ↑ Szűcs 161, 395. o.
  7. ↑ Zsoldos 33, 185, 191. o.
  8. ↑ Zsoldos 47. o.
  9. ↑ Zsoldos 164, 176, 185, 245. o.
  10. ↑ Zsoldos 354. o.
  11. ↑ a b Szűcs 469. o.
  12. ↑ Zsoldos 203. o.
  13. ↑ Zsoldos 35. o.
  14. ↑ Zsoldos 135, 177 o.
  15. ↑ Zsoldos 203. o.
  16. ↑ Szűcs 461. o.
  17. ↑ a b c Gerics 289, 291-294. o.
  18. ↑ Zsoldos 209. o.
  19. ↑ Szűcs 475. o.
  20. ↑ Gerics 295. o.
  21. ↑ Szűcs 477. o.
  22. ↑ Gerics 301. o.
  23. ↑ Zsoldos 211. o.
  24. ↑ Zsoldos 217. o.
  25. ↑ Kádár 43. o.
  26. ↑ Engel2 106, 159. o.
  27. ↑ Engel2 469. o.
  28. ↑ Engel2 317. o.

Fordítás szerkesztés

Ez a szócikk részben vagy egészben a Thomas III Hont-Pázmány című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Források szerkesztés

  • ↑ Engel: Engel Pál: Középkori magyar genealógia. Budapest: Arcanum. 1998.  
  • ↑ Engel2: Engel Pál: Magyarország világi archontológiája, 1301-1457 - Középkori magyar genealógia. Budapest: MTA Történettudományi Intézete. 1996.  
  • ↑ Gerics: Gerics József: A korai rendiség Európában és Magyarországon. (hely nélkül): Akadémiai Kiadó. 1987. ISBN 963-05-4218-8  
  • ↑ Kádár: Kádár Tamás: Harcban a koronáért. I. Károly (Róbert) király uralkodásának első évei 1305 végéig. Történeti Tanulmányok. Acta Universitatis Debreceniensis, 23. sz. (2015) ISSN 1217-4602
  • ↑ Markó: Markó László: A magyar állam főméltóságai Szent Istvántól napjainkig, Életrajzi Lexikon. Budapest: Helikon Kiadó. 2006. ISBN 963-547-085-1  
  • ↑ Szűcs: Szűcs Jenő: Az utolsó Árpádok. (hely nélkül): Osiris Kiadó. 2002. ISBN 963-389-271-6  
  • ↑ Zsoldos: Zsoldos Attila: Magyarország világi archontológiája, 1000–1301. Budapest: MTA Történettudományi Intézete. 2011. ISBN 978-963-9627-38-3  
  • ↑ Zsoldos4: Zsoldos Attila: III. András In: Szent István és III. András (szerk. Szovák Kornél, Szentpéteri József, Szakács Margit). (hely nélkül): Kossuth. 2003. ISBN 963-09-4461-8  

További információk szerkesztés


Előző uralkodó:
Gutkeled nembeli Miklós
Héder nembeli Iván
Horvát bán
horvát, dalmát és szlavón bán
1272
 
 Következő uralkodó:
Gutkeled nembeli Joakim

A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Hontpázmány_nembeli_Tamás&oldid=26907298”