Horváth Ede

(1924–1998) magyar politikus

Horváth Ede (Szombathely, 1924. szeptember 18.Győr, 1998. szeptember 23.) magyar munkás, sztahanovista, vállalatvezető, politikus. Előbb a Győri Vagon- és Gépgyár esztergályosa, majd a sikeres Rába Magyar Vagon- és Gépgyár vezérigazgatója. „Vörös báró” néven emlegették.[1] Róla kapták becenevüket a Rába legendás teherautói.

Horváth Ede
Született1924. szeptember 18.
Szombathely
Elhunyt1998. szeptember 23. (74 évesen)
Győr
Állampolgárságamagyar
Foglalkozása
  • vasesztergályos
  • vállalatvezető
  • politikus
Tisztsége
  • magyarországi parlamenti képviselő (1953. május 17. – 1956)
  • magyarországi parlamenti képviselő (1956 – 1967. január 28.)
  • vezérigazgató (1963–1989)
  • az MSZMP KB tagja (1970. november 28. – 1989. október 7.)
KitüntetéseiKossuth-díj (1950)
SablonWikidataSegítség

Életpályája szerkesztés

Édesanyja sváb származású volt, így a németek kitelepítése során anyai családjának jelentős részét Németországba deportálták.[forrás?] Heten voltak testvérek.[2]

Győri vállalatoknál szerkesztés

Vasesztergályosként a Győri Vagon- és Gépgyárban volt tanonc, majd ott dolgozott szakmunkásként 1938-tól 1951-ig. Országos hírnevet a sztahanovista mozgalomban szerzett magának. 1948 és 1953 között a Szabad Nép című napilap munkaversennyel kapcsolatos cikkeiben 25 alkalommal szerepelt.[3] A Győri Autógyár műszaki osztályvezetője lett 1951-ben. A Győri Szerszámgépgyár igazgatója volt 1952 és 1963 között. Ezután 1989-ig a Rába Magyar Vagon- és Gépgyár vezérigazgatója volt. Az ő vezetése alatt vált a vállalat Magyarország nemzetközi szinten is ismert, jelentős állami vállalatává.

Politikusként szerkesztés

1953 és 1967 között országgyűlési képviselő volt Győr-Moson-Sopron megye képviseletében, mialatt az MSZMP Központi Bizottságának póttagja volt, 19571966 között. Három évnyi kihagyás után, 1970-ben visszatért a politikába, ezúttal már mint az MSZMP KB rendes tagja, mely tisztséget egészen 1989 szeptemberéig megtartotta. Horváth Edének döntő szerepe volt a magyar-amerikai kapcsolatok fejlesztésében.

Díjai szerkesztés

  • Kossuth-díj 1950-ben, az indoklás szerint „a gyorsvágás terén sztahanovista módszerekkel elért kiemelkedő eredményeiért”[4]
  • Munka Vörös Zászló Érdemrend 1953[4]
  • Szocialista Munka Hőse 1953[4]
  • Magyar Népköztársaság Érdemrendje 1953[4]
  • Munka Érdemrend arany fokozata 1965, 1969, 1974[4]
  • Szocialista Magyarországért Érdemrend 1978[4]
  • A Magyar Népköztársaság Állami Díja 1980-ban, az indoklás szerint a „járműipari központi fejlesztési program megvalósításában végzett munkásságáért”.[4]
  • Győr város 1986-ban díszpolgárává választotta.[5]

Jegyzetek szerkesztés

  1. A „Vörös báró” hagyatéka. [2016. november 2-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2022. május 5.)
  2. Szabad Nép 1950
  3. Tóth 2008
  4. a b c d e f g Darvasné–Klement–Terjék
  5. Győr díszpolgárainak listája (magyar nyelven), 2011. november 29. (Hozzáférés: 2012. január 17.)[halott link]

Források szerkesztés

  • Cserhalmi Imre: Horváth Ede: Én volnék a vörös báró?, Pécs, 1990. ISBN 963-316-295-5
  • Kossuth-díjasok és Állami Díjasok almanachja 1948–1985. Szerk. Darvas Pálné, Klement Tamás, Terjék József. Budapest: Akadémiai. 1988. 104 és 571. o. ISBN 963-05-4420-2  
  • Dusza András: A birodalom végnapjai, Győr, 2003.
  • Négy sztahanovista elmondja: miért ünnepli több és jobb munkával felszabadulásunk évfordulóját, Szabad Nép, 1950. március 19.
  • Tóth Eszter Zsófia: Nők férfias terepeken és férfi foglalkozásokban. A „férfias” és a „nőies” munka világa a szocialista időszakban. Sic Itur ad Astra, 58. évf. [2008] 271. o. (13. lábjegyzet) online elérés

Külső hivatkozások szerkesztés