Horváth Sándor (teológus)
Horváth Sándor (Nagyatád, 1884. augusztus 6. – Székesfehérvár, 1956. március 4.) dominikánus szerzetes.
| Horváth Sándor | |
| Született | 1884. augusztus 6.[1] Nagyatád |
| Elhunyt | 1956. március 4. (71 évesen)[1] |
| Állampolgársága | magyar |
| Foglalkozása |
|
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Élete szerkesztés
Földműves családban született. A keresztségben az Imre nevet kapta. Fiatalon belépett a cisztercita rendbe, onnan azonban gyenge egészsége miatt el kellett jönnie (a századfordulón a renden belül megindult reformmozgalom rendkívül megszigorította a szerzetesi aszkézis követelményeit).[2]
1903-ban Szabó Szádok tartományi főnök felvette a domonkos rendbe. Itt kapta rendi névként a Sándort. Az osztrák–magyar rendtartomány novíciusi és tanulmányi háza ekkor Grazban volt. Ide került Horváth Sándor is. Közben tüdőbetegsége kiújult, ezért a rend a dél-tiroli Meránba küldte gyógykezelésre.[2]
Onnan visszatérve folytatta tanulmányait Grazban. Leo Michelnél hallgatta az ismeretelméletet, és került közel Immanuel Kant bölcseletéhez. Már ekkor kibontakoztak előtte a tomista és kantiánus ismeretelmélet jellegzetes vonásai, amelyek tudományos szintézisének alapjait szolgáltatták. 1909-ben szentelték pappá.[2][3]
Ezután két évet Svájcban töltött a domonkosok világhírű freiburgi egyetemén. Itt szerezte meg a bölcseleti doktorátust, amelyhez később a teológiai "magiszter" cím járult. Vendégtanár volt Chieriben, Kölnben, ahol professzori meghívást is kapott. Ezt egészségi állapota miatt akkor nem tudta elfogadni. 1928-1930-ig a római Collegio Angelieón ny.r. tanár.[2] 1930-tól Freiburgban a Summa Theologiae dogmatikai részeit értelmezte;[4] szerkesztette a Divus Thomas bölcseleti és teológiai folyóiratot.[5]
Horváth Sándor nem írt összefüggő magyarázatot a Summa Theologiae-hez. Éveken át értelmezte az egyetemi és főiskolai katedrákon a Summa-t, de előadásaiból csak az maradt meg, amit a tanítványok feljegyeztek. Adott ki Rómában (1929-30-ban) néhány "jegyzetet" a vallásosság erényéről, az akaratról, az erkölcsi rendről, de ezek nem a szöveget követik, hanem szempontokat nyújtanak a Szent Tamás-i gondolat megértéséhez.[6]
A magyar rendtartomány felállításakor, 1938-ban hazasietett, hogy a rend főiskolájának rektori tisztét ellássa.[5] Innen hívta meg 1942-ben a Pázmány Péter Tudományegyetem Hittudományi Kara az alapvető hittan tanszékére.[5] Örömmel vállalta a megbízást, ahol felkészültségének és képességeinek megfelelő működési terület várt reá. Az 1947/48. évben a kar dékánja volt.
1948-ban egyik órájáról "hivatalos üzenettel" kihívták - és az egyetemről elbocsátották.[4] Életét a székesfehérvári papi otthonban fejezte be 1956 tavaszán.[4]
Fontosabb művei szerkesztés
- Metaphysik der Relationen (1914)
- A fizikai és pszichikai világ egymásrahatása (1914)
- Eigentumsrecht nach dem hl. Thomas von Aquin (1929)
- A természetjog rendező szerepe (1941)
- Aquinói Szent Tamás világnézete (1924)
- De virtute religionis (1929)
- De voluntate humane (1930)
- La sintesi scientifica di San Tomaso d’Aquino (1932)
- De moralitate (1939)
- Der thomistische Gottesbegriff (1941)
- Hitvédelmi tanulmányok (1943)
- Örök eszmék és eszmei magvak Szent Tamásnál (1944)
- Synthesis Theologiae Fundamentalis (1948)
- Tractatus Philosophici Aristotelico-Thomastici (1949)
Jegyzetek szerkesztés
- ↑ a b BnF források (francia nyelven)
- ↑ a b c d Fila Lajos: In memoriam Horváth Sándor. In Horváth Sándor O.P. emlékkönyv. Összeáll. Dabóczi Mária, Fila Béla, Fila Lajos. Budapest: Szent István Társulat. 1985. 9–28. o.
- ↑ Horváth Sándor pályája (magyar nyelven). beszelo.c3.hu. (Hozzáférés: 2019. december 14.)
- ↑ a b c Szennay András: Horváth Sándor O. P. Vigília, XLIX. évf. 8. sz. (1984. augusztus)
- ↑ a b c Magyar életrajzi lexikon I. (A–K). Főszerk. Kenyeres Ágnes. Budapest: Akadémiai. 1967.
- ↑ Zemplén György: Horváth Sándor emlékezete. Vigília, XXII. évf. 4. sz. (1957. szeptember)