Hukkana (IḪu-uq-qa[-na-a]) hajasai király az i. e. 14. században I. Szuppiluliumasz kortársa volt, egyben Szuppiluliumasz húgának férje. Életéről elsődleges forrás a két uralkodó közti szerződés (CTH#42 és CTH#43).

Hukkana
Hajasa királya (majd kormányzója)
Elődje Marijas
Utódja Annijas
Életrajzi adatok
Született i. e. 14. század
Elhunyt i. e. 1345
Házastársa I. Szuppiluliumasz húga
SablonWikidataSegítség

I. Szuppiluliumasz a második, nagy szíriai hadjárata alkalmával ejtette útba Hajasát, és győzelme után a terület gyakorlatilag hettita tartomány lett. Hukkanát a KUB XVIII 2 III. 10f. számú hettita forrás nem szuverén uralkodóként említi. Ez esetben a LUGAL determinatívummal jelölték volna. Ehelyett a LÚ KUR URUazzi és a LÚ KUR URUḫayaša címek szerepelnek, ami szabad embert vagy királyi származású elöljárót (első embert) jelent és általában a kormányzók, helyi fejedelmek címeként jelenik meg.

A házassági szerződés hangsúlyos részét képezi, hogy Hukkanának a házasság után tilos volt korábbi feleségeivel érintkezni, sőt azokat el kellett bocsátania. Hukkana élete további részében hűséges szövetségese volt Hattuszasznak.

Hajasa (vagy Azzi, azaz Hajasa-Azzi) a hettita forrásokban a Mitanniból menekülők befogadása miatt is megjelenik II. Murszilisz évkönyveiben. De nem tudni, hogy ekkor még Hukkana volt-e az uralkodó, a következő szíriai hadjárat idején már Annijaszt nevezik Hajasa és Azzi urának.

ForrásokSzerkesztés

  • Gary M. Beckman, Harry A. Hoffner: Hittite diplomatic texts, Scholars Press, 1996. ISBN 0788501534, 22. old.
  • Amnon Altman: The historical prologue of the Hittite vassal treaties: an inquiry into the concepts of Hittite interstate law, Bar-Ilan University, 2004. ISBN 9652262943, 163. old.
  • Hennie J. Marsman: Woman in Ugarit and Israel, ISBN 9004117326, 374. old.
  • Trevor Bryce: Life and Society in the Hittite World, Oxford University Press, 312. old.
  • Heinrich Otten, Erich Neu, Christel Rüster: Documentum Asiae Minoris antiquae, 63. old.
  • Shoshana R. Bin-Nun: The Tawananna in the Hittite kingdom, Winter, 1975. ISBN 3533024393, 59. old.

Külső hivatkozásokSzerkesztés


Előző uralkodó:
Marijas
Hajasa királya
i. e. 14. század
 
Következő uralkodó:
Annijas