Főmenü megnyitása

Hungária Kávéház (filmsorozat)

filmsorozat

AlaptörténetSzerkesztés

  Alább a cselekmény részletei következnek!

1. epizód: Bátyám és énSzerkesztés

Kopferneck főhadnagy a kadétiskola réme volt. Szigorúsága ellenére a kadétok mégis megpróbálták különböző csellel elhagyni a garnizont. Mindig pórul jártak, kivéve egy esetet. 20 éves szolgálata alatt csak egy kadétnak sikerült a főhadnagyot bizonytalanná tenni olyannyira, hogy még kitűnő ösztöne is cserbenhagyta. Érdy kadétnak a szerencsétlen helyzetben ugyanis az a zseniális ötlete támadt, hogy saját bátyjának adja ki magát. Társai és a barátok segítségével még nevetségessé is tették a félelmetes embert. Kopferneck ebből az esetből tanulta meg, hogy hogy inkább hibázni, de azt is biztonsággal, mint elbizonytalanodni.

2. epizód: A leckeSzerkesztés

A munkában megöregedett paraszt ereje fogytán már nem bírja a kertjét felásni. Gyerekeit kéri, azok nem hajlandóak, inkább napszámost fogadnának. Az öreg egy ügyes csellel kényszeríti őket a munkára: azt állítja, hogy 1000 koronát ásott el a kertben, de nem tudja hova.

3. epizód: A világot jelentő deszkákSzerkesztés

A magukat művészeknek tartó, verbuvált színészi társaság vendégszereplésre kap meghívást egy vidéki özvegy kocsmárostól. A színpadot teremtő kocsmáros jóindulatával azonban csúnyán visszaélnek. Felélnek mindent a házban, becsapnak mindenkit, s végül angolosan távoznak.

4. epizód: Esküvő GerelypusztánSzerkesztés

Az elszegényedett, népes nemesi család egyetlen kincse az örökölt gerelypusztai kastély, aminek varázsa teszi lehetővé, hogy egyikük-másikuk gazdagon nősüljön, illetve férjhez menjen. A történet egy ilyen esküvőről szól, s aki elmeséli, csak azért nem nősült meg, mert akit megszeretett mint szobalányt, nem árulta el, hogy "kastélylakó".

5. epizód: Nők apróbanSzerkesztés

Egy grafikusművész feleségével egy szobás lakásban él. A férfi nagyobb lakáshoz szeretne jutni, és felesége rendszeretetét sem bírja elviselni, ezért elhatározza, elválik tőle és házassági hirdetés útján próbál nagyobb lakáshoz jutni. A férj csak válás után ébred rá, hogy még mindig a feleségét szereti.

6. epizód: Az ötletSzerkesztés

A szegény, de annál szerelmesebb fiatalember mindent elkövet, hogy szíve választotta kedvébe járjon. Képes akár a sikkasztásra is, ám amikor kilátástalan helyzetéből csak az öngyilkossággal szabadulna, egy mentőötlettel segítségére siet a csavaros észjárású ügyvéd.

7. epizód: A berlini lánySzerkesztés

Egy német nevelőnő gazdag budapesti családnál szolgál az 1930-as években. Nem ismeri a képmutatást és ez megdöbbenti környezetét. Munkaadójának felesége csalja a férjét, az asszony ezt a kapcsolatot természetesnek tartja, míg a nevelőnő őszinteségét és felvilágosultságát erkölcstelennek. Fel akar mondani neki, de a lány megleckézteti az egész álszent társaságot, majd hazautazik Berlinbe.

8. epizód: VakbélgyulladásSzerkesztés

A Hungária Kávéházban Kiss úr az egyik hivatalnok mesél volt kollégájáról, a helyére lépő tisztviselőnek. Kovács János szorgalmas, pontos tisztviselő élete a megszokott kerékvágásban halad. Egyszer hivatalában rosszul lesz, a mentők kórházba viszik, majd a professzor megoperálja, kiveszi a vakbelét. Ez oly nagy esemény Kovács úr életében, amely teljesen felborítja lelki egyensúlyát.

9. epizód: Alvilági kérőSzerkesztés

Mici, az orgazda lánya ruhatáros lesz a Maláta Kávéházban, ahová az alvilág emberei járnak. Itt szeretnek egymásba Szügyi Kálmánnal, a házasságszédelgővel. Ám a jó megélhetésre szükségük van, ezért Mici és szülei az esküvő után úgy döntenek, hogy Kálmán folytatja "munkáját". Eleinte semmi sem sikerül az újdonsült férjnek, mert a nők nem érzik, hogy őszintén udvarol. Később a család új trükköt eszel ki.

10. epizód: Legyen az özvegyemSzerkesztés

Széplaki Tituszt, a fiatal hírlapírót gyakorlatilag halálra ítélték: egy sértő cikke miatt az ország legjobb céllövőjével kell párbajoznia. Szívesen lemondana erről, de egy úriember ezt nem teheti. A halál előtti nehéz órákban környékezi meg Olga, a kávéház pénztárosnője, akinek minden vágya, hogy szépen csengő özvegyi neve legyen. S mivel biztos abban, hogy Tituszt másnap megölik, hajnalban megtartják az esküvőt. A szerencse azonban forgandó.

11. epizód: Fiú a kastélybólSzerkesztés

A falubeli lányok nem szívesen ismerkednek a kastély munkásszállásán lakó fiúkkal. Egy táncmulatságon az egyik ilyen fiú, Zoli megismerkedik egy lánnyal és annak édesanyjával. Bevonul katonának és onnan ír Julinak, de levelekre a lány helyett az anya válaszol. Mikor Zoli szabadságra érkezik, megtudja az igazságot és ez végleg megrengeti az életbe és a szerelembe vetett hitét.

12. epizód: Parancsára, hadnagy úr!Szerkesztés

A hadnagy úr szemet vet a kávéházban váci főorvos csinos feleségére, és még aznap éjjel szerenádot ad az ablaka alatt. A férj kérdőre vonja, majd sértő válaszára karon lövi. A báró felbérli tiszti szolgáját, Samut, hogy gyilkolja meg az orvost. A tárgyaláson Samu magára vállalja gazdája bűnét abban a hiszemben, hogy az úgyis kiszabadítja. Csak a kivégző osztag előtt döbben rá, hogy csak neki kell felelni a bűnéért.

13. epizód: ÖröklakásSzerkesztés

  Itt a vége a cselekmény részletezésének!

Alkotók és szereplőkSzerkesztés

epizód epizód címe rendezte írta operatőr szereplő magyar hangja szerep
1. Bátyám és én Korbinian Köberle Csurka István Németh Attila Bus Kati
Cseke Péter
Farkas Antal
Fonyó István
Margitai Ági
Mihályi Győző
Pongrácz Imre
Johannes Schauer Horváth Gyula Lajos, a kávéház főpincére
Wolfgang Preiss
Dieter Traier
Vitai András
2. A lecke Hagen Müller-Stahl Csurka István Németh Attila Bánhidi László
Dózsa László
Horváth Teri
Nagy Anna
Johannes Schauer Horváth Gyula Lajos, a kávéház főpincére
Solti Bertalan
Szilágyi István
Rüdiger Vogler
3. A világot jelentő deszkák Hagen Müller-Stahl Sós György Németh Attila Haumann Péter
Kibédi Ervin
Mányai Zsuzsa
Máriáss József
Márton András
Herbert Mensching
Hagen Müller-Stahl
Johannes Schauer Horváth Gyula Lajos, a kávéház főpincére
Szokol Péter
Tatai István
Telessy Györgyi
Voith Ági
4. Esküvő Gerelypusztán Makk Károly Kardos G. György Lukács Lóránt Andai Katalin
Benkő Gyula
Benkő Péter
Dózsa László
Gyöngyössy Katalin
Huszti Péter
Lőte Attila
Karl Paryla
Johannes Schauer Horváth Gyula Lajos, a kávéház főpincére
Temessy Hédi
Ujlaki László
5. Nők apróban Makk Károly Kolozsvári Grandpierre Emil (regény)
Kardos G. György (forgatókönyv)
Lukács Lóránt Jürgen Draeger Sztankay István
Gordon Zsuzsa
Kállai Ilona
Irmgard Kootes
Johannes Schauer Horváth Gyula Lajos, a kávéház főpincére
Tordai Teri
Szilvássy Annamária
6. Az ötlet Makk Károly Csurka István Lukács Lóránt Balázsovits Lajos Szabó István, a bank pénztárosa
Darvas Iván a bank tulajdonosa
Esztergályos Cecília táncosnő az Orfeumban
Gálcsiki János pincér az Orfeumban
Gaby Herbst Schütz Ila
Fónay Márta Marulinkáné, házvezetőnő
Körmendi János fegyverkereskedő
Sárosi Gábor a bank cégvezetője
Johannes Schauer Horváth Gyula Lajos, a kávéház főpincére
Karl-Maria Schley Velenczey István ügyvéd
  • Gyártásvezető: Hranitzky Tibor
  • Vágó: Dékány György
  • Hangmérnök: Takács S. Mariann
  • Jelmez: Csengey Emőke
  • Díszlet: Varga Mátyás
  • Rendezőasszisztens: Bánk László

Külső hivatkozásokSzerkesztés