Hunyadi István

(1905–1986) magyar költő, jogász

Hunyadi István, Hunyady (Budapest, Erzsébetváros, 1905. március 9.[3] – Budapest, 1986. november 11.)[4] költő, jogász.

Hunyadi István
SzületettMérei István
1905. március 9.[1]
Budapest VII. kerülete
Elhunyt1986. november 11. (81 évesen)[2]
Budapest
Állampolgárságamagyar
Foglalkozása
Iskolái
SírhelyeÚj köztemető (50/III-6-9)
SablonWikidataSegítség

Élete szerkesztés

Hunyady Béla Mátyás (1874–1954) polgári iskolai tanár és Mérei Gizella (1888–?) nevelőnő fia. Szülei kétéves korában kötöttek házasságot, s édesanyja ugyanebben az évben kitért a katolikus vallásra.[5] A budapesti Szent István Főgimnáziumban érettségizett. Tanulmányait a Pázmány Péter Tudományegyetemen folytatta, ahol jogi doktorátust szerzett. 1931 novemberében a székesfőváros szolgálatába lépett, s 1937-től mint segédfogalmazó dolgozott. 1944-től a szociálpolitikai ügyosztály fogalmazója volt, majd tanácsjegyzőként és büntetőbíróként működött. Később a Képcsarnok Vállalathoz került, ahol szervezőként dolgozott 1965-ös nyugdíjazásáig,

Felesége Széchenyi Mária Ilona Gizella volt, akivel 1933. május 27-én Budapesten, az Erzsébetvárosban kötött házasságot.[6]

Az Új köztemetőben helyezték végső nyugalomra.[4]

Főbb művei szerkesztés

  • Zengő kövek (versek, Budapest, 1934)
  • Két óraütés közt (versek, Budapest, 1937)
  • Egyszerűség dicsérete (versek, Budapest, 1941)
  • Meglódult csillag (versek, Budapest, 1941)
  • Egyszerűség dícsérete (versek, Budapest, 1947)
  • Lépj ki magadból (versek, Budapest, 1961)
  • Zöld levelecske (Budapest, 1967)
  • Lagodai padoga (Budapest, 1970)
  • Szabálytalan világvég (versek, Budapest, 1973)
  • Férfisirató (versek, Budapest, 1979)
  • Ősz Korcsulán (versek, Budapest, 1979)
  • Te kiálts téltemető (versek, Budapest, 1983)

Jegyzetek szerkesztés

Források szerkesztés