Huygens űrszonda

A Huygens volt az első űrszonda, amely leszállt a Szaturnusz Titán holdjának felszínére. A Huygenst az ESA építette, és az amerikai Cassini űrszondával juttatták el a Szaturnuszhoz. Nevét Christiaan Huygens holland csillagászról kapta.

Huygens
Ország	Európa
Űrügynökség	ESA
Küldetés típusa	lander
Küldetés
Célégitest	Titán
Indítás dátuma	1997. október 15.
Indítás helye	Cape Canaveral Air Force Station
Hordozórakéta	Titan IV
Megérkezés	2005. január 14.
Küldetés vége	2005. január 14.
Az űrszonda
Tömeg	320 kg
A Wikimédia Commons tartalmaz Huygens témájú médiaállományokat.

Küldetés

Huygens surface color

A Cassini űrszondát a Huygensszel együtt 1997. október 15-én indították Titan-4 hordozórakétával a floridai Cape Canaveralból. A két szonda 2004 nyarán érkezett meg a Szaturnuszhoz. 2004. december 25-én a Huygens levált az anyaszondáról, és 21 napos szabad repülés után 2005. január 14-én szállt le a Titánon a Xanadu (Titan) terület közelében. Elérte a felszínt is, bár a tervezés során a folyékony felszínre ("tengerre") érkezést is figyelembe vették. Annak ellenére, hogy hivatalosan nem leszállóegységnek tervezték, a felszín elérését követően még 90 percen keresztül küldött adatokat. Több mint 700 felvételt készített a légköri ereszkedés közben és a felszínen.

Műszerek

• Huygens Atmospheric Structure Instrument (HASI): ez a műszer egy sor szenzort tartalmazott, amelyek mérték a Titán atmoszférájának a fizikai és elektromos tulajdonságait. Az gyorsulásérzékelők mérték a gyorsulást mindhárom tengely mentén, az ereszkedés során. A szonda már ismert aerodinamikai tulajdonságai alapján határozták meg a légkör sűrűségét. A HASI alrendszerben volt még egy mikrofon, amely regisztrálta az ereszkedés és a landolás közbeni hangokat. Korábban csak a Venyera–13 végzett ilyen kísérletet.
• Doppler Wind Experiment (DWE): mérte a szonda rádiójeleiben fellépő Doppler-eltolódást, amelynek alapján tudni lehet bármilyen elmozdulásról.

A Huygens műszeres platformja

• Descent Imager/Spectral Radiometer (DISR): több szenzorral és látómezővel végzett megfigyeléseket. A Titán vastag légkörének sugárzási egyensúlyát mérte. A napszenzorok a Nap körüli fényintenzitást mérték a légkörön keresztül. Ez alapján ki lehetett számolni a légköri részecskék méretét és számsűrűségét. Két képalkotó (egy optikai és egy infravörös) az ereszkedés utolsó részén figyelte a felszínt. Ahogy a szonda forog, mozaikképet csináltak a landolás helyéről. Volt egy oldal irányú képalkotó a horizont fényképezésére. A spektrális mérésekhez a landolás előtt egy lámpa világítja meg a felszínt, amely kiegészíti a Nap gyenge fényét.
• Gas Chromatograph Mass Spectrometer (GCMS): ez egy sokoldalú kémiai gázanalizátor a Titán atmoszférájában lévő kémiai elemek meghatározásához. Egy tömegspektrométert és egy gázkromatográfot tartalmazott.
• Aerosol Collector and Pyrolyser (ACP): szűrők segítségével mintákat gyűjtött a légköri aeroszol részecskékből, majd a mintákat felmelegítette, hogy az illóanyagok elpárologjanak, a szerves anyagok pedig felbomoljanak. A mintát ezután a GCMS műszerhez küldte egy vezetéken keresztül, amely elvégezte a vizsgálatokat.
• Surface-Science Package (SSP): egy sor szenzort tartalmazott a Titán felszíni tulajdonságainak meghatározásához. Egy akusztikus szondázó az ereszkedés utolsó 100 méterében folyamatosan mérte a szonda és a felszín közötti távolságot, az ereszkedés ütemét és a felszín durvaságát.

Külső hivatkozások

A Wikimédia Commons tartalmaz Huygens űrszonda témájú médiaállományokat.

• ESA Cassini-Huygens
• NASA Cassini
• Vincent Icke: Christiaan Huygens. Jövő a múltban. Typotex Kiadó, 2007. ISBN 963-9664-34-0