Főmenü megnyitása

I. Károly szicíliai király

(I. Károly nápolyi király szócikkből átirányítva)

I. Károly (1227. március 21.Foggia, 1285. január 7.) Szicília és Nápoly, valamint Albánia és Jeruzsálem királya, akháj fejedelem, VIII. Lajos francia király és Kasztíliai Blanka királyné legkisebb gyermeke, Szent Lajos öccse, a harmadik Anjou-ház megalapítója volt.

I. Károly
Palazzo Reale di Napoli - Carlo I d'Angiò.jpg

Nápolyi király
Uralkodási ideje
1266. január 6. 1285. január 7.
Elődje Manfréd, Szicília királyaként
Utódja II. Károly
Szicíliai király
Uralkodási ideje
1266. január 6. 1282. szeptember 4.
Elődje Manfréd
Utódja I. Péter
Életrajzi adatok
Uralkodóház Anjou-ház
Született 1227. március 21.
Párizs
Elhunyt 1285. január 7. (57 évesen)
Foggia
NyughelyeSaint-Denis-székesegyház
Édesapja VIII. Lajos francia király
Édesanyja Kasztíliai Blanka francia királyné
Házastársa
Gyermekei
Arms of Charles II dAnjou.svg
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz I. Károly témájú médiaállományokat.
Charles d'Anjou első címere: a francia liliomos és a kasztíliai kastélyos pajzsok egyesítéséből (1246-ig)
1246-ban Károly címere megváltozott, ezt a változatot használta a Szicíliai Királyság is

Tartalomjegyzék

Származása, ifjúságaSzerkesztés

 
I. Károly szobra Hyères-ben

Atyja halála után jött világra. 1246-ban házassága révén Provence és Forcalquier grófságának ura lett, és ugyanebben az évben kapta meg apanázsul az újonnan kreált Anjou és Maine grófságait fivérétől.

1248-ban csatlakozott az Egyiptom ellen indított VII. keresztes hadjárathoz. 1250-ben a Manszúra sikertelen ostroma utáni visszavonulás közben bátyjával együtt fogságba esett. Kiváltásuk után fivérével, Alphonse de Poitiers-val hazatért, hogy segítse régensként kormányzó édesanyját. Amikor ő 1252-ben meghalt, után bátyjuk hazatértéig (1254-ig) átvették a régensséget.

A szicíliai–nápolyi királyságSzerkesztés

A nagy lehetőség 1264-ben érkezett el számára, amikor a Hohenstaufoktól tartó IV. Orbán pápa őt jelölte ki a Szicíliai Királyság trónjára Manfréd ellenében. 1266-ban IV. Kelemen Szicília királyává koronáztatta. Ezután a beneventói csatában legyőzte Manfrédot, aki a harcban maga is elesett.

Királyként hamarosan erőszakos természetével híresült el. A fontosabb hivatalokba franciákat ültetett, és változatos túlkapásai miatt a helyiek mélyen megutálták. Az ellene lázadozó bárók zendüléseit olyan „határozottan” verte le, hogy hűbérura, a pápa többször is megfeddte vérengzései miatt, ő pedig a „Kegyetlen” ragadványnevet kapta. A szicíliai nemesek visszahívták a Hohenstaufokat, de Károly 1268-ban a tagliacozzói csatában legyőzte Manfréd unokaöccsét, az alig 16 éves Konradint is. A győzelem után az elfogott trónkövetelőt Nápolyban kivégeztette.

Birodalmat szeretett volna építeni magának, és ehhez Bizánc trónját kívánta megszerezni, hogy a két országot egyesítve megszerezhesse az uralmat a Földközi-tenger keleti medencéjében. Az egykori birodalom maradékának trónját 1261-ben a Palaiologosz-dinasztia első császára, VIII. Mikhaél szerezte meg, és ellenében Károly széles szövetséget próbált tető alá hozni. Ennek egyik elemeként Magyarországgal is megpróbált politikai szövetségre lépni. Ezt több tényező is indokolta:

  • a magyar király birtokolta az Adria partvidékének egy részét, ezért tengeri hatalomnak számított,
  • a dalmát városok birtoklása miatt folyamatos konfliktusban állt Velencével, amit erős flottája miatt Károly természetes vetélytársának tekintett,
  • házassági kapcsolatokkal megerősített szövetségese volt Szerbiának és Bulgáriának, amelyeket Károly potenciális szövetségeseinek tartott Bizánc ellen.

Ezért feleségének halála után Károly feleségül kérte IV. Béla lányát, Margitot. Ő azonban nem akarta otthagyni a kolostort, így Károlynak ez a terve meghiúsult. Maga IV. Béla nem ellenezte a nápolyi-francia kapcsolatok erősítését, fiának, az akkor még ifjabb királyként apránként rendszeresen összetűző későbbi V. Istvánnak azonban még inkább szüksége volt erre, és 1269 szeptemberében Károly és István a pápa jóváhagyásával szövetséget kötött. Ennek részeként elhatározták, hogy a nápolyi harmadik Anjou-ház kettős házassági köteléket hoz létre az Árpád-házzal:

Az ifjabb Károly házasságát 1270-ben kötötték meg.

Az ő érdekeit szolgálta, hogy 1270-ben fivére, a francia király Tunisz hafszida emírje, al-Musztanszir ellen indította el a VIII. keresztes hadjáratot, mivel az arab uralkodó menedéket adott több szicíliai ellenfelének. Károly állítólag elhitette bátyjával, hogy Musztanszir némi erőfitogtatás hatására hajlandó katolizálni – ami nem volt igaz, ráadásul a hadjárat a hőség és a járványok miatt katasztrófába torkollt. Amikor a szicíliai erősítése megérkezett, Szent Lajos már halott volt, Károlyra csak a békekötés maradt, hogy unokaöccse, III. (Merész) Fülöp mielőbb hazatérhessen és megkoronázzák. Ezután Fülöp döntéseit nagyban befolyásolták nagybátyja törekvései.

Károly katonáinak és adminisztrációjának túlkapásai és kegyetlenségei annyira meggyűlöltté őket a szicíliakkal, hogy 1282 húsvétján lemészárolták a sziget franciáit — ez volt az ún. szicíliai vecsernye. A szigetet III. Péter aragóniai király szállta meg, de a Szicíliai Királyság szárazföldi része – amit ettől fogva Nápolyi Királyságnak neveztek, bár hivatalosan továbbra is eredeti nevét viselte – Károly kezén maradt. A francia Fülöp király és Károly támogatásával megválasztott IV. Márton pápa azonnal felsorakozott Károly mellett: Pétert kiátkozta, Fülöp fiát, Valois Károlyt Aragónia királyává koronázta. A francia sereg 1284-ben keresztes hadjáratra indult az Ibériai-félszigetre — ez azonban kudarccal végződött.

 
I. Károly szicíliai király aranypénze. Az előlapon a szicíliai-jeruzsálemi címer, a hátoldalon az angyali üdvözlet látható (1277 után)
 
1277-ben Károly megvásárolta a Jeruzsálemi Királyságot is, ekkor egyesítette a szicíliai és a jeruzsálemi címert

Keleti ambícióiSzerkesztés

Károlynak azonban nagyobb ambíciói voltak: a Balkánon is terjeszkedni akart. Ehhez támogatót is talált II. Balduin, az 1264-ben elűzött konstantinápolyi latin császár személyében, akinek megígérte, hogy visszaszerzi császárságát. 1267-ben így meghódította Durazzo vidékét, és Albánia királyává proklamálta magát. 1269-ben a keresztes háborúra készülve Károly békét kötött a restaurált Bizánci Birodalom szövetségeseivel, a genovaiakkal, majd az afrikai hadműveletek lezárását követően flottája támadásra indult Konstantinápoly felé. Az expedíció súlyos kudarcba fulladt, mivel a szörnyű időjárás elpusztította a hajóhadat.

A II. Baldvinnak nyújtott támogatás azonban nem volt ingyen: Károly az akháj fejedelmi cím elismerését, több égei-tengeri szigetet és az elkövetkező hódítások harmadát követelte érte. Az előbbire az jogosította fel, hogy 1271-ben II. Vilmos fejedelem lányát, Isabelle de Villehardouint összeházasította saját fiával, Philippe-pel, aki 1277-ben meghalt. Vilmos 1278-as halálát követően így Philippe atyjára szállt a trón. Károly 1280-ban itteni helyzetét megerősítendő 8 000 katonát menesztett az erős bizánci erőd, Berat ellen. Az ostrom 1281 májusáig húzódott, amikor is VIII. Mihály unokaöccse, Tarkhaniotész vezetésével a bizánci sereg szétverte a támadókat. A helyzetet már az sem menthette meg, hogy az 1281-ben pápává választott IV. Márton kiátkozta Mihályt, aki éppen Károly törekvéseit megcsáklyázandó mondta ki a katolikus és az ortodox egyház egyesülését 1274-ben.

1277-ben Antiochiai Mária eladta Károlynak az örökösödési jogát, így az 1278-ban a névleges jeruzsálemi királyi címét is felvette.

Házasságai, utódaiSzerkesztés

Károly első felesége Provence-i Beatrix, Provence és Forcalquier grófnője, IV. Rajmond Berengár provence-i gróf és Savoyai Beatrix lánya volt. 1246-ban házasodtak össze, és Beatrix 1267-ben bekövetkezett haláláig hét gyermekük született:

Második, 1268-ban Burgundiai Margittal, Burgundiai Eudo nevers-i és II. Matild bourboni úrnő lányával, Tonnerre grófnőjével kötött házasságából egy csecsemő korában meghalt kislány született.

Kapcsolódó cikkekSzerkesztés

  1. Kristó Gyula: A rozgonyi csata. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1978. ISBN 963 05 1461 3