II. Arszinoé

ókori egyiptomi királynő a Ptolemaida-dinasztiából

II. Arszinoé (Ἀρσινόη Φιλάδελφος; Arszinoé Philadelphosz; Memphisz vagy Alexandria, i. e. 316 körül – Alexandria, i. e. 268 júliusa) egyiptomi ptolemaida hercegnő, Makedónia és Trákia királynéja, majd II. Ptolemaiosz feleségeként és társuralkodójaként Egyiptom királynője.

II. Arszinoé
előd
egyiptomi fáraó
utód
Ptolemaida-dinasztia

Érme Arszinoé képével (Metropolitan Művészeti Múzeum)
Érme Arszinoé képével
(Metropolitan Művészeti Múzeum)

Uralkodása i. e. 275–268
Apja I. Ptolemaiosz
Anyja I. Bereniké
Férje Lüszimakhosz
Ptolemaiosz Keraunosz
II. Ptolemaiosz
A Wikimédia Commons tartalmaz II. Arszinoé témájú médiaállományokat.

Egyiptomban született i. e. 316 körül, az első ptolemaida uralkodópár, a makedón származású I. Ptolemaiosz és I. Bereniké lányaként. I. e. 299-ben feleségül ment Lüszimakhosz trák királyhoz, aki később Makedónia királya is lett. Királynéként Arszinoé több várost is irányított, köztük Héraklea Ponticát és Epheszoszt; Szamothrakében ő építtette a szamothrakéi nagy istenek szentélyének rotundáját, amely az ókori görög világ legnagyobb átmérőjű, kör alaprajzú fedett épülete.

I. e. 281-ben, miután férje csatában elesett, Arszinoénak menekülnie kellett Epheszoszból. A makedóniai Kasszandriába szökött, ahol feleségül ment féltestvéréhez, Ptolemaiosz Keraunoszhoz, aki közben Trákia királya lett. Nem sokkal később, i. e. 280-ban Keraunosz megölette Arszinoé két fiát, és elűzte a királynét. Arszinoé előbb Szamothrakéra menekült, majd Alexandriába, ahol testvére, II. Ptolemaiosz, Egyiptom királya élt. I. e. 275-ben összeházasodtak, és közösen a Philadelphoi (Φιλάδελφοι, „testvérszerető”) nevet viselték.

Arszinoé fivére minden uralkodói címét felvette, a korabeli érméken is együtt szerepelnek. A külpolitikában is jelentős szerepet töltött be, az első szír háború (i. e. 274–271) utolsó szakaszában és a kremonidészi háború idején is. Egy i. e. 268-ban kelt athéni dekrétum az első írott dokumentum a klasszikus ókorból, amely tanúsítja egy nő aktív részvételét a nemzetközi politikában.

Az 1992-ben felfedezett milánói papirusz tanúsága szerint Arszinoé három olimpiai kocsiversenyt is megnyert, valószínűleg i. e. 272-ben.

Halála után, amely i. e. 268 júliusában következett be, II. Ptolemaiosz továbbra is említette hivatalos dokumentumaiban, és szerepeltette pénzérméin is. Alexandriában és Memphiszben templomot emelt Arszinoé emlékének, emellett több várost is elnevezett róla. Arszinoé állami kultusza, melyet Ptolemaiosz alapított, még kétszáz évig fennállt.

ÉleteSzerkesztés

SzármazásaSzerkesztés

CsaládjaSzerkesztés

 
Arszinoé apja, I. Ptolemaiosz (Louvre)

Arszinoé valószínűleg Memphiszben született, ami Egyiptom ősi fővárosa és az egyiptomi szatrapia fővárosa volt, de az is lehet, hogy Alexandriában, a Nagy Sándor által alapított új fővárosban.[1] Apját, I. Ptolemaioszt Perdikkasz régens nevezte ki Egyiptom szatrapájává, amikor Nagy Sándor birodalmát halála után (i. e. 323) felosztották. Ptolemaiosz, ahogy maga Perdikkasz is, egyike volt Sándor hét szomatophülaxának (testőrének).[2] Miután elfoglalta területét, Ptolemaiosz először Memphiszben telepedett le, majd Alexandriában, mikor az új város építése befejeződött. Mivel nem tudni, pontosan mikor lett Alexandria a főváros (valamikor i. e. 320 és 311 között),[3]. és azt sem, mikor született Arszinoé (i. e. 316 körül), nem lehet eldönteni a születési helyet.[4]

Ptolemaiosz makedón volt Eordeából,[5] apja Lagosz, II. Philipposz makedón király kíséretének alacsony rangú tagja;[6][7] a ptolemaida kori propaganda azonban úgy tartotta, Ptolemaiosz valójában II. Philipposz törvénytelen fia és Nagy Sándor féltestvére volt.[8][9] Arszinoé anyja, I. Bereniké i. e. 320 körül érkezett Memphiszbe, Eurüdiké makedón nemes hölgy kíséretében, akit apja, Antipatrosz küldött, hogy Ptolemaiosz felesége legyen.[10] A politikai házasság célja az volt, hogy szövetség jöjjön létre Egyiptom szatrapája és Európa hadvezére között, aki Perdikkaszt követően Nagy Sándor birodalmának régense lett.

Ptolemaiosznak korábban már volt két felesége, akiktől elvált, Thaisz és Artakama,[11] előbbi egy hetéra, aki korábban Nagy Sándor szeretője volt, utóbbi egy akhaimenida hercegnő. Eurüdiké személyében Ptolemaiosznak előkelő családból származó felesége lett, akitől teljesen makedón származású gyermekei születtek: Ptolemaiosz Keraunosz, Meleagrosz, Lüszandra és Ptolemaisz. Bereniké talán szintén Eordeából származott, ahonnan Ptolemaiosz,[12] és korábban Nagy Sándor egyik hivatalnoka, egy bizonyos Philipposz felesége volt, özvegyasszonyként kísérte el Egyiptomba rokonát, Eurüdikét (Bereniké anyja, Antigoné Antipatrosz unokahúga volt).[13] Ptolemaiosz pár év múlva Berenikét is feleségül vette. Mivel sem politikai, sem dinasztikus céljai nem lehettek ezzel – tekintve, hogy már számos fia született, Bereniké pedig csak távoli rokonságban állt a befolyásos Antipatrosszal –, feltételezhető, hogy szerelmi házasságot kötöttek.[14] Három gyermekük született: Arszinoé, II. Ptolemaiosz és Philotera.[15]

NeveltetéseSzerkesztés

 
Eduard Lebiedzki freskója: Arisztotelész, Theophrasztoz és Sztratón, utóbbi talán Arszinoé nevelője volt (Athéni Egyetem, 1888 körül)

Nem tudni teljes bizonyossággal, melyik városban született Arszinoé, de gyermekkorát bizonyosan Alexandriában töltötte,[16] az élénk kulturális élettel rendelkező új fővárosban, amelyet Nagy Sándor alapított i. e. 331-ben. I. Ptolemaiosz rendelte el itt a pharoszi világítótorony, az alexandriai könyvtár és a Muszeion építését, melyeket már II. Ptolemaiosz, Arszinoé fivére és leendő férje uralkodása alatt fejeztek be. I. e. 304-ben I. Ptolemaiosz Rodosznál legyőzte I. Démétrioszt, és felvette az Egyiptom királya (görögül βασιλεύς, baszileosz) címet. A tizenkét éves Arszinoé ettől fogva hercegnő volt.

Ptolemaiosz Egyiptom uralkodójaként sem feledkezett meg makedón gyökereiről, amelyeket az udvari költők mindig hangsúlyoztak műveikben, mikor igyeleztek kiemelni Ptolemaiosz Nagy Sándorhoz fűződő állítólagos rokonságát. Arszinoé családtagjaival minden bizonnyal makedón nyelven beszélt,[17] de görögös neveltetést kapott. Diogenész Laertiosz[18] beszámol arról, hogy Lampszakoszi Sztratón levelezett Arszinoéval; ebből kikövetkeztethető, hogy a peripatetikus filozófus, aki később Arisztotelész Lükeionját vezette, nem csak II. Ptolemaiosz, hanem Arszinoé nevelője is volt, a leendő királyné így kiváló oktatást kapott irodalom és filozófia terén.[19] Arszinoé neveltetése, bár az alexandriai hellenisztikus udvarban – ahol törekedtek a görög kultúra terjesztésére – érthetőnek tűnik, minden más szempontból szokatlant, mivel a nők oktatása a görög világban Spárta kivételével nem volt jellemző, általában írni-olvasni sem tudtak.[20]

Trákia, Kis-Ázsia és Makedónia királynéjakéntSzerkesztés

Házassága LüszimakhosszalSzerkesztés

 
Lüszimakhosz, Arszinoé első férje (Ephesusi Múzeum)

Az ipszoszi csatát követően, amelyben Lüszimakhosz, I. Szeleukosz és Kasszandrosz legyőzték I. Antigonoszt és I. Demetrioszt, új hatalmi egyensúly alakult ki a hellenisztikus királyságok között. I. Ptolemaiosz az ezt követő években dinasztikus házasságok által kötött szövetséget a többi uralkodóval:[21]

Mikor feleségül vette Arszinoét, Lüszimakhosz elküldte korábbi feleségét, Amasztrisz perzsa hercegnőt, aki előző férje, Dionüszosz halála óta Héraklea Pontica régense volt. Amasztrisz visszatért városába, de Lüszimakhosz továbbra is olyan jó kapcsolatban maradt vele, hogy mikor Amasztriszt i. e. 284-ben saját fiai meggyilkolták, a király nem késlekedett bosszút állni, és megöletni őket.[23][24]

Arszinoé körülbelül tizenhat éves volt, mikor megérkezett férje országának fővárosába, Lüszimakhiába; Lüszimakhosz a hatvanas éveiben járt. A korkülönbség ellenére Arszinoéről tudni, hogy végig hűséges volt idős férjéhez, annyira, hogy Demetriosz úgy utalt rá: „az ő Pénelopéja” (τῆς ἐκείνου Πηνελόπης).[25] Lüszimakhoszról is tudni, hogy igen kedvelte Arszinoét; Naukratiszi Athéneusznál fennmaradt egy anekdota, mely szerint egyik emberét, Teleszforoszt ketrecbe záratta és hagyta ott meghalni, amiért egy banketten kigúnyolta Arszinoét, és egy korábbi eseményre utalva „hányósnak” nevezte[26]

Szerepe a belpolitikában és a vallásbanSzerkesztés

 
Az Arszinoeion alapjai Szamothrakén

Arszinoé nem csak jelképes szerepet töltött be a trák király mellett (aki i. e. 288-tól Makedónia királya is volt). Démaratosz déloszi dekrétuma, egy i. e. 295–285 közt íródott felirat együtt említi „Lüszimakhosz királyt és Arszinoé királynét”, ami jelzi, hogy az uralkodó bevonta feleségét a politikai életbe és dinasztiája tagjának tekintette.[27] Hérakleai Memnón történetíró beszámol róla, hogy Lüszimakhosz Arszinoénak adta Héraklea Pontica városát (valószínűleg Amasztrisz halála, i. e. 284 után).[28] Memnón szerint a királyné eltörölte a privilégiumokat, melyeket a város lakói korábban élveztek, és zsarnoki módon uralkodó kormányzót nevezett ki. Sztrabón szerint Arszinoé megrágalmazta Philotéroszt, Pergamon kincstárnokát, aki ellen ennek hatására felkelés tört ki a városban.[29] Ezekből a beszámolókból levonhatjuk a következtetést, hogy a királyné valóban uralkodott ezen területek fölött. Alexandriai Appianus megemlíti, hogy Epheszosz városa Arszinoeirára változtatta a nevét,[30] amit más feliratok és több pénzérme felirata is megerősít; ez arra utal, a királynénak erre a városra is kiterjedt a befolyása.[31] Iustinus Arszinoé városaként említi Kasszandriát, ami azt mutatja, a királyné, aki férje halála után ebben a városban keresett menedéket, már korábban is közvetlen befolyással bírt itt.[32]

Arszinoé hatalmát és gazdagságát az is példázza, hogy ő építtette a szamothrakéi Rotundát, az ókori görög világ legnagyobb, kör alakú, zárt építményét, melynek átmérője eléri a húsz métert.[33] Ez az építmény, melynek alapjai napjainkban is láthatóak, a szamothrakéi nagy istenek szentélye néven ismert, a misztériumvallások tiszteletére emelt épületegyüttes részeként épült, melyet Arszinoé finanszírozott. Arszinoé később Szamothrakéra menekült, mikor Ptolemaiosz Keraunosz megölette a gyermekeit; mivel mindig bőkezűen bánt a templommal, valószínűleg szívesen látták a szigeten.[34]

Agathoklész összeesküvése és halálaSzerkesztés

 
Királyné feje, valószínűleg II. Arszinoét ábrázolja (Walters Művészeti Múzeum, Baltimore)

I. e. 284-ben Lüszimakhosz családi és dinasztikus krízissel szembesült. Fiát, Agathoklészt bebörtönözte és kivégeztette, mert a vád szerint Szeleukosz segítségével összeesküvést szőtt apja ellen, hogy megszerezze a trónt.[35] Iustinus szerint Arszinoé leplezte le férje előtt Agathoklész cselszövését,[36][37] Pauszaniász szerint pedig ő volt az, aki nyomást gyakorolt férjére, hogy ölje meg fiát és ezzel megnyíljon a trón felé vezető út az ő gyermekei előtt; arra is utal, hogy Arszinoét személyes bosszúvágy vezérelte, mert Agathoklész ellenállt a közeledési kísérletének.[38]

A családi tragédia hatására Agathoklész özvegye, Lüszandra, valamint Lüszimakhosz másik idősebb fia, Alexandrosz átállt Szeleukosz oldalára, a király több korábbi hívével egyetemben, ami mutatja, hogy már folyamatban volt egy szervezkedés az idős uralkodó megbuktatására vagy legalábbis hatalma aláásására.[39] Agathoklész, aki ekkor már harmincéves volt és Démétriosz Poliorkétész legyőzésével jelentős hírnévre tett szert,[40] alighanem türelmetlenül várta már, hogy átvehesse közel nyolcvanéves apja trónját; a többi diadókhosz már jó ideje kijelölte örökösét – Antigonosz már i. e. 306-ban kinevezte fiát, Démétrioszt, Szeleukosz pedig társuralkodóvá nevezte ki fiát, Antiókhoszt, ahogyan I. Ptolemaiosz is ezt tette fiával, Ptolemaiosszal i. e. 285-ben.[41] Agathoklész elsőszülöttsége és hadi győzelmei okán is igényt formálhatott a trónra, főként hogy Arszinoé három fia ebben az időben még csak tizennégy, tizenkét és tízéves volt,[42] rajtuk kívül pedig csak egyetlen további fia ismert az uralkodónak, Alexandrosz, aki alighanem törvénytelen gyermekként született, egy Makrisz nevű odrüsz hercegnőtől, aki a király ágyasa volt.[43][44] Agathokész halálos ítélete mindenesetre azzal járt, hogy több kis-ázsiai város, köztük Pergamon Szeleukosz oldalára állt, ami felborította a fennálló hatalmi egyensúlyt a szíriai és a babiloni uralkodó javára.

Lüszimakhosz halála és Arszinoé szökése EpheszoszbólSzerkesztés

 
Epheszoszi út. Arszinoé ebből a városból menekült álruhában

Agathoklész halála után Szeleukosz háborút indított Lüszimakhosz ellen, és Szardisz meghódítása után,[45] i. e. 281 februárjában a kurupedioni csatában megütközött Lüszimakhosszal.[46][47] Szeleukosz legyőzte a körülbelül nyolcvanéves trák királyt, aki fegyverrel a kezében halt meg.[48][49] Mikor a vereség híre elérte Epheszosz/Arszinoeia városát, ahol a királyné ezidőtájt tartózkodott, a város népe azonnal a győztes oldalára állt, és megnyitotta kapuit Szeleukosz előtt.[50]

Poliénosz beszámolója szerint Arszinoé azonnal felfogta a veszélyt, és tervet ötölt ki, hogy mentse életét. Egyik szolgálóját felöltöztette a ruháiba, majd hordszékben, fegyveres kísérettel kiküldte a palotából, ő maga pedig rongyokba öltözött és egy másik kijáraton indult a kikötő felé. A szolgálólányt nem sokkal később leszúrták Szeleukosz támogatói, míg Arszinoé fel tudott szállni egy Makedónia felé tartó hajóra.[51] Mivel Poliénosz nem említi a királyné három kamaszkorú fiát, feltételezhető, hogy ők ekkor nem tartózkodtak Epheszoszban; valószínűleg biztonságban voltak Trákiában vagy Makedóniában.[52]

Házasság Ptolemaiosz Keraunosszal és a kasszandriai mészárlásSzerkesztés

 
Arszinoé fiainak lemészárlása. Kódex 1415-ből (Getty Museum, Los Angeles)

Az Epheszoszból elmenekült Arszinoé és három fia Kasszandriában találkoztak újra, egy fontos makedón városban, amelyet Kasszandrosz alapított i. e. 316-ban, és eredetileg az új birodalom fővárosának szánt. Lüszimakhosz halálával a trák királyság uralkodója Ptolemaiosz Keraunosz lett, Arszinoé vele egyidős féltestvére, aki, miután átállt Lüszimakhosz mellől Szeleukosz oldalára, váratlanul és hirtelen megölte idős sógorát, ezzel nyerte el melléknevét, a keraunoszt (Κεραυνός, „villám”). Ezután, valószínűleg a hadsereg és az Agathoklészhez hű erők segítségével{refhely|Donnelly Carney|p. 50}} királlyá kiáltotta ki magát.[53] Részben, hogy megszerezze Kasszandriát, részben pedig hogy legitimálja trónra léptét, illetve hogy semlegesítse azokat, akik esetleg feleségül akarnák venni Arszinoét és jogot formálnának a trónra, meggyőzte féltestvérét, hogy menjen hozzá feleségül.[54] Bár Arszinoé legidősebb fia, Ptolemaiosz gyanakodott Keraunosz szándékait illetően, és megpróbálta meggyőzni anyját, hogy utasítsa vissza, a királyné i. e. 280-ban elfogadta a házassági ajánlatot, mert féltestvére ünnepélyesen megesküdött, hogy a trónt Arszinoé és Lüszimakhosz gyermekeire hagyja majd.[55] A valószínűleg Pellában vagy Verginában[56] kötött házasság legitimálása érdekében Ptolemaiosz Keraunosz a hadsereg szeme láttára helyezte Arszinoé homlokára a diadémot, és királynévá nyilvánította feleségét,[57] ami egyedül itt fordult elő Makedónia történelmében.[58]

Valószínűleg mindössze pár héttel a házasságkötés után[59] Keraunosz, aki pár héttel korábban már cselszövő módon meggyilkolta Szeleukoszt, újabb váratlan támadást intézett: mikor Kasszandriába érkezett, megvárta, hogy Arszinoé két kisebb fia, a tizenhat éves Lüszimakhosz és a tizennégy éves Philipposz virágfüzérekkel érkezzenek a köszöntésükre, majd hirtelen parancsot adott a megölésükre. A két fiú anyjuk karjába menekült, Arszinoé pedig azt sikoltotta, hogy inkább őt öljék meg helyettük. Ptolemaiosz, az elsőszülött fiú valószínűleg nem tartózkodott Kasszandriában, így megmenekült; később sikertelenül próbálta visszaszerezni Makedóniát. Iustinus beszámol róla, hogy Ptolemaiosz az ezt követő években Egyiptomba ment, majd a telmesszoszi Lükia városába, ahol II. Ptolemaiosz segítségével i. e. 258-ban kormányzó, majd III. Ptolemaiosz parancsára uralkodó lett.[60]

Arszinoét fivére megkímélte és kiűzte a városból, királynéi címétől megfosztva, két szolgálólány kíséretében. Keraunosz még abba sem egyezett bele, hogy eltemesse két fiát, ami azt mutatja, kifejezetten erős ellenszenvvel viseltetett féltestvére iránt – vagy mert Arszinoé négy évvel korábban támogatta Agathoklész kivégzését, vagy mert nehezményezte, hogy Arszinoé édestestvére, II. Ptolemaiosz lett Egyiptom uralkodója, annak ellenére, hogy Keraunosz volt apjuk idősebb fia. Arszinoé Szamothraké szigetére menekült, ahol korábban a Rotundát építtette. Iustinus beszámolt arról, hogy Keraunosz tette nem sokáig maradt büntetlenül: pár hónappal később egy csatában megölték a kelták, és királyságára anarchia köszöntött, egészen II. Antigonosz trónra lépéséig.

JegyzetekSzerkesztés

  1. Donnelly Carney 2013 p. 16
  2. Bengtson, Hermann.szerk.: C.H. Beck: Die Diadochen. Die Nachfolger Alexanders (323–281 v. Chr.) (1987). ISBN 3-406-32068-6 
  3. Donnelly Carney 2013 p. 14
  4. Donnelly Carney 2013 p. 16
  5. Arriano, Anabasi di Alessandro 3, 28, 4 Arriano
  6. Plutarkhosz, Moralia 458a-b Plutarco (Moralia)
  7. Donnelly Carney p. 12
  8. Pauszaniász, Periegesi della Grecia 1, 6, 2 Pausania
  9. Curzio Rufo, Storie di Alessandro Magno 9, 8, 22 Curzio Rufo
  10. Donnelly Carney pg. 20
  11. Donnelly Carney pg. 18-19
  12. Donnelly Carney 2013 p. 20
  13. Donnelly Carney 2013 p. 20
  14. Donnelly Carney p. 21-22
  15. Sztrabón, Geografia 16, 4, 5
  16. Donnelly Carney 2013 p. 16
  17. Donnelly Carney 2013 p. 16
  18. Diogenész Laertiosz. A filozófiában jeleskedők élete és nézetei 
  19. Donnelly Carney pag. 17
  20. Pomeroy p. 5
  21. Donnelly Carney p. 25
  22. Landucci Gattinoni p. 63-64
  23. Memnón, Storia di Eraclea FGrHist 434F 4,9 Memnón
  24. Diodórosz Szikülosz, Bibliotheca historica 20, 7 Diodórosz
  25. Plutarkhosz, Vita di Demetrio 25 Plutarkhosz
  26. Athéneosz, Dipnosofisti 4, 616c Athéneosz
  27. Donnelly Carney p. 36
  28. Memnón, Storia di Eraclea FGrH 434F 5, 4-5 Memnón
  29. Sztrabón, Geografia 13, 4, 1 Sztrabón
  30. Appianus, Syriakà 14, 1, 21 Appianus
  31. Donnelly Carney p. 140
  32. Iustinus, Epitome delle Storie Filippiche XXIV 3, 3 Iustinus
  33. Donnelly Carney p. 38
  34. Donnelly Carney 2013 p. 38
  35. Memnón, Storia di Eraclea FGrHist 434F 5, 6 Memnón
  36. Memnón, Storia di Eraclea FGrHist 434F 5, 6 Memnón
  37. Iustinus, Epitome delle Storie Filippiche XVII 1,1-5 Iustinus
  38. Pauszaniász, Periegesi della Grecia 1, 10, 3 Pauszaniász
  39. Landucci Gattinoni p. 211
  40. Plutarkhosz, Vita di Demetrio 46 Plutarkhosz
  41. Donnelly Carney p. 42
  42. Donnelly Carney p. 43
  43. Pauszaniász, Periegesi della Grecia 1, 10, 4 Pauszaniász
  44. Landucci Gattinoni p. 122
  45. Poliénosz, Stratagemmi IV, 9, 4 Poliénosz
  46. Euszébiosz, Chronicon I Euszébiosz
  47. Sztrabón, Geografia XIII 4,5 Sztrabón
  48. Iustinus, Epitome delle Storie Filippiche XVII Iustinus
  49. Appianus, Syriakà 64 Appianus
  50. Poliénosz, Stratagemmi VIII, 57 Poliénosz
  51. Poliénosz, Stratagemmi VIII, 57 Poliénosz
  52. Donnelly Carney p. 47-48
  53. Memnón, Storia di Eraclea FGrH 434F 8, 3 Memnón
  54. Donnelly Carney p. 54
  55. Giustino, Epitome delle Storie Filippiche XXIV, 3 Iustinus
  56. Donnelly Carney p. 60
  57. Iustius, Epitome delle Storie Filippiche II, 9 Iustinus
  58. Donnelly Carney p. 57
  59. Donnelly Carney pag. 61
  60. Donnelly Carney p. 125

ForrásokSzerkesztés

Elsődleges források
Másodlagos források

Külső hivatkozásokSzerkesztés

JegyzetekSzerkesztés