II. Lorenzo de’ Medici

Ez a közzétett változat, ellenőrizve: 2021. február 13.

Lorenzo di Piero de’ Medici (Firenze, 1492. szeptember 12. – Firenze, 1519. május 4.) Urbino hercege (1516-1519) és Firenze ura (signoréja) (1516-1519).[1]

II. Lorenzo de’ Medici
Lorenzo di Piero de’ Medici

Firenze signoréja
Uralkodási ideje
1516 1519
Életrajzi adatok
UralkodóházMedici-család
Született1492. szeptember 12.
Firenze
Elhunyt1519. május 4. (26 évesen)
Firenze
Nyughelye

ÉdesapjaII. Piero de’ Medici, Firenze signoréja
ÉdesanyjaAlfonsina Orsini
Testvére(i)Clarice de' Medici
HázastársaMadeleine de la Tour d’Auvergne
GyermekeiMedici Katalin (15191589)
A Wikimédia Commons tartalmaz II. Lorenzo de’ Medici témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

Urbino ura

szerkesztés

Két évvel nagykorúvá válása előtt apját, a franciák által támogatott Pierót, Lorenzo il Magnifico fiát a köztársaságpártiak elűzték Firenzéből. A II. Gyula pápa vezetése alatt álló Szent Liga spanyol segítséggel 1512-ben legyőzte a lázadókat, így a városállamban helyreállt a Mediciek uralma. X. Leó, a Medici-pápa, fontosnak tartotta, hogy rokonai hatalmát erősítse, ezért hamis vádak alapján elmozdította trónjáról Urbino törvényes urát – Francesco Maria della Roverét (14901538) – és helyébe Lorenzót ültette,[2] aki 1516 májusában vonult be Urbinóba. A trónfosztott uralkodó nem egészen egy éven belül visszatért, hogy spanyol segítséggel szerezze vissza birtokát. Az Urbino környéki hegyekben lefolytatott rövid, de kemény hadjáratok sok pénzükbe kerültek a firenzeieknek és a pápának. A csatározások tartós elégedetlenséget szültek, Lorenzo pedig olyan súlyos sebet kapott egy szakállas puskától, hogy teste-lelke lassanként elsorvadt. A pápa pillanatnyilag elégedett volt. Lorenzót Urbino hercegének és Pesaro urának nyilvánították és úgy látszott, jó úton van afelé, hogy a pápa által megálmodott nagy és egyesített közép-itáliai Medici-birodalom ura legyen.[3]

A francia udvarban

szerkesztés

1518 áprilisában az amboise-i Szent Hubert-kápolnában keresztvíz alá tartja a kis dauphintI. Ferenc francia király fiát, III. Ferenc breton herceget. Három nappal később fokozott pompával kezdődtek az ünnepségek a francia királyi udvarban, amikor Madeleine de la Tour d’Auvergne-t, egy vérbeli Bourbon hercegnőt vett nőül. Amboise szökőkútjaiból bor és aszú folyt, egymást követték a csodás pompájú látványosságok, hetvenhét szépséges hajadon – különböző nemzetek népviseletében – lejtett táncot az új pár előtt. Másnap megkezdődtek a bajnoki tornák és közel hat hét telt el szakadatlan mulatozásban.[4] A francia udvar tagjaira nagy hatást tett a herceg családjának gazdagsága, de sokkal kevésbé voltak elragadtatva magától a hercegtől. Kifogásolták az urbinói herceg arrogáns modorát és a huszonöt éves Lorenzo testi állapota is siralmas volt.[5] Feleségével csak 1518 nyarán tér vissza Firenzébe.[6]

Néhány hónapnyi házasság után teljesen nyilvánvalóvá vált, hogy a hercegnek már nem sok ideje van hátra. A hercegné mégis megelőzte. 1519. április végén hunyt el, miután egy kislánynak adott életet. A kislányt Katalinnak keresztelték,[5] aki 1533-ban feleségül ment Orléans-i Henrik herceghez.[7] Lorenzo csak pár nappal élte túl a feleségét. Vérbajjal súlyosbított tüdőbajban hunyt el. Még a caraggibeli és a Poggia a Caianói villákban sem nagyon gyászolták, ahol élete utolsó napjait töltötte pistoiai titkára és egy rossz hírű férfi társaságában.[5]

  1. Klaus-Jürgen Matz: Ki mikor uralkodott, kormányzott? Magyar Könyvklub, Budapest, 2003. 67. p.
  2. Fodor Ágnes, A. et al.: Uralkodók és dinasztiák. Magyar Világ Kiadó, [Budapest], 2001. 465. p.
  3. Hibbert, Christopher: A Medici-ház tündöklése és bukása. Holnap Kiadó, Budapest, 1993. 211. p.
  4. Watson, Francis: Medici Katalin élete és kora. Szépirodalmi Kiadó, Budapest, 1987. 15-16. p.
  5. a b c Hibbert, C.: i. m. 222. p.
  6. Watson, F.: i. m. 19. p.
  7. Fodor Á., A. et al.: i. m. 465. p.


Előző:
Giuliano de’ Medici, Nemours hercege
15131516

Firenze tényleges ura (signore)

15161519

Következő:
Giulio de’ Medici bíboros
15191523