II. Mithridatész pártus király

II. Mithridatész (vagy Nagy Mithridatész; pártus nyelven 𐭌𐭄𐭓𐭃𐭕 Mihrdāt) a Pártus Birodalom királya I. e. 124-től i. e. 91-ig.

II. Mithridatész
Királyok királya
II. Mithridatész méd stílusú ékköves fejfedőben a pénzérméjén
II. Mithridatész méd stílusú ékköves fejfedőben a pénzérméjén

Pártus király
Uralkodási ideje
I. e. 124 I. e. 91
Elődje I. Artabanosz
Utódja I. Gotarzész
Életrajzi adatok
Uralkodóház Arszakidák
Született nem ismert
Nisza
Elhunyt I. e. 91
Ktésziphón
Édesapja I. Artabanosz vagy Priapatiosz
Gyermekei I. Gotarzész
III. Mithridatész
A Wikimédia Commons tartalmaz II. Mithridatész témájú médiaállományokat.

Mithridatészt azután koronázták királlyá, hogy elődje, I. Artabanosz elesett a keleti nomádok ellen vívott küzdelemben. Válságban lévő birodalmat örökölt, amelyet keletről és nyugatról egyaránt szorongattak. Mithridatész előbb a lázongó tartományokat és vazallusokat csillapította le. A Babilont is megszálló lázadó dél-mezopotámiai Harakéné királyával kiegyezett, de a korábbi vazallus Elümaiszt fegyverrel csatolta vissza a birodalomhoz. Ő volt az első aki a pártusok uralmát kiterjesztette a Kaukázusra, vazallusává tette Örményország és talán Ibéria és Albánia királyait. Keleten legyőzte a nomádokat és visszafoglalta az általuk elcsatolt Szakasztánt és Nyugat-Baktriát. I. e. 114/113 körül a Szeleukida Birodalomtól elvette az Eufrátesz-menti Dura Európosz határvárost, majd meghódította az Örményországtól délre fekvő Adiabénét, Gordüénét és Oszroénét. Ő volt az első pártus uralkodó, aki felvette a diplomáciai kapcsolatot a rómaiakkal és a kínaiakkal. Halálakor birodalma az Eufráteszől az Indusig terjedt.

SzármazásaSzerkesztés

II. Mithridatész apjának kiléte nem teljesen tisztázott. A 2. századi római történetíró, Iustinus szerint elődjének, I. Artabanosznak a fia volt.[1] Egy i. e. 119-ből származó ékírásos tábla viszont arról ír, hogy Mithridatész bosszút állt a bátyját, Artabanoszt meggyilkoló nomádokon; vagyis Artabanosz apja, Priapatiosz volt az ő apja is.[1] Ezt látszik alátámasztani egy i. e. 90/91-es osztrakon, amelyen egy pártus királyt (feltehetően I. Gotarzészt) említenek: "Arszakész király, Priapatiosz unokája (aki) (I.) Arszakész unokaöccsének fia" (a pártus uralkodók trónra lépésük után a dinasztiaalapító Arszakész nevét vették fel címként).[1] Ennek az elméletnek ellentmond viszont, hogy Priapatiosz i. e. 176-ban meghalt, vagyis Mithridatésznak erősen középkorúnak kellett lennie uralomra jutásakor; idősebbnek II. Phraatész és I. Mithridatész alkalmasabb korú fiainál.[2] Priapatiosz ismert fiaitól (I. Mithridatész és I. Artabanosz) eltérően II. Mithridatész nem használta a Theopatorosz ("akinak atyja isten") jelzőt.[2][3] A fenti ékírásos tábla nem írja, hogy az a bizonyos Artabanosz király volt, lehetett magas rangú arisztokrata is.[2]

Neve, a Mithridatész az iráni Mihrdāt névnek a görög átirata; ennek jelentése "Mithra ajándéka".[4] Mithra a rend, igazság, fény istene a zoroasztriánus mitológiában.

Uralkodásának kezdetei, hadjáratok Mezopotámiába és a KaukázusbaSzerkesztés

 
A Pártus Birodalom II. Mithridatész idején

Mithridatész válságos időszakban került a Pártus Birodalom trónjára, amikor azt nyugat és kelet felől egyaránt fenyegették. A keleti nomádok több megalázó vereséget mértek a pártusokra; az előző két uralkodó, II. Phraatész és I. Artabanosz is az ellenük vívott csatákban esett el.[5] Egyik első cselekedeteként kiegyezett a pártus uralom ellen korábban fellázadt harakénéi (dél-mezopotámiai) Hüszpaoszinésszel, aki korábban egy időre Babilont is elfoglalta. Hüszpaoszinész beleegyezett, hogy pártus vazallus legyen és jóindulata jeléül visszaadta Arszakész fatrónusát.[6] [7] Mithridatész ezután a Perzsa-öböl északi partján fekvő Elümaisz felé fordult, amely korábban közvetlen pártus kormányzás alatt állt, de I. Artabanosz halála után a független elámita Pittit király elfoglalta.[8] Hadjáratot vezetett Elümaiszba, elfoglalta Szúzát és csatában legyőzte Pittitet.[9] Ekkoriban halt meg a 85 éves Hüszpaoszinész és a király a pártus Szindatészt nevezte ki Harakéné kormányzójául.[10]

II. Mithridatész volt az első, aki a Kaukázus térségére is kitrjesztette a pártus uralmat.[11] I. e. 120 körül megtámadta a stratégiai fontosságú Örmény Királyságot és vazallusi esküt kényszerített ki annak uralkodójától, I. Artavazdésztől.[11] Artavazdész kénytelen volt túszként átadni neki Tigranészt (fiát vagy unokaöccsét).[11][12] A későbbi századokban Örményország ellenőrzése mindvégig a pártus külpolitika fókuszpontjában maradt és több háborúhoz vezetett a térségben terjeszkedő Római Birodalommal.[11] Lehetséges hogy más kaukázusi államok, mint Ibéria vagy Albánia szintén is kénytelenek voltak elismerni a pártus fennhatóságot, legalábbis ideiglenesen.[13] A három kaukázusi államban számos pártus érmét találtak a régészek, mutatva szoros kapcsolataikat a birodalommal.[14] Eközben Babilónia az arab fosztogató portyáktól szenvedett, így Mithridatész egy jelentősebb hadsereget küldött ellenük, akik súlyos vereséget mértek a portyázókra. Nem tudjuk, hogy ezt a kontingenst maga a király vagy egyik hadvezére vezette-e. A sereget ezt követően valószínűleg visszarendelték Médiába, hogy csatlakozzon a keleti nomádok ellen szevezett hadjárathoz.[15]

Keleti háborúkSzerkesztés

Iustinus szerint Mithridatész megbosszulta szüleit vagy őseit (ultor iniuriae parentum), vagyis megtámadta és legyőzte a tokhárokat, akik megölték I. Artabanoszt és II. Phraatészt.[2][16] A pártusok a korábban elvesztett Nyugat-Baktriát is visszafoglalták a szkítáktól.[2] A pártus pénzleletek és egyes feliratok arra utalnak, hogy II. Mithridatész Baktrát, Kampürtepát és Termizt is uralta, vagyis visszaszerezte azokat a területeket, amelyeket még névrokona, I. Mithridatész hódított meg fél évszázaddal korábban.[17] A pártusok számára létfontosságú volt az Amu-Darja középső folyásának (benne Amul városával) ellenőrzése, mert itt tudták feltatóztatni a transzoxániai és szogdiai nomádok betöréseit.[18] Ezen a vidéken (középső Amu-Darja, Nyugat-Baktria) egészen II. Gotarzész idejéig († i. sz. 51) bocsátottak ki pártus pénzeket.[18]

A nomádok korábban megszállták a Pártus Birodalom keleti tartományát, Drangianát és a szakák nagy tömegben le is telepedtek itt; annyira, hogy a régiót ezután Szakasztánnnak (ma Szisztán) nevezték.[19][20] Valamikor i. e. 124 és 115 között Mithridatész nagy sereget küldött ellenük, élén a Szurán-házból való hadvezérrel.[21] Szakasztán annaktálása után a király a vezért nevezte ki örökös kormányzójául.[21] A birodalom keleti határa ekkor egészen az Industól közvetlenül keletre elterülő Arakhósziáig terjedt.[22]

Terjeszkedés nyugaton, diplomáciai kapcsolatokSzerkesztés

 
Erősen erodált szikladombormű II. Mirhridatész és fia, Gotarzész alakjával

Szíria meghódítását már II. Phraatész is tervezte, miután i. e. 129-ben legyőzte VII. Antiokhosz szeleukida királyt, de idő előtti halála miatt a terv meghiúsult.[11] I. e. 114/113-ban Mithridatész elfoglalta az Eufrátesz-menti Dura-Európosz határvárost.[11] A Szeleukida Birodalom ekkor már a felbomlás küszöbén állt, állandó belharcok, felkelések, trónkövetelők jelentkezései destabilizálták.[11]

I. e. 96-95 körül Mithridatész Örményország vazallus királyává nevezte ki az udvarában túszként nevelkedő II. Tigranészt.[23][24] Tigranész cserébe átadott a birodalomnak "hetven völgyet" a Kaszpi-tenger mellékén;[25] valamint lánya, Ariazaté feleségül ment Mithridatész fiához, Gotarzészhez.[24] A következő évben Mithridatész meghódította Adiabénét, Gordüénét és Oszroénét, kitolva országa nyugati határát az Eufrátesz felső folyásig.[26] Itt találkoztak a pártusok először a rómaiakkal. I. e. 96-ban a király követet küldött Cilicia provincia kormányzójához, Sullához. A pártusok békés kapcsolatot szerettek volna ápolni a rómaiakkal, de miután a tárgyalások során Sulla udvariatlanul, nem egyenrangúan bánt a pártus megbízottal, Mithridatész kivégeztette a követet.[27][28]

I. e. 121-ben Vu császár legyőzte a hsziungnukat és kiterjesztette a kínai fennhatóságot Közép-Ázsia felé. Fergana térségében elérték a pártus befolyási övezet határát. I. e. 120-ban kínai követség járt a pártus fővárosban és a következő évtől megindult a kereskedelem a Selyemúton.[29]

HalálaSzerkesztés

II. Mithridatész I. e. 91-ben halt meg. Halála után (vagy már utolsó éveiben) három évtizedig tartó zavaros időszak kezdődött a birodalom életében, az úgynevezett "pártus sötét kor". Ennek történései jórészt homályba vesznek, csak a királyok (amelyek talán részben egymással párhuzamosan uralkodtak) személye ismert.[30] Ez a kor II. Oródész i. e. 57 körüli trónra kerülésével ért véget.[31] Mithridatész utóda az előkerült pénzleletek, doborművek, valamint a babiloni csillagászati feljegyzések alapján fia, I. Gotarzész volt.[32][33] Egy erősen károsodott dombormű szerint Gotarzész már apja idejében is a "szatrapák szatrapája" címet viselte.[32][33]

Marcus Iunius Iustinus így ír Mithridatészről (Világkrónika, XLII:II):

[...] Mithridates következett örökösként, akinek véghezvitt tettei miatt a Nagy melléknevet adták, mert őseinek hírnevét felülmúlta lelkének nagyságával; égett a vágytól, hogy kiválóságban vetélkedjék velük. Ennek folytán a szomszédos népek ellen számos háborút viselt nagy vitézséggel, és számos népet csatolt a parthus királysághoz, sőt a scythákkal is nemegyszer szerencsésen megvívott, és így megbosszulta a szülein esett sérelmeket. Utoljára Artoasdes armeniai király ellen indított háborút.[34]

Mithridatész pénzeiSzerkesztés

 
II. Mithridatész Szeleukeiában vert tetradrachmája

A pártus királyok uralmuk legitimizálásaképpen gyakran használtak az Óperzsa Birodalomra utaló címeket. Az első, aki a "királyok királya" (baszileusz baszileón) címet időnként feltüntette neve mellett, I. Mithridatész volt. Utódai felhagytak a szokással, amit II. Mithridatész i. e. 109/108 körül felelevenített.[35][29] Mind a pénzein, mind feliratokon látható ez a jelző, sőt a babilóni említésekben is (sar sarráni).[11]

 
MIthridatész diadémmal a fején
 
Mithridatész méd fejfedővel

Uralkodása elején Mithridatész a hellenisztikus uralkodók között gyakori Szótér ("Megmentő") jelzőt használta rövid ideig, Ekbatanában és Rhageszben vert pénzein.[36] Ennek pontos oka nem ismert, talán a nomádok felett aratott győzelmére utal, vagy vallásos utalás is lehetett (megmentő Mithra isten).[36] Az első Arszakidák baslik nevű sapkát viseltek a pénzen feltüntett képmásaikon; olyat, amilyet a perzsa szatrapák hordtak.[35] I. Mithridatésztól kezdve ezt a hellenisztikus diadém váltotta fel. Eleinte így ábrázoltatta magát II. Mithridatész is, de később ezt lecserélte egy drágakövekkel díszített, magas, kucsmaszerű fejfedőre.[37] Ezt az ún. kolahot a méd arisztokraták viselték tradicionális ruházatuk részeként.[38] A későbbiekben számos más pártus király is ezt a fejfedőt viselte, különösen a birodalom kései korszakában;[39] sőt ezt hordták vazallusaik is, mint pl. Perszisz uralkodói.[35][40] A Pártus Birodalmat megdöntő szászánida I. Ardasír pénzein is megfigyelhető ez a fajta fejfedő.[41]

A korai pártus pénzekhez hasonlóan II. Mithridatész érméinek hátoldalán is egy hagyományos nadrágos pártus lovaglóruhába öltözött ülő íjász látható; az ekbatanai és rhageszi érméken azonban egy kis farokszerű ruhanyúlvány is megfigyelhető rajta.[41] I. e. 117–111 körül az íjász zsámolyát magas hátó trónus váltja fel és a "farok" is eltűnik.[41] Háború idején a hátlapon lovat vagy tegezt (gorütoszt) tüntettek fel.[42]

JegyzetekSzerkesztés

  1. a b c Curtis 2019, 27. o.
  2. a b c d e Olbrycht 2010, 151. o.
  3. Curtis 2012, 69. o.
  4. Mayor 2009, 1. o.
  5. Frye 1984, 212-213. o.
  6. Shayegan 2011, 111, 150–151. o.
  7. Shayegan 2011, 117. o.
  8. Shayegan 2011, 117–118. o.
  9. Shayegan 2011, 116–118. o.
  10. Shayegan 2011, 168. o.
  11. a b c d e f g h Olbrycht 2009, 165. o.
  12. Garsoian 2005.
  13. Olbrycht 2009, 170–171. o.
  14. Olbrycht 2009, 171. o.
  15. Olbrycht 2009, 149. o.
  16. Olbrycht 2015, 334. o.
  17. Olbrycht 2010, 151–152. o.
  18. a b Olbrycht 2010, 152. o.
  19. Frye 1984, 193. o.
  20. Bosworth 1997, 681–685. o.
  21. a b Gazerani 2015, 14. o.
  22. Olbrycht 2010, 153. o.
  23. Olbrycht 2009, 168. o.
  24. a b Dąbrowa 2018, 78. o.
  25. Olbrycht 2009, 165, 182. o.
  26. Kia 2016, 55, 186. o.
  27. Plutarch, Life of Sulla 5.4
  28. Dignas & Winter 2007, 12. o.
  29. a b Schippmann 1986, 525–536. o.
  30. Shayegan 2011, pp. 188–189; Sellwood 1976, p. 2; Mørkholm 1980, p. 33
  31. Sellwood 1976, 2. o.
  32. a b Shayegan 2011, 225. o.
  33. a b Rezakhani 2013, 770. o.
  34. Marcus Iunianus Iustinus: Világkrónika a kezdetektől Augustusig: Fülöp királynak és utódainak története. Szerk. Adamik Lajos, ford. Horváth János. Békéscsaba: Helikon Kiadó. 1992. ISBN 963 208 056 4  , 297–298. oldal
  35. a b c Dąbrowa 2012, 179. o.
  36. a b Curtis 2019, 29. o.
  37. Dąbrowa 2012, p. 179; Frye 1984, p. 217; Curtis 2019, p. 27
  38. Olbrycht 1997, 40. o.
  39. Brosius 2006, pp. 101–102; Curtis 2007, p. 15
  40. Sellwood 1983, 304. o.
  41. a b c Curtis 2019, 28. o.
  42. Olbrycht 2009, 151. o.

ForrásokSzerkesztés

FordításSzerkesztés

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Mithridates II of Parthia című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Előző uralkodó:
I. Artabanosz
Pártus király
I. e. 124I. e. 91
 
Következő uralkodó:
I. Gotarzész