Főmenü megnyitása

IV. Károly vagy Luxemburgi Károly (csehül Karel IV., németül Karl IV), (Prága, 1316. május 14.[1]Prága, 1378. november 29.[1]) morva őrgróf 1333-tól 1346-ig, német ellenkirály 1346-tól 1347-ig, cseh király 1346-tól, luxemburgi gróf 1346-tól 1353-ig, német király 1347-től, német-római császár 1355-től haláláig.

Károly
Statue Charles IV Prague 14.jpg

Német-római császár
Uralkodási ideje
1355. április 5. 1378. november 29.
KoronázásaRóma
1355. április 5.
Elődje IV. Lajos
Utódja Zsigmond
Csehország királya
Uralkodási ideje
1346. augusztus 26. 1378. november 29.
KoronázásaPrága
1347. szeptember 2.
Elődje János
Utódja IV. Vencel
Életrajzi adatok
Uralkodóház Luxemburgi
Született 1316. május 14.
Prága
Elhunyt 1378. november 29. (62 évesen)
Prága
NyughelyeSzent Vitus-székesegyház
Édesapja Luxemburgi János
Édesanyja Brabanti Margit
Házastársa Valois Blanka (1329–48)
Wittelsbach Anna (1349–53)
Świdnicai Anna (1353–62)
Pomerániai Erzsébet (1365–)
Gyermekei többek között:
Id. Margit hercegnő
Katalin hercegnő
Erzsébet hercegnő
Vencel herceg
Anna hercegnő
Zsigmond herceg
János herceg
Ifj. Margit hercegnő
Vallás római katolikus
Shield and Coat of Arms of the Holy Roman Emperor (c.1300-c.1400).svg
A Wikimédia Commons tartalmaz Károly témájú médiaállományokat.

Cseh királyként I. Károly néven tartják számon. Nevéhez fűződik a Német Aranybulla kiadása és Prága intenzív fejlesztése, melynek nyomai mindmáig láthatóak a városon – nevét őrzi a Károly híd, de Karlovy Vary és Karlštejn vára is. Koronáinak többségét fia, Vencel örökölte, akitől később öccse, Zsigmond szerezte meg őket.

ÉleteSzerkesztés

IfjúságaSzerkesztés

Károly János cseh király és Přemysl Erzsébet harmadik gyermekként eredetileg a Vencel (Václav) nevet kapta a keresztségben.

János cseh király és Erzsébet királyné elsőszülött fia, akinek Vencel a neve, 1316. május 14-én egy órakor született Prágában.[2]
– Vita Caroli Quarti

Mivel atyja kiváló viszonyt ápolt a Capeting-házzal, és sok időt töltött Franciaországban, Károly is itt töltötte gyermekkora jelentős részét. János sógora, IV. (Szép) Károly udvarában nevelkedett hét éven át, és vendéglátója tiszteletére vette fel bérmálkozásakor a Károly nevet.

Engem atyám hétéves koromban ehhez a francia királyhoz (IV. Károly) küldött. Ő egy főpap által megbérmáltatott és a saját nevét, a Károly nevet ruházta rám és hozzám adta feleségül nagybátyjának, [Valois] Károlynak a leányát, akinek Margit volt a neve és Blankának nevezték.[...]
Nagyon szeretett engem ez a király és meghagyta az udvari papomnak, hogy engem némileg tanítson meg a betűvetésre, bár ő maga nem ismerte a betűket. Így megtanultam a boldogságos Szűz Mária hóráskönyvét olvasni, és azt valamelyest megértve ifjúságom idején napról napra egyre szívesebben olvastam, mivel nevelőimnek a király előírta, hogy engem erre ösztökéljenek. Ez a király pedig egyáltalán nem hajlott a pénzsóvárságra, megfogadta a jó tanácsokat és udvara az ősz egyházi és világi fejedelmek gyülekezetétől ragyogott.[2]
– Vita Caroli Quarti

Franciaországban Pierre Roger, a teológia ünnepelt doktora, a későbbi VI. Kelemen pápa gondoskodott neveléséről. Károly felnőve igen művelt emberré vált, folyékonyan beszélt a cseh mellett franciául, latinul, németül és olaszul. Harci tapasztalatot először 1331-ben szerzett édesapja oldalán Itáliában.

1333-tól kezdve viselte a trónörökösöknek járó morva őrgróf címet, és ekkortól a francia udvarban előszeretettel időző apja gyakori távollétei során ő igazgatta Csehországot. 1335-ben János társaságában részt vett a visegrádi királytalálkozón.

Német ellenkirállyá választásaSzerkesztés

Károlyt a három egyházi választófejedelem, valamint a szász herceg és édesapja Rensében (ellen)királlyá választották IV. (Bajor) Lajos császárral szmben.[3] Ebben fontos tényező volt János és a pápa jó kapcsolata is. Mivel azonban sem Köln, sem Aachen városa nem engedte falai közé, Bonnban koronázták meg.[3] A Rajna menti városok megmaradtak a császár hűségén, így az ellenkirály francia területre szorult vissza.[3] Itt vett részt a crécyi csatában, ahol édesapjával együtt harcolt a franciák mellett.[3] Az ütközetben János elesett,[3] Károly pedig megsebesült.[3] Apja halálával rászállt a cseh trón és a Luxemburgi grófság is. Gyógyulását követően visszatért a birodalomba, majd sikertelen kísérletet tett, hogy elfoglalja Tirolt, amit – házassága révén – Lajos elsőszülött fia birtokolt.[3] A nyílt háborúra a császárral nem került sor, mert Lajos 1347 októberében meghalt.[3]

EgyeduralkodásaSzerkesztés

Prága fejlődéseSzerkesztés

A bajor párt azonban ekkor sem békélt meg: előbb III. Eduárd angol királyt, a crécyi győzőt választotta meg királynak 1348-ban, majd – miután az végül nem fogadta el a koronát – Schwarzburgi Günthert (1349).[3] Günther lemondása és a Lajos brandenburgi őrgróffal és tiroli gróffal való kibékülés szilárdította csak meg Károly hatalmát, akinek uralkodása főleg saját tartománya, Csehország számára volt kiemelkedő jelentőségű[3] Ő alapította meg 1348-ban a Prágai Egyetemet[a 1], és ugyancsak ő volt az, aki még 1346-ban a prágai püspökséget érseki rangra emelte, így vonván ki azt Mainz fennhatósága alól.[3] Prága pezsgő kulturális és gazdasági központtá, Európa egyik legnagyobb városává nőtt; a számos építkezést kezdeményező, a művészetet pártoló uralkodó környezetében többek közt Petrarca is megfordult.

PestisjárványSzerkesztés

Az 13481349-es nagy pestisjárvány súlyos károkat okozott német földön, és elragadta Károly leányát, Luxemburgi Margitot, I. Lajos magyar király első feleségét is. Mivel a járvány Csehországot csak kevéssé érintette, Károly zavartalanul fejleszthette királyságát.

Első itáliai útSzerkesztés

Károly továbbra is pártolta a pápát, ennek jeleként börtönöztette be 1350-ben a Prágába látogató Cola di Rienzót, majd adta ki őt 1351-ben az egyházfőnek. 13541355. évi itáliai útja során Rómában császárrá koronázták.[3]

A német aranybullaSzerkesztés

Németország feudális széttagoltságát megerősítette: 1356-ban Metzben kiadta azt az Aranybullát, amelyben törvényre emelte a kölni, a mainzi és a trieri érsekek, a cseh király, a szász–wittenbergi herceg, a rajnai palotagróf, valamint a brandenburgi őrgróf királyválasztó jogát.[3] Azzal, hogy e fejedelmeknek saját területükön a császárral megegyező jogokat adott (regálék, helyi igazságszolgáltatás, személyük sérthetetlensége),.[4]lényegében szövetségi állammá alakította át a birodalmat.[3] Ugyanakkor a választói körből kimaradó egyes fejedelmek, mint pl. a bajor, a szász–lauenburgi és a osztrák hercegek is sérelmezték háttérbe szorításukat.[4] A bajor herceg lecsendesítésére Károlynak be kellett törnie annak tartományába, a osztrák IV. Rudolf pedig jogainak kiterjesztése érdekében okleveleket hamisított, melyekben kiváltságait egészen Julius Caesarig vezette vissza.

 
Luxemburgi Károly 1356-ban az Aranybullájában szentesítette a császárválasztás módját és önállóságot biztosított a tartományuraknak
 
Az 1356-ban szentesített Aranybulla pecsétje
Minden önmagában megoszlott ország elpusztul, mert fejedelmei rablók társaivá lettek… Minthogy császári méltóságunkból folyó kötelességünk, hogy a választófejedelmek közt felmerülő egyenetlenkedéseknek és vetélkedéseknek – mint Csehország királyát, magunkat is a választók közé számítva – mind császári, mind választófejedelmi minőségünkben elejét vegyük, a választók közti egyetértés táplálására, az említett viszálykodás és az abból származó különböző veszélyek megelőzésére Nürnbergben tartott ünnepélyes gyűlésünkön, az összes egyházi és világi választófejedelmek társaságában, más hercegek, grófok, bárók, a nemesség és városok előkelőinek, nagy sokaságától körülvéve, a császári fenség trónján ülve, birodalmi jelvényekkel és koronával felékesítve, érett megfontolás után a császári hatalom teljességéből az alábbi törvényeket hoztuk, kihirdettük és megtartandónak rendeltük az Úr 1356-ik évében, január 10-én, a kilencedik indictióban, királyságunk tizedik, császárságunk első évében […]
Megállapítjuk és elrendeljük, hogy a mainzi érsek […] mikor a császár vagy a rómaiak királyának halálhíre a mainzi egyházmegyében bizonyossá válik, a halálhír vételétől számított egy hónapon belül ezt az összes választófejedelmeknek nyílt levélben adja tudtára; ha azonban az érsek ennek végrehajtásában és a hír közlésében hanyag volna, vagy késedelmesnek mutatkoznék, ugyanazon fejedelmek saját maguktól, minden további meghívás bevárása nélkül, három hónapon belül, mint e határozatban erről már intézkedtünk, a sokszor említett Frankfurt városában gyűljenek össze a rómaiak királyának választására, kiből egykor császár lesz. A választás szavazattöbbséggel történik. Az újonnan megválasztottnak azonnal meg kell erősítenie a választófejedelmek hűbéreit, privilégiumait, jogait és szabadságát.[2]
– Vita Caroli Quarti

Hódításai, adományaiSzerkesztés

A Luxemburgok családi birtokait a császár sikerrel gyarapította: 1353-ban megszerezte Felső-Pfalzot, majd Lausitzot és a sziléziai Schweidnitz és Jauer hercegségeket (1368) – ez utóbbiakkal egész Szilézia a cseh korona fennhatósága alá került.[4] Hogy a fejedelmeket megtartsa maga mellett, a választókon kívül a kisebb hűbéreseknek is kiváltságokat adományozott.[4] Így 1361-ben a württembergi grófok bíráskodását is kivonta a császári igazságszolgáltatás alól, a nürnbergi várgrófok pedig 1363-ban megkapták a választófejedelmek valamennyi jogát.[4]

Itáliai hadjáratSzerkesztés

1365-ös avignoni látogatásakor Károly a kúria Rómába történő visszaköltöztetéséről tárgyalt V. Orbán pápával.[4] Ezen utazása alkalmával Arles-ban Burgundia királyává koronázták meg – ennek a címnek azonban ekkor már nem volt jelentősége.[4]) 1367-ben ismét Avignonba látogatott, majd 1368-ban itáliai hadjáratra indult.[4] A milánói Viscontikkal folytatott összecsapások 1369-ben békével végződtek ugyan, a pápa megtámogatása mégis sikertelen maradt, hiszen 1370-ben vissza kellett térnie Avignonba.[4]

Utolsó évei, háború a városok ellenSzerkesztés

1372-ben Károly kisebbik fia, Zsigmond számára eljegyezte a magyar és a lengyel trón örökösnőjét.[4] 1373-ban a fürstenwaldi egyezményben megvásárolta elsőszülött fia számára Brandeburgot a WittelsbachoktólVencelt 1376-ban meg is nevezte utódjáként.[4] A császár unokafivérei ekkor Morvaországot bírták, fivére, Vencel pedig Luxemburgot és Brabantot.[4] A család birtokai ezzel egész Németországot behálózták.[4]

A városokkal való szembenállása uralkodása vége felé kirobbantotta a délnémet városok háborúját (13771379), melynek kezdetét az 1376-ban alakult, 14 városból álló Sváb Szövetséggel való harc jelentette.[4] Károly sikertelenül ostromolta Ulm városát, a szövetség pedig 1377-ben a reutlingeni csatában vereséget mért fő ellensége, a württembergi gróf fiának seregére.[4] Ezután Károly már békét kívánt, és elismerte a szövetséget – a háború azonban halála után folytatódott.[4]

A császár 1378-ban Vencel fiával együtt személyesen meglátogatta V. Károly francia királyt. Nem sokkal később, még ebben az évben Prága városában a 62 éves Károlyt elragadta a halál.

GyermekeiSzerkesztés

  1. (Idősebb) Margit[5] (1335. május 24.1349. szeptember 7.) – I.(Nagy) Lajos magyar király első felesége, nem születtek gyermekei
  2. Katalin[5] (1342. augusztus 19.1395. április 26.) – IV. Rudolf osztrák herceg, majd V. Ottó bajor herceg felesége, nem születtek gyermekei

Másodszorra Wittelsbach Annát[5] (1329. szeptember 26.1353. február 2., II. Rudolf rajnai palotagróf és választófejedelem leánya) vette el (1349. március 4.,[5] Bacharach[5]). Tőle 1 fia született:

Harmadik felesége Świdnicai Anna (13391362. július 11.), II. Henrik schweidnitzi herceg és Anjou Katalin leányaként I. Károly magyar király unokája. Vele 1353. május 27-én,[5] Budán[5] kötötte házasságát. 2 gyermekük született:

  1. Erzsébet[5] (1358. március 19.1373. szeptember 19.) – III. Albert osztrák herceg első felesége, nem születtek gyermekei
  2. Vencel[5] (1361. február 26.1419. augusztus 16.) – Cseh király IV. Vencel néven, német király I. Vencel néven – első felesége Bajor Johanna, második felesége Bajor Zsófia, egyik házasságából sem születtek gyermekek
  3. fiú (élt 1362. július 11-én)

Negyedszerre Pomerániai Erzsébetet[5] (13471393. április 15.) (V. Boguszláv pomerániai herceg és Piast Erzsébet lengyel királyi hercegnő leányaként III. Kázmér lengyel király unokája) vette feleségül 1363. május 21-én[5] Krakkóban, aki 7 gyermeket szült Károlynak:

  1. Anna[5] (1366. május 11.1394. június 7.) – II. Richárd angol király első felesége, nem születtek gyermekei
  2. Zsigmond[5] (1368. február 14.1437. december 9.) – Magyar és cseh király, német-római császár – első felesége I. (Anjou) Mária magyar királynő, 1 fiú, meghalt a születését követően, második felesége Cillei Borbála, 1 leány (+1 természetes fiú)
  3. János[5] (1370. június 15.1396. március 1.) Görlitz hercege – első felesége Mecklenburgi Richardis, Albert svéd király leánya, 1 leány
  4. Károly[5] (13721373) – Kisgyermekként meghalt
  5. (Ifjabb) Margit[5] (1373. szeptember 29.1410. június 4.) – III. János nürenbergi várgróf felesége, 1 leány
  6. Henrik[5] (13771378) – Kisgyermekként meghalt










CsaládfaSzerkesztés

VII. Henrik német-római császár
* 1276
† 1313. VIII. 24.
 
  Brabanti Margit
* 1276. X. 4.
† 1311. XII. 14.
 
  II. Vencel cseh király
* 1271. IX. 27.
† 1305. VI. 21.
 
  Habsburg Guta
* 1271. III. 13.
† 1297. V. 21.
 
         
     
  I. János
* 1296. VIII. 10.
† 1346. VIII. 26.
 
  Erzsébet
* 1292. I. 20.
† 1330. IX. 28.
 
 
     
   
1
Valois Blanka
* 1316
† 1348. VIII. 1.
 OO   
2
Wittelsbach Anna
* 1329. IX. 26.
† 1353. II. 2.
 OO   
IV. Károly
* 1316. V. 14.
† 1378. XI. 29.
 
3
Świdnicai Anna
* 1339
† 1362. VII. 11.
 OO   
4
Pomerániai Erzsébet
* 1347
† 1393. IV. 15.
 OO   
                   
   1    1    2    3    3
Margit
* 1335. V. 24.
† 1349. IX. 7.
 
Katalin
* 1342. VIII. 19.
† 1395. IV. 26.
 
Vencel
* 1350
† 1351
 
Erzsébet
* 1358. III. 19.
† 1373. IX. 19.
 
Vencel
* 1361. II. 26.
† 1419. VIII. 16.
 
   3    4    4    4    4
fiú
* 1362. VII. 11.
† 1362. VII. 11.
 
Anna
* 1366. V. 11.
† 1394. VI. 7.
 
Zsigmond
* 1368. II. 14.
† 1437. XII. 9.
 
János
* 1370. VI. 15.
† 1396. III. 1.
 
Károly
* 1372
† 1373
 
   4    4    törvénytelen
Margit
* 1373. IX. 29.
† 1410. VI. 4.
 
Henrik
* 1377
† 1378
 
Vilmos

MegjegyzésekSzerkesztés

  1. [Sz. J. I.: Középkori egyetemes történeti szöveggyűjtemény.]
    Károly, Isten kegyelméből római király [...] mindenkor a birodalom növelője, és Csehország… királya. Örökös tudomásul.
    Szívünk vágyai és azon sürgős ügyek sorában, amelyek állandóan foglalkoztatják királyi elmélkedéseinket, főképp szellemünk vágyódása késztet gondolkodásra és gondolatunk éle különösen arra fordul, hogyan lehetne cseh királyságunkat, melyet akár örökölt, akár szerencsésen szerzett egyéb méltóságainknál és birtokainknál jobban szeretünk szívünk rendkívüli hajlandóságával, amelynek felemelésére minden igyekvésünkkel, amellyel tudunk, törekszünk, és amelynek becsületére és javára teljes erővel igyekszünk, hogyan lehetne azt a királyságot, amely Isteni elrendelés révén az élethez szükséges dolgok természetes feleslegének örvend, így előrelátásunk parancsából a mi korunkban bölcs férfiak sokaságával mesterségesen feldíszíteni. Ennek azért kell megtörténnie, nehogy királyságunk hűséges lakosainak, akik szüntelenül éheznek a tudományok gyümölcseire, idegen országokban alamizsnáért kelljen könyörögniük, hanem hogy királyságunkban találjanak a vendéglátásra felkészített asztalt, és hogy azok, akik kitűnnek velük született értelmi képességeik szellemes mivoltával, műveltek legyenek a tudományok ismerete révén, és nemcsak hogy ne kényszerüljenek, hanem fölöslegesnek is tarthassák, hogy a tudományok megszerzése érdekében bejárják az egész világot, idegen nemzetekhez zarándokoljanak vagy, hogy óhajuk kielégítést nyerjen, ismeretlen országokban kolduljanak, hanem, hogy éppen dicsőségüknek tartsák, hogy másokat hívhatnak meg idegenből a kellemes illatra és az ilyen jótéteményben való részesülésre.
    Ezért, hogy a léleknek ilyen üdvös és dicséretesen megfogant gondolata méltó tetteket szüljön, azt akarjuk, hogy ennek a királyságnak fennköltségét az újdonság örvendetes kezdeményezései növeljék, és előzetes érett megfontolás után elhatároztuk, hogy kies székvárosunkban, Prágában, létrehozunk, elrendelünk és újonnan megalapítunk, egy generale stúdiumot, hiszen ez a város mind a föld termésének gazdag voltával, mint a hely kellemességénél fogva teljes mértékben hasznosan alkalmas ilyen nagy feladatra.
    Ezen az egyetemen lesznek valamennyi kar doktorai, magistenei és diákjai, és jelentős birtokokat ígérünk nekik, azoknak pedig, akiket erre méltónak találunk közülük, királyi ajándékokat adunk. Azt akarjuk, hogy bármelyik kar doktorai, magisterei és diákjai, mind együtt és mindegyik külön, bárhonnan is jöjjenek, felségünk különös védelme és oltalma alatt legyenek mind érkezésükkor, mind itteni tartózkodásuk alkalmával, és hasonlóképpen, amikor elmennek; készek vagyunk mindegyiknek biztos kezességet adni, hogy mindnek és mindegyiküknek, aki ide akarna jönni, bőkezűen megadjuk mindazokat a privilégiumokat, kiváltságokat és szabadságokat, amelyeket akár a párizsi, akár a bolognai egyetemen a doktorok és diákok királyi hatalomból használni és élvezni szoktak, és hogy gondoskodunk arról, hogy ezeket a szabadságokat mindenki és külön minden egyes sértetlenül megőrizze. Mindezeknek tudomására és teljesebb biztonsága érdekében írattuk meg ezt az oklevelet és erősítettük meg felségünk pecsétjével készült aranybullával [...]
    Adatott Prágában, az Úr 1348. évében, az első indikcióban, április 7-én, uralkodásunk második évében.
    – Vita Caroli Quarti

JegyzetekSzerkesztés

  1. a b Weiszhár Attila – Weiszhár Balázs: Német királyok, római császárok. Budapest: Mæcenas. 1998. ISBN 963 9025 66 6   111. oldal
  2. a b c Sz. Jónás Ilona: Középkori egyetemes történeti szöveggyűjtemény (Európa és Közel-Kelet IV-XV. század) (magyar nyelven). Kempelen Farkas Digitális Tankönyvtár. (Hozzáférés: 1999)
  3. a b c d e f g h i j k l m n Weiszhár, 112. oldal
  4. a b c d e f g h i j k l m n o p Weiszhár, 113. oldal
  5. a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u Luxemburg 9 (angol nyelven). Genealogy.eu. (Hozzáférés: 2011. január 10.)

Egyéb irodalomSzerkesztés

  • IV. Károly császár önéletrajzaKaroli IV imperatoris Romanorum vita ab eo conscripta. ELTE Eötvös Kiadó. Budapest. 2010. ISBN 978-963-312-002-6

Lásd mégSzerkesztés


Előző uralkodó:
IV. Lajos
Német király
13461378
Német-római császár
13551378
Günther ellenkirály
Császárok a Német-római Birodalomban (8001806)
I. Ottó 962-es megkoronázásáig „frank császárok”
800 814 840 843 855 875 877 881 887 891
   I. Károly I. Lajos  —  I. Lothár II. Lajos II. Károly  —  III. Károly  —    
891 894 898 899 901 905 915 924 962 973 983
   Vid Lambert Arnulf  —  III. Lajos  —  I. Berengár  —  I. Ottó II. Ottó   
983 996 1002 1014 1024 1027 1039 1046 1056 1084 1105 1111 1125 1133 1137 1155
    —  III. Ottó  —  II. Henrik  —  II. Konrád  —  III. Henrik  —  IV. Henrik  —  V. Henrik  —  III. Lothár  —    
1155 1190 1197 1209 1215 1220 1250 1312 1313 1328 1347 1355 1378 1410
   I. Frigyes VI. Henrik  —  IV. Ottó  —  II. Frigyes  —  VII. Henrik  —  IV. Lajos  —  IV. Károly  —    
1410 1437 1452 1493 1508 1519 1530 1556 1564 1576 1612 1619 1637
   Zsigmond III. Frigyes I. Miksa V. Károly I. Ferdinánd II. Miksa II. Rudolf II. Mátyás II. Ferdinánd   
1637 1657 1705 1711 1740 1742 1745 1765 1790 1792 1806
   III. Ferdinánd I. Lipót I. József III. Károly  —  VII. Károly I. Ferenc II. József II. Lipót II. Ferenc   
Karoling-házLiudolf-házSzáli-házSupplinburg-házStauf-házWelf-házWittelsbach-házLuxemburgi-házHabsburg-ház
 
Következő uralkodó:
Vencel
Előző uralkodó:
János
Csehország uralkodója
13461378
 
Következő uralkodó:
IV. Vencel