Főmenü megnyitása

IV. Oszorkon (uralkodói nevén Uszermaatré) ókori egyiptomi fáraó volt a harmadik átmeneti kor vége felé. Hagyományosan a XXII. dinasztia utolsó uralkodójának tartják. Hatalma nem nagyon terjedt túl az alsó-egyiptomi Tanisz és Bubasztisz környékén. Feltehetőleg, bár nem teljes bizonyossággal azonos az asszír forrásokban szereplő Silkanni és a Bibliában említett Szo nevű királlyal.

IV. Oszorkon
Silkanni, Szo
előd
egyiptomi fáraó
utód
V. Sesonk vagy II. Pedubaszt
XXII. vagy XXIII. dinasztia

Feltehetőleg IV. Oszorkont ábrázoló relief Taniszból[1]
Feltehetőleg IV. Oszorkont ábrázoló relief Taniszból[1]

Uralkodása i. e. 730–715/13 körül
Prenomen
<
N5U1F12Aa11
D36
>

wsr-m3ˁ(t)-rˁ
Uszermaatré
igazsága erős”[2]
Nomen
<
V4Aa18D21
V31
W24
>

wsrknw
Oszorkonu[3]
Anyja III. Tadibaszt
A Wikimédia Commons tartalmaz IV. Oszorkon témájú médiaállományokat.

Az ókori Egyiptom történelmének egyik legkaotikusabb korszakában uralkodott, amikor az ország területe több részre szakadt. A Nílus-delta vidéke kisebb líbiai királyságokra és a meswes törzsfők uralta területekre oszlott. Oszorkon a taniszi uralkodók utolsó örököseként ennek a vidéknek a legkeletibb részét örökölte, azt, amelyik a leginkább belekeveredett a politikai és háborús zűrzavarba, amely nem sokkal később kitört a Közel-Keleten. Uralkodása alatt szembesülnie kellett a Dél felől érkező núbiai hódító, Piye csapataival, végül be is kellett hódolnia neki, keleti határain pedig az Újasszír Birodalom egyre növekvő fenyegetésével kellett szembenéznie.

Tartalomjegyzék

UralkodásaSzerkesztés

Trónra lépéseSzerkesztés

IV. Oszorkon i. e. 730 körül lépett trónra Taniszban.[4] A korábbi elképzelések szerint a XXII. dinasztiához tartozó, hosszú ideig uralkodó V. Sesonkot követte,[5][6][7][8] aki talán az apja volt.[9] 1970-ben azonban Karl-Heinz Priese a XXIII. dinasztia alsó-egyiptomi ágához sorolta Oszorkont, a kevéssé ismert II. Pedubaszt uralkodása utánra,[10] és elképzelése több tudósban is támogatóra lelt.[11][12][13][14] Oszorkon anyja, akit Szahmet istennő egy elektrumból készült aegisze nevez meg (ma a Louvre-ban) III. Tadibaszt volt.[15] Oszorkon uralma csak Tanisz és Bubasztisz környékére terjedt ki, a Nílus-delta keleti részén.[16] Szomszédai líbiai fejedelmek és meswes törzsfők voltak, akik tőle függetlenül uralkodtak kis területükön.[17]

 
Piye győzelmi sztéléjének részlete. IV. Oszorkon a baloldali a leboruló királyok közt.

I. e. 729/28 körül, nem sokkal trónra lépte után Oszorkonnak szembe kellett néznie Piye núbiai (kusita) király Egyiptomot meghódító hadjáratával. Más, alsó- és közép-egyiptomi uralkodókkal – főleg a hermopoliszi Nimlottal és a leontopoliszi II. Juputtal – Oszorkon is csatlakozott a Tefnaht vezette koalícióhoz, amely szembeszállt Piyével.[18] A núbiai hódítót azonban nem lehetett megállítani, és a vele szembenállók egymás után estek el, így Oszorkon úgy döntött, a héliopoliszi -templomba megy és személyesen hódol be Piyének.[19] Hamarosan a többi uralkodó is követte. Mint arról győzelmi sztéléjén beszámol, Piye elfogadta megadásukat, de sem Oszorkon, sem a többi uralkodó nagy része nem léphetett a színe elé, mert nem voltak körülmetélve és halat ettek, ezek pedig a núbiaiak szemében elítélendőek voltak.[20][21] Oszorkon és a többiek megtarthatták korábbi területeiket.[22][23]

Az asszír fenyegetésSzerkesztés

 
II. Sarrukín, Oszorkon asszír ellenfele

I. e. 726/25-ben Hóséa, Izrael utolsó királya fellázadt V. Salmaneszer asszír király ellen, aki éves adót követelt tőle. A bibliai Királyok második könyve szerint Szo, Egyiptom királya segítségét kérte, aki valószínűleg IV. Oszorkonnal azonos.[24] Ismeretlen okból – talán mert semleges akart maradni a hatalmas Újasszír Birodalommal szemben, talán mert nem volt ereje vagy lehetősége rá – Szo nem segített Hóséának, akit Salmaneszer ezután legyőzött és elmozdított. Izrael királysága megszűnt, számos lakóját fogolyként Asszíriába vitték, területüket asszír és babiloni telepesek foglalták el.[24]Grimal 1992, pp. 341–342</ref>[25]

I. e. 720-ban Palesztinában lázadás tört ki az új asszír uralkodó, II. Sarrukín ellen, a gázai Hanno király (más néven Hanun vagy Hanuna) vezetésével, aki „Muszri uralkodója, Pir'u” segítségét kérte – ez nagy valószínűséggel azt jelenti: „Egyiptom fáraója”, és IV. Oszorkonra utal. Az asszír források beszámolnak arról, hogy az egyiptomi király küldött egy Re'e vagy Re'u nevű parancsnokot (turtanu) (akinek egyiptomi neve Raia volt, bár korábban Szibʾeként olvasták), valamint csapatokat is, hogy segítsen szomszédján és szövetségesén. A koalíciót azonban Raphiánál legyőzték, Reʾe visszamenekült Egyiptomba, Raphiát és Gázát kifosztották, Hannót pedig megégették az asszírok.[26][27]

I. e. 716-ban II. Sarrukín majdnem elért Egyiptom határaiig. Oszorkon (az asszír forrásokban Silkanni), aki most már közvetlenül érezte az asszír fenyegetést, óvatos diplomáciai lépéssel élt: Egyiptom határánál (nagy valószínűséggel el-Arís közelében) személyesen találkozott az asszír királlyal, és ajándékot adott neki, melyet maga Sarrukín így írt le saját szavaival: „tizenkét nagy egyiptomi ló, melyhez hasonló nincs Asszíriában”. Az asszír király elfogadta az ajándékot és nem indított háborút IV. Oszorkon ellen.[28]

HalálaSzerkesztés

IV. Oszorkonnak i. e. 716 utáni említése nem ismert. Egyes régészeti leletek[29] arra utalnak, hogy nem sokkal ez után az idő után Bakenranef, a XXIV. dinasztia uralkodója terjeszkedni kezdett kelet felé, és legyőzte a taniszi Oszorkont. I. e. 712-ben Piye utóda, Sabataka észak felé vonult és legyőzte Bakenrenefet.[30] Mikor nagyjából ugyanebben az évben Iamani, Asdód királya menedéket kért Egyiptomban II. Sarrukín elől, Sabataka már az ország egyedüli uralkodója volt, és láncra verve küldte vissza Iamanit az asszíroknak.[31][32] IV. Oszorkon eddigre már valószínűleg meghalt.[33]

Pár évvel később egy bizonyos Gemenefhonszbak, aki talán az eddigre már nem létező XXII. dinasztia leszármazottja volt, fáraói titulatúrát vett fel és Tanisz uralkodója lett.[34]

Azonossága Silkannival és SzóvalSzerkesztés

A Silkanni név valószínűleg az (U)silkan, azaz Oszorkon változata, vagyis IV. Oszorkonra utal. Ezt először William F. Albright vetette fel 1956-ban.[35][36] Ezt az azonosítást számos tudós elfogadja,[37][38][39][40][41][42][43] más tudósok azonban bizonytalanok[44] vagy szkeptikusak.[45] Silkannit az asszírok „Muszri királyaként” említik; ezt a helyet, melyet Hans Alexander Winckler korábban észak-arábiai országnak hitt, mára teljes bizonyossággal azonosították Egyiptomként.[46] Ugyanígy az a „Pir'u, Muszri királya”, akitől a gázai Hanno segítséget kért i. e. 720-ban, csak Oszorkon lehetett.[47] A bibliai Szo király személyazonossága kevésbé biztos. Számos tudós azt tartja a legvalószínűbbnek, hogy (O)szo(rkon) nevének rövidítése,[48][49][50][51][52][53][54] de páran támogatják azt az elképzelést is, amely szerint Szo Szaisz városát jelenti, így Tefnahtról van szó.[55][56][57][58]

EmlítéseiSzerkesztés

 
Szahmet kis aegisze Oszorkon és Tadibaszt nevével (Louvre)

IV. Oszorkon asszír forrásokból (ahol Silkanni és más neveken említik) és a bibliai Királyok könyvéből (Szo királyként) ismert. Manethón nem említi.[59] Kétségkívül ő szerepel Piye győzelmi sztéléjén,[60] amelyen Piye előtt borul le más, a núbiai király által legyőzött uralkodókkal együtt. Szintén majdnem teljes biztossággal őt említi a korábban említett Szahmet-aegisz, melyet Bubasztiszban találtak, és egy bizonyos Oszorkon királyt, Tadibaszt királyné fiát említi – mivel a többi, Oszorkon nevű uralkodó anyja neve ismert, Tadibaszt csak IV. Oszorkon anyja lehetett.[61]

Uralkodói neveSzerkesztés

Oszorkon uralkodói nevét sokáig Aaheperré Szetepenamonnak hitték, mert több lelet említ egy ezzel az uralkodói névvel rendelkező, Oszorkon nevű fáraót – köztük egy fajanszpecsét és relieftöredék (mindkettő a leideni Rijksmuseum van Oudhedenben),[62] ezt azonban Frederic Payraudeau 2000-ben megkérdőjelezte; szerinte ezek a leletek inkább egy korábban élt Aaheperré Oszorkont említenek, mégpedig a XXI. dinasztiához tartozó Oszorkont, az őst. Ezzel arra utalt, IV. Oszorkon valódi uralkodói neve nem ismert.[63] 2010/11-ben egy francia expedíció a taniszi Mut-templomban két kőtömbre bukkant, melyeken egy bizonyos Uszermaatré Oszorkon(u) király reliefjei láthatóak. A királyt archaizáló stílusban ábrázolják. A reliefeket eredetileg III. Oszorkon ábrázolásainak tartották,[64] de Aidan Dodson 2014-ben a relief és az uralkodó neve alapján cáfolta, hogy ez a király azonos lenne a már ismert Uszermaatré Oszorkon nevű uralkodókkal (II. és III. Oszorkonnal), és kijelentette, hogy IV. Oszorkonról és valódi uralkodói nevéről van szó.[65] Egy régóta ismert, archaizáló fajanszszobrocska-töredék, amely Memphiszből került elő és ma a londoni Petrie Múzeumban található (UC13128), szintén Uszermaatré király nevét viseli; több különböző uralkodónak is tulajdonították, Piyétől Rudamonon át még a XXVIII. dinasztia uralkodójáig, Amonardiszig, de lehetséges, hogy IV. Oszorkont ábrázolja.[66]

Lásd mégSzerkesztés

IrodalomSzerkesztés

  • Albright, William F. (1956). „Further Synchronisms between Egypt and Asia in the Period 935-685 BC”. BASOR 141, 23–27. o.  
  • von Beckerath, Jürgen (1994). „Osorkon IV = Herakles”. Göttinger Miszellen 139, 7–8. o.  
  • von Beckerath, Jürgen. Chronologie des pharaonischen Ägyptens. Mainz am Rhein: Münchner Ägyptologische Studien 46 (1997. június 25.) 
  • Berlandini, Jocelyne. Petits monuments royaux de la XXIe à la XXVe dynastie, Hommages à la mémoire de Serge Sauneron, vol. I, Egypte pharaonique. Cairo, Imprimerie de l'Institut d'Archeologie Orientale, 89–114. o. (1979. június 25.) 
  • Brandl, Helmut. Eine archaisierende Königsfigur der späten Libyerzeit (Osorkon IV ?), From Illahun to Djeme. Papers Presented in Honour of Ulrich Luft. Archaeopress, 11–23. o. (2011. június 25.). ISBN 978 1 4073 0894 4 
  • Clayton, Peter A.. Chronicle of the Pharaohs: The Reign-by-Reign Record of the Rulers and Dynasties of Ancient Egypt. London: Thames & Hudson (2006. június 25.). ISBN 0-500-28628-0 
  • Dodson, Aidan. The Coming of the Kushites and the Identity of Osorkon IV, Thebes in the First Millennium BC PDF. Cambridge Scholars publishing, 6–12. o. (2014. június 25.). ISBN 978-1-4438-5404-7 
  • The Complete Royal Families of Ancient Egypt. London: Thames & Hudson (2004. június 25.). ISBN 0-500-05128-3 
  • Edwards, I.E.S.. Egypt: from the Twenty-second to the Twenty-fourth Dynasty, The Cambridge Ancient History (2nd ed.), vol. III, part 1. Cambridge University Press, 534–581. o. (1982. június 25.). ISBN 0 521 22496 9 
  • Goedicke, Hans (1963). „The end of "So, King of Egypt"”. BASOR 171, 64–66. o.  
  • Grimal, Nicolas. A History of Ancient Egypt. Oxford: Blackwell Books, 512. o. (1992. június 25.). ISBN 9780631174721 
  • Jansen-Winkeln, Karl. Third Intermediate Period, Ancient Egyptian Chronology. Brill, Leiden/Boston, 234–264. o. (2006. június 25.). ISBN 978 90 04 11385 5 
  • Kahn, Dan'el (2001). „The Inscription of Sargon II at Tang-I Var and the Chronology of Dynasty 25”. Orientalia 70, 1–18. o.  
  • Kitchen, Kenneth A.. The Third Intermediate Period in Egypt (1100–650 BC). Warminster: Aris & Phillips Limited, 608. o. (1996. június 25.). ISBN 0-85668-298-5 
  • Libya and Egypt c. 1300–750 BC. University of London. Centre of Near and Middle Eastern Studies, 200. o. (1990. június 25.). ISBN 0 521 22717 8 
  • Mitchell, T. C.. Israel and Judah c. 750–700 B.C., The Cambridge Ancient History (2nd ed.), vol. III, part 2. Cambridge University Press, 322–370. o. (1991. június 25.). ISBN 0 521 22717 8 
  • Patterson, Richard D.. The Divided Monarchy: Sources, Approaches, and Historicity, Giving the sense: understanding and using Old Testament historical texts. Kregel, 179–200. o. (2003. június 25.). ISBN 978-0-8254-2892-0 
  • Payraudeau, Frederic (2000). „Remarques sur l'identité du premier et du dernier Osorkon”. Göttinger Miszellen 178, 75–80. o.  
  • Payraudeau, Frédéric (2014). „Retour sur la succession Shabaqo-Shabataqo”. NeHeT 1, 115–127. o.  
  • Porter, Robert M. (2011). „Osorkon III of Tanis: the Contemporary of Piye?”. Göttinger Miszellen 230, 111–112. o.  
  • Priese, Karl-Heinz (1970). „Der Beginn der Kuschitischen Herrschaft in Ägypten”. ZÄS 98, 16–32. o.  
  • Redford, Donald B.. The Relations between Egypt and Israel from El-Amarna to the babylonian Conquest, Proceedings of the International Congress on Biblical Archaeology, Jerusalem, April 1984. Biblical Archaeology Today, 192–203. o. (1985. június 25.) 
  • Schneider, Hans D.. A royal epigone of the 22nd Dynasty. Two documents of Osorkon IV in Leiden, Mélanges Gamal Eddin Mokhtar, vol. II. Institut français d'archéologie orientale du Caire, 261–267. o. (1985. június 25.) 
  • Wilkinson, Toby. The Rise and Fall of Ancient Egypt. New York: Random House, 560. o. (2011. június 25.). ISBN 9780747599494 
  • Yoyotte, Jean (1971). „Notes et documents pour servir à l'historie de Tanis”. Kêmi XXI, 36–45. o.  

ForrásSzerkesztés

Ez a szócikk részben vagy egészben az Osorkon IV című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

  1. Dodson 2014, pp. 7–8
  2. Dodson 2014, pp. 9–10
  3. Dodson 2014, pp. 9–10
  4. Kitchen 1996, p. 92
  5. Berlandini 1979, pp. 100–101
  6. Edwards 1982, p. 569
  7. Schneider 1985, pp. 261–263
  8. Mitchell 1991, p. 340
  9. Grimal 1992, pp. 330–331
  10. Priese 1970, p. 20, n. 23
  11. Leahy 1990, p. 89
  12. von Beckerath 1997, p. 99
  13. Jansen-Winkeln 2006, pp. 246–47 és hivatkozásai
  14. Wilkinson (2011, p. XVIII) szerint IV. Oszorkon a XXII. dinasztia utolsó uralkodója, de II. Pedubasztot eléhelyezi.
  15. Berlandini 1979, pp. 100–101
  16. Kitchen 1996, pp. 82; 92
  17. Grimal 1992, pp. 330–331
  18. Kitchen 1996, p. 325
  19. Grimal 1992, p. 398
  20. Kitchen 1996, pp. 325–326
  21. Wilkinson 2011, pp. 397
  22. Grimal 1992, p. 339
  23. Wilkinson 2011, pp. 398
  24. a b A királyok második könyve 17:4
  25. Kitchen 1996, pp. 333ff
  26. Grimal 1992, pp. 341–342
  27. Kitchen 1996, pp. 333ff
  28. Kitchen 1996, p. 336
  29. Yoyotte 1971, pp. 44–45
  30. Payraudeau 2014, pp. 124–127
  31. Kitchen 1996, pp. 463–464
  32. Payraudeau 2014, pp. 124–127
  33. Kitchen 1996, p. 526; revised table 6
  34. Kitchen 1996, p. 357
  35. Albright 1956, p. 24
  36. Kitchen 1996, p. 115
  37. Dodson 2014, pp. 9–10
  38. Grimal 1992, pp. 341–342
  39. Edwards 1982, p. 576
  40. Schneider 1985, pp. 261–263
  41. Mitchell 1991, p. 345
  42. Kitchen 1996, pp. 115; 463
  43. Wilkinson 2011, pp. 399–400
  44. Jansen-Winkeln 2006, p. 260 & n. 117
  45. Yoyotte 1971, pp. 43–44
  46. Kitchen 1996, p. 115
  47. Kitchen 1996, pp. 335; 463
  48. Edwards 1982, p. 576
  49. Schneider 1985, pp. 261–263
  50. Mitchell 1991, p. 345
  51. Kitchen 1996, pp. 333ff; 463–464
  52. Patterson 2003, pp. 196–197
  53. Clayton 2006, pp. 182–183
  54. Dodson 2014, p. 9
  55. Goedicke 1963, pp. 64–66
  56. Redford 1985, pp. 197 & n. 56
  57. lásd még Kitchen 1996, § 463 és referenciái.
  58. Kahn 2001, pp. 13–14
  59. Kitchen 1996, p. 418
  60. Jansen-Winkeln 2006, p. 246; n. 91
  61. Berlandini 1979, pp. 100–101
  62. Schneider 1985, pp. 261–263
  63. Payraudeau 2000, pp. 78ff
  64. Dodson 2014, pp. 7–8
  65. Dodson 2014, pp. 9–10
  66. Brandl 2011, pp. 17–18