A iaidzsucu (iaijutsu - 居合術) a harcban használt kardrántó technika művészetének elnevezése.[1] Ez a kard rántási stílus a japán katana kardot alkalmazza, a japán korjú harcművészetben, ami a klasszikus japán harcosok (bushi) tanításában szerepel.[2]

Iaidzsucu

CéljaSzerkesztés

Az iaidzsucu harcban használt kardrántó harcművészet, viszont nem egy agresszív fajta, mert legfőbbképpen ez ellentámadáson van a hangsúly. Agresszíven is lehet használni, ha az ellenfélt lesből akarjuk támadani.[2] Az iaidzsucu a klasszikus bujutsuba való megszabályozása mint egy összetevő nem a harcmező dinamukusságára alakították hanem a harcosok minden napi harcaira.[2]

ElnevezéseSzerkesztés

Történelmileg nem tudni mikortól használták ténylegesen az iaidzsucu kifejezést, vagy mikortól gyakorolták azokat a technikákat, amikor a katanát előrántják a kardhüvelyből.A katana a Nara-korszak (710-794) óta létezik, a Nara-korban is használták a kardrántási technikákat de ezeket a technikákat nem " iaijutsu"-ként tartották számon.[3] Az iaidzsucu, mint szakkifejezés Iizasa Chōisai Ienao (1387 - 1488) Tenshin Shōden Katori Shintō-rjú nevezetű iskolájában bukkant fel először.[4][5]

TörténeteSzerkesztés

Régészeti feltárások a japánban felásott legősibb kardot az időszámítás előtti 2. századra teszik.[2] A Kodzsiki (Régi idők feljegyzései) és a Nihonsoki (Japán krónika), régi iratok amik leírják a kezdeti japán történelmet és mitológiát amit a 8. századában gyűjtötték össze. A vas kardok és kardforgatást a mitológiai istenek(kami) korszakából származik.[2] A japán kardforgatás csak akkor kezdetett elterjedni a bushik által létre hozott, és használt budzsucuban, mint alkotóelem, amikor is meg jelenik, az ívelt, és egy pengéjű hosszú kard, a klasszikus japán kard. Az ívelt formájú kard amit a japánok a tacsinak neveztek, a VIII. században jelent meg.[2] A tacsi ívelt formája az évek során, a csatatéren szerzett tapasztalatok alapján alakult ki. Az ívelt forma jobban illett a bushik kívánságaihoz, mint az elsődleges egyenes fajtájú kardok. A busik egy meghatározó misztériumot hoztak létra az ívelt kardjuk köre amely még máig is befolyásolja a japán kúltúrát.Ez a fajta kard jól illett a bushik csatabeli formájukhoz ugyanis a bushik lóhátról küzdöttek és kellett egy fegyver amit jól lehetett használni mind a gyalogság mind egy másik lovas katona ellen. A Kamakura-kor (1185-1333) idején értékel a japán kardkovácsok a legnagyobb technikai tökéletességet a kardkészítés terén. E tájt dúlt a Minamoto és a Tairák, a kamakura korban lévő két befolyásoló családja közötti háború amely lehetővé tette a kardok értékelését a legterhelőbb környezetekben. A Kamakura kor végére a tacsit kiszorította, az új formájú és rövidebb katana.[2] A klasszikus japán kardforgatás tanítása a gyalogosoknak, csak az ívelt kard lóról való használata és katanaként-i hordásának általános elterjedésével kezdődött csak el. Hiteles és megbízható dokumentális formában talált leírásokat amik leírják hogy a bushik rendszeresen gyakoroltak kardforgatást csak a 15. századtól találtak. Ennek a következtében hiszik azt hogy a kenjutsu, ami a kardforgatás művészete, a kard hüvelyből való kihúzása után, az öregebb formája az iaidzsucunak.[2] Az iaidzsucu még a mai napig fennáll de létezik egy modernebb formája amit iaidonak neveznek.Az Iaidó 'a kard kirántásának az útja' kifejezés 1932-ben jelent meg.

TesttartásokSzerkesztés

Donn F. Draeger szerint az iaidzsucut használó harcosoknak két kezdő pozíciója van, amiből a kardrántást használja. Az első testtartás az úgy nevezett iai-goshi amely egy alacsony guggoló pozíció, a kezdetben használt kardrántási technikák ebből a pozícióból használták. A másik az álló testtartás amit tachi-ainak neveznek.[2]

Az üllő testtartás, a tate-hizát nem használják az iaidzsucuban, mert nem engedi a gyors és minden irányú mozgást. A tradicionális térdelő testtartást a seizát, a harcosok egy végzetes testtartásnak tartják a kis harcbeli hatékonysága miatt.Az utóbbi két tartást nehézlett volna kivitelzni a harcosoknak a hirtelen bekövetkező vészhelyzetben.[2]

KorjúiskolákSzerkesztés

Rjú (ryu - iskola) amelyek még léteznek s tartalmaznak iaidzsucu a tanításaiban lejjebb találhatóak. Az alul lévő iskolák korjúk vagyis a Meiji időszak előtt kialakult tanítások.:[6]

MugairjúSzerkesztés

Az Edó korszaknak az egyik leghíresebb stílusa volt a Mugai-rjú stílus, a hírneve a Mugai-rjú stílusnak, a nagy Zen gondolkodás hatásából ered.1697-ben alapította Tsuji Gettan Sukemochi, [vagy Sukeshige] aki a Zen buddhista filozófiát követte és ezért járta át a Mugairjút a Zen hatás. A Mugai-rjú legfőbb jellemzője a rövid, pontos mozgásai. A Gettan által feltalált stílus inkább kendzsucu iskola volt, mint iaido. A mostanában gyakorolt Mugai-rjú iaidót Takahashi Hachisuke Mitsusuke és ifjabb testvérével Hidezuval alapították meg az Edo korszak közepén. Ők a Jikyo-rjú nevezetű stílust tanulták Yamamura Masashige alatt, aki az ötödik és egyben utolsó mestere volt a Jikyo-rjúnek. A Mugai-rjúnek a mai japán területen sok különböző ágazata van.

Szuió-rjúSzerkesztés

1615-ben alatpította Mima Yoichizaemon Kagenobu a Szuió-rjú kardforgató iskolát, ez az tradicionális stílusú amely a kardrántásra specializálódott, mint egyedül mint párban. A szuio-rjú iskolában más harcművészeti stílusokat is lehet gyakorolni, mint például: a Dzsódzsucu, naginatajutsu, kempó és kusarigamajutsu.

Egyéb stílusok, irányzatokSzerkesztés

Egyéb stílus irányzatok amelyek tanításukban szerepel a kardrántás, ilyenek pl.: Sindó Münen-rjú, Hokusin Ittó-rjú, Sinkage-rjú, Hókki-rjú, Tacumi-rjú, Tamija-rjú, Takenoucsi-rjú, Eisin-rjú és továbbá:

  • Muszó dszikiden Eisin-rjú— Visszavezethető Hayashizaki Jinsuke által feltalált Hayashizaki-rjú Iaihoz (késő XV. század)
  • Muszó Sinden-rjú—Vissza vezethető Hayashizaki Jinsukeáltal feltalált Hayashizaki-rjó Iaihoz (késő XV. század)
  • Szuió-rjú Iai Kempó—Mima Yoichizaemon Kagenobu alapította 1600-ban.
  • ShinShinSekiguchi-rjú—Megalapítója Sekiguchi Yorokuuemon Ujimune.
  • Mugai-rjú—1693 találta fel Tsuji Gettan Sukemochi, aki Yamaguchi-rjú kendzsucut tanulta elsőként.
  • Dzsigen-rjú—Alapítója Tōgō Hizen-no-kami Shigetada, amelynek származása vissza vezethető Iizasa Chōisai Ienao Sintó-rjú tanításához.
  • Tensin Sóden Katori Sintó-rjú—Iizasa Chōisai Ienao alapította a XV. században.
  • Tamiya Sinken-rjú—Tamiya Heibei Shigemasa alapította a XVI. századbabin.
  • Jagjú Szeigo-rjú—Nagaoka Torei Fusashige alapította a XVII. században.[7]
  • Jagjú Sinkage-rjú—Yagyū Muneyoshi által vezetett Sinkage-rjú iskola, aki Kamiizumi Nobutsuna alatt tanult a XVI. században.
  • Josin-rjú—A XVII. század közepén, Akiyama Shirobei Yoshitoki által alapított Josin-rjú kardforgató iskola.

BővebbenSzerkesztés

ForrásokSzerkesztés

  1. Hall, David A. (2012) Encyclopedia of Japanese Martial Arts. New York: Kodansha USA. Page 169. ISBN 978-1-56836-410-0
  2. a b c d e f g h i j Warner, Gordon and Draeger, Donn F. 2007, 8th ed. Japanese Swordsmanship: Technique and Practice, Boston: Weatherhill. ISBN 978-0-8348-0236-0
  3. Draeger, Donn F. and Smith, Robert W. (1980) Comprehensive Asian Fighting Arts. London: Kodansha International. Page 102-103. ISBN 978-0-87011-436-6.
  4. Draeger, Donn F. (1973) Classical Bujutsu - The Martial Arts and Ways of Japan. Weather Hill. Page 71. ISBN 978-0-8348-0233-9.
  5. Draeger, Donn F. (2005) Japanese Swordsmanship. Boston: Weather Hill. Page 79-80. ISBN 978-0-8348-0236-0.
  6. Hall, David A. (2012) Encyclopedia of Japanese Martial Arts. New York: Kodansha USA. ISBN 978-1-56836-410-0
  7. Koryu.com: Ryu Guide. http://www.koryu.com/guide

További információkSzerkesztés