Főmenü megnyitása

Immunrendszer

fertőzés elleni védekezésben részt vevő sejtek, szövetek és szervek együttese

Az immunrendszer a szervezet védekező mechanizmusa, egy adott antigén hatására kialakuló, az esetleges fertőzés elleni védekezésben részt vevő sejtek, szövetek és szervek együttese. Ennek a szervrendszernek a működése az immunitásban nyilvánul meg. Ennek a szónak jelentése: védettség, mentesség. Az immunrendszer fő feladata, hogy megkülönböztesse a saját és nem saját, vagyis idegen anyagokat. Valamint, ha idegen anyaggal találkozik, akkor azt eltávolítsa, megsemmisítse. Immunitásunk lehet velünk született vagy szerzett immunitás.

TípusaiSzerkesztés

Veleszületett immunitásSzerkesztés

A velünk született védettség embrionális korban alakul ki. Az egyed megszületésekor négy genetikusan meghatározott immunológiai adottságot hordoz:

  • a leukociták (fehérvérsejtek) fagocitáló képessége,
  • a gyomornedv sósavtartalmának baktericid (baktériumölő) hatása,
  • a bőr, a tápcsatorna, a légutak és a húgyutak nyálkahártyája, mint elsődleges védelmi vonal, véd a behatoló kórokozók ellen,
  • a szervezetben képződő baktericid kémiai anyagok (pl. a nyálban található lizozim enzim, vagy a nyálkahártyákat védő properdin fehérjekomplex.)

Nem igényel „tanulást”, vagyis a kórokozóval való előzetes találkozást. Ez azt jelenti, hogy nem specifikus a kórokozóval szemben. A természetes immunitást a leukociták fagocita csoportjába tartozó sejtek és a testnedvekben jelenlévő komplementrendszerek alkotják.

A falósejtek, vagyis fagocitákSzerkesztés

A falósejtek a RES rendszer (Reticulo Endothelialis Systema, vagy MPS - Mononuclear Phagocyte System) tagjai: behálózzák az egész szervezetet, a szervezet első védelmi rendszerébe tartoznak, nem tömörülnek szervekbe. Megtalálhatók a vérben, májban, bekebelezik a kórokozókat, majd maguk is elpusztulnak.

Ide tartoznak:

 
makrofág
  • a. granulociták - a vörös csontvelőben termelődnek, amőboid mozgásra képesek, a védekezés során elpusztulnak és genny jön létre. Nevüket a citoplazmájukban található festékszemcsékről, granulátumokról kapták. Nagyon érzékenyek a limfocitákból és az antigénekből felszabaduló kémiai anyagokra. Kemotaxissal „utaznak” az anyag felszabadulási helyére. Feladatuk a bekebelezés.
  • b. monociták (makrofágok) - Ezek is a vörös csontvelőben termelődnek. A szövetekben kiszűrik az idegen anyagokat, feladatuk felismerni és elpusztítani az adott anyagot. Az anyag lizoszómájába bejutva hidrogén-peroxidot, majd hipoklorid-aniont képez, s ezzel elpusztítja a baktériumot.

KomplementrendszerSzerkesztés

A komplementrendszer alatt azt a vérplazma globulinfehérjéinek összességét értjük, amely tagjai képesek átalakulni anyagok hatására olyan termékekké, amelyek oda vonzzák a falósejteket, valamint a vékonyabb membránnal rendelkező baktériumokba furakodnak és kilyukasztják őket.

Szerzett immunitásSzerkesztés

A szerzett immunitásra születésünk után teszünk szert természetes vagy mesterséges úton.

Természetesen szerzett immunitásSzerkesztés

Ha egy kórokozó megfertőz minket, az immunrendszerünk aktiválódik. Ha legyőzi a betegséget, akkor az azt okozó anyagot, illetve az ellene felhasználható antitestet megjegyzi. Így, ha újbóli fertőzés történik az adott anyaggal, már egy felkészült immunrendszerrel találkozik, s a betegség lefolyása szinte tünetmentes lesz.

Mesterségesen szerzett immunitásSzerkesztés

Vannak olyan betegségek, amik kijátsszák az immunrendszer működését, vagy olyan súlyosak, hogy a szervezet képtelen megbirkózni velük. Ilyenkor mesterséges immunitás kialakítása szükséges. Ennek eszköze a védőoltás. A védőoltás során vagy kész antitesteket juttatnak a szervezetbe, vagy legyengített kórokozókat, melyeket az immunrendszer könnyen legyőz; így a betegség tünetmentesen játszódik le, viszont a szervezet megjegyzi a kórokozókat, és később "erős" példányaik ellen is tud védekezni. A kész ellenanyagot akkor használják, amikor az egyén már megfertőződött, de még nem rendelkezik a betegség elleni immunitással. Az ellenanyagot egyszerű és jól bevált módszerrel készítik: az adott immunogénnel megfertőznek egy nagyobb testű állatot, általában szarvasmarhát. Az állatban lejátszódik a védekezés, de nagy tömege miatt nem produkál tüneteket. A védekezési folyamat végén vért vesznek a fertőzött állattól, s ez a vér tartalmazza az ellenanyagot.

Antibiotikumok hatásaSzerkesztés

A passzív védőoltások (például Tetanus antitoxin, Anti-D) a szervezet saját védelmi rendszerének "végrehajtó elemeit" mozgósítják, ezzel szemben az antibiotikumok az emberi szervezet segítsége nélkül is elpusztítják a rájuk érzékeny kórokozókat (például egy Petri-csészében lévő táptalajon).

MűködéseSzerkesztés

Az immunrendszer működésének (az immunválasz) megértéséhez, meg kell ismerkednünk a reakcióban részt vevő anyagokkal.

AntigénSzerkesztés

A védekezési folyamatot kiváltó anyagok az antigének, más néven immunogének. Tipikusan erős immunogén hatással rendelkezhetnek:

  • a vírusok,
  • az idegen sejtek, mint például a baktériumok, szövetek és parazita gombák,
  • a nagy molekulák (10.000 g/mólnál nagyobb a moláris tömegük), fehérjék, szénhidrátok, és akár lipidek is.

Az antigének felépítésében elsősorban fehérjék, állati, növényi vagy szintetikus eredetű polipeptidek vesznek részt. Erős immunogenitású anyagok a baktériumok toxinjai is. Antigének lehetnek egyes poliszacharidok, mukopoliszacharidok (pl.: a baktériumok sejtfal, vagy tok antigénjei), de más, változatos felépítésű struktúrák (pl.: por, pollen), esetleg elfajult szövetek (daganatsejtek) is. Az antigének jellemzője a specifitás, ezért a tulajdonságért nem a teljes molekula, hanem annak egy kis területén elhelyezkedő ún. antigéndetermináns csoportok (epitopok) a felelősek. A legtöbb antigén több determináns csoporttal is rendelkezik s ezek mindegyike ellenanyag termelést indíthat be. Vannak olyan anyagok, amelyek önmagukban nem váltanak ki immunválaszt (általában kisebb molekulák), de carrier-fehérjéhez (hordozó részhez) kapcsolódva immunogénné válnak. Ez a haptén vagy félantigén. Az immunaktív szervezet számára három antigéncsoportot különböztetünk meg:

  • Autoantigén: mindazok az anyagok, amelyek egyébként a szervezet saját testanyagai, de amelyeket kóros körülmények között az immunrendszer idegenként regisztrál, és ellenük ellenanyagképzést indít meg.
  • Izoantigének: azonos faj különböző egyedeinek egymástól eltérő antigénjei.
  • Heteroantigének: különböző fajú egyedek antigénhatású anyagai.

LimfocitákSzerkesztés

A védekezésben a főszerep a limfocitáknak jut. A limfociták a leukociták immunocita csoportjába tartoznak. A vörös csontvelőben termelődnek, de érésük során átkerülnek a nyirokszervekbe, s ott "várják" az aktiválódást. A vérben valójában kevés limfocita található, de a szervezet minden területén vannak. Úgy képzeljük el, mintha a szervezetünk egy ország lenne, a limfociták pedig a védelmező katonák, s a nyirokszervek a bázisaik, állomáshelyük.

A nyirokszervekSzerkesztés

A nyirokszerveknél megkülönböztetünk elsődleges és másodlagos nyirokszerveket. Az elsődleges nyirokszerv a csontokban található vörös csontvelő, valamint a csecsemőmirigy, ami a szegycsont alatt helyezkedik el. A vörös csontvelőben jönnek létre a limfociták őssejtjei. A tímusz (csecsemőmirigy) pedig a T-limfociták termeléséért felelős. A másodlagos nyirokszervek: lép, máj, mandulák, nyirokcsomók. Valójában itt válnak antigén-specifikussá a limfociták, s itt történik az idegen anyagok kiszűrése. A limfocitáknak két típusát különböztetjük meg: a T- és a B-limfocitát.

T-limfocitaSzerkesztés

A vörös csontvelőben termelődő őssejtek egy csoportja a csecsemőmirigybe vándorol, és T-limfocita lesz belőlük (a "T" a tímuszt jelöli). Ezek antigénérzékeny sejtek, amelyek beérésük után lépnek a vérbe, valamit a nyirokrendszerbe. A T-limfocitákat szubpopulációkra lehet osztani, főleg funkcionális tulajdonságuk miatt:

  • T-helper (TH) - limfokineket termel, ezzel elősegítve a többi limfocita érését.
  • T-iniciátor (Ti) - érzékeli a prezentált antigént (a monociták a bekebelezett és lebontott kórokozók antigéntermészetű részeit egy speciális hordozófehérjéhez (MHC II) kapcsolva a saját felszínükre kihelyezik[1]), és beindítja az immunválaszt.
  • T-suppressor (Ts) - az immuntoleranciáért felelős, bizonyos idő eltelte után gátolja az immunválaszt.
  • T-cytotoxicus (Tc) - aktiválódás után képes a sejtes antigént felismerni és elpusztítani.
  • T-killer (TK, NK) – a működésükhöz nincs szükség a prezentált antigénekre. Az olyan sejteket támadják meg, amelyek felszínéről hiányoznak az I. osztályú hisztokompatibilitási fehérjék.[2]
  • T-memória (TM) - hosszú életidejű limfociták. Ha a szervezet már megküzdött egy adott fertőzéssel, annak antigénjét prezentálni tudják azt az immunitásban résztvevőknek.

A T-limfocita felelős a szerv beültetését követően annak esetleges kilökődéséért is.

B-limfocitaSzerkesztés

A nyiroksejtek másik csoportja amely a bél mentén található nyirokcsomókba és szervekbe vándorolva alakul át B-limfocitákká. Azonban míg a T-limfociták hatásukat közvetlenül fejtik ki (enzimekkel felbontják az antigént), addig a B-limfociták védekezése nem közvetlen. Visszakerülnek a nyirokszervekbe és ott másolódnak. A keletkezett sejtek citoplazmáján belül olyan endoplazmatikus háló jön létre, ami antitesteket fog termelni. A B-limfocitáknak is vannak szubpopulációi:

  • B-iniciátor (Bi) - feladata az antigén felismerése és az antitest termelése.
  • B-memória (BM) - ezek nem vesznek részt nagy mennyiségű antitesttermelésben, hanem megjegyzik az antitestre jellemző aminosavcsoport-sorrendet. A működésük megegyezik a T-memória sejtével, csak nem az antigénre emlékeznek, hanem az adott antigén ellenanyagára (antitestére).

AntitestSzerkesztés

Az antigének ellen a már említett B-limfociták termelnek ellenanyagot. Az antitestek vagy immunglobulinok összekapcsolódnak az antigénnel, és antigén-antitest komplexet alkotnak. Az ellenanyagok kémiailag glikoproteinek, melyek 4 polipeptid láncból épülnek fel. A láncok pedig diszulfid-hidakkal kapcsolódnak egymáshoz (-S-S-). Az antitesteknek 5 típusát különböztetjük meg:

  • IgG - Az újszülöttet IgG-típusú immunoglobulinok védik a mikroorganizmusoktól élete első heteiben. Antibakteriális és antivirális hatású. Ide tartoznak az antitoxinok.
  • IgA - a nyál, a könny, az orrváladék, a légúti váladék illetve a gyomor- és bélrendszer váladékának az ellenanyaga.
  • IgM - Immunológiai aktivitása nagy, mert felületén számos antigénkötőhely található.
  • IgD - A legkisebb mennyiségben termelődő immunglobulin. Szerepe egyelőre nem ismert.
  • IgE - allergénnel kapcsolódva allergiás reakciót okoz: az általa aktivált anyagokból ilyenkor különböző mediátorok szabadulnak fel, amelyek a tüneteket okozzák.

ImmunválaszSzerkesztés

Összefoglalva az immunrendszer működése az idegen anyagok ellen az immunválasz, ami a következő:

  • behatol a szervezetbe egy antigén anyag;
  • a T-limfociták felismerik és beindítják a védekezési folyamatot;
  • a B-limfociták antitesteket termelnek;
  • az antitestek kapcsolatba lépnek az antigénnel, s antigén-antitest-komplexet alkotnak;
  • a limfociták hatására felszabaduló anyagokat érzékelő falósejtek aktiválódnak;
  • a falósejtek bekebelezik a képződött komplexet és elpusztítják azt;
  • a granulociták elpusztulnak és genny keletkezik;
  • a T-memória megjegyzi az antigénre jellemző tulajdonságokat;
  • a B-memória megjegyzi az adott antigén elleni antitestre jellemző aminosav sorrendet.

Immunrendszeri betegségekSzerkesztés

Autoimmun betegségSzerkesztés

Ilyen esetben az immunrendszer saját struktúrákkal szemben kialakult toleranciája megszűnik, különböző okok miatt a szervezet anyagait tekinti idegennek, és a saját sejteket, szerveket támadja meg. Ezek a folyamatok vezetnek az ún. autoimmun betegségek kialakulásához. Egyik ilyen kórkép, a sclerosis multiplex esetében az idegrostokat védő fehérje(myelin)-hüvely károsodik a saját anyagokat megtámadó T- limfociták, makrofágok, ellenanyag-molekulák és a komplementrendszer működése következtében.

Súlyos immunhiányos állapotokSzerkesztés

Az immunhiányos betegségek lehetnek kombinált eredetűek (veleszületett + káros környezeti hatások), de hátterük rendszerint már gyermekkorban kiderül. Nemritkán kerül miattuk csontvelő- átültetésre sor. A probléma megnyilvánulhat gyakori, visszatérő fertőzésekben (arcüreg-, tüdőgyulladás). Ilyenkor kb. havonta immunglobulin- infúziós kezelésben részesül a beteg, s így megelőzhető a potenciálisan életveszélyes fertőzések jelentkezése. Világszerte rendkívül elterjedt egy másik immunhiányos betegség, az AIDS (szerzett immunhiányos tünet együttes) melyet a HIV (human immundeficientia virus) okoz. Jelenleg még nem tudjuk sikeresen gyógyítani.

Immunrendszeri túlérzékenységSzerkesztés

Az immunrendszer fokozott (és „kisiklott”) működése okozza az allergiás reakciók kialakulását. Az allergia kialakulásában az adott egyén genetikai adottságai mellett a környezeti tényezők és az immunrendszer szabályozó működésének zavarai is szerepet játszanak. Az allergiás reakció kulcsszereplői a vérben található basophil leukociták és az elszórtan a test minden részében jelen lévő úgynevezett hízósejtek, valamint az allergén hatására termelődő jellegzetes IgE- típusú ellenanyag molekulák. Az allergén hatására az IgE ellenanyag közvetítésével aktiválódnak a sejtek, ami az allergiás reakció jellemző tüneteit okozó anyagok kiszabadulását eredményezi a sejtekből.

FogalmakSzerkesztés

  • immunitás: a szervezet olyan válaszképessége valamely kórokozóval vagy toxinnal szemben, amely azt a károsodástól megvédeni képes
  • antigén vagy immunogén: idegen anyag, olyan idegen szerves molekula mely a szervezetben immunválaszt vált ki
  • antitest vagy ellenanyag: a szervezet által termelt molekula (immunglobulin, Ig), mely specifikusan képes kötődni antigén(ek) bizonyos jellegzetes részeihez
  • epitóp: az antigén-molekula azon része, melyhez az antitest kötődik
  • keresztreakció: az a jelenség, amikor egy antitest több különböző antigénhez képes kötődni (vagyis nem teljesen specifikus); keresztreakció okoz egyes immunológiai mechanizmusú betegségeket, például a reumás lázat

Lásd mégSzerkesztés

JegyzetekSzerkesztés

ForrásokSzerkesztés