Főmenü megnyitása

Imreh András

(1966–) magyar költő

Imreh András (Budapest, 1966. március 5. –) magyar költő, író, műfordító.

Imreh András
Született 1966. március 5. (53 éves)
Budapest
Állampolgársága magyar
Foglalkozása
Kitüntetései

ÉletútjaSzerkesztés

1990-ben szerzett doktori diplomát az Eötvös Loránd Tudományegyetem Általános Jogtudományi Karán (1985-1990), illetve az ELTE Bölcsészettudományi Karán ugyanebben az évben végzett esztétika szakon (1987-1990). 1990-től nyelvtanár és szakfordító. 1990-2001 között szabadúszó nyelvtanár volt. 1994-ben angol nyelvtanári diplomát szerzett az International House-ban. 1996-ban Kanadában, 1998-ban Spanyolországban volt ösztöndíjas. 2001-2002 között a Nagyvilág című folyóirat angol rovatának vezetője volt. 2002 óta szabadúszó.

Költői munkássága mellett angol, francia és spanyol nyelvből fordít. Versei többek közt a Holmi, a Mozgó Világ a Nagyvilág, a Nappali Ház, a Pannonhalmi Szemle és a Beszélő című folyóiratokban jelentek meg. A Magyar Irodalmi Szerzői Jogvédő és Jogkezelő Egyesület és a Műfordítók egyesülete tagja.

MűveiSzerkesztés

  • Aminek két neve van (versek, 1998)

MűfordításaiSzerkesztés

Művei olvashatók mégSzerkesztés

  • Ment-e a könyvek által a világ elébb? (2001) Vörösmarty Mihály születésének 200. évfordulóján a Petőfi Irodalmi Múzeum verspályázatot hirdetett "Ment-e a könyvek által a világ elébb?" címmel. A kötet a pályamunkák legjobbjait tartalmazza.
  • Az év versei 2003 (2003) (Magyar Napló Kiadó)
  • Magyar badar (2002) (Európa Kiadó)
  • Szép versek (1996, 1997, 2002, 2003) (Magvető Kiadó)

Díjak, ösztöndíjak, elismerésekSzerkesztés

ForrásokSzerkesztés

További információkSzerkesztés