Főmenü megnyitása
Táncoló szkíták (Pesavar, Buner-dombormű), i. e. kb. 1. század

A közép-ázsiai szkíták, azaz a szakák csoportjába tartozó szakaurak az i. e. 2–1. században az Indiai-félszigetre költöztek, s őket – utalván lakóhelyükre – indoszkítáknak is nevezték, illetve nevezik.

Aradi Éva a Ferganai-medencében honos szkítákkal – nevük perzsa feliratokon sakâ haumavargâ vagy sakâ tyaiy para Sugdam, görög forrásokban amürgioi szakai (αμυργιοι σακαι) – azonosítja az indiai szkítákat.[1] A szóban forgó nép, vagyis az amürgi szakák saját nevét nem ismerjük, és sorsukról is keveset tudunk.[2] Mindenesetre egyetlen forrás sem utal rá, miszerint az Indiai-félszigeten felbukkantak volna.

Olykor indoszkítáknak nevezik a jüecsiket, avagy kusánokat is, jóllehet nevezett nép nem tartozott a szkíták, pontosabban a szkíta szövetség kötelékéhez.

Tartalomjegyzék

TörténetükSzerkesztés

 
Szakasztán i. e. 100. körül

Az indoszkítáknak is nevezett szakaurak az i. e. 2. században a Szir-darjától északra fekvő vidéken éltek.[3] Nevezetesen az Ili folyó völgyében és az Iszik-köl környékén.

Az i. e. 166. évben a hunok elűzték a jüecsiket lakóhelyükről, a Csilien-hegység vidékéről. A jüecsik nagyobb része nyugat felé menekült, és kiszorította szálláshelyéről a szakaurakat. A szakák egyes csoportjai a Ferganai-medencében telepedtek le, más részük az Alaj és a Pamír völgyeiben, illetve a Tarim-medence városállamaiban lelt otthonra, megint mások Baktria területén próbálták lábukat megvetni.

A szakaurak egy csoportja utóbb – i. e. 110. táján – a Karakorum vonulatain a Khunjerab-hágón átkelve az Indus völgyébe, az indiai görögök birtokaira költözött.

A jüecsik által Kelet-Baktriából kiszorított szakaurak utóbb a mai Irán délkeleti részébe, Drangiána tartományba vándoroltak. Ez időben a nevezett országrész a parthusok birodalmához tartozott. A Hilmend-tó környékén letelepedett szakaurak neve átszállott lakóhelyükre – Szakasztán, mai nevén Szisztán –, s birtokaik kiterjedtek a mai Afganisztán és Pakisztán területére is.

A szakaurak egy ideig a parthusok hűbéresei voltak, majd szövetségeseik lettek. Szerepükről az általuk kibocsátott pénzérmék tanúskodnak: a parthus uralkodó mellett a szaka helytartó ábrázolása is megjelenik.[4]

Szakasztán szkíta lakói az Indiai-félszigeten II. Mithridatész, parthus király halála után, i. e. 88. körül jelentek meg.[5]

Az indoszkíták északi birodalmaSzerkesztés

Taxilai indoszkítákSzerkesztés

 
Moga drakhmája
 
Az indoszkíták birodalmának terjeszkedése

A szakaurak első csoportja – mint mondottuk – i. e. 110. táján, a Karakorum hágóján átkelve jutott Indiába, illetve a Szvat és a Kabul folyó völgyében fekvő Gandhárába.[6] Fővárosuknak később Takszilát tették meg, ezért e csoportot takszilai indoszkítáknak is nevezik.[5] Költözésük útvonalát régészeti leletek – sziklákra festett harcosok, lovasok, buddhista sztúpák képei, valamint szaka és parthus uralkodók kharosti írással rögzített neve – jelzik Satial, Gilgit és Hunza környékén.[7]

Az indiai görögök birtokán letelepedett szakaurak kezdetben elismerték a görög fennhatóságot, az i. e. 1. század elején azonban felülkerekedtek, és elfoglalták Takszilát, valamint a görög birtokok egy részét.[8] Első uralkodójuk Moga (i. e. 80–60.) volt. Neve görögösen Mauész (Μαυης), kínai fülnek Mao vagy Mukua, szanszkrit nyelven Moasza.[7]

Mogával nagyjából egy időben uralkodott – Arakhósziában, a mai Kelet-Irán területén – Vononész. Neve a parthus hagyományokat idézi, a történészek azonban szakának tartják őt, öccsével, Szpalahorésszel együtt. Utóbbit fia, Szpalagadamész követte a trónon (i. e. 60–57.), és őutána Vononész másik öccse, Szpaliriszész uralkodott.[9] (Egyes kutatók szerint Szpalahorész azonos Szpaliriszésszel.) Szpaliriszész eleinte egyeduralkodó volt, majd érméin együtt szerepel I. Azésszel, kinek neve bizonyosan szaka eredetű, és akit sokan Moga fiának tartanak.[9]

 
II. Azész pénzérméje

I. Azész hosszú ideig uralkodott (i. e. 57–12.). Az i. e. 57–35. évben fiát, Aziliszészt vette maga mellé társuralkodónak. Takszilát Aziliszész, Arakhósziát Szpaliriszész igazgatta. Azész kiterjesztette uralmát Pandzsábra – Szialkot városa is a szakaurak birtokaihoz tartozott[1] –, valamint az Indus középső szakaszának alföldjére is.[10] Szialkot – régi nevén Szákala – a szakák nevét örökölte.

Azész és Aziliszész után – i. e. 12–i. sz. 20. között – II. Azész uralkodott. Az általa kibocsátott pénzek ezüstjének nagy részét rézzel helyettesítette, ami a gazdaság, illetve a királyi hatalom hanyatlását jelzi.[11]

A takszilai indoszkíták uralmának, i. sz. 40. táján, a kusánok vetettek véget.[12]

Némelyek szerint a szakauraknak alapvető szerepük volt Gandhára államának és művészetének megalapozásában.[3]

Mathurai indoszkítákSzerkesztés

A szakaurak i. e. 60. körül jelentek meg Mathurában, a mai Agra közelében. Ekkor itt Karaoszta – görögösen Kharahosztész –, Arta fia alapított uralkodócsaládot. Egyes kutatók szerint ő nem északról, hanem nyugatról érkezett. Az uralkodók sorában veje, Rádzsuvula, avagy Rádzsula következett, akit mahaksatrapa (nagy helytartó) címmel illettek.[13] Ennek fia – neve Szodásza – előbb a ksatrapa, apja halála után pedig a mahaksatrapa címet viselte, feltehetően i. sz. 20. és 40. között.[14]

Ezután hosszú ideig nincs hír a mathurai szakaurakról. A terjeszkedő Kusán Birodalom elfoglalta birtokaikat, illetve Mathurát. A 130. évben viszont a szarnáthi kőfelirat (Benáresz környéke) rögzítette Kharapallana mahaksatrapa és Vanaszpara ksatrapa nevét. Az indiai kutatók szerint – miként a szóban forgó helytartók neve és címe tanúsítja – ők a mathurai szakaurak leszármazottai voltak, és valószínűleg a kusánok hűbéreseként uralkodtak.[15]

IndoparthusokSzerkesztés

 
Az indoparthusok birodalma
 
I. Gondopharész pénzérméje

A szakaurak indiai birodalmának nagyobb részét I. Azész után a parthus érdekeltségű I. Gondopharész, a Suren nemesi család sarja, Szakasztán birtokosa és kormányzója igazgatta, s csatlakoztak hozzá a szakaurak. Birtokaihoz hozzátoldotta Arakhósziát, a Kabul folyó völgyét, valamint Pandzsáb és Szindh tartományt. Keleten viszont, az Indus alföldjén túl, független szaka királyok uralkodtak.

Gondopharész – neve a Takht-i-Bahi-i kőfeliraton szerepel[16] – II. Azész idején uralkodott. Utóbbi hadvezére, Aszparavarma szövetségesként csatlakozott hozzá. II. Azész halála után Gondopharész elfoglalta a szakaurak birtokainak egy részét, és magát királyok királyának (baszileusz baszileón) címezte. A Gondopharész (vindafarna: dicsőséges győztes) nevet, mely egyúttal a királyi család neve volt, több uralkodó is viselte.

Az indoparthusok birodalmának északi tartományait a kusánok i. sz. 75. körül elfoglalták. Gondopharész utódai Pandzsáb keleti felében és Szindh vidékén uralkodtak. Pakorész, az indiai parthusok név szerint ismert utolsó királya már csak Szakasztán és Arakhószia tartományt birtokolta, ám i. sz. 90. táján ezt is megszállták a kusánok. Szakasztán területét később az Újperzsa Birodalom kebelezte be, a szakaurak azonban még II. Bahrám, perzsa király uralkodása idején is függetlenek voltak.

I. Gondopharész körülbelül az i. sz. 20. évig uralkodott. Utána fia, Szarpedonész – uralkodói nevén II. Gondopharész – következett a királyok sorában.[17]

I. Gondopharész unokaöccse, Abdagazész tehetséges király volt, de rövid ideig uralkodott: csatában esett el, vagy trónviszály áldozata lett. Utóda, Orthagnész, III. Gondopharész néven uralkodott.[18]

Szaszész, avagy IV. Gondopharész valószínűleg 25. és 46. között ült az indoparthusok trónján.[18] Művelt uralkodó volt, tudott görögül. Pénzeit görög mintára verette.[19] Nevéhez kapcsolódik Tamás apostol félig-meddig mesés története.

Tamás Parthiából érkezett, a 45. év táján, IV. Gondopharész udvarába. Meggyógyította a király öccsét, majd – tanult ácsként – segített a palota felújításában.[18] Ezután, a király engedélyével, térítő munkába fogott India nyugati partvidékén, többek között – 55. körül – a déli Kerala tartományban is. A keleti parton, Madrász környékén vértanúhalált halt.[19]

Az indoparthusok neve Indiában pahlava volt.[20]

Az indoszkíták nyugati birodalmaSzerkesztés

 
Az indoszkíták nyugati királysága

A kusánok terjeszkedése miatt a szakaurak Gudzsarát területére szorultak vissza, és ott alapítottak független királyságot az i. sz. 35. évben. Később a környező tartományokat is elfoglalták. A kusánok, I. Kaniska királyuk uralkodása idején kiterjesztették hatalmukat a szakaurak fővárosára (Uddzsaín) is. Ez egyaránt jelenhet függőséget vagy szövetséget, a részleteket azonban nem ismerjük.

A Ksaharáta uralkodócsaládSzerkesztés

 
Nahapána ezüst pénzérméje

A takszilai réztábla – időszámításunk kezdete táján, a 6. évben készítették – Patika Kuszúlaka helytartónak állít emléket. Nevezett személy, állítása szerint, a Csaharatta uralkodóházhoz tartozó Liaka Kuszúlaka mahakstrapa fia volt. A kutatók szerint a Csaharatta-ház azonos a Ksaharáta néven ismert uralkodócsaláddal.[21]

Az első Ksaharáta uralkodó – ha nem számítjuk a fentebb előszámláltakat – az Abhiraka címet viselte. Neve pénzérméin maradt fenn, illetve Nahapána – az előbbi unokája – hivatkozik rá egy kőfeliraton. Nahapána apja Bhumaka volt, aki vélhetően a 118. évig uralkodott.

Bhumaka jelentős területeket birtokolt. Pénzérméi Szindh tartományban kharosthi, Katiavar környékén pedig bráhmí írással készültek.[22] Megszólítása pénzérméin nem rádzsa (király), hanem ksatrapa (helytartó).

Bhumaka országát fia, Nahapána (118–125.) örökölte. A kutatók szerint Nahapána szaka volt, neve azonban iráni–parthus eredetű. Jelentése szerint a nép jótevője.[23][* 1] Nahapána, Mahárástra északi részén, jelentős területeket foglalt el déli szomszédjától, a hindu Szátavahana uralkodócsaládtól.[24] Uralkodása idején felvirágzott a kereskedelem – a rómaiakkal folytatott kereskedés központja ekkor Barigaza (Bharuch) volt –, s ennek folyományaként a mezőgazdaság és a kézműipar is, elsősorban a partközeli Katiavar területén.[25] A déli területeket veje, egyúttal hadvezére, a hindu Usavadáta igazgatta. A Szátavahanák – nevezetesen Gautamiputra Szátakarni – hamarosan visszafoglalták területeiket. Nahapána talán a 125. évben vívott csatában esett el. Nevét ezen időpont után már nem említik.[26]

A Kardamaka uralkodócsaládSzerkesztés

Az uralkodócsalád alapítója, Csasztana (78–130.) valószínűleg uralmának kezdetén foglalta el Uddzsaínt a mai Madhja Prades nyugati részén. A foglalás időpontját új időszámítás kezdetének tette meg. A sakábd (szakák szerinti) időszámítást máig használják Indiában.[27]

A 130. év körül a mahaksatrapa címet viselő I. Rudradaman (130–150.), Csasztana unokája megvédte királyságát a Szátavahanáktól. A szakaurak és a hinduk közötti háborúskodásnak a királyi családok közötti házasság sem vetett véget. Rudradaman kétszer is legyőzte hindu ellenfeleit. Veje, Vasistiputra Szatakarni életét csupán a rokonság miatt kímélte meg.

A Kardamaka uralkodócsalád II. Rudraszena (256–278.) uralma idején élte virágkorát. Nevezett király volt a Nyugati Birodalom tizenkilencedik uralkodója.

Csasztana családjának uralkodóit II. Rudraszimha sarjai követték a szakaurak nyugati birodalmának trónján. Az utódok sorában III. Rudraszimha volt az utolsó uralkodó. Birodalmát II. Csandragupta, indiai király vette birtokba, elfoglalván Gudzsarátot i. sz. 405. körül.

A szakák egy része vélhetően csatlakozott az avarokhoz, akik ez idő tájt (370–396.) foglalták el Pesavar környékét és Kasmírt. A szakák, szakaurak többségét azonban elnyelte az indiai népek tengere; önállóságuk és nevük elveszett.

Az indoszkíták birtokai és fejedelmei az Indiai-félszigetenSzerkesztés

Indoszkíta királyok, birtokok, időrend
Birtokok
Időpontok
Nyugat-India Nyugat-Pakisztán
Beludzsisztán
Paropamiszadai
Arakhoszia
Badzsaur Gandhára Nyugati-Pandzsáb Keleti-Pandzsáb Mathura
Indo-görög Királyság
i. e. 90–85. Nikiasz ii. Menandrosz Artemidorosz
i. e. 90–70. Hermaiosz Arkhebiosz
i. e. 85–60. Indoszkíta Királyság
Moga
i. e. 75–70. Vononész
Szpalahorész
Télephosz ii. Apollodotosz
i. e. 65–55. Szpaliriszész
Szpalagadamész
Hipposztratosz Dionüsziosz
i. e. 55–35. i. Azész ii. Zóilosz
i. e. 55–35. Aziliszész
ii. Azész
Apollophanész Az Északi Helytartóságok
indoszkíta uralkodócsaládja
Hagamasa
i. e. 25–i. sz. 10. Az Aprakák
indoszkíta uralkodócsaládja
Vidzsajamitra
(i. e. 12–i. sz. 15.)[28]
Liaka Kuszúlaka
Patika Kuszúlaka
Zeioniszész
Kharahosztész
(i. e. 10–i. sz. 10.)[29]
Mudzsatria
ii. Sztratón és iii. Sztratón Hagana
i. sz. 10–20. Indoparthus Királyság
Gondopharész
Indravaszu Indoparthus Királyság
Gondopharész
Rádzsuvula
i. sz. 20–30. Ubouzanész
Pakorész
Viszpavarma
(i. sz. kb. 1–20.[30]
Szarpedonész Bhadajasza Szodásza
i. sz. 30–40. Kusán Birodalom
Kudzsula Kadphiszész
Indravarma Abdagaszész ... ...
i. sz. 40–45. Aszpavarma Gadana ... ...
i. sz. 45–50. Szaszan Szaszész ... ...
i. sz. 50–75. ... ...
i. sz. 75–100. A Nyugati Helytartóságok
indoszkíta uralkodócsaládja
Csasztana
Vima Takto ... ...
i. sz. 100–120. Abhiraka Vima Kadphiszész ... ...
i. sz. 120. Bhumaka
Nahapána
Paratadzsarák
Jolamira
i. Kaniska Kharapallana
és Vanaszpara,
i. Kaniska helytartója
i. sz. 130–230.

Dzsajadaman
i. Rudradaman
i. Damadzsadaszri
Dzsivadaman
i. Rudraszimha
Iszvaradatta
i. Rudraszimha
Dzsivadaman
i. Rudraszena

Bagamira
Ardzsuna
Hvaramira
Mirahvara

Vasziska (kb. 140–kb. 160.)
Huviska (kb. 160–kb. 190.)
i. Vaszudeva (kb. 190–≥230.)

i. sz. 230–280.

Szamgadaman
Damaszena
ii. Damadzsadaszri
Viradaman
i. Jaszodaman
Vidzsajaszena
iii. Damadzsadaszri
ii. Rudraszena
Viszvaszimha

Miratakhma
Kozana
Bhimardzsuna
Kozija
Datarvharna
Datarvharna

Indo-Szászánidák
i. Ardasír, szászánida király és kusán sah (kb. 230–250.)
i. Péroz, kusán sah (kb. 250–265.)
i. Hurmuz, kusán sah (kb. 265–295.)

ii. Kaniska (kb. 230–240.)
Vasiska (kb. 240–250.)
iii. Kaniska (kb. 250–275.)

i. sz. 280–300. Bhratadarman ii. Datajola

ii. Hurmuz, kusán sah (kb. 295–300.)

ii. Vaszudeva (kb. 275–310.)
i. sz. 300–320.

Viszvaszena
ii. Rudraszimha
Dzsivadaman

ii. Péroz, kusán sah (kb. 300–325.)

iii. Vaszudeva
iv. Vaszudeva
v. Vaszudeva
Cshu (kb. 310?–325.)

i. sz. 320–388.

ii. Jaszodaman
ii. Rudradaman
iii. Rudraszena
Simhaszena
iv. Rudraszena

ii. Sápúr, szászánida király és kusán sah (kb. 325.)
i. Bahrám, ii. Bahrám, iii. Bahrám, kusán sah (kb. 325–350.)
iii. Péroz, kusán sah (kb. 350–360.)

i. Saka (kb. 325–345.)
Kipunada (kb. 345–375.)

Gupta Birodalom
i. Csandragupta Szamudragupta

i. sz. 388–396. iii. Rudraszimha Kidara királysága, az avarok foglalása (390–396.) ii. Csandragupta

JegyzetekSzerkesztés

  1. A szakaurak királyainak többsége hangzatos, gyakorta istenségektől kölcsönvett szanszkrit nevet viselt, pl. Bhratadharman (bhrata: fivér, dharman: támogató), (Indravarman (Indra: a vihar, a mennydörgés, villámlás és a harc istene, varman: fegyverzet), Indravaszu (vaszu: fénysugár, kiváló stb.), Rudradhaman (Rudra: a szél, a vihar és a vadászat istensége, dhaman: dicsőség), Rudraszena (szena: hadsereg), Rudraszimha (szimha: oroszlán). Egyesek pedig vélhetően szanszkrit köntösbe öltöztetett szkíta nevet, pl. Abhiraka (Avi, görögösen Api, a szkíták Földanyácskája volt).

HivatkozásokSzerkesztés

ForrásokSzerkesztés

Kapcsolódó szócikkekSzerkesztés