Főmenü megnyitása

Inoue Jaszusi (japánul: 井上 靖, Hepburn-átírással: Inoue Yasushi) (Aszahikava, 1907. május 6.Tokió, 1991. január 29.) japán prózaíró, esszéista.

Inoue Jaszusi
Inoue Yasushi.JPG
Élete
Született 1907. május 6.
Aszahikava
Elhunyt 1991. január 29. (83 évesen)
Tokió
Pályafutása
Jellemző műfaj(ok) próza
Kitüntetései
  • Order of Culture (1976)
  • Akutagava-díj (The Bullfight, 1949)
  • Kikuchi Kan Prize (1980)
  • Japanese Literature Grand Prix (1969)
  • Person of Cultural Merit (1976)
  • Aszahi-díj (1984)
  • a Pekingi Egyetem díszdoktora (1986)
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Inoue Jaszusi témájú médiaállományokat.

A hokkaidói Aszahikavában született, ahol katonaorvos apja éppen állomásozott. Gyermekkorát jórészt nagyanyjánál, az Izu-félszigeten, a Fudzsitól nem messze töltötte. 29 évesen szerzett művészettörténészi diplomát a Kiotói Egyetemen, több mint egy évtizedig a Mainicsi simbun munkatársaként dolgozott, 1937-ben hét hónapig Észak-Kínában katonáskodott. Szinte minden fontosabb irodalmi díjat megkapott, 1964-ben beválasztották a Japán Művészeti Akadémiába, 1976-ban pedig a Kultúra-érdemrenddel tüntették ki.

Későn kezdett írni, Tógjú („A bikaviadal”, 1949) című regényével nyerte el az Akutagava-díjat. A mű a háború utáni kaotikus állapotokat festi le: egy újságszerkesztő azzal igyekszik reklámot csapni a cégnek, hogy mindenáron bikaviadalt akar szervezni Tokióban. Hasonló sikert aratott A vadászpuska (Rjódzsú, 1949) című kisregényével, amely a modern ember magányát és életuntságát ábrázolja. A Hjóheki („A jégfal”, 1956–57) egy szerelmi háromszögnek hegymászó-balesetben kulmináló tragédiája.

Sok műfajban alkotott, az 1950-es Kuroi usio („A fekete áramlat”, 1950) egy korabeli közszereplő rejtélyes meggyilkolását dolgozza fel, divatot teremtve ennek a japán irodalomban oly gyakorivá váló zsánernek. Legfontosabb művei azonban történelmi és önéletrajzi regényei. A Szamuráj csatazászló (Fúrin kazan, 1955) Takeda Singen 16. századi daimjó világába kalauzolja az olvasót, a Tempjó no iraka („Tempjó-kori tetőcserepek”, 1957) öt japán buddhista pap története, akik a 8. században azzal a küldetéssel utaznak a Tang-kori Kínába, hogy a híres papot, Gandzsint rávegyék: keresse fel Narát, és ott is alapítsa meg vallását, a ricu szektát. Az Utazás a Fudaraku-paradicsomba (Fudaraku tokaiki, 1961) 16. századi főapát hőse tengerre száll egy lélekvesztőben, hogy mint minden elődje, eljusson a paradicsomba – vagy legalábbis szembenézzen önmagával. A Vaga haha no ki („Anyám története”, 1975) a japán költői napló, a nikki, és a japán esszé, a zuihicu klasszikus hagyományára egyaránt épít. Utolsó regénye, a Kósi („Konfuciusz”, 1989) a nagy kínai bölcselő életét és tanait boncolja.

Művei magyar nyelvenSzerkesztés

  • Utazás a Fudaraku-paradicsomba. Elbeszélések (A vadászpuska, Azáleák a Hira-hegyen, Utazás a Fudaraku-paradicsomba); ford. Simonyi István, Varrók Ilona; Európa, Bp., 1986, ISBN 9630733749
  • Szamuráj csatazászló; ford. Tóth Andrea; Szenzár, Bp., 2006 (Harcosok ösvényén), ISBN 9637014187

ForrásokSzerkesztés