Birtokvédelem, a római jogban, ami az ingó dolgokra vonatkozik. Minden magánjogrendszer sarkalatos pontja a tulajdonvédelem ill. a birtokvédelem. A római jog annyi fajta keresetet (actiot) ismert, ahány fajta ügy volt. A birtokvédelem a hibátlan, jóhiszemű birtokost védte. Az interdictumok megjelenése egyszerűsítette az eljárást, mert mint egyszerű parancsok nem az írott civiljogra támaszkodtak. Az interdictumok eredetüket tekintve a praetornak a polgárok között gyakorolt iurisdictiója (jogszolgáltatása) kapcsán alkalmazott első önálló és civiljogi alapra nem támaszkodó parancsai. Az interdictum utrubi a birtok megtartását célzó interdictum, az ingók birtokvédelmét szolgálta a római jogban.[1] Iustinianus megszüntette az interdictum és az actio (kereset) közötti megkülönböztetést. A mai jogrendszerek is a birtokost védik, akit csak a jogszerű eljárás befejeztével lehet indokolt esetben a birtokátol megfosztani. Szűk kivételt jelentett a római jogban (és mai polgári jogban is) a jogos önhatalom, amire csak szigorúan meghatározott és körülírt esetekben kerülhet sor jogszerűen.

JegyzetekSzerkesztés

  1. Brósz-Pólay: Római jog. Tankönyvkiadó, Budapest, 1986. ISBN 963179539x