Az Interkozmosz (oroszul: Интеркосмос [Intyerkoszmosz]) a Szovjetunió és a kelet-európai országok közös űrkutatási programja. Az Interkozmosz (röviden IK) Együttműködés hivatalos neve: "A szocialista országok együttműködése a világűr békés célú kutatásában és felhasználásában". Az aláíró tagországok: Bulgária, Csehszlovákia, Kuba, Lengyelország, Magyarország, Mongólia, Német Demokratikus Köztársaság, Románia és Szovjetunió. Később csatlakozott Vietnám. Magyarország a többi szocialista országgal együtt 1967-ben írta alá az együttműködési szerződést. A programot 1970-től nevezték Interkozmosznak.[1] A szerződés a kölcsönösen érdekelt, egyesített kutatási területek vizsgálatára jött létre, számolva a résztvevő országok geofizikai és csillagászati megfigyelő állomásai által létesített rakéta- és mesterséges hold-megfigyelő állomások működésével. Ezen szerződés előtt is volt szovjet űrkutatási együttműködés az egyes országokkal. 1971. november 15-től a szervezetbe a világ bármely állama kérheti a felvételét. A kutatás fő iránya ezekben az években: kozmikus fizikai kutatások, űrbiológia, az orvosi kutatások és az űrtávközlés. 1974-től Vlagyivosztoktól Havannáig üzemszerű és folyamatos hírösszeköttetést biztosított. A program 1975-től a tagországok népgazdaságai számára erőforrás-kutatási tématerülettel bővült. 1976-ban kezdték meg az űrhajósokkal végrehajtott szovjet és nemzeti programokat.

Az Interkozmosz emblémája

Magyarország részvétele szerkesztés

A magyar Interkozmosz program központja az MTA Központi Fizikai Kutatóintézet (KFKI) Kiss Dezső által vezetett Részecske és Magfizikai Főosztályán volt. Az ehhez a főosztályhoz tartozó laborban készültek azok a több, egymásra helyezett műanyag fóliából összeállított mikrometeorit-csapdák, amelyek első magyar műszerként 1970-ben az Interkozmosz program keretében felbocsátott a Vertyikal–1 rakétaszonda fedélzetén eljutottak a világűrbe. A továbbiakban más magyar kutatóintézetek is bekapcsolódtak az Interkozmosz programba és tápegységeket, részecskeanalizátorokat, sugárzásdetektorokat stb. építettek és használtak a világűrben különböző műholdakon, kutatási programokban.

Interkozmosz műholdak szerkesztés

Az interkozmosz program keretében 25, tudományos műszerekkel felszerelt Interkozmosz (IK) kutatóműholdat bocsátottak fel. Ezek feladata az ionoszféra és a megnetoszféra kutatása és a kozmikus sugárzás tanulmányozása volt. Az első, az Interkozmosz–1 1969. október 14-én, az utolsó, az Interkozmosz–25 1991. december 18-án indult. A program hivatalosan 1995. október 11-én zárult,[2] amikor az Interkozmosz 24 (IK–24) kutatási programját befejezettnek nyilvánították és megszüntették vele a kapcsolatot. A program célja az ionoszfára kutatása volt. Ekkor a 25 felbocsátott IK műhold közül már csak 4 keringett Föld körüli pályán. Az Interkozmosz műholdak többsége az 1970-es évek közepéig az ukrajnai Dnyipropetrovszkban, a Juzsmasnál gyártott DSZ sorozathoz tartozó DSZ–U1, DSZ–U2 és DSZ–U3 műholdplatformon alapult. Az Interkozmosz programban használt típusok jelzése DSZ–U1–IK, DSZ–U2–IK és DSZ–U3–IK volt. Az Interkozmosz programban használt DSZ műholdak fejlesztése 1967 áprilisában kezdődött a Juzsnoje tervezőirodában V. F. Csutkin főkonstruktőr irányításával. 1977-től főként a szintén a Juzsmasnál gyártott, AUOSZ–Z platformon alapuló műholdakat használták, de egyedi jelleggel előfordultak más típusok is. Az indításokat többnyire a Koszmosz hordozórakéták valamelyik változatával végezték.

Indítások szerkesztés

Az interkozmosz program keretében indított műholdak listája az indítás dátumával és a műhold típusjelzésével:

Szojuz űrhajók szerkesztés

Az Interkozmosz program keretében több űrrepülést is végeztek a résztvevő országok űrhajósai Szojuz űrhajókkal a Szaljut–6 űrállomásra, Interkozmosz műholdak pedig a Föld környezetét és légkörét kutatták.

Repülés Ország Indítás Részt vevő űrhajós Tartalék űrhajós
Szojuz–28   Csehszlovákia 1978. február 3. Vladimír Remek Oldřich Pelčák
Szojuz–30   Lengyelország 1978. június 27. Mirosław Hermaszewski Zenon Jankowski
Szojuz–31   NDK 1978. augusztus 26. Sigmund Jähn Eberhard Köllner
Szojuz–33   Bulgária 1979. április 10. Georgi Ivanov Alekszandar Alekszandrov
Szojuz–36   Magyarország 1980. május 26. Farkas Bertalan Magyari Béla
Szojuz–37   Vietnám 1980. július 23. Phạm Tuân Bùi Thanh Liêm
Szojuz–38   Kuba 1980. szeptember 18. Arnaldo Tamayo Méndez José Armando López Falcón
Szojuz–39   Mongólia 1981. március 23. Dzsugderdemidín Gurragcsá Maidarzhavyn Ganzorig
Szojuz–40   Románia 1981. május 14. Dumitru Prunariu Dumitru Dediu
Szojuz T–6   Franciaország 1982. június 24. Jean-Loup Chrétien Patrick Baudry
Szojuz T–11   India 1984. április 2. Rakesh Sharma Ravish Malhotra
Szojuz TM–3   Szíria 1987. július 22. Muhammed Ahmed Fárisz Munír Habíb Habíb
Szojuz TM–5   Bulgária 1988. július 6. Alekszandar Alekszandrov Kraszimir Sztojanov
Szojuz TM–6   Afganisztán 1988. augusztus 29. Abdul Ahad Mohmand Mohammad Dauran Ghulam Masum

Jegyzetek szerkesztés

Külső hivatkozások szerkesztés

További információk szerkesztés

  • Iratok a közös magyar-szovjet űrrepülésről, 1979–1980; vál., szerk. Kocsis Piroska és Ólmosi Zoltán; Magyar Országos Levéltár, Bp., 2011
A Wikimédia Commons tartalmaz Interkozmosz témájú médiaállományokat.