Főmenü megnyitása
Az Interkozmosz emblémája

Az Interkozmosz (oroszul: Интеркосмос [Intyerkoszmosz]) a Szovjetunió és kelet-európai országok közös űrkutatási programja. Az Interkozmosz (röviden IK) Együttműködés hivatalos neve: "A szocialista országok együttműködése a világűr békés célú kutatásában és felhasználásában". Az aláíró tagországok: Bulgária, Csehszlovákia, Kuba, Lengyelország, Magyarország, Mongólia, Német Demokratikus Köztársaság, Románia és Szovjetunió. Később csatlakozott Vietnám. Magyarország a többi szocialista országgal együtt 1967-ben írta alá az együttműködési szerződést. A programot 1970-től nevezték Interkozmosznak.[1] A szerződés a kölcsönösen érdekelt, egyesített kutatási területek vizsgálatára jött létre, számolva a részt vevő országok geofizikai és csillagászati megfigyelő állomásai által létesített rakéta és mesterséges hold megfigyelő állomások működésével. Ezen szerződés előtt is volt szovjet űrkutatási együttműködés az egyes országokkal. 1971. november 15-től a szervezetbe a világ bármely állama kérheti a felvételét. A kutatás fő iránya ezekben az években: kozmikus fizikai kutatások,- űrbiológia, az orvosi kutatások és az űrtávközlés. 1974-től Vlagyivosztoktól Havannáig üzemszerű és folyamatos hírösszeköttetést biztosított. A program 1975-től a tagországok népgazdaságai számára erőforrás-kutatási tématerülettel bővűlt. 1976-ban kezdték meg az űrhajósokkal végrehajtott szovjet és nemzeti programokat.

Magyarország részvételeSzerkesztés

A magyar Interkozmosz program központja az MTA Központi Fizikai Kutatóintézet (KFKI). Kiss Dezső által vezetett Részecske és Magfizikai Főosztályán volt. Az ehhez a főosztályhoz tartozó laborban készültek azok a több, egymásra helyezett műanyag fóliából összeállított mikrometeoritcsapdák, amelyek első magyar műszerként 1970-ben az Interkozmosz program keretében felbocsátott a Vertyikal–1 rakétaszonda fedélzetén eljutottak a világűrbe. A továbbiakban más magyar kutató intézetek is bekapcsolódtak az Interkozmosz programba és tápegységeket, részecskeanalizátorokat és sugárzásdetektorok stb. építettek és használtak a világűrben különböző műholdakon és különböző kutatási programokban.

Interkozmosz műholdakSzerkesztés

Az interkozmosz program keretében 25, tudományos műszerekkel felszerelt Interkozmosz (IK) kutatóműholdat bocsátottak fel. Ezek feladata az ionoszféra és a megnetoszféra kutatása és a kozmikus sugárzás tanulmányozása volt. Az első, az Interkozmosz–1 1969. október 14-én, az utolsó, az Interkozmosz–25 1991. december 18-án indult. A program hivatalosan 1995. október 11-én zárult,[2] amikor az Interkozmosz 24 (IK–24) kutatási programját befejezettnek nyilvánították és megszüntették vele a kapcsolatot. A program célja az ionoszfára Ekkor a 25 felbocsátott IK műhold közül már csak 4 keringett föld körüli pályán. Az Interkozmosz műholdak többsége az 1970-es évek közepéig az ukrajnai Dnyipropetrovszkban, a Juzsmasnál gyártott DSZ sorozathoz tartozó DSZ–U1, DSZ–U2 és DSZ–U3 műholdplatformon alapult. Az Interkozmosz programban használt típusok jelzése DSZ–U1–IK, DSZ–U2–IK és DSZ–U3–IK volt. Az Interkozmosz programban használt DSZ műholdak fejlesztése 1967 áprilisában kezdődött a Juzsnoje tervezőirodában V. F. Csutkin főkonstruktőr irányításával. 1977-től főként a szintén a Juzsmasnál gyártott AUOSZ–Z platformon alapuló műholdakat használták, de egyedi jelleggel előfordultak más típusok is. Az indításokat többnyire a Koszmosz hordozórakéták valamelyik változatával végezték.

IndításokSzerkesztés

Az interkozmosz program keretében indított műholdak listája az indítás dátumával és a műholdtípusjelzésével:

Szojuz űrhajókSzerkesztés

JegyzetekSzerkesztés

Külső hivatkozásokSzerkesztés

Ötvenéves a magyar űrkutatás

A Wikimédia Commons tartalmaz Interkozmosz témájú médiaállományokat.