Főmenü megnyitása

Az iráni nyelvek (régiesen iranoárja nyelvek) az indoeurópai nyelvcsaládon belül az indoiráni nyelvekhez tartoznak. 2008-as becslés alapján kb. 150 millió ember beszéli anyanyelvként e nyelvek valamelyikét, míg további 30-50 millió második nyelvként.[1]

Iráni nyelvek
Nyelvcsaládindoeurópai
   indoiráni
    iráni nyelvek
Iranian-languages-map.jpg
A Wikimédia Commons tartalmaz Iráni nyelvek témájú médiaállományokat.

Az Ethnologue nyelvkatalógus alapján 86 iráni nyelv létezik, ezekből a legnagyobbak a perzsa, pastu, kurd és a beludzs. Az iráni nyelvek beszélői többségében muzulmánok, ugyanakkor jelentős keresztény és egyéb vallású populáció is van köztük. Az oszétok többsége például ortodox keresztény, a kurdok egy kisebb része pedig jazidi vallású.

TörténelemSzerkesztés

Történelmi felosztás alapján 3 csoportja:

  • óiráni (Kr. e. 400-ig),
  • közép-iráni (Kr. e. 400 - Kr. u. 900),
  • új iráni (900-tól kezdve).

Az óiráni csoportba tartozik az óperzsa és az aveszta. A közép-irániba a pártus és a baktriai.

Az ókorban az iráni népeknek nagy szerepük volt a kulturális életben. Írásbeliségük az Óperzsa Birodalom fennállása alatt vette kezdetét, amikor az óperzsa ékírás (betűírás) kialakult, pl. Dareiosz (Dárius) király biszotuni felirata. De ezt a nehézkes írást az óperzsa birodalom közigazgatásában nem tudták használni, helyette az arámi írást alkalmazták arámi anyanyelvű írnokokkal és fordítókkal. Az óiráni nyelvek egyike volt a méd, amelynek állami-közigazgatási terminológiáját átvették az óperzsa államigazgatás tisztviselői. A többi óiráni népeknek más-más írásuk volt, így a szogdok az arámi írás változatát használták (szogd ábécé) és adták tovább más népeknek, így a mongoloknak. Óiráni az avesztai nyelv, a Kr. e. 1. évezred második felében a zoroaszteri vallás nyelve, amely a középperzsa ábécével került lejegyzésre a 4. században.[2]

A középiráni vagy pehlevi nyelvek közé tartozik a középperzsa, amelyet módosított arámi ábécével írtak, a párthus (pártus) a horezmi (hvárizmi) nyelv (a Kr. e. 2. századtól a 15. századig az Amu-darja alsó folyásánál), amelyet a 8. századtól kezdve az iszlám felvétele után arab betűkkel írtak és az alán nyelv, amelynek folytatása az oszét és a mai, illetve a középkori jász. (A jászok a 13. században betelepültek hazánkba, de elmagyarosodtak és nyelvük a 16. században kihalt.)

Az ó- és a középiráni nyelvekből a finnugor szókincsbe került szavak: árva, méz, szarv, száz stb. A magyar nyelvbe kerültek: tej, tehén, vár, város, szekér, ezer; az alán nyelvből pedig: egész, gazdag, kard, méreg, üveg, verem, zöld stb.[2]

A szarmata és szittya (szkíták) népek, az ókori Eurázsia lakói, irániak voltak, de nyelvükből nem maradtak fenn szövegemlékek.

Fő nyelvekSzerkesztés

KELETI CSOPORT (kb. 35 millió ember)

NYUGATI CSOPORT (kb. 115 millió ember)

HivatkozásokSzerkesztés

  1. Windfuhr, Gernot. The Iranian languages
  2. a b Fodor István: A világ nyelvei és nyelvcsaládjai, 2003
  3. A tokhárok valódi nyelve, amely nem tévesztendő össze az indoeurópai – de nem indoiráni – tokhár nyelvvel.
  • Ez a szócikk részben vagy egészben az Iranische Sprachen című német Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.
  • Ez a szócikk részben vagy egészben az Iranian languages című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.