Főmenü megnyitása
Nursiai Szent Benedek regulája: "a beteg testvéreknek legyen külön szobájuk, és egy istenfélő, lelkiismeretes és szorgalmas ápolójuk. A fürdők használatát ajánlják föl a betegeknek, ahányszor hasznukra van"[1]

Az ispotály (görögül xenodocheion, latinul hospitale pietatis vagy refrigerium pauperum) a keresztény ókortól kezdődően idegenek, zarándokok, betegek, szegények és rászorulók gondozására a vendég iránti szeretet címén fenntartott intézmény. Az elnevezés a német Spital átvételével került a magyar nyelvbe, ami kórház, aggok menhelye jelentésű.[2] A keresztény kolostorokban eleinte nem a betegek számára létesítettek menedékhelyeket, hanem az elesettek, nyomorultak, magatehetetlen öregek számára. A hospitium szó jelentése vendéglátás, vendégszoba, ebből lett később a betegeket befogadó és gyógyító hospitál, ispotály.[3] Az orvosi teendőket kezdetben a szerzetesek látták el, a későbbiekben azonban mind több világi orvos dolgozott a kolostori ispotályokban, ahová eleinte kizárólag idült betegeket vettek fel.[4] A gyógyító helyet jelentő intézmény új elnevezésére a kórház szavunkat, szóösszetétellel a nyelvújítás korában alkották az ispotály elnevezés helyett.[5]

A középkori Magyar Királyság területére települő szerzetesek azonnal megkezdték karitatív tevékenységüket és a betegek gyógyítását. Kolostoraikban betegszobákat, fürdőket alakítottak ki, amelyekből később ispotályok váltak. Általában „keresztesek”-nek, „cruciferi”-nek hívták azokat, akik ruházatukon keresztet viseltek, és valamilyen ispotályos rendnek volt a tagja, amelynek a rendházához ispotály (domus hospitalis) tartozott.[6] Az első orvosok a bencések voltak, akik számára a regula írta elő a betegek ápolását („cura infirmorum").[7] Kezdetben leginkább a Benedek-rendiek és antoniták (Szent Antal-rend), majd a johanniták, a lazaristák (Szent Lázár Lovagrend), de később egyéb betegápoló szerzetesrendek is, mint a ciszterciek, premontreiek, ágoston-rendiek, pálosok, domonkos-rendiek, minoriták, ferencesek, a szanitárius apácák (vagyis egészségügyi segédápoló apácák), a klarisszák és katarinisták is végeztek irgalmassági cselekedetnek számító betegápolási feladatokat.[8] A Verescsillagos Keresztes Ispotályosok Rendjét 1723-ban fogadták be Magyarországon, ettől kezdve szerezhetett birtokokat a bethlemita lovagrend, azonban tagjai soha nem váltak magyarrá. Az ispotályos rend Pozsonyban kórházat és szegényházat nyitott.[9]

Középkori ispotály Párizsban 1500 körül

Tartalomjegyzék

TörténeteSzerkesztés

Az ispotályt rendszerint a megyéspüspök alapította. Ispotályokat nyugaton a püspöki városok, vidéken kolostorok és társaskáptalanok tartottak fenn, míg az ispotály a görögkeleti egyházban a szerzetesi közösség (koinobion) tartozéka volt. A 6. századtól kezdve a szegények segélyezésének, gondozásának, az árvák, idősek ellátásának központjaivá, a kolostorok és a legtöbbször azokhoz kapcsolódó ispotályok váltak. Az egyház a középkori Európában a szegénygondozás meghatározó szereplőjeként működött.[10] 1179-ben a harmadik lateráni zsinat a bélpoklosokról intézményesen is rendelkezett, kimondta, hogy ahol sok ragályos beteg van együtt, ott saját pappal külön templomot és temetőt (coemeterium) is létesíthetnek.[11]

Magyarországon I. István magyar király uralkodása idején ispotályokat alapítottak Pécsváradon (itt alapították az első magyarországi ispotályt)[12], Pannonhalmán, Bakonybélen[13]. III. Béla magyar király idejében Szakolyon jött létre ispotály. II. Géza magyar király 1150 körűl az Esztergom melletti Szentkirályfalvát adta tulajdonul néhány papnak, hogy ott felépítsék a Szent Istvan királyról "stefaniták"-nak nevezett ispotályos rend hazai központját.[14] A stefaniták, Szent István király keresztesei a 15. század derekáig működtek.[15] A 12. század végétől a 16. századig egy ispotály Egerben is volt, a Szent Jakab templom mellett, amely az egri egyházhoz tartozott és a betegek és szegények javára szánták.[16] A források szerint II. Géza magyar király idejében telepedett meg Esztergomban a Jeruzsálemi Szent János Lovagrend, amely fenntartott ispotályt Székesfehérvárott, Esztergomban, Sopronban és Boiscében. Valószínűsíthető, hogy volt domus hospitale a kezelésükben Győrött, Ljubán és Vránában. Dokumentumok híján valószínűtlen ispotályuk megléte Biharszentjánoson, Szegeden, Pesten és a Margit-szigeten, Alhévízen, Csatáron és Radnán.[6] A török hódoltság utáni évszázadokban a pestis által sújtott Pécsett a város több pontján ispotályokat hozott létre a jezsuita rend, akik a kolostoruk falai közé is telepítettek egy pestis ispotályt. Az 1730 körül, két 25 ágyas kórteremmel létesült "pestis-kórház" tekinthető a mai kórház elődjének, amely 2010-ben a PTE Klinikai Központ része lett.[17] [18]

Spanyolországban a királyi alapítású ispotályoknak komoly szerepük volt a mórok elleni harcokban. Az Alpokban az ispotályok általában hágókon, zarándokutak mentén létesültek (pl. Einsiedelnben 1353-ban), királyi és pápai privilégiumokkal rendelkeztek. A nagy zarándokhelyek ispotályai külön káplánokkal tartották a kapcsolatot a különféle idegen nyelveket beszélő zarándokoknak.

 
Leprosorium, kezdetben az 1100-as években alapított Szent Lázár Lovagrend tagjai ápolták a poklosokat az ispotályaikban[19]

A Szentlélek ispotályoknak egész láncolata alakult ki (főleg Spanyolországban és Portugáliában), amelyek a művészeteket is támogatták.

Az ispotályokban való szolgálatra különféle testvérületeket alakítottak. A Jeruzsálemben alapított ispotályok a betegápolás mellett szentföldi zarándokok elhelyezésével, ellátásával, gondozásával is foglalkoztak. Ispotályaikban a lovagrendek tagjai maguk szolgáltak a befogadottaknak, mert őket Jézus szegényeinek tekintették. (Jeruzsálemi Szent János Lovagrend).

Az ispotály sajátos fajtája volt a leprosorium, amelyben - higiéniai megfontolásokból - folyóvíz mellett ápolták a leprásokat.

Az újkorban az ispotályok egy részét Európa nyugati városaiban az önkormányzatok lassanként a hatáskörükbe vonták, így egyre inkább szociális intézményekké tették azokat. A 18-19. századtól az ispotályok kórházak és különféle karitatív intézmények formájában élnek tovább.

JegyzetekSzerkesztés

  1. Nursiai Szent Benedek Regula, bences.hu
  2. Magyar etimológiai szótár I, Í ispotály, arcanum.hu
  3. Nmarné Kendöl Jutka A középkori johannita rend karitatív tevékenysége és gazdasági, társadalmi jelentősége Sopronban, trainingandpractice.hu
  4. Józsa László: A kórházi ápolás kialakulása a 11–14. századi Magyarországon , debszem.unideb.hu
  5. Keszler Borbála: A magyar orvosi nyelv és a nyelvújítás, e-nyelvmagazin.hu
  6. a b Kölnei, Lívia és Varjassy, Péter: A Jeruzsálemi Szent János Lovagrend ispotályai a középkori Magyarországon, real.mtak.hu
  7. Falus Orsolya: Az Antonita lovagrend ispotályainak működtetése a középkori Magyarországon, acta.bibl.u-szeged.hu
  8. Czagány István: A budai orvosok és gyógyszerészek a feudalizmus korában, library.hungaricana.hu
  9. Vörös Csillagkeresztes Lovagok, bethlemiták (lat. Crucigeri equestris ordinis cum rubea stella, Ordo sacrorum ac militarium Crucigerorum cum rubea stella): lovagrend. , lexikon.katolikus.hu
  10. Az irgalmasság népi kultúrában való megjelenéséről tartott előadást Barna Gábor, magyarkurir.hu
  11. Wick Béla: A kassai ispotály és temploma, library.hungaricana.hu
  12. A gyógyászat bölcsőjeként tartják számon a pécsváradi várat, bama.hu
  13. MAGYOSZ -A magyar gyógyszerészet kezdetei. www.magyosz.org. (Hozzáférés: 2019. február 14.)
  14. Dr. Csizmadia László: Hittel, alázattal Az ónodi gyógyszerészet története, gyogyszeresztortenet.hu
  15. Szulovszky János: „Azra” ispotálya, avagy egy „azonosíthatatlan helység” azonosítása, epa.oszk.hu
  16. Az egri irgalmasrendi kolostor, templom és kórház 18. századi berendezése, doktori.btk.elte.hu
  17. Nagyobb figyelmet szentelnének a kórház téri dzsáminak, bama.hu
  18. Régi Pécs A Kórház (Kórház tér) az 1800-as évek elején., facebook.com
  19. Adalékok a magyarországi járványtörténethez, orvostortenelem.hu

ForrásokSzerkesztés

További információkSzerkesztés