Főmenü megnyitása

Izakonyha, 1901-ig Konyha (románul: Bogdan Vodă, korábban Cuhea, jiddisül קעכניא) falu Romániában, Máramaros megyében, a történeti Máramarosban.

Izakonyha (Bogdan Vodă)
BogdanVoda vedereGenerala01.jpg
Közigazgatás
Ország Románia
Történelmi régióMáramaros
Fejlesztési régióÉszaknyugat-romániai fejlesztési régió
MegyeMáramaros
Rang községközpont
Irányítószám 437055
SIRUTA-kód 107412
Népesség
Népesség2445 fő (2011. okt. 31.)[1]
Magyar lakosság-
Földrajzi adatok
Tszf. magasság400 m
Időzóna EET, UTC+2
Elhelyezkedése
Izakonyha (Románia)
Izakonyha
Izakonyha
Pozíció Románia térképén
é. sz. 47° 41′ 25″, k. h. 24° 16′ 03″Koordináták: é. sz. 47° 41′ 25″, k. h. 24° 16′ 03″
Izakonyha weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Izakonyha témájú médiaállományokat.

Tartalomjegyzék

FekvéseSzerkesztés

Máramarosszigettől 44 kilométerre délkeletre, az Iza partján fekszik.

Nevének eredeteSzerkesztés

Korábbi román neve egy szláv kuhnja vagy kuhina ('konyha') alak átvétele. Kialakulásának magyarázatához Kiss Lajos megemlíti, hogy az ómagyarban konyhaerdő-nek nevezték azt az erdőt, amely konyhát látott el fával. Első írásos említései: Kohnya (1353), Kuhnya (1363), Kohnia (1373), Kohunya (1495). Mai, hivatalos úton keletkezett román neve Bogdán vajdára utal.

TörténeteSzerkesztés

A 14. század közepén Bogdán és testvére, Juga kenéz birtokolták az Iza és a Visó völgyét a Radnai-havasoktól Rozávlyáig. Bogdán birtokközpontja Konyhán volt. Itt az Iza bal partján emelkedő dombon, a La Mănăstire határrészben a régészek korabeli kőtemplomot, udvarházat és temetőt tártak fel. Miután Bogdán 1359-ben átkelt a Kárpátokon és megalapította a független Moldvai Fejedelemséget, 1365-ben az általa Moldvából elűzött Szász vajda fiai, Balk, Drág, Dragomér és István kapták meg korábbi birtokait, Konyhát, a két Szelistyét, Jódot, a két Visót, Mojszént és Borsát.

A 15. század folyamán tulajdona viták tárgyát képezte. A Dolhai család kiterjesztette rá földesúri jogait, de kenézsége is megmaradt. 1447-ben a török elleni harcban elesett Maris György helyett Hunyadi János annak testvérére, Konyhai Simonra és unokafivérére, Ivánka fia Jánosra testálta a kenézséget. Simon ugyanakkor ígéretet kapott rá, hogy ha lemond tisztéről, megkapja a falu felét. Az egyezséget a Dolhaiak valószínűleg megszegték, mert két évre rá már perben álltak a falu kenézeivel. 1458-ban a király megerősítette Simon és rokona kenézségét azzal a feltétellel, hogy évente 25 kost adnak a huszti vár élelmezésére. 1471-ben már nemesi címet viseltek. 1500-ban a csebi Pogány család is feltűnt birtokosai között. 1514-ben Konyhai Bogdán elveszítette birtokát, mert részt vett a Dózsa György-féle parasztfelkelésben. A későbbiekben mégis családjáé, majd annak szétaprózódásával a belőle kiváló kisnemesi családoké (Deac, Mariș, Bizău, Buftea, Stanca) maradt a falu. Miután 1717-ben a tatárok felégették, 1720-ban nyolc nemesi és két jobbágyi portát számoltak össze benne.

1838-ban 851 görögkatolikus, 88 zsidó és 20 római katolikus vallású lakosa volt.[2]

1880-ban 1315 lakosából 1264 vallotta magát román anyanyelvűnek; 1083 volt görögkatolikus és 222 zsidó vallású.

2002-ben 2560 lakosából 2552 volt román nemzetiségű; 2341 ortodox, 104 görögkatolikus és 49 adventista vallású.

NevezetességeiSzerkesztés

 
Bogdán vajda izakonyhai várának makettje a dinnyési Várparkban
  • Fatemploma a hagyomány szerint a tatár támadást követő évben, 1718-ban épült. Belső festése 1754-ben készült el, Szaplonczai László költségén. Gazdag fa- és üvegikongyűjteményt őriz.
  • Az Iza bal parti teraszán valószínűleg az 1330-as években épült templom alapfalai. A templomot feltehetőleg Bogdán vajda építette saját céljaira, lakott településen kívül. A templom 23 × 11,5 méteres, falvastagsága 110–120 cm. Keleti oldalához téglalap alapú harangtorony csatlakozott. Sokszög záródású apszisát két támpillér erősítette.[3]
  • Vasile Deac „Moșu” egykori tanácselnök 1780-ban épült faháza (Str. Bocicoiel 413).
  • Bogdán vajdának és kísérőinek szoborcsoportját, Ioan Marchiș művét 2008-ban állították fel.

JegyzetekSzerkesztés

  1. Populaţia stabilă pe judeţe, municipii, oraşe şi localităti componenete la RPL_2011 (román nyelven). Nemzeti Statisztikai Intézet. (Hozzáférés: 2014. február 4.)
  2. 'Schematismus Venerabilis Cleri Almae Dioecesis Szathmariensis Pro Anno Jesu Christi 1838'. [2015. május 30-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. május 30.)
  3. Carol Kacsó: Repertoriul arheologic al județului Maramureș. 1. köt. Baia Mare, 2011 [1] PDF

Külső hivatkozásokSzerkesztés

KépekSzerkesztés