Jáksó László

magyar rádiós és televíziós műsorvezető, rendező, szerkesztő

Jáksó László, Jáksó László Miklós (Szeged, 1968. szeptember 11.) magyar rádiós és televíziós műsorvezető, rendező, szerkesztő.

Jáksó László
Jáksó László.JPG
Született 1968. szeptember 11. (54 éves)
Szeged
Állampolgársága magyar
Nemzetisége magyar
Foglalkozása rádió és televíziós műsorvezető
Iskolái

SablonWikidataSegítség

ÉletpályájaSzerkesztés

Édesapja dr. Jáksó László (1923–2003) a Vakok Intézetének igazgatóhelyettese, majd a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szervezetének elnöke volt,[1] édesanyja Endrényi Vilma.[2] A József Attila Tudományegyetem Ságvári Endre Gyakorló Gimnázium (ma SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola) francia szakát végezte el. Ezután a 624. számú Szakközépiskolában kezdett rádióműszerésznek tanulni, de ebből a kétéves szakból csak az első évet végezte el. Később a Színház- és Filmművészeti Főiskolára járt, televíziós rendező- szerkesztő-műsorvezető szakra, itt négy év után diplomát is szerzett. Előbb a Kossuth Rádióhoz, azután Danubius Rádióhoz, a Duna Televízió-hoz, majd az RTL Klubhoz került. A Duna TV-ben a Ziccer című ifjúsági műsort vezette. 2000. szeptembere óta vezette a Heti Hetes című műsort, annak megszűnéséig. 2009-ben a Danubius Rádió megszűnését követően az ugyanazon a frekvencián működő Class FM-hez igazolt. Egy fiúgyermek, Bence édesapja.[3] 2019-ben megnősült, 51 éves korában.[4]

Legismertebb műsoraiSzerkesztés

Jáksó Top 20Szerkesztés

A CLASS FM-en futott a Jáksó Hot 20-hez nagyon hasonló műsora a Jáksó Top 20. Az új műsor lényege, hogy dalokra lehet szavazni, ugyanúgy, mint a Danubiuson korábban. Jáksó a következőképpen jellemezte a műsort:

A műsorom az, ami mindig is volt: kavalkád, állatkert, ösztönös kommunikáció, ahogy tetszik. Sohasem érdekelt, mi a címe, mi a vállalt feladata. Végül úgyis az lesz belőle, hogy emberek felhívnak, vagy interjúban beszélnek hozzám, én pedig reagálok. Bunkónak bunkó módon, kedvesnek kedvesen. Én csak tükrözni tudok, de azt nagyon.

A műsor megszűnt a Class FM-től történt távozása miatt 2014 augusztusában.

RipostSzerkesztés

A Sláger FM-es műsora a Ripost minden szombat és vasárnap 16 órától 20 óráig futott a 95,8 Sláger FM-en, mely könnyed hangvételű műsor, ami a betelefonálók véleményére épül.

A műsorban feltűnnek vendég műsorvezetők is alkalomszerűen, többek között Ómolnár Miklós, Nováki Jules.

2017 eleje óta a Sláger FM program igazgatója és kreatív vezetője.[6]

2020 januárja óta a Sláger Reggel című műsort vezette a Sláger FM-en, a Ripost helyett.[7] [8] Hétvégén délutánonként így a Sláger Hétvége című műsor hallható a Ripost helyett. 2020 áprilisában távozott a Sláger FM-től, a Sláger Reggelt így Viktorin Tamás és Pordán Petra vezetik.[5]

FilmjeiSzerkesztés

KönyveiSzerkesztés

  • Hogyan lettem szép; lejegyezte Karizs Tamás; Stardust Publ., Bp., 2001
  • Thomas White–Jáksó László: Büntetlenül; Tennis Ball '88 Kft., Bp., 2003

JegyzetekSzerkesztés

További információkSzerkesztés