Ján Dekan (Ipolyság, 1919. február 6.Pozsony, 2007. augusztus 21.) akadémikus régész, történész, művészettörténész, író, egyetemi oktató.

Ján Dekan
Született1919. február 6.[1]
Ipolyság
Elhunyt2007. augusztus 21. (88 évesen)[2]
Pozsony
Állampolgárságaszlovák[3]
Foglalkozása
  • régész
  • művészettörténész
  • történész
  • publicista
  • egyetemi oktató
SablonWikidataSegítség

Élete szerkesztés

A pozsonyi Comenius Egyetem Bölcsész karán tanult, 1943-ban végzett. 1946-tól a Szlovák Tudományos Akadémia Történeti Intézetében kezdett el dolgozni és egy évre rá ledoktorált. 1948-1951 között a turócszentmártoni Maticaban dolgozott, majd 1951-1952-ben ismét a Történeti Intézet munkatársa. 1951-1953 között mint külső igazgató részt vett a nyitrai Régészeti Intézet létrehozásában. 1951-ben tanszékvezető, 1953-ban pedig docens és dékán (1957-ig) lett. 1964-ig oktatott a Comenius Egyetemen. 1964-1973 között a Régészeti Intézet munkatársa, 1973-1987 között pedig a Szlovák Tudományos Akadémia Művészettudományi Intézetének igazgatója volt. 1975-ben a tudományok doktora, 1980-ban szlovák, 1981-ben csehszlovák akadémikus lett.

Kutatásának központjában a klasszika archeológia, az avar-szláv együttélés, a Nagymorva birodalom és az antik és bizánci művészet álltak. 1950-1956 között a dévényi és 1965-től Ľudmila Kraskovskával oroszvári régészeti ásatásokat vezette. A Musaica tanszéki periodikum, az ARS folyóirat ill. az Encyklopédia Slovenska szerkesztője volt.

Emlékezete és kitüntetései szerkesztés

  • 1977 Szlovák Szocialista Köztársaság Nemzeti díja
  • 1979 Munka érdemrend

Művei szerkesztés

  • 1948 K problémom slovanského osídlenia na Slovensku. Historica Slovaca 6-7, 55-82.
  • 1950 Výskum na Devíne roku 1950. Arch. Roz. 3, 164-168.
  • 1951 Slovenské dejiny II. Bratislava
  • 1952 Dejiny ČSR – učebný text pre IV. triedu gymnázií a pedagogických gymnázií. Bratislava (tsz.)
  • 1951 Za stalinské riešenie otázok etnogenézy. Bratislava
  • 1972 Herkunft und Ethnizität der gegossenen Bronzeindustrie des VIII. Jahrhunderts. Slovenská archeológia XX-2, 317-452.
  • 1974 Poéma o hrdinstve
  • 1974 Ján Kulich – album
  • 1976/1979 Veľká Morava – Doba a umenie. Bratislava (1980-ban és 1981-ben több nyelvre lefordítva)
  • 1979 Apoteóza slobody na antickej mise zo Stráží. Bratislava
  • 1983 Odev nášho ľudu (tsz.)
  • 2005 Clivé žalmy

Magyarul szerkesztés

  • Moravia Magna. A Nagymorva Birodalom kora és művészete; ford. Rácz Olivér, fotó id., és ifj. Alexander Paul; Tatran, Bratislava, 1980

Irodalom szerkesztés

  • 1977 Encyklopédia Slovenska
  • Adrian Vallašek, A. 1999 : Neznáma rotunda pod bratislavským hradom. Zborník k 80. narodeninám akademika Jána Dekana
  • Jozef Vladár 2005 (ed.): Ján Dekan – život a dielo. Nitra
  • Metejov, Radoslav 2005: Biblioglosár (Ján Dekan: Rozbité ilúzie; Slovenské špeciality). Knižná revue XV/4, 5.

Jegyzetek szerkesztés

Külső hivatkozások szerkesztés