Járai István

(1883-1933) erdélyi magyar pedagógus, publicista

Járai István (Mezőkeszü, 1883. december 10.Budapest, 1933. május 18.) erdélyi magyar pedagógus, publicista.

Járai István
Született1883. december 10.
Mezőkeszü
Elhunyt1933. május 18. (49 évesen)
Budapest
Állampolgárságamagyar
Foglalkozásapedagógus,
publicista
SablonWikidataSegítség

Életútja, munkássága szerkesztés

Középiskolai és egyetemi tanulmányait Kolozsvárt végezte. Márki Sándor tanítványa; 1908-ban történelem és latin szakos tanári oklevelet szerzett és a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumhoz került tanárnak. 1917-ben a főgimnázium igazgatója lett. Élete végéig a németországi tanulmányútján megismert munkaiskola szellemében szolgálta a kollégiumi nevelés ügyét.

Széles körű tudását a tanári katedrán kívül is számos nyilvános előadásban, cikkben és tanulmányban adta át. Már fiatal korában foglalkozott a szocializmus tanításával, és tanári székfoglaló előadását a történelmi materializmusról tartotta. Történelemtanításában megvilágította a társadalmi mozgalmak gazdasági hátterét, s mint tanár és igazgató különleges gondot fordított a szegény tanulók támogatására. Jelentős társadalmi munkásságot fejtett ki, és a fiatal nemzedék törekvéseit határozottan támogatta. Már 1919-ben románmagyar szójegyzéket készített tanítványai számára. Cikkeit a Közérdek, Enyedi Újság, Keleti Újság, Református Szemle, Erdélyi Fiatalok és más lapok közölték.

Fontosabb tanulmányai szerkesztés

  • A Bethlen-kollégium a demokrácia szolgálatában (megjelent A 300 éves nagyenyedi Bethlen-kollégium Emlékalbuma 1622–1922 c. kötetben, Nagyenyed 1926);
  • Apáczai Csere János emlékezete (Református Szemle, 1926);
  • Kőrösi Csoma Sándor (az EME X. vándorgyűlésének emlékkönyvében, Kolozsvár, 1932).

Források szerkesztés

További információk szerkesztés

  • Tabéry Géza: Igazgató Úr Enyedre csendben visszatér. Újság, 1933. május 28. *Szabó Lajos: Járai István 1884(!)–1933. Erdélyi Fiatalok, 1933/2.
  • Vita Zsigmond: Járai István. Ifjú Erdély, 1933/11;
  • Vita Zsigmond: Járai István küzdelme az új iskolai szellem kialakításáért. A szerző Művelődés és népszolgálat c. tanulmánykötetében. 1983. 248–57.
  • Reményik Sándor: Erdélyiek Erdélyben. Pásztortűz, 1936/4.
  • Beke György: Tolmács nélkül. 1972. 187.
  • Ádám Zsigmond: Igazgatónk Járai István volt. A Hét, 1978/17.