Főmenü megnyitása

Jávor László, szül. Schwartz (Budapest, Erzsébetváros, 1903. május 4.[1] – 1984 után[m 1]) magyar újságíró, szövegíró, költő, festőművész, a Szomorú vasárnap c. dal szövegének szerzője (1934).[2]

Jávor László
Jávor László Párizsban
Jávor László Párizsban
Élete
Születési név Schwartz László
Született 1903. május 4.
Budapest, Erzsébetváros
Elhunyt 1984 után
Nemzetiség magyar
Szülei Schwartz Sámuel, Roth Eszter
Pályafutása
Fontosabb művei Szomorú vasárnap

ÉleteSzerkesztés

Schwartz László néven született izraelita vallásúként 1903. május 4-én, Budapesten, az Erzsébetvárosban. Apja a tápiószentmártoni születésű 26 éves szabósegéd, Schwartz Sámuel, anyja a deméndi születésű Roth Eszter volt. Apja harcolt az első világháborúban, tűzharcos volt. Jávor Lászlónak Magyarországon 1934-ben Szomorú vasárnap címmel verseskötete jelent meg,[2] s írt egy regényt is, azonos címmel. 1933-as Szomorú vasárnap című dalszövegét Seress Rezső zenésítette meg, mely Gloomy Sundayként világkarriert futott be (az "öngyilkosok himnusza").

Az 1920-as években többször beperelték, általában sajtó útján elkövetett rágalmazás vétsége címén,[3] 1938-ban Nyugatra költözött, egykori jó barátja, Ritter Aladár újságíró szerint részt vett az ellenállási mozgalomban, s börtönbüntetést is szenvedett.[2] 1947-ben a Francia Akadémia Pálmája díjat vehette át. 1954-ben New Yorkban Az Ember című lap szerkesztőbizottságában működött, a folyóirat publikálta írásait. Később Dél-Franciaországban élt.

KiadványokSzerkesztés

  • Szomorú vasárnap. Jávor László 31 verse; Horizont, Bp., 1934
  • Szomorú vasárnap. Egy szerelem regénye; Nova, Bp., 1937
  • Café Narkózis. Versek és dalok; szerzői, Páris, 1954

JegyzetekSzerkesztés

  1. Születése bejegyezve Budapest VII. ker. polgári születési akv. 1385/1903. folyószám alatt.
  2. a b c A Szomorú vasárnap költőjének nyilatkozata. Somogyi Néplap, 39. (1983: 86.) 5.
  3. HU BFL - VII.18.d - 05/1514 - 1926, illetve HU BFL - VII.18.d - 05/0468 - 1927.

MegjegyzésekSzerkesztés

  1. A Somogyi Néplap 1983-as száma, csakúgy, mint a Pest Megyei Hírlap 1984-es száma még közöl nyilatkozatot Jávorról, s mint élő személyről ír róla. A Somogyi Néplap megfelelő cikkéért l. A Szomorú vasárnap költőjének nyilatkozata. Somogyi Néplap, 39. (1983: 86.) 5., a Pest Megyei Hírlap megfelelő cikkéért l. Szomorú vasárnap. Első ítélet. Pest Megyei Hírlap, 28. (1984: 164.) 12.

ForrásokSzerkesztés

További információkSzerkesztés

  • Gulyás Pál: Magyar írók élete és munkái. Bp. 1939-2002.
  • Magyarnótaszerzők, énekesek és népdalosok lexikona. Szerk. Dr. Kikli Tivadar. Szeged. 1999.
  • Leszler József: Nótakedvelőknek. Bp. 1986.
  • Nagy Csaba: A magyar emigráns irodalom lexikona. Bp. 2000.
  • Müller Péter: Szomorú vasárnap; NPI, Bp., 1983 [Seress Rezső daláról]
  • Müller Péter: Szomorú vasárnap; riportok Bartal Csaba, szerk. Vinkó József, Justin Éva; Welcome, Bp., 1998 [Seress Rezső daláról]

CikkekSzerkesztés

  • Izraeli Futár; 1954. júl. (s. ö.)
  • Izraeli Futár; 1962/15. (s.)
  • Izraeli Futár; 1998/12. (Szilágyi Gy.)

Levéltári anyagokSzerkesztés

  • HU BFL - VII.18.d - 05/1514 - 1926
  • HU BFL - VII.18.d - 05/0468 - 1927
  • HU BFL - VII.18.d - 05/0306 - 1927
  • HU BFL - VII.171.a - 1929 - 0161