Jókai-kódex
A Jókai-kódex – régebbi nevén Ehrenfeld-kódex – a legrégibb magyar nyelvű, kézzel írott könyv, a 14. századból fennmaradt magyar nyelvemlék. Assisi Szent Ferenc legendáját tartalmazza, amelyet 1370 körül fordíthattak latinról magyarra. Szövegét a 70 évvel későbbi másolat, az 1440 körül keletkezett Jókai-kódex őrizte meg.
| Jókai-kódex | |
![Egy oldal A Jókai-kódexből, Szent Ferenc legendája, az első magyar nyelvű elbeszélő mű[1]](/wiki/F%C3%A1jl:Jokaikodex.jpg) | |
| Egy oldal A Jókai-kódexből, Szent Ferenc legendája, az első magyar nyelvű elbeszélő mű[1] | |
| Szerző | ismeretlen |
| Megírásának időpontja | 1440 körül |
| Nyelv |  magyar |
| Témakör | vallás |
| Műfaj | kódex |
| Külső hivatkozás | MEK OSzK |
Története
szerkesztésFelfedezője Ehrenfeld Adolf bécsi jogtanácsos. Tanuló korában talált rá a könyvre és felfedezte annak értékét. A kódex 1852-ben Pestre került Toldy Ferenchez. Toldy a kódexet kétszer lemásoltatta. Az egyik másolatot Gyurikovics István, a másikat pedig Ring Adorján készítette. Toldy a kódexet 1862-ben, illetőleg 1868-ban megjelent irodalomtörténeteiben Ehrenreich-, majd Ehrenfeld-kódexnek nevezte el, és ezt 1878-ban a M. Tud. Akadémia is megerősítette. A kódex 1862-ben visszakerült Bécsbe tulajdonosához. 1877 karácsonyán és 1878-ban a Magyar Tudományos Akadémia megbízásából Volf György az emléket ismételten megvizsgálta és összevetette Gyurikovics másolatával, majd Ehrenfeld-kódex néven a Nyelvemléktár VII. kötetében kiadta.
Ehrenfeld halála után az örökösök több ízben felajánlották a kódexet megvételre az Országos Széchényi Könyvtárnak, de a vétel a kívánt ár magassága miatt több mint két évtizedig nem történhetett meg. 1925 februárjában azután az örökösök a londoni Sotheby and Co. könyvkereskedő cég útján 1000 angol font kikiáltási áron árverésre bocsátották a kódexet. Idehaza a nemzeti kincs megmentésére mozgalom indult, s végül is a magyar nemzetgyűlés elhatározta, hogy megszerzi a nagybecsű nyelvi emléket, és utasította a kormányt a költségek fedezéséről való gondoskodásra. Ugyanekkor a bécsi magyarság is kivette részét a vételár előteremtéséből, és annak egy részét a maga körében gyűjtötte össze. Végül 1450 angol fontért került a kódex a magyar nemzet tulajdonába. Scitovszky Béla, a magyar nemzetgyűlés elnöke április 2-án Jókai Mór születésének századik évfordulója emlékére Jókai-kódex néven örök nemzeti letétként személyesen helyezte el a nagy áron megszerzett nyelvtörténeti kincset a Magyar Nemzeti Múzeum Országos Széchényi Könyvtárának kézirattárában.
A kódex nyelvezete
szerkesztésA kódex első ismertetői (Toldy Ferenc, Szarvas Gábor, Volf György) kétséget kizáróan bebizonyították, hogy meglevő kódexünk szövege nem eredeti magyar fogalmazás, hanem egy latinból való jóval korábbi magyar fordításnak a másolata. A fordítás nyelvezetének archaikusságát a Zobor vidéki tájszógyűjtésekkel való összevetés is igazolta.[2]
Könyvtári jelzete
szerkesztésA kódex könyvtári jelzete: Nyelvemlék 67.
Felépítése
szerkesztés
A kódex hiányosan került elő. Most 81 levélből (162 lapból) áll, de legalább 27 levele biztosan elveszett, azaz a kódex egynegyed része hiányzik. A Jókai-kódex lapjain kétféle számozást láthatunk: egy régebbit, amely kézzel van írva (bizonyára Toldy Ferenctől származik) és folyamatosan minden lapon látható 1-162-ig és egy újabb keletűt, amelyet készülék nyomott minden páratlan (jobb oldali) lapra. Ez utóbbi számozást a Széchényi Könyvtárba való elhelyezésekor kapta.
A kódex nem hártyára, hanem papirosra van írva, amely fölülről lefelé igen sűrűn, keresztben pedig nagy ritkásan bordázott és víznyomatul helyenként lóhere levelet mutat. A könyv első 58 lapján a vízjegye kivétel nélkül három szirmú virág. C. M. Briquet a vízjegyekről írt alapvető munkájában (Les filigranes Paris Genéve 1907) látható ábrák alapján ilyen három szirmú virág vízjegyű papirost 1438 és 1454 között találtak Európa-szerte, köztük 1438-as keltezéssel Magyarországon is. A kódex papírosa valószínűleg olasz eredetű. Eredeti ívnagysága 29 cm × 44 cm. A kódex mérete körülbelül 195 mm × 136 mm.[3]
Kötése
szerkesztésA kódex két, körülbelül 8 mm vastagságú deszkatábláját nagyon színehagyott zöld szarvas- vagy őzbőr boríték fedi, mely eredetileg kobaltkék színű volt. Elöl egy nagyon kopott aranyozású vörösréz-, hátul pedig sárgarézkapocs van három-három sárgaréz szögecskével a táblához erősítve. Ez első hártyán, habár ki van vakarva és el van mosva, egy vonással körülkerítve Ehrenfeld Adolf 1851 olvasható. E kötést, mivel igen régi és magánál régibbnek sehol legcsekélyebb nyomát sem mutatja, a kódex első, eredeti kötésének kell tartanunk. A felső fedőtábla belső oldalán ragasztott, teljesen lefejtett hártyalevél volt. Az alsó fedőtáblára ragasztott, de már szintén lefejtett hártyalevélről az írás le van mosva, úgyhogy csak néhány betű körvonalát lehet kivenni.
A könyvkötő az egyes iratcsomók közepére hártyaszalagokat fűzött, hogy a fűzőzsineg a meglehetősen silány minőségű papirost át ne szakítsa. E szalagok közül kettő abból a hártyakódexből való, melyből a felső fedőtáblára ragasztott levél is származik, a többi szelet valószínűleg a XV. század első feléből származó magyar, hihetőleg királyi oklevél részei. Ebből az oklevélből van vágva az a szalag is, amelyet a borda felső belső felére ragasztott. A kódexet ezek szerint Magyarországon kötötték be.
A kódex szövege: betűk, írásjelek és egyéb jelek
szerkesztésA kódex írója barna színű tintát használt mindvégig. Itt-ott a szövegben egyes szavak vörössel vannak írva. Mindez a rendes írás után készült, mivel meglátszik, hogy helye volt hagyva. Legvilágosabban mutatják ezt a nagy kezdőbetűk és a közbevetett szavak, fejezet címek vagy iniciálék. Szintén utólag vörössel van tarkítva a pont és kettőspont a mondat elején, ugyanilyen színnel q alakú jel van festve. Mindenből világos tehát, hogy az író előbb a tintával írott rendes szöveget végezte el s csak azután egyfolytában pótolta bele a vörössel festetteket, így történhetett, hogy néhány üresen hagyott helyet betöltetlenül felejtett. Az egész kódex elejétől végig mindenestül egy kéz munkája. Tintája fakó, írása pedig kapcsolt barátgót betűkből áll. A kódexben több helyen vakarások, törlések és igazítások vannak. Az írás határa eleinte minden lapon négy (alul, felül, jobbra, balra), azután főképp a 60. laptól kezdve csak két oldalt (jobbra, balra) van egy-egy vonallal megszabva.
A Jókai-kódex írója csak a pontot és a kettőspontot használja, valamint egy ma már ismeretlen írásjelet. A pont lehet a kisbetű alsó, középső vagy felső szintjén. Leggyakrabban a kettőspont fordul elő, szerepe megfelel a mai pontnak, vesszőnek.
Források
szerkesztés- Zolnai Gyula: Nyelvemlékeink a könyvnyomtatás koráig, Bp., 1892
- Jókai-kódex; A Királyi Magyar Pázmány Péter–Tudományegyetem Magyarságtudományi Intézete és a Stockholmi Magyar Intézet, Bp., 1942
- P. Balázs János: Jókai-kódex, XIV.-XV. század, A nyelvemlék betűhű olvasata és latin megfelelője (1981)
- Molnár J. – Simon Gy.: Magyar nyelvemlékek, Bp., 1980
- Jókai-kódex. 1440 körül; szerk. Kertész Balázs, Káldos János; OSZK MEK, Bp., 2009 (Digitális kincstár) – CD-ROM
Jegyzetek
szerkesztés- ↑ Szöveggyűjtemény a régi magyar irodalom történetéhez, sermones.elte.hu
- ↑ Domonkos István 1905: A nyitravidéki nyelvjárás. Magyar Nyelvőr 34, 40-43.
- ↑ JÓKAI-KÓDEX. nyelvemlekek.oszk.hu. (Hozzáférés: 2022. december 13.)
További információk
szerkesztés- Jókai kódex – Magyar nyelvemlékek
- A Jókai kódex
- Jókai-kódex (MEK)
- P. Balázs János: Jókai-kódex XIV-XV. század (MEK)
- A Jókai-kódex az Ómagyar Korpuszban