Főmenü megnyitása

A Chengdu J–10 negyedik generációs, szuperszonikus, egy hajtóműves könnyű vadászrepülőgép, melyet a 2000-es évek elejére fejlesztettek ki Kínában. A viszonylag önállótlan kínai hadiipar ilyen repülőgép létrehozására egyedül nem biztos, hogy képes volt, ezért találgatások láttak napvilágot, melyek szerint a repülőgép külső segítséggel, legvalószínűbben az izraeli Lavi dokumentációjának megvásárlásával született.

J–10
J–10
J–10

Funkció Harcászati vadászbombázó repülőgép
Gyártó Chengdu Aircraft Industry Corporation
Ár 41 millió USD
Rendszeresítők Kínai Légierő Kínai Légierő
Pakisztáni Légierő Pakisztáni Légierő

Személyzet 1 vagy 2 fő
Első felszállás 1998. március 24.
Szolgálatba állítás 2005.
Méretek
Hossz14,57 m
Fesztáv8,78 m
Magasság4,78 m
Szárnyfelület45,50 m²
Tömegadatok
Szerkezeti tömeg8000-9730 kg
Max. felszállótömeg18 000 kg
Hajtómű
Hajtómű 1 db Ljulka AL-31FN vagy
Woshan WS-10A utánégetős kétáramú gázturbinás sugárhajtómű
Tolóerő AL-31FN: 89,43 kN/122,50 kN

WS-10A: 89,17 kN/129,40 kN
Repülési jellemzők
Max. sebesség 2,2 Mach nagy magasságon
1,2 Mach kis magasságon
Hatósugár 550 km
Legnagyobb repülési magasság 18 000 m
Szárny felületi terhelése 335 kg/m²
Maximális túlterhelés +9/-3 g
Fegyverzet
Beépített fegyverzet 2 db 23 mm-es gépágyú
Fegyverfelfüggesztő pontok 11
Háromnézeti rajz
A J–10 háromnézeti rajza, felül az együléses, alul a kétüléses változat oldalnézete
A J–10 háromnézeti rajza, felül az együléses, alul a kétüléses változat oldalnézete
A Wikimédia Commons tartalmaz J–10 témájú médiaállományokat.

A gép iránt komoly a nemzetközi érdeklődés, Pakisztán mellett Irán már a közeljövőben hadrendbe akarja állítani, melyet akadályozhatnak az orosz eredetű hajtóművek, melyek exportja elé a gyártó akadályokat gördíthet.[1]

A fejlesztés története, hadrendbe állításSzerkesztés

 
Az IAI Lavi, amelyet soha nem állítottak hadrendbe, csupán néhány prototípus készült. Egyes feltételezések szerint a J-10-es a Lavin alapuló konstrukció.

A kínai kormány 1986 januárjában indította el a Project #10 elnevezésű fejlesztési programot, amelynek célja egy saját gyártású, negyedik generációs harci repülőgép megépítése volt. A fejlesztés részleteiről azonban kevés információ került nyilvánosságra. A kínai mérnökök valószínűleg sokat merítettek a szovjet tapasztalatokból, illetve egy korábbi kínai harci repülőgép-tervezetből, a J–9-esből (amely egy 13,5 tonnás, 2,5 Mach sebességű, kacsa elrendezésű repülőgép volt, azonban nem jutott túl a szélcsatorna-teszteken). Egyes feltételezések szerint a fejlesztés során felhasználták az izraeli Lavi vadászgép dokumentációit, valamint a pakisztáni F-16-osok tanulmányozása során szerzett tapasztalatokat. A J–10-es hivatalosan 1998. március 23-án repült először a gyár berepülőpilótájának vezetésével. A másik főpilóta vezetésével zajlottak a típus vezérlő- és elektronikai rendszereinek tesztjei, egészen 2003 decemberéig. Ezután sikeresen elvégezték a légi utántöltési teszteket, illetve az első éleslövészeteket is. 2004. február 23-án leszállították az első sorozatban gyártott példányt a csapatoknak. A kínai légierő az év végére bevethetőnek nyilvánította a J–10-est.

SzerkezetSzerkesztés

A tervezés során a kínai mérnökök a kacsaszárny-deltaszárny kombinációval ellátott törzset egy hajtóművel kívánták meghajtani. A J–10-es arányai, a szárnytő kialakítása, valamint az alsó pótvezérsíkok elhelyezkedése szinte teljesen megegyezik az izraeli Laviéval. A függőleges vezérsík tövében, a hajtómű felett építették be a fékernyőt tároló konténert. A J–10-es sárkányszerkezetét 9 g-s túlterhelésű manőverekre méretezték. A szerkezetet egy négyszeres biztosítású digitális vezérlőrendszer tartja a levegőben, amely segít a pilótának abban, hogy ne tudja túlterhelni azt. A gép törővégein nem helyeztek el rakétaindító síneket.

HajtóműSzerkesztés

A kínaiaknak még mindig problémát jelent a megfelelő minőségű illetve teljesítményű hajtómű előállítása, így orosz erőforrás biztosítja a megfelelő tolóerő/tömeg arányt. A 125 kN csúcsteljesítményű Szaturn/Ljuka AL-31FN sugárhajtómű került a gépbe, annyi változtatással, hogy a segédberendezéseket alulra szerelték a könnyebb hozzáférhetőség érdekében. Jelenleg 300 darab AL-31FN erőforrás leszállítására van szerződés, amelyből az első százat még Oroszországban, a többit pedig Kínában, licenc alapján építik meg. A kínaiak már rendelkeznek egy, az orosz hajtóműhöz hasonló, de tolóerővektoráló-rendszerrel felszerelt erőforrással, a WS–10-essel.

ElektronikaSzerkesztés

A J–10-es műszerfalán a modern szokások szerint nagyméretű, folyadékkristályos kijelzőket helyeztek el, amelyekből összesen hármat építettek be. Ez a pilóta előtt elhelyezett rendszer nagyban megkönnyíti annak munkáját, mert csak az adott pillanatban szükséges adatok jelennek meg rajta. A sisakkijelző, a HUD (Head Up Display; „szemmagasságú kijelző”) és a HOTAS (Hands On the Throttle And Stick; „kezek a gázkaron és a botkormányon”) rendszerek is szériatartozékok. Utóbbi a feladatok végrehajtása közben segíti a hajózót, mivel az irányítószerveken elhelyezett kapcsolók segítségével kezelni tudja a számítógépes rendszert, ezáltal a kijelzőkön megjelenő képet is.

A J–10-esbe több radarrendszert is beépítettek. Az első gépek még izraeli radarokkal repültek, ezeket később az orosz Fazotron Zemcsug több üzemmódú fedélzeti lokátorok követték. A Pakisztán által megrendelt példányokba már az olasz Grifo 2000/16 berendezés kerül, mivel hasonló típust alkalmaznak a többi, kínai eredetű harci gépükön is, és nagyon elégedettek vele.

FegyverzetSzerkesztés

Bár a fejlesztés elején még kifejezetten légvédelmi feladatokra kívánták alkalmazni, a hidegháború elmúlásával, illetve a körülmények megváltozásával a gyártók inkább a többfeladatú gépek tervezésére helyezték a hangsúlyt, így tett a J–10-est fejlesztő Chengdu is. A sorozatgyártású gépeken 11 fegyverfelfüggesztő csomópontot létesítettek, melyek közül hat pilon a szárny, öt a törzs alatt helyezkedik el. Ezeken a repülőgép hordozhat fegyverzetet, tüzelőanyag-póttartályokat, rádióelektronikai zavaró- és felderítő konténereket maximum 4500 kg tömegben.

A típus kínai és orosz fegyverek célba juttatására képes, bár lehetőség van további fegyverek integrációjára is. Közeli légiharcra a PL–8-ast alkalmazhatja, mely az izraeli Python 3 helyi másolata, valamint a PL–9-est, ami szintén a Pyton 3-ason és az orosz Vimpel R–73-on alapul. Ezek a rakéták nagy indítási szögtartománnyal rendelkeznek. Közepes hatótávolságra a hazai PL–11 típust rendszeresítették, később a Vimpel R-77-est fogják alkalmazni. Földi célpontok ellen kínai fejlesztésű irányított rakétákat használhat (C–801/802 és azok változatai), vagy lézervezérlésű és szabadon eső bombákat vethet be. Rádióokátorok ellen az orosz Vimpel H–31P torlósugárhajtóműves, lokátorromboló rakéta áll a pilóta rendelkezésére. A gép rendelkezik egy törzsbe épített, 23 mm-es gépágyúval is.

TípusváltozatokSzerkesztés

  • J–10A: együléses, többfeladatú harci gép Kína részére.
  • F-10A: a J–10A exportváltozata.
  • J–10S: kétüléses változat kiképzés céljából, ugyanakkor teljes harcértékkel rendelkezik. Szükség esetén alkalmazható mini-AWACS-ként vagy elektronikai harcra.
  • J–10B: a J–10A továbbfejlesztett változata, amelynek manőverezőképessége a tolóerővektoráló rendszer következtében még tovább javult, ellátták AESA radarral, növelték a fegyverzetfelfüggesztők számát, a szívócsatornát az F–35-höz hasonlóan alakították át, amely így további radarreflexió-csökkenést okozott.
  • FC-20: a Pakisztán számára gyártandó J–10B jelölése.

RendszeresítőkSzerkesztés

  Kína
  • '  Kínai Légierő - 120-160 darab rendszerben, további 140-180 megrendelve (összesen mintegy 300 darabos mennyiséget terveznek hadrendbe állítani).
  Pakisztán

Külső hivatkozásokSzerkesztés

ForrásokSzerkesztés

FordításSzerkesztés

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Chengdu J-10 című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.