Főmenü megnyitása

Jean-François Millet (Gruchy, 1814. október 4.Barbizon, 1875. január 20.) francia festőművész, a 19. századi realizmus nagy mestere. A barbizoni iskola csoportjában ő az emberfestő, aki a 19. századi hagyományos francia paraszti élet mindennapjainak megörökítője. Elkapta még a nagy változások előtti pillanatokat, nagyra becsülték ezért művész utódai, köztük Vincent van Gogh, majd Salvador Dalí lelkesedtek érte. Saját tájképfestészetével is új szemléletet adott, mindig úgy fessen a művész, hogy lássa azokat az embereket, akik a tájhoz tartoznak, vagy nézik azt a tájat. Millet számára a szépen megművelt föld éppen olyan megnyugtató és derűs látvány volt, mint a vadon nőtt erdő, mező, virág vagy a tenger.

Jean-François Millet
Jean-FrancoisMillet(Nadar).jpg
Született 1814. október 4.[1][2][3][4][5][6][7]
Gréville-Hague[8][9]
Elhunyt 1875. január 20. (60 évesen)[1][2][3][4][6][7]
Barbizon[10]
Állampolgársága francia[11]
Foglalkozása
  • plowman
  • festőművész
  • vésnök
  • draftsperson
Iskolái École nationale supérieure des Beaux-Arts (1837. március 27. – 1839. május 18.)
Kitüntetései Francia Köztársaság Becsületrendjének lovagja (1868)[12]
Sírhely Chailly-en-Bière

A Wikimédia Commons tartalmaz Jean-François Millet témájú médiaállományokat.
Magvető (1850)
Kalászszedők (1857)
Angelus (1859)

Tartalomjegyzék

ÉletpályájaSzerkesztés

Normandiai parasztcsaládból származott. Tehetsége lassan bontakozott ki, hosszas útkeresés jellemezte. Cherbourgban egy Lucine-Théophile Langlois nevű Antoine-Jean Gros-tanítványnál tanult 1837-ben. Később egy rövid ideig Paul Delaroche[13]-nál tanult Párizsban. Sokáig műkereskedőknek festett képeket Jean-Antoine Watteau és François Boucher stílusában, holott a Louvre-ban Nicolas Poussin alkotásaiért lelkesedett. A párizsi Salonban 1840-ben állított ki egy portrét, s még később is kísérletezett.[14] 1849-től a barbizoni festői csoportosuláshoz csatlakozott. Különösen Daumier volt rá hatással, s jó barátja volt a barbizoni iskola vezető mestere Théodore Rousseau. Rousseau és Millet egymás melletti házban laktak, Rousseau jobb anyagi helyzetben volt, s olykor kisegítette festőbarátját. Millet, a földműves fia Barbizonban is mint paraszt élt, kék blúzban, szalmakalappal, facipőben járt. Millet Barbizonban megtalálta saját hangját, s termékeny alkotónak bizonyult, de a siker csak közvetlenül halála után érte el. Angelus c. festményét ő még csak 2500 frankért tudta eladni, de egy 1889-es árverésen már 800 000 frankot adott érte egy gyűjtő, Chauchard, aki azt gyűjteményével együtt a Louvre-nak hagyományozta.

MunkásságaSzerkesztés

Az 1848-as forradalmak Millet figyelmét a dolgozó, küszködő parasztokra összpontosítja, akiknek nehéz, egyhangú életét örökíti meg képei hosszú sorában. Három legismertebb képe a Kalászszedők, a Magvető és az Angelus című. Mindhárom kép szereplői elnehezült, munkába tört, szomorú, lehajtott fejű, alázatos emberek. Ugyanekkor a magvető és a kalászszedő asszonyok természetes, megszokott munkamozdulatai, s az Angelus két alakjának együttes imádsága az étkezés megkezdése előtt az emberi méltóságot is sugározzák. Millet alakjainak plasztikus ábrázolásával, néha szoborszerű megjelenítésével és a fényhatásokkal tudta szereplőit felmagasztosítani. Angelus mindkét alakját elölről világítja meg a fény. 1935-ben Millet Angelus című képét Salvador Dalí szürrealista módon dolgozta fel.

Millet számára a tájban mindig az ember a legfontosabb, festményeinek tárgya leggyakrabban a paraszti munka. A dolgok vidám oldalát nem látja, csak a csönd és a némaság, a kevés szavúság ragadja meg. Azt mondja, hogy a legvidámabb, amit ismer az a csönd és a némaság, amelyet annyira élvez az ember az erdőben és a megművelt földeken. Igen, tehát az emberek által teremtett civilizált környezet szépségére is felhívja a figyelmet, s bizony mindez sok fáradságos munka eredménye, keményen meg kell érte küzdeni, innen van talán Millet szereplőinek pesszimizmusa. Kortársa, Charles Baudelaire élesen kritizálta Millet pesszimizmusát, többek közt ezt mondta Millet szereplőiről: „Parasztfiguráinál úgy fitogtatja sötét és elvadult pesszimizmusát, hogy az ember már dühbe gurul. Mintha azt mondanák: mi vagyunk a világ számkivetettjei, mi vagyunk az egyedüliek, akik munkánk révén hasznot hajtunk.”[15]

Millet a relatíve autentikus kritikák hatására sem hátrál meg, tudatosan nem megy vissza szalonfestőnek, kitart saját útkeresése mellett éppen úgy, mint művésztársai ott barbizoni csoportban. Csak a saját maga által érzékelt világot ábrázolja, a természet és az ember mindig összekapcsolódik festészetében, ezt mondja erről festőtársainak:

„Amikor valamit le akartok festeni, legyen az akár ház, akár erdő, mező, az ég vagy a tenger, akkor gondoljatok arra, aki benne lakik, vagy aki nézi. Megszólal majd bennetek egy hang, amely a családjáról, az elfoglaltságairól, a munkájáról fog beszélni, és elvezet benneteket az emberiséghez. Tájképet festve az emberre fogtok gondolni, az embert festve pedig az őt körülvevő tájra.”[16]

A barbizoni tájképfestők közt Millet volt az emberfestő, de ő is festett természetesen tájképeket is az ő sajátosan realista szellemében. Millet és a többi barbizoni nagy hatással volt a kortársakra, a modern festészeti irányzatok kibontakozására, az ő példájukon felbuzdulva utazott Franciaországba festeni a magyar Paál László. Munkácsy Mihály is szívesen festett Barbizonban, bár nem tartozott a barbizoniak közé.

Millet a francia paraszti társadalom egyedi megörökítésének nagy mestere, nagyra becsülték mind a francia, mind az egész művelt világ tudós- és művész egyéniségei, az posztimpresszionista párizsi festő, Vincent van Gogh lelkesedett érte. Millet festészete segített neki megérteni a francia vidéket, amelyet mindketten annyira szerettek, s olyan szorgalmasan megörökítettek az utókor számára, hiszen a hagyományos paraszti társadalmat látták ők még, miközben a városok iparosodtak és duzzadtak, s előtérbe került a polgári életforma. Közvetlenül a mezőgazdasági munkafolyamatokat igazából majd csak a XX. században alakítja át a gépesítés, de akkor sem egy csapásra, csak lassan, fokozatosan, a XX. század utolsó évtizedeire lett teljesen általános a parasztgazdaságok gépesítése, s fogyatkozott meg számottevő mértékben a földeken dolgozók száma.

Kevésbé ismert Millet portréfestészete. Modelljei saját családjának tagjaiból kerültek ki, ők Cherburg kispolgárai. Őszinteségük, egyszerűségük egyedülálló a korszak portréi közt.[17] Közismert, hogy csak a gazdagabb emberek tudták elkészíttetni portréikat híres festőkkel, s bizony a festők (anyagi okok miatt is) bőségesen vállaltak portréfestést.

StílusaSzerkesztés

Koloritja visszafogott, alakjai szoborszerűen plasztikusok, ezáltal válnak parasztjai szinte mitikus alakokká, akik ugyanakkor nem kiemelkednek egymás közül és a természetből, hanem egybeolvadnak a természettel.

Ismertebb műveibőlSzerkesztés

 
Tavasz, 1868-1873
  • Armand Ono portréja, férfi pipával (Portrait d'Armand Ono, l’homme à la pipe, 1843) Musée Thomas Henry, Cherbourg-Octeville
  • Pauline Ono, a művész felesége (Portrait de Pauline Ono, femme de l’artiste, 1843) Musée Thomas Henry, Cherbourg-Octeville
  • Fekvő akt (Femme nue couchée, 1845) Musée d’Orsay, Párizs
  • A Castel Vendon szikla (Le rocher du Castel Vendon, 1848) Musée Thomas Henry, Cherbourg-Octeville
  • Kubikusok (Les deux bêcheurs) Museum of Fine Arts, Boston
  • Pelyvarázó (Un vanneur, 1848) Musée d’Orsay, Párizs
  • Magvető (Le semeur, 1850-51) Museum of Fine Arts, Boston
  • Indulás a munkába (Le départ pour le travail, 1851) magángyűjtemény
  • Parasztasszony a kemencénél (Paysanne enfournant son pain, 1855) Museum Kröller-Müller, Otterlo
  • Kalászszedők (Les glaneuses, 1857) Musée d’Orsay, Párizs
  • Anyai gondoskodás (La précaution maternelle, c. 1857) Szépművészeti Múzeum, Grafikai Gyűjtemény, Budapest
  • Anyai gondoskodás (La précaution maternelle, 1857) Musée d’Orsay, Párizs
  • Angelus (L’Angélus, 1857-59) Musée d’Orsay, Párizs
  • Krumpliültetők (Les planteurs de pommes de terre, 1861-62) Museum of Fine Arts, Boston
  • Pásztorlány nyájjal (Bergère avec son troupeau, 1863) Musée d’Orsay, Párizs
  • Delelés (La Méridienne, 1866) Museum of Fine Arts, Boston
  • Tavasz (Le Printemps, 1868-1873) Musée d’Orsay, Párizs
  • A sziklafal Gréville-nél (Les falaises de Gréville, 1871-72) Albright-Knox Art Gallery, Buffalo
  • A gréville-i templom, Normandia (L’église de Gréville, 1871-74) Musée d’Orsay, Párizs
  • Margarétacsokor (Le bouquet de marguerites, 1871-74) Musée du Louvre, Párizs

GalériaSzerkesztés

EpilógusSzerkesztés

Utaltunk már arra, hogy Salvador Dalí szürrealista stílusban megfestette Millet Angelusát, munkáinak utóélete és nagy sikere már halála után közvetlenül megkezdődött, nagy hatással volt Millet mind a francia, mind a német naturalistákra, s majd az impresszionistákra is. Millet 1866-ban festett Delelés (=La méridienne ;=Noonday Rest) c. művét Millet nyomán megrajzolta már 1875-ben John Singer Sargen, majd megfestette 1890-ben impresszionista/és vagy expresszionista stílusban Vincent van Gogh.

JegyzetekSzerkesztés

  1. a b BnF források (francia nyelven). (Hozzáférés: 2015. október 10.)
  2. a b Jean-François (1814-1875) Millet
  3. a b Benezit Dictionary of Artists (angol nyelven), 2006. (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  4. a b SNAC (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  5. Departmental archives of Manche
  6. a b Internet Speculative Fiction Database (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  7. a b Find A Grave (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  8. 2017. október 31., http://www.greville-hague.fr/
  9. http://www.archives-manche.fr/ark:/57115/a011288085769oPJX1W/71ab0a7c6f
  10. https://archive.org/stream/jeanfranoismil00adyjuoft/jeanfranoismil00adyjuoft_djvu.txt
  11. artist list of the National Museum of Sweden, 2016. február 12. (Hozzáférés: 2016. február 27.)
  12. Palais des beaux-arts Lille, Catalogue des expositions "Jean-François Millet", & "Millet USA", 2017 ISBN 9782711870455
  13. Delaroche is Gros-tanítvány volt egy ideig.
  14. Áldozat Oánnak ; Oedipus ; Babyloni zsidók c. képeivel.
  15. A rokokótól 1900-ig i.m. 189. o.
  16. A rokokótól 1900-ig. i.m. 189-190. o.
  17. A rokokótól 1900-ig i.m. 190. o.

ForrásokSzerkesztés

  • Művészeti lexikon /szerk. Éber László. Budapest : Győző Andor, 1926. Millet szócikkét ld. 504. o.
  • Művészeti lexikon. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1973.
  • Encyclopédie alphabétique Larousse-Omnis. Paris : Libraire Larousse, 1977. Millet szócikkét ld. 1225. o. ISBN 2-03-020125-1
  • A művészet története. (Historia del’arte. Magy. vált. főszerk. Aradi Nóra. 8.) [köt.] A rokokótól 1900-ig. ([Közrem.] Gellér Katalin). Budapest : Corvina, 1989. 300 o. ISBN 963-13-2815-5 Millet ld. 189-190., 192-193. o.
  • Millet, André Fermigier, 1979, SKIRA, Genf

További információkSzerkesztés