Joannovics György
Joannovics György (Gheorghe/George Ioanovici Temesvár, 1821. november 24. – Budapest, 1909. január 10.) magyarországi román nemzetiségű politikus, nyelvész, újságíró, a Magyar Tudományos Akadémia levelező (1867), majd tiszteleti (1881) tagja.
Joannovics György | |
Született | 1821. november 24.[1] Temesvár |
Elhunyt | 1909. január 10. (87 évesen)[1] Budapest[2] |
Állampolgársága | magyar |
Foglalkozása |
|
Tisztsége |
|
Életútja
szerkesztésMacedóniából bevándorolt bánsági román családból származott, apja vette fel a Kaliva helyett a Ioanovici családnevet. Középiskolai tanulmányait a temesvári főgimnáziumban végezte, majd a pesti egyetemen bölcseletet, a pozsonyi jogakadémián pedig jogot tanult. Ügyvédi oklevelét 1842-ben szerezte meg. Ugyanebben az évben csatlakozott a reformellenzékhez és tevékenyen részt vett szűkebb pátriája, Temes és Krassó vármegyék, valamint Temesvár közéletében. Az 1847–1848. évi pozsonyi országgyűlésen Temesvár követeként vett részt. 1849-ben Krassó vármegye másodalispáni hivatalát viselte, s minthogy e tisztség viselőjeként is támogatta a magyar függetlenségi törekvéseket, a világosi fegyverletételt követően, 1849 augusztusában elmenekült az országból. Egy évig törökországi emigrációban élt, de a honvágy miatt végül 1850-ben hazatért. 1851–1852-ben részt vett a Makk József vezette Habsburg-ellenes szervezkedésben, amiért Aradon perbe fogták és tizenkét évnyi börtönbüntetésre ítélték. 1854 és 1857 között a pesti, bécsújhelyi és olmützi börtönökben raboskodott.
Az 1857. évi általános amnesztiával ő is visszanyerte szabadságát. Az Anton von Schmerling nevével fémjelzett, 1861 és 1867 közötti neoabszolutisztikus kormányzati időszak beköszöntével felhagyott a közvetlen politizálással, és nyelvészeti kutatásokkal, valamint újságírással foglalkozott mint a Magyarország, Ország, Pesti Napló című lapok munkatársa. Tárcáiban az 1848-as alkotmányt védelmezte, valamint a horvát-szlavón–magyar egység eszméjét hirdette.
Az 1860-as évek közepén újra belevetette magát a politikai küzdelmekbe. 1865-től 1881-ig a románbogsáni választókerület országgyűlési képviselője volt. A kormányon lévő Deák-pártot képviselte, az 1875. évi pártegyesítést követően pedig a Szabadelvű Párt tagja lett, végül rövid pártonkívüli időszakot követően, 1878-tól az Egyesült Ellenzékhez tartozott. Többnyire kisebbségpolitikai kérdésekben hallatta hangját, illetve nagy hatású felszólalásaiban tiltakozott Bosznia okkupációja ellen is. 1865-től 1867-ig a képviselőház jegyzője, 1867-től 1871-ig az Eötvös József vezette vallás- és közoktatásügyi minisztérium államtitkára volt. Államtitkárként legfontosabb feladata a görögkeleti szerb és román egyházi önkormányzat törvényi rendezésének előkészítése volt, ezen minőségében részt vett a nagyszebeni érseki zsinaton is. 1881 után visszavonult a politikától.
Munkássága
szerkesztésPolitikai tevékenysége mellett nyelvészi munkássága is jelentős, különösen a magyar nyelv alaktani és mondattani kérdései foglalkoztatták. Nyelvművelőként a hagyományokhoz ragaszkodó, a nyelvújító törekvésekkel szembenálló ortológia híve volt. Közreműködött a jogi szakszótár szerkesztőbizottsági munkálataiban is.
Szabadkőműves pályafutása
szerkesztésA kiegyezés után újjáalakult hazai szabadkőműves-mozgalomban a kezdetektől részt vett, az elsőként megalakult Corvin Mátyás páholyba vették fel. Még ez év végére eljutott a mester fokozatig és rövidesen végigjárta a skót rítus fokozatait is és megválasztották a 33-as Nagytanács elnökévé.
A Humboldt páholy tagjaként dolgozott és az Eötvös, a Könyves Kálmán és a Libertas páholy tiszteletbeli tagja is volt.
1871. november 26-tól a két nagypáholy egyesüléséig (1886) a Magyarországi Nagy Oriens, majd 1897-1909 között a Magyarországi Symbolikus Nagypáholy nagymestere volt.
Társasági tagságai és elismerései
szerkesztés1867-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező, majd 1881-ben tiszteleti tagjává választották, 1883 és 1895 között a nyelvtudományi bizottság elnöki tisztét is ellátta. A Kisfaludy Társaság alapító tagja, 1894-től a tudomány- és ismeretterjesztéssel foglalkozó Szabad Líceum Egyesület elnöke volt.
Főbb művei
szerkesztés- Néhány újabb szó alkotásáról. in: Nyelvtudományi Közlemények 1869.
- Adalékok a magyar szóalkotás kérdéséhez. Pest, 1870.
- Az ik-es igékről. Budapest, 1877.
- Értsük meg egymást: Az orthologia s neologia ügyében. Budapest, 1882.
- Szórendi tanulmányok I–II. Budapest, 1887. I. II.
Jegyzetek
szerkesztés- ↑ a b http://mek.oszk.hu/00300/00355/html/ABC06879/07062.htm, Joannovics György, 2017. október 9.
- ↑ PIM-névtér. (Hozzáférés: 2023. május 25.)
Források
szerkesztés- Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái V. (Iczés–Kempner). Budapest: Hornyánszky. 1897.
- Magyar életrajzi lexikon I. (A–K). Főszerk. Kenyeres Ágnes. Budapest: Akadémiai. 1967. 814. o.
- Magyar katolikus lexikon
- Magyar nagylexikon X. (Ir–Kip). Főszerk. Bárány Lászlóné. Budapest: Magyar Nagylexikon. 2000. 293. o. ISBN 963-9257-02-8
- Új magyar életrajzi lexikon III. (H–K). Főszerk. Markó László. Budapest: Magyar Könyvklub. 2002. 597. o. ISBN 963-547-414-8
- Joannovics György. Szabadkőműves Wiki. (Hozzáférés: 2014. március 6.)
További irodalom
szerkesztés- Balassa József: Joannovics György. in: Magyar Nyelvőr 1909.
- Gheorghe Ioanovici (1821–1909). In Maria Berényi: Familii şi personalităţi macedoromâne din Pesta (Secolele XVIII–XIX). Giula: Institutul de Cercetări al Românilor din Ungaria. 2017. 533–560. o. ISBN 978-615-5369-13-1
- Ionel Cionchin: Gheorghe Ioanovici de Duleu şi Valea Mare. Orizonturi culturale italo-romane, XII. évf. (????) 10äwnn=2022. sz.