Jugoszláv férfi kézilabda-bajnokság (első osztály)
A Jugoszláv férfi kézilabda-bajnokság első osztálya a legmagasabb osztályú jugoszláv férfi kézilabda-bajnokság volt. A bajnokságot 1953 és 2006 között rendezték meg (nagypályán már korábban is volt országos bajnokság). A "Nagy-Jugoszláv" bajnokság, amelyet a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság területén rendeztek, az ország széthullásáig, 1992-ig állt fenn. Ezt követően a bajnokságot a Jugoszláv Szövetségi Köztársaság keretein belül tartották meg, amelyben már nem vettek részt a szlovén, horvát, macedón és bosnyák klubok. Az utolsó Jugoszláv bajnokságot, amely 2002-ben ért véget, a Partizan kézilabda-csapata nyerte. Ezt követően az ország névváltáson esett át, s a versenysorozatot immár Szerbia és Montenegró kézilabda-bajnokságának nevezték. E bajnokságban szerb és montenegrói csapatok vettek részt. Ezen versenysorozat azonban Montenegró függetlenné válása miatt nem élt meg hosszú történetet. A 2006-os bajnokság végeztével a montenegrói csapatok kiváltak az államszövetség versenysorozatából, s létrehozták a montenegrói bajnokságot. A bajnokság immáron csak szerb csapatokból áll, s a Szerb férfi kézilabda-bajnokság nevet viseli.
Jugoszláv férfi kézilabda-bajnokság | |
Legtöbb győzelem | Partizan Bjelovar (9) |
Adatok | |
Sportág | Kézilabda |
Kontinens | Európa |
Ország | ![]() |
Alapítva | 1953 |
Megszűnt | 2006 |
Nagypályás bajnokságok Szerkesztés
Kispályás bajnokságok Szerkesztés
Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság 1953-1992 Szerkesztés
Jugoszláv Szövetségi Köztársaság 1993-2002 Szerkesztés
Szerbia és Montenegró 2003-2006 Szerkesztés
Lásd még Szerkesztés
- Jugoszláv kézilabda kupa
- Jugoszláv női kézilabda-bajnokság (első osztály)
- Szerb férfi kézilabda-bajnokság (első osztály)
- Bosnyák férfi kézilabda-bajnokság (első osztály)
- Horvát férfi kézilabda-bajnokság (első osztály)
- Macedón férfi kézilabda-bajnokság (első osztály)
- Montenegrói férfi kézilabda-bajnokság (első osztály)
- Szlovén férfi kézilabda-bajnokság (első osztály)
Források Szerkesztés
- Enciklopedija fizičke kulture (1977, Zagreb)
- Jugoszlávia bajnokai
További információk Szerkesztés
- [[https://web.archive.org/web/*/http://www.rknbgd.rs/istorijat_rukometa2.html halott link] A Jugoszláv kézilabda rövid története (szerb nyelven)]