Kádár Mónika

(1971–) magyar énekesnő, műsorvezető, producer, színésznő
A lapnak nincs ellenőrzött változata, lehet, hogy még egyáltalán nem ellenőrizte senki a minőségét.

Kádár Mónika (Eger, 1971. augusztus 24. –) magyar énekesnő, műsorvezető, producer, színésznő.

Tanulmányai

szerkesztés

Az egri Gárdonyi Gáza Gimnázium óvónői tagozatán érettségizett. Később Budapesten Sík Olga ének tanszakjának növendéke volt és ott kapta meg a táncdalénekesi diplomáját. Mellette Jeszenszky Endre balettmester vezetésével modern táncpedagógiai diplomát szerzett. Közben pedig magán színi tanodában tanulta a színész mesterséget. Vass Zoltán Iván, Kriszt László vezetésével a Rátkay Márton Színi Tanodában. Énekhangja a szoprán, hangszere a furulya. Elvégezte Vámos Magda Szféra Manöken és Modell Iskoláját is.

Családjában egyedüli művész beállítottsága miatt, korán bekerült a Gárdonyi Géza Színházba, ahol kisebb szerepeket játszott. 14 évesen miután megnyerte az első szépségkirálynő választáson az Eger Szépe koronát, modellkedni, énekelni és táncolni kezdett. Folyamatosan fellépett a városi kulturális életben. Több versenyt is nyert pl. 1988-ban a Ki mit tud? versenyen első helyezést ért el tánc és ének kategóriában. A rendszeres éneklés mellett furulyázott és színészkedett, évekig balettozott. Később megalapította Egerben Thunder nevű tánciskoláját, ahol modern táncot oktatott.

Divatbemutatókon lépett fel, színházakban játszott, pl. a Józsefvárosi Pódium Leonard Cohen Végzetes lépések című darabjában Diana főszerepét. A  Szépség és a Szörny mesemusicalben Szépség szerepét, a Hair musicalben Sheilát játszotta. Összesen 33 országban vendégszerepelt énekes-táncos-divatshow-val és modellmunkáival, ahol katalógusok fotózásain, fesztiválokon, rendezvényeken lépett fel. Izlandon egy krimiben játszott, amerikai-izlandi produkcióban.

1999-ben került az akkori Magyar ATV-hez. Műsorvezető, szerkesztő, bemondóként több műsort is vezetett 2011-ig. Nagy Feróval a Pop és Rock Kalapács műsoruk nagy sikert aratott. Később az Echo TV és a Budapest TV arcaként és a Budapest Európa Televízió főszerkesztőjeként több száz interjút készített és műsorokat vezetett közéleti, kulturális, zenei és egészségügyi témákban.

Második házassága révén évekre bekerült  a cirkusz világába, ahol több nyelven konferált pl.: a Magyar Fővárosi Nagycirkuszban és külföldön is.. 2018-tól ismét visszakerült a médiába a TV2 Zenebutik és a Muzsika TV több műsorában énekelt, saját dalokat és Sláger Tibóval közösen is. 2022-től önálló műsoraival jelentkezik hétről- hétre Flört Mónikával és Koktél Mónikával címmel, melyben a műsor háziasszonya és producere is egyben. Ezen kívül rendezvényeken saját műsoraival lép fel, és konferanszként, műsorvezetőként is lehet őt látni az egész ország területén.

Zenei műfaja a táncdal, a pop és a musical. Híres dalai: Te leszel a hajó (2021 Aranylemez), Nem tudlak elfeledni téged (2021 Aranylemez), Álmaim hercege (2022 Aranylemez), Koktél (2023 Aranylemez). Lemezei: Sláger Tibó, Kádár Mónika: Te leszel a hajó (2021 Trimedio Records Kft.), Flört Mónikával (2023 Trimedio Invest Zrt.).

  • Pop-rock Kalapács, Nagy Feróval (2000-2003 Magyar ATV)
  • Alapozó, napi kulturális műsor (2002-2006 Magyar ATV)
  • Ne add fel!, közéleti – interaktív műsor (2006-2010 BP TV)
  • Jöjjön el egy csésze teára, talk show (2006-2010 BP TV)
  • Hölgyszalon, talk show (2007-2011 BP TV)
  • Babaváró Czeizel Endrével, egészségügyi – interaktív műsor (2007-2010 BP TV)
  • Fergeteges éjszakai show Mónikával, zenei szórakoztató műsor (2007-2011 BP TV)
  • Gyógyulj meg!, egészségügyi műsor (2011-2014 Echo TV)
  • Portrék, portré műsor (2020 – HATV Global Hungarian American Television)
  • Flört Mónikával, zenei -szórakoztató műsor (2022 – TV2 Zenebutik)
  • Koktél Mónikával, zenei- szórakoztató műsor (2022 – TV2 Zenebutik)

Magánélet

szerkesztés

Értelmiségi családban született, mérnök és pedagógus gyermekeként.

Lánya Amanda Ardens írónő az első házasságából Kocsor Zsolttól (Kozsó), fia a második házasságából Richter Dánieltől született.

Díjak, elismerések

szerkesztés

Szépségkirálynő-választásokon első helyek

szerkesztés
  • Miss Béke (1984 Eger)
  • Labdarúgók Szépe (1988 Eger)
  • Nógrád Szépe (1995 Salgótarján)
  • Miss International (1997 Ausztria)
  • Aranytollú újságíró (2002 Diplomata Magazin)
  • Televíziós Nívó Díj (2006 Budapest Európa Televízió)
  • Bazi Nagy Sztárparádé Aranyalbum (2021 Sláger Tibó dalaival)
  • Magyar Esélyegyenlőségi Díj (2022 Budapest)
  • Az Ősz Slágerei a Trimedio Sztárjaival (2023 Budapest)
  • Zámbó Jimmy-emlékdíj (2024 Budapest)
  • Best Music Video – International Cellphone Cinema Showcase Cannes (2024 Cannes)

További információk

szerkesztés