Kónya József (polgármester)

(1944) református lelkész, polgármester

Kónya József (Dévaványa, 1944. augusztus 6. –) református lelkész, polgármester.

Kónya József
Született1944. augusztus 6. (79 éves)
Dévaványa
Állampolgárságamagyar
Nemzetiségemagyar
HázastársaSira Anna
Foglalkozása
  • református lelkész
  • várospolitikus
Tisztségepolgármester (1990–2006, Zsarolyán)
IskoláiDebreceni Református Teológiai Akadémia (–1968)
SablonWikidataSegítség

Élete szerkesztés

Általános iskolába Dévaványán járt, gimnáziumba Szeghalmon. 1963-tól 1968-ig a Debreceni Református Teológiai Akadémia hallgatója volt, 1970-ig segédlelkész, majd beosztott lelkész Fehérgyarmaton. A zsarolyáni gyülekezetnek 1970-tól 2014-ig lelkipásztora.[1]

Zsarolyáni lelkészi munkája mellett 1973 óta a természet dolgaival is foglalkozni kezdett, részt vesz a Magyar Madártani Egyesület megszervezésében, a Szatmár-beregi Tájvédelmi Körzet létrehozásában, volt a Hortobágyi Nemzeti Parknak a dolgozója is. Környezetvédőként a Hazafias Népfront megyei munkájában évekig részt vett.

A zsarolyániak kérésére 1990-ben elvállalta a jelöltséget - és 2006-ig folyamatosan polgármester is.

Elismerései szerkesztés

Jegyzetek szerkesztés

  1. A tiszteletes búcsúja (magyar nyelven) (html). Hungaricana, 2014. július 12. (Hozzáférés: 2020. február 19.) == Kelet-Magyarország, 2014. júl. 12. 5. p.
  2. Kitüntetések a Föld napja alkalmából (magyar nyelven) (html). magyarorszag.hu, 2005. április 22. [2020. február 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. február 27.)
  3. Ez történt a cikluszáró zsinati ülésen - szerda (magyar nyelven) (html). reformatus.hu, 2014. november 12. (Hozzáférés: 2020. február 27.)

Források szerkesztés