Kökény Tibor

(1970–) pszichológus, jógaoktató, sport coach

Kökény Tibor (Debrecen, 1970. december 27. –) magyar pszichológus, jógaoktató, sportpszichológus.

Kökény Tibor
SzületettKökény Tibor
1970december 27. (53 éves)
Debrecen
Állampolgárságamagyar
Nemzetiségemagyar
Foglalkozásapszichológus
Iskolái
A Wikimédia Commons tartalmaz Kökény Tibor témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

Származása szerkesztés

Debrecenben, egy kétgyermekes család elsőszülötteként látott napvilágot. Szülei: Kökény Tibor és Rácz Anna, húga: Kökény Ida.

Iskolái szerkesztés

Debrecenben végezte iskoláit: Ságvári Endre Általános Iskola, Tóth Árpád Gimnázium, majd a Kossuth Lajos Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán szerzett pszichológus és pszichológus angol-magyar szakfordító diplomát 1998-ban.

Pályája szerkesztés

A debreceni Kenézy Gyula Kórház és Rendelőintézet akkor még Bem téri, Dr. Oláh Róza vezette Gyermek- és Ifjúságpszichiátriai Osztályán kezdett dolgozni részmunkaidőben pszichológusként 1999-ben. Ezzel szinte egyidőben a Varga utcai Felnőtt Pszichiátriai Gondozóban is pszichológusként dolgozott felnőtt betegekkel 2002-ig. Párhuzamosan 2000 decemberétől a Debreceni Egyetem Pszichológiai Intézetének[1] oktatója volt a Személyiség- és klinikai lélektani tanszéken. Oktatott tárgyai a személyiséglélektan, pszichodiagnosztika, krízislélektan tárgyköreibe tartoztak. Egyetemi oktatói tevékenységét 2011 szeptemberéig folytatta. 2004-2006 között Debrecenben felnőttképzésben oktatott lélektani témákat újságíró és grafológus hallgatóknak. 2005-ben dolgozott pszichológusként Heves Város és Kistérség Nevelési Tanácsadójában. 2006-tól EU-s Kommunikációs Szakértőként a szilárdhulladék gazdálkodást modernizáló projekt keretében a ZALASIPA Hulladékgazdálkodási Társulást[2] erősítette. 2011-től a nyíregyházi folyékony hulladék gazdálkodást kibővítő Nyíregyháza és térsége szennyvízelvezetési és szennyvíztisztítási programja[3][4] keretében dolgozott EU-s szakértőként 2015-ig. 2015 elejétől 2016 közepéig a Ferencvárosi TC Kézilabda Szakosztályánál[5] dolgozott a sportolók teljesítményjavításán. 2018-tól a Testnevelési Egyetem Pszichológia és Sportpszichológia Tanszékén dolgozik különböző tárgyak oktatójaként[6]

Sport szerkesztés

A 2012-es londoni olimpia előtt egy évvel Risztov Éva, későbbi olimpiai bajnok megkereste a Debrecenben működő Ganga Baráti Kör jógaegyesületét,[7] hogy edzései mellett jógagyakorlással is szeretné fokozni a formáját. Különórák keretében a Debreceni Sportuszoda[8] egyik termében heti kétszer gyakoroltak Kökény Tiborral. A jógagyakorlás portfóliója nyújtásokat, relaxációt és személyre szabott légzéstechnikát tartalmazott.[9][10] 2013-ban Máthé Gábor teniszező felkészülését segítette a szófiai Siketlimpiára. A közös munka lélektani önismereti munkát, sportpszichológiai módszereket, jóga ászanákat, relaxációt és személyre szabott légzéstechnikát tartalmazott.[9][11] A jól időzített közös munka és a komoly edzések eredményeként Máthé Gábor szettveszteség nélkül siketlimpiai aranyérmet nyert Szófiában.[12] A Ferencváros női kézilabdásait 2015 januárjától segítette, ahol a felnőtt csapat megnyerte a bajnokságot a 2014/2015-ös évadban. Több sportolóval dolgozott, többek között futás, cselgáncs, sakk, szuper-moto, vívás számokban induló versenyzők szerepelnek támogatottjai között.[13][14] 2019-ben Huszti Katát, a TV2 extrémsport vetélkedőjének, az Exatlonnak a győztesét készítette fel előzetesen a versenyre.[15]

A civil szférában szerkesztés

Az 1990-es évek elejétől nonprofit módon egyetemi hallgatói és civil tevékenységekben önkéntesként dolgozik. Alapítója a debreceni központú Ganga Baráti Körnek,[7] mellyel a nonprofit hozzáállású jógaoktatóik segítségével a rendszeres jógatanfolyamok mellett több nemzetközi programot szerveztek 2001 óta a cívisvárosban és a régióban.[16] Alapító elnöke a budapesti székhelyű Magyar Országos Jóga Uniónak,[17] mely 2008-2014 között 6 évfolyam során mintegy 70 jógaoktatót képzett. Alapítója a Sadhana Stúdió Alapítványnak.[18] Elnökségi tagja a debreceni Holnapom Egyesületnek.[19] Egyik fő szervezője volt a szombathelyi 2009-es Világbéke Konferenciának.[20] Résztvevője a 2015-ös, Bécs ENSZ főhadiszállásán megrendezett World Peace Summit-nak.[21]

További végzettségek, foglalkozások szerkesztés

Újságírói végzettsége mellett a Jóga a mindennapi életben rendszer nemzetközi jógaoktatója, és magyar Rekreációs sportoktatói végzettséggel rendelkezik.[22] Craniosacralis terápia[23] 1. és 2. szintű végzettséget 2012-13-ban szerzett. Alkalmazott módszerként a Marshall Rosenberg nevéhez kötődő Erőszakmentes Kommunikációt (EMK) is alkalmazza. További technikája a gestalt pszichológia keretein belül alkalmazott belső kommunikáció az üres szék technika segítségével. Valamint relaxációt (autogén tréning és jóga nidra), KIP-et (katatím imaginatív pszichoterápia), NLP-t (neuro-lingvisztikus programozás) alkalmaz munkája során.[24]

Publikációi szerkesztés

Közéleti és tudományos publikációi és könyvei többféle témában jelentek meg.[25] Ide tartoznak az egészséges táplálkozás,[26][27] a jóga és testgyakorlás, a tanácsadás[halott link], a pszichológia és életmód[28] témakörei. Blogján[29] rendszeresen publikál a fenti témákban és ezen túl a sportolókkal végzett munka[30] során szerzett tapasztalatairól.Több mint 10 éven keresztül főszerkesztője a Gjána Gangá nyomtatott jógamagazinnak, valamint jógamestere, Mahamadaleshwar Paramhans Swami Maheshwarananda internetes megjelenésű oldalának[31] egyik cikkírója. Tudományos publikációi[32] lélektani, táplálkozási és sport témákban jelentek meg angol és magyar nyelven.

Egyéb szerkesztés

Debrecenben nyílt délutános interjút készített Varga Tamás kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázóval.[33] Több előadást is tartott országszerte a fenti témákban Debrecenben, Paloznakon,[34] Esztergomban,[35] Budapesten,[36] Érden.[37] Többször járt Indiában, ahol 1998-ban és 2000-ben 5 és 4 hónapon keresztül végzett önkéntes munkát a Jóga a mindennapi életben ásramjaiban, főként a Kélás falujában lévő zarándokhely központban.[38] 2010-ben életmentő, sürgősségi agyműtétet hajtottak végre nála, mely a továbbiakban inspirációt jelentettek egy könyv megírásához, és a légzés terápiás hatásait kihasználó egyéni terápiás kezelések kialakításához. A légzéstechnikákat mind sportolók, mind döntéshozók, mind laikusok támogatására, koncentrációs képesség növelésére, belső stresszek oldására használja.

Interjúk Kökény Tiborral szerkesztés

Pszichológiai témában[39][40][41] és a sportolókkal kapcsolatban[42] jelentek meg vele készített interjúk.

Jegyzetek szerkesztés

  1. Archivált másolat. [2016. február 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. február 11.)
  2. Archivált másolat. [2019. szeptember 23-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. április 16.)
  3. Archivált másolat. [2019. június 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. december 17.)
  4. Archivált másolat. [2016. február 16-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. február 11.)
  5. Archivált másolat. [2017. november 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. február 11.)
  6. http://tf.hu/HÉTFŐ_08.31.pdf
  7. a b Archivált másolat. [2019. február 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. április 16.)
  8. Archivált másolat. [2019. október 18-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. április 24.)
  9. a b Archivált másolat. [2017. november 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. november 4.)
  10. http://hirleso.hu/hir/684808/risztov-eva[halott link]
  11. Archivált másolat. [2016. március 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. február 11.)
  12. Archivált másolat. [2018. augusztus 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. február 11.)
  13. Archivált másolat. [2017. november 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. november 4.)
  14. Archivált másolat. [2017. február 13-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. február 11.)
  15. „Talán csak most kezdem felfogni, mi történt velem” – Megszólalt az Exatlon Hungary győztese: erre költi a 20 millió forintos nyereményt - Blikk.hu (magyar nyelven). www.blikk.hu. [2019. április 23-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. április 23.)
  16. Archivált másolat. [2016. június 17-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. február 11.)
  17. Archivált másolat. [2016. augusztus 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. február 11.)
  18. Archivált másolat. [2018. december 11-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. április 16.)
  19. Archivált másolat. [2019. augusztus 30-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. április 24.)
  20. Archivált másolat. [2018. március 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. november 17.)
  21. Archivált másolat. [2016. október 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. február 11.)
  22. Archivált másolat. [2017. november 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. november 4.)
  23. Archivált másolat. [2019. október 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. április 24.)
  24. Archivált másolat. [2017. november 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. november 4.)
  25. Archivált másolat. [2017. november 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. november 4.)
  26. http://akademiai.com/doi/abs/10.1556/Mental.6.2005.3.4
  27. http://akademiai.com/doi/abs/10.1556/Tarskut.27.2009.2.7?journalCode=082
  28. Archivált másolat. [2016. november 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. február 11.)
  29. Archivált másolat. [2016. november 8-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. február 11.)
  30. Archivált másolat. [2017. november 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. február 11.)
  31. Archivált másolat. [2019. március 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. április 24.)
  32. Tibor Kökény. scholar.google.com. (Hozzáférés: 2021. április 16.)
  33. http://debrecenplus.hu/melyinterju_varga_tamas_ketszeres_olimpiai_bajnok_vizilabdazoval[halott link]
  34. http://www.nyitottbalaton.hu/eprom/esemenyek/-aloznaki-ogahetvege.html?pid=2358[halott link]
  35. Archivált másolat. (Hozzáférés: 2016. február 11.)
  36. Archivált másolat. [2016. június 1-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. február 11.)
  37. Archivált másolat. [2014. június 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. február 11.)
  38. Archivált másolat. [2016. február 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. február 11.)
  39. Napilap (magyar nyelven). BOON. [2021. május 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. április 16.)
  40. Mit tehetünk annak érdekében, hogy szerencsésebbek legyünk?. hvg.hu, 2019. május 5. (Hozzáférés: 2021. április 16.)
  41. Kökény Tibor - pszichológia, jóga, spiritualitás - YouTube. www.youtube.com. (Hozzáférés: 2022. május 17.)
  42. http://youtube.com/watch?v=j9m7o08C4JQ