Köllő Babett

(1978–) magyar színésznő, táncosnő
Ez a közzétett változat, ellenőrizve: 2025. február 26.

Köllő Babett (Szekszárd, 1978. október 30. –) magyar színész, táncos, szubrett és műsorvezető.[1]

Köllő Babett
SzületettKöllő Babett
1978. október 30. (46 éves)
Szekszárd
Állampolgárságamagyar
Nemzetiségemagyar
HázastársaSzabó András
Foglalkozásaszínész, táncos, szubrett, műsorvezető
IskoláiPécsi Művészeti Gimnázium, Szakközépiskola és Technikum


Életpályája

szerkesztés

Gyerekkorát Bonyhádon töltötte. Középiskolai tanulmányait a Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakgimnázium tánctagozatán végezte el. Az iskola mellett színészmesterség órákat is vett. Ezt követően a Gór Nagy Mária Színitanodába járt, majd visszatért Pécsre, ahol a Harmadik Színház társulatának tagja lett. Játszott többek között Győrött, Kalocsán, a Játékszínben, a Vidám Színpadon, a Thália Színházban és a Pesti Magyar Operett társulat előadásaiban.

Ismertséget először egy sörreklámban való alakítás hozott neki 2001-ben. Ezután szerepet kapott a Zsaruvér és csigavér című tévéfilmekben. 2003-ban egy kisebb szerepet kapott a Kontrollban. 2008-ban feltűnt a Kaméleonban, valamint a Valami Amerika 2.-ben is. 2012-ben az M1 Hacktion: Újratöltve című sorozatában kapott egy epizódszerepet, majd 2014-ben a Fapad című sorozatban volt látható.

Ezt követően lett szélesebb körökben ismert, amikor a Viasat 3 Feleségek luxuskivitelben című reality-műsorában szerepelt három évadon keresztül.[2] 2017 novemberében az RTL Celeb vagyok, ments ki innen! című műsorának volt az egyik résztvevője.[3] 2019-ben saját magát alakította a 200 első randi című napi sorozatban.[4]

2020-ban részt vett a TV2 Nicsak, ki vagyok? – A rejtélyek színpada című műsorában, ahol a popcorn jelmez alatt volt látható.[5] Ez év őszén a Sztárban sztár hetedik évadának egyik zsűritagja lett Bereczki Zoltán, Kökény Attila és Papp Szabolcs mellett. Ezután a Sztárban sztár leszek! második, harmadik és negyedik évadának mestere volt a TV2-n.[6] 2022-ben a Drágám, add az életed! című műsort vezette Till Attilával együtt.

2021-ben Mersz 19-re lapot húzni? címmel önéletrajzi ihletésű motivációs könyvet adott ki.[7]

Magánélete

szerkesztés

Férjét, Szabó Andrást 2005-ben ismerte meg. Egy kislányuk született, Milla.

 
Köllő Babett és Czető Roland a 2021-es Operett Gálán Balatonszárszón

Televíziós

szerkesztés
Év Műsor Szerep Csatorna
2017 Celeb vagyok, ments ki innen! versenyző  
2018 Csak show és más semmi! versenyző  
2020 Nicsak, ki vagyok? versenyző
2020 Sztárban sztár zsűritag
2021–2023 Sztárban sztár leszek! zsűritag
2022 Drágám, add az életed! műsorvezető
2025– Határtalan szerelem műsorvezető  
  1. KÖLLŐ BABETT (magyar nyelven). Talent Stúdió. (Hozzáférés: 2022. október 31.)
  2. Csatári, Henriett: Itt a vége: Vasvári Vivien és Köllő Babett kiszállnak a Feleségek luxuskivitelben műsorából (magyar nyelven). blikk.hu, 2020. október 9. (Hozzáférés: 2022. október 31.)
  3. Köllő Babett búcsúzott a Celeb vagyok, ments ki innen! műsorától – videó (magyar nyelven). blikk.hu, 2017. december 15. (Hozzáférés: 2022. október 31.)
  4. Köllő Babett egy sorozatban tér vissza (magyar nyelven). nlc.hu, 2019. október 18. (Hozzáférés: 2022. október 31.)
  5. Veres, Szilárd: Nicsak, ki vagyok: Köllő Babett bújt az egyik jelmez alatt (magyar nyelven). 24.hu, 2020. március 2. (Hozzáférés: 2022. október 31.)
  6. Köllő Babett elárult néhány részletet a TV2 készülő show-járól (magyar nyelven). origo.hu. (Hozzáférés: 2022. október 31.)
  7. Könyv: Mersz 19-re lapot húzni? (magyar nyelven). Libri Kiadó. (Hozzáférés: 2022. október 31.)

További információk

szerkesztés