A Kövidinka a Kárpát-medencében feltehetőleg őshonos, késői érésű fehér szőlőfajta, amelyik hazánkban a filoxéravész után az egyik legelterjedtebb fajta volt. A természetes fajtarendszerezés szerint a balkáni változatcsoportba tartozik. Az Alföld szőlőtermesztésének korábban meghatározó szőlőfajtája volt. További nagyobb ültetvényeit Közép-Európában – Szlovénia, Románia és a Balkán-félsziget bortermelő területein találjuk.

Kövidinka
fehérborszőlő
EredetMagyarország
Hazai elterjedtségeKunsági, Csongrádi borvidék
Általános elterjedtségeSzlovénia, Románia, Balkán-félsziget
Fürt leírásaközepes vagy kicsi, tömött
Érési időszakoktóber vége
Művelésmódgyalogművelés
Borának jellemzőilágy, zamatos bor
MegjegyzésekRendkívül szívós, ellenálló fajta.

Jellemzői szerkesztés

Kiváló termésbiztonságú szőlőfajta. Levele kerek, alig tagolt. Fürtje tömött, a bogyók zöldes pirosak, alacsony savtartalmúak. Késői érésű, rendszerint október második felében szüretelik, nem ritkán kisebb fagyok és lombhullás után. Mustja az évjáratok többségében október közepén sem igen haladta meg a 14 fokot. Ültetvényeit az őszi fagy gyakran megperzseli, ilyenkor az elvékonyodott bogyók a cukortartalmukat koncentrálják, jobb minőségű (18-20 mustfok) mustot adnak. A Kövidinka ellenálló és alkalmazkodóképessége igen jó, talajban sem válogat, zöldmunka igénye kicsi, a téli, tavaszi fagyok után jól regenerálódik. Fürtjei nem rothadnak. Több kedvező tulajdonsága miatt a nemesítők keresztezéses nemesítésben szülőként használták.

Bora könnyű, lágy, kellemes zamatú, fajtajelleges illattal.

A Duna borrégió területén komoly hagyománya van többek között ennek a fajtának is.

Források szerkesztés

  • Prohászka Ferenc: Szőlő és bor, Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1978., 237. oldal; ISBN 963-230-442-X
  • Borlexikon [1]
  • Németh Márton: Ampelográfiai album - Termesztett borszőlőfajták I., Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1967., 199-201. oldal

Külső hivatkozás szerkesztés