Közveszélyes munkakerülés

A közveszélyes munkakerülés (rövidítve: KMK) a 20. századi magyar jogrendszerben üldözött bűncselekmény, amely 1913–1989 között volt a hatályos jog része.[1]

Története

szerkesztés

Az 1900-as évek elején felmerült az igény a munkátlan, dolgozni nem akaró, kolduló, csavargó tömegek helyzetének kezelésére: toloncházak helyett hatásosabbnak tartották a dologházak intézményét.[2] József Attilát 1905-ben „örökös dologházi fenyítésre” ítélték – többek között – munkakerülés miatt.[3] Dologházat – ahol a napi munkaidő tíz óra volt – fogházak elkülönített részén létesítettek; férfiakra nézve a jászberényi királyi járásbirósági fogházat, nőkre nézve pedig a kalocsai királyi törvényszéki fogházat jelölték ki.[2] A közveszélyes munkakerülésről szóló 1913. évi XXI. törvénycikk szerint „Az a keresetre utalt munkaképes egyén, aki munkakerülésből csavarog vagy egyébként munkakerülő életmódot folytat, kihágás miatt nyolc naptól két hónapig terjedhető elzárással büntetendő.[4] Ugyanez a törvény közveszélyes munkakerülésként büntette a tiltott szerencsejátékot és a prostituáltak futtatását / szexmunkát. Külföldieket az országból is kiutasíthattak, ha közveszélyes munkakerülőnek minősültek.

A Magyar Népköztársaságban a teljes körű foglalkoztatás volt a cél, ami pazarló munkaerő-gazdálkodáshoz és gyárkapun belüli, „rejtett” munkanélküliséghez vezetett.[5] A közveszélyes munkakerülés törvényileg büntetendő szabálysértés, illetve vétség volt, üldözése pedig fontos rendőri feladat. „Elkövetői a közbiztonságot, közrendet veszélyeztetik. Aki önhibájából nem dolgozik, többnyire bűnözővé válik, mert elemi életszükségleteinek kielégítésére más mód (eltartás, nyereség, örökség, stb.) aligha adódik.” [6]

Az 1978-ban elfogadott Büntető Törvénykönyv így rendelkezett a kmk-ról: „Az a munkaképes személy, aki munkakerülő életmódot folytat, ha korábban közveszélyes munkakerülés vétsége vagy szabálysértése miatt megbüntették és a büntetés kitöltésétől vagy végrehajthatóságának megszűnésétől két év még nem telt el, vétséget követ el, és egy évig terjedő szabadságvesztéssel, javító-nevelő munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő. Mellékbüntetésként kitiltásnak is helye van.[7]

A Kádár-rendszerben évente 2–300 embert ítéltek el közveszélyes munkakerülésért és kétezer fölött volt azoknak a száma, akiket szabálysértési elzárásra ítéltek.[8] Az 1984. évi 19. törvényerejű rendelet a munkakerülők „rendszeres munkára szoktatása” céljából bevezette a szigorított javító-nevelő munkát.[9] Ezt követően a bírói ítélettel sújtott, úgynevezett közveszélyes munkakerülők száma kétezer fölé nőtt.

A közveszélyes munkakerülés az 1989. évi XXIII. törvény[10] hatályba lépése óta nem bűncselekmény.

  1. 1913. évi XXI. törvénycikk a közveszélyes munkakerülőkről - net.jogtar.hu
  2. a b Szépvölgyi Enikő. Közveszélyes munkakerülők a XX. századi Magyarországon és a dologház intézménye (PDF), Győr: Széchenyi Egyetem. Hozzáférés ideje: 2023. augusztus 20. 
  3. Szigeti Lajos Sándor (2000). „József Attila nyomában”. Tiszatáj (9), 98. o.  
  4. 1913. évi XXI. törvénycikk Archiválva 2007. október 6-i dátummal a Wayback Machine-ben 1. §
  5. Petrás Gabriella - Közveszélyes munkakerülők / Amikor büntették a munkanélkülieket (Nők Lapja Cafe, 2017.11.10.)
  6. Szigligeti Tibor r. őrgy. (1965. január 21.). „A közveszélyes munkakerülésről”. Magyar Rendőr XIX. (4), 4. o, Kiadó: Belügyminisztérium.  
  7. 1978. évi IV. törvény a Büntető Törvénykönyvről Archiválva 2007. december 15-i dátummal a Wayback Machine-ben, 266. §
  8. Kőszeg Ferenc, 1992. február 10. Parlamenti Napló
  9. Az Elnöki Tanács 1984. évi 19. számú törvényerejű rendelete | Beszélő (magyar nyelven). beszelo.c3.hu. (Hozzáférés: 2023. augusztus 20.)
  10. 1989. évi XXIII. törvény a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról. (Hozzáférés: 2007. július 22.)

Lásd még

szerkesztés
  •   Jogportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap