Kúkai

Kúkai (空海; Hepburn: Kūkai) (774–835), posztumusz címén Kóbó daisi (弘法大師, Kōbō daishi) kora Heian-kori (794–1185) japán szerzetes, a buddhista singon szekta alapítója volt. A kínai fővárosban, Csanganban tanulván, 819-ben elkezdte kiépíteni a Kója-hegyi ezoterikus buddhista központot. Állítólag ő „találta fel” a kana ábécéket („a japán kultúra atyja”), de ezenkívül jeles tóépítő, költő, kalligráfus, szobrász és szótáríró is volt (az ő műve a Tenrei bansó meigi, a legrégibb fennmaradt japán szótár). Legfontosabb írásai a Szokusin dzsóbucu gi (’Hogyan tehetünk szert megvilágosodásra földi életünkben’) és a tízkötetes Dzsúdzsúsinron (’A lélek fejlődésének tíz fokozatáról’).

Kúkai
Született	佐伯眞魚 774. július 27. Zentsū-ji
Elhunyt	835. április 22. (60 évesen) Kója-hegy
Álneve	教海 如空 空海 空海上人 お大師さん お大師様
Állampolgársága	japán
Szülei	Tamayorigozen Saeki no Tagimi
Foglalkozása	lexikográfus nyelvész költő kalligráfus bhikkhu filozófus
Halál oka	természetes halál
Sírhelye	Okunoin (Nyūjō)
A Wikimédia Commons tartalmaz Kúkai témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Források

• Gy. Horváth László: Japán kulturális lexikon. Budapest: Corvina. 1999. ISBN 9631347567  

Kapcsolódó szócikkek

• Szaicsó