Főmenü megnyitása

Künoszkephalai csata

ókori csata i. e. 197-ben

A künoszkephalai csata az i. e. 200–197 között zajló második római–makedón háború i. e. 197 júniusában megvívott ütközete volt a thesszáliai Künoszkephalai-dombságnál, amelynek során a Quinctius Flamininus(wd) vezette Róma és az Aitól Szövetség(wd) megsemmisítő vereséget mért az V. Philipposz vezette makedón seregre. Ezzel az ütközettel dőlt el a második római–makedón háború kimenetele.

künoszkephalai csata
Az égei világ és a második római–makedón háború csatái
Az égei világ és a második római–makedón háború csatái

Konfliktus második római–makedón háború
Időpont i. e. 197. június
Helyszín Künoszkephalai-dombság, Thesszália (ma Görögország)
Eredmény római–aitól győzelem
Szemben álló felek
Vexilloid of the Roman Empire.svg Róma
Aitól Szövetség
Vergina Sun - Golden Larnax.png Makedónia
Parancsnokok
Vexilloid of the Roman Empire.svg Quinctius FlamininusVergina Sun - Golden Larnax.png V. Philipposz, Athénagorasz
Szemben álló erők
32 500
rómaiak: 16 000 gyalogos, 8000 könnyűgyalogos, 2100 lovas, 20 harci elefánt
aitólok: 6000 gyalogos, 400 lovas
25 500
16 000 phalangita, 2000 könnyűgyalogos, 5500 görög és trák zsoldos valamint szövetséges
Veszteségek
700 halott, 2000 sebesült8000 halott, 5000 hadifogoly
Térkép
künoszkephalai csata (Görögország)
künoszkephalai csata
künoszkephalai csata
Pozíció Görögország térképén
é. sz. 39° 25′ 00″, k. h. 22° 34′ 00″Koordináták: é. sz. 39° 25′ 00″, k. h. 22° 34′ 00″
A Wikimédia Commons tartalmaz künoszkephalai csata témájú médiaállományokat.

TörténeteSzerkesztés

Az i. e. 200 szeptember közepén kitört második római–makedón háború első két évében a római hadsereget irányító Sulpicius Galba elfoglalta a makedón megszállás alatt álló Dasszarétiát, majd csapatmozgásait III. Pleuratosz illírjeivel és Baton dardánjaival összehangolva feldúlta a nyugat-makedóniai határvidéket.[1] A két ellenfél, a római és a makedón hadsereg első tényleges összecsapására csak i. e. 198 nyarán, az új római parancsnok, Quinctius Flamininus(wd) érkezése után került sor Epiruszban(wd), és az ott kibontakozó aóoszi csata a rómaiak győzelmével zárult. Ezt követően a háború hadszíntere alapvetően Thesszáliába helyeződött át.[2]

A két sereg i. e. 197 júniusában a Künoszkephalai-dombság két oldalán vert tábort. A rómaiak csaknem 26 000-es seregét az Aitól Szövetség 6 ezer gyalogosa és 400 lovasa egészítette ki, míg a makedón ellentábor létszáma 25 500 főre rúgott, amelyben ott voltak Philipposz görög és trák szövetségesei és szintén görög szövetségeseinek segédcsapatai. A csata megkezdése előtt a római parancsnok, Quinctius Flamininus azzal tüzelte embereit, hogy nem a világhódító Nagy Sándor makedónjai ellen mennek harcba, hanem azok ellen, akiknek még a barbár dardánoktól is félniük kell.[3] A csata a hajnali órákban indult meg, amikor a két sereg könnyűfegyverzetű gyalogsága csapott össze a künoszkephalai magaslatokon. A légköri viszonyok nem voltak megfelelőek, a sűrű hajnali pára miatt a harcoló felek parancsnokai nem voltak képesek áttekinteni a helyzetet. Napkelte után azonban a feltámadó szél eloszlatta a ködöt, és megindulhatott a tényleges összecsapás. A rómaiak felől lankásabb domboldalon Flamininus könnyűgyalogságból és lovasságból álló balszárnya gyorsan, még a manipulusok előtt feljutott a dombgerincre, de ott a makedónok phalanxokba rendeződött jobbszárnyába ütköztek. A fegyelmezett makedónok jól tartották zárt alakzatukat, és visszaverték a rómaiak támadását, majd sikeresen visszanyomták a manipulusokat is. Ekkor azonban V. Philipposz taktikai hibát követett el: a meredekebb domboldalon küszködő balszárnyának is parancsot adott a támadásra. A terep nehézségei miatt azonban a balszárny csak a phalanx felbomlásával, osztagonként volt képes a magaslatra feljutni, ott viszont a rómaiak nehéz fegyverzetű jobbszárnya, valamint – a római hadviselés történetében első ízben bevetett – harci elefántok várták őket. A makedón balszárny ennek a nyomásnak nem volt képes ellenállni, így a csata egyre inkább a rómaiak győzelmével kecsegtetett. Az arcvonal másik oldalán azonban a makedónok továbbra is nagy nyomást gyakoroltak a rómaiak balszárnyára, így Flamininus kiadta a parancsot, hogy a felmorzsolt phalangiták üldözése helyett a jobbszárny támadja oldalba a makedónok jobbszárnyát. Ez végleg eldöntötte a csata kimenetelét, a római sereg egyesült bal- és jobbszárnya szétszórta a makedón sereget. A csatamezőn nyolcezer makedón maradt holtan, ötezren pedig fogságba estek; ezzel szemben a rómaiak hétszáz embert veszítettek.[4]

KövetkezményeiSzerkesztés

A künoszkephalai csata eldöntötte a második római–makedón háború kimenetelét is. A római szenátus i. e. 196-ban hirdette ki a háborút lezáró béke feltételeit, amelynek alapján a makedón megszállás alatt álló hellén és illír területek visszanyerték szabadságukat, Makedónia flottáját leszerelték, csak belföldön bevethető hadseregének létszámát 5000 főben maximálták, V. Philipposzt pedig 1000 talentum hadisarc megfizetésére kötelezték.[5]

JegyzetekSzerkesztés

  1. Cabanes 1988 :304–305.; Wilkes 1992 :150.; Ceka 2013 :209–211., 283.
  2. Cabanes 1988 :306.; Ceka 2013 :212.; Gilkes 2013 :280.
  3. Kertész 1983 :192.; Wilkes 1992 :150.
  4. Kertész 1983 :193–194.
  5. Kertész 1983 :194–195.; Ceka 2013 :213., 283.

ForrásokSzerkesztés

  • Cabanes 1988: Pierre Cabanes: Les illyriens de Bardulis à Genthios (IVe–IIe siècles avant J.-C.). Paris: SEDES. 1988. = Regard sur l’histoire, 65. ISBN 2718138416  
  • Ceka 2013: Neritan Ceka: The Illyrians to the Albanians. Tirana: Migjeni. 2013. ISBN 9789928407467  
  • Gilkes 2013: Oliver Gilkes: Albania: An archaeological guide. London; New York: I. B. Tauris. 2013. ISBN 9781780760698  
  • Kertész 1983: Kertész István: A hódító Róma. Budapest: Kossuth. 1983. ISBN 9630922231  
  • Wilkes 1992: John Wilkes: The Illyrians. Oxford;  Cambridge: Blackwell. 1992. = The Peoples of Europe, ISBN 0631146717