Kürthy Erzsébet

(1903–1930 után) magyar származású német színésznő
(Kürti Ellen szócikkből átirányítva)

Kürthy Erzsébet (Kürti /Kürthy/ Erzsi, Alice Pickford, külföldön leginkább Kürti Ellen; Budapest, 1903. július 23.[1] – feltehetően 1930. szeptember) magyar származású német színésznő.

Kürthy Erzsébet
Született1903. június 28.
Budapest
Elhunyt1930. szeptember (27 évesen)
Állampolgárságamagyar
Foglalkozása

SablonWikidataSegítség

Élete szerkesztés

Életéről meglehetősen keveset tudunk, a hazai lapok első hírei akkor jelentek meg, amikor már Németországban ismertté vált, feltehető tehát, hogy Magyarországon nem voltak említésre méltó sikerei. Iskoláit Magyarországon végezte, majd Nirschy Emília táncakadémiáján tanult. Magyarországon Alice Pickford néven játszott, majd Münchenben az Emelka Filmstúdióban (a későbbi Bavaria Film Studios) Kürti Ellen néven kapott szerepet,[1] legkorábbi németországi filmje 1922-es.[2] Számos film főszerepét osztották rá, 1926-ban Harsányi Zsolt A bajadér (Die Liebe der Bajadere) című film kapcsán úgy ír róla, hogy bár játéka néhol túl színes, mégis felfedezhető benne a tehetség.[3]

1930 februárjában arról tájékoztat a Budapesti Hírlap Képes Vasárnap melléklete, hogy végleg visszavonulásra kényszerült.[4] Szeptemberben már csak egy talányos rövid hír olvasható: megmérgezte magát Kürthy Erzsi budapesti színésznő, mert nem kapott szerződést. Bár a mérgezés kimeneteléről nem tájékoztat a lap, feltehető, hogy ekkor hunyt el, mert a későbbiekben jelenidejű híradás nem olvasható róla.[5]

Bár életében - elsősorban 1922 után, németországi tartózkodásának időszakából - számos hír szólt róla, elsősorban bulvár jellegű, a társasági élettel összefüggő tájékoztatásokról van szó. Feltételezhető halálát követően még visszaemlékezés sem jelent meg róla.

Filmjei szerkesztés

Források szerkesztés

  1. a b Szerkesztői üzenetek: Moziimádó. Pesti Hírlap, LXXVIII. évf. 94. sz. (1927. április 27.) 23. o.
  2. Kürthy Erzsébet az Internet Movie Database oldalon (angolul)
  3. Harsányi Zsolt: Práter Mici — A bajadér. Pesti Napló, LXXVII. évf. 247. sz. (1926. október 30.) 15. o.
  4. Kik lesznek a jövő filmcsillagai? Budapesti Hírlap, L. évf. 39. sz. (1930. február 16.) 40. o.
  5. Hírek néhány sorban. Dunántúl, XX. évf. 213. sz. (1930. szeptember 20.) 2. o.

További információk szerkesztés