Kőművesek munka közben

A kőműves építőipari tevékenységet végző munkás vagy kisiparos. A kőművesség egy nagy múltra visszatekintő foglalkozás.

Főbb feladataiSzerkesztés

  • Épületeket és épületrészeket létesít, épületek, építmények alapozási, falazási, zsaluzási, vasszerelési, betonozási, vakolási, homlokzatalakítási, hideg-meleg burkolási, víz-, hő-, és hangszigetelési illetve bontási, javítási, karbantartási és felújítási munkálatait végzi.[1]
  • A kőműves épületek falszerkezeteit és falidomait, válaszfalakat, beton és vasbeton szerkezeteket, kéményeket, szellőzőket és csatornákat épít, vagy javít. Épületeket falaz és vakol, elhelyezi a nyílászárókat, kialakítja a homlokzatot.

A szó eredeteSzerkesztés

A kőfaragó mesterséget a magyar nyelvben eredetileg a kőműves szó jelölte, később e szó jelentése a falrakó munkákat végző mesterségre szűkült.[2]

FeladataiSzerkesztés

  • az épület alapjának elkészítése (vasalatkészítés és betonozás);
  • falak felhúzása téglából, természetes kövekből, betonból, beton készelemekből vagy más építőanyagból;
  • falak ellátása ablakok, ajtók, csövek elhelyezésére szolgáló nyílásokkal (balkonok, ajtó- és ablakbeboltozások);
  • boltívek és boltozatok falazása, kémények, füstcsövek, födémek, lépcsők, párkányok, belső és külső falak megépítése;
  • betonáthidalók elhelyezése és befalazása az ablakoknál, ajtóknál és egyéb nyílásoknál;
  • beton- vagy vasbetonlépcsők beépítése (előregyártott lépcsők alkalmazása);
  • épületek és épületrészek nedvesség elleni szigetelése;
  • szerkezetek hagyományos zsaluzatának elkészítése, ellenőrzése, bontása;
  • habarcs vagy beton keverése kézzel vagy géppel;
  • vakoló munka végzése, kézi és gépi vakolás;
  • egyszerű falazó és vakoló állvány felállítása, ellenőrzése, bontása;
  • szerkezetek vasszerelési munkái;
  • a falazat javítási munkálatainak lebonyolítása, át- és kiépítése.[3]

Jellemző munkakörökSzerkesztés

  • Betonozó
  • Beton-összeillesztő kőműves
  • Díszítő kőműves
  • Építményvakoló kőműves
  • Épület-, építményzsaluzat-szerelő
  • Épületfalazó kőműves
  • Falazó kőműves
  • Födémgerenda-, tálca- és béléstest-elhelyező
  • Gázkéménykészítő
  • Gépi vakoló
  • Gyárkéményépítő kőműves
  • Karbantartó kőműves
  • Kazán- és kemenceépítő kőműves
  • Kéményépítő kőműves
  • Klinkertéglalerakó
  • Szegély betongerenda-zsaluzatát beállító
  • Tűzállófalazat-készítő kőműves
  • Vakoló kőműves.[4]

A foglalkozás történeteSzerkesztés

MagyarországonSzerkesztés

A kőműves mesterségnek már a magyar államiság korai időszakában nyomai vannak. Eredetileg csupán a kőanyagból házat emelő szakembert nevezték kőművesnek. A szó jelentésbővülése következtében később e fogalom kiterjedt a téglából, vályogból építkező falrakóra is. Kőművesmunkával emeltek falusi egyházi (ritkábban világi) épületeket, ugyanakkor a falazat földből, sövényből vagy fából való elkészítése még sokáig többségben maradt.

A ház építéséhez a korai időkben valamennyire szinten minden jobbágyrendű felnőttnek értenie kellett, ám a mészhabarcsos kötésű kő- és téglafalazatok a kőművesmester szakértelméhez voltak kötve. A falvakban a kőművesek megbízása csak az utóbbi 150-200 évben vált lassanként elterjedtté. A mezővárosok igényesebb polgárai ugyanakkor esetenként azonban már a 15. század során is alkalmaztak kőműveseket. Egyes kedvező adottságú körzetekben, ahol a könnyen fejthető építőanyag vagy kedvező szállítási feltételek (pl. víziút közelsége) lehetővé tették a kővel való építkezést, már a 18. században is széleskörűen dolgoztattak velük. Ebből a korból pl. nevezetesek a Balaton-felvidék és a Bakony barokk jellegű kőépületei. Kőműves szakembereket a sár-, vert falú építkezésben a 18. századtól egyes részfeladatok megoldásában igénybe vettek. Téglából, nemegyszer nyers téglából, vályogból készítették el konyhák, kamrák boltozatait illetve szabad kéményeit. A 19. századi gabonakonjunktúrákhoz kapcsolódó anyagi fellendülés, a paraszti polgárosulás kiváltotta igénynövekedés kedvező feltételeket teremtett a kőművesmesterek munkájának tömeges alkalmazására. A Dunántúl egy részén 15–20 év alatt többé-kevésbé egységes stílusban újjáépítették a falvakat. Ebben az időben kőművesközpontok alakultak ki. Távoli vidékeken is ismeretesekké váltak pl. a bátaszéki, gyulai, brassói, hétfalusi csángó, torockói vagy a Kőszeg környéki kőművesek. A falvakban, mezővárosokban tevékenykedő kőművesmesterek kb. 1880-tól századfordulóig a történeti stílusokhoz igazodva, a népművészeti ízlésvilág keretei között készítették épületeiket. Az 1890-es évektől egyre gyakoribbá vált a hagyományos keretek, formák feladása. A második világháború utáni korszakban pedig a falvak építői már a legritkábban éltek a hagyományos formákkal.

A kőművesmesterek körében korán elterjedt a céhes szervezkedés. A kőművesmunka lehetővé tette, hogy egy vállalkozói réteg kialakuljon. Ugyanakkor meglehetősen nagy bérmunkás tömegek foglalkoztatását is igényelték városaink,mezővárosaink fokozódó építkezései, valamint a falvainkban mutatkozó növekvő építési kedv. Maguk közt az alkalmazott kőművessegédek, legények között is, de a segédmunkások közt a 19. század második felében szocialista szervezkedés bontakozott ki. A kőművesek és más építőmunkás szakmák szervezetei a földmunkásság mellett részt vetek a magyar munkásmozgalomban is. [5]

JegyzetekSzerkesztés

ForrásokSzerkesztés